| |
Horváth Jánosné (Szolnok)
Szolnokon született 1932. szeptember 04-én.
Elemi iskolai éveit követően a Bánffy
Katalin
/a mai
Varga Katalin/
leány Gimnáziumban 1950-ben végzett. Tiboldi
tanár úr 1947-ben az iskolához fordult
segítségért, hisz a Szolnoki MÁV női
csapatának létszáma annyira megfogyatkozott,
hogy sürgősen utánpótlásra volt szüksége.
Így került tizenöt évesen a MÁV csapatába,
ahol minden segítséget magkapott és ő is
mindent megtett a fejlődése érdekében. Mivel
kevesen voltak, ezért elég hamar
játéklehetőséghez jutott. A csapat megnyerte
a Vasutas Bajnokságot, az NB.I.-ben pedig
harmadik helyezést értek el. Érdekesség,
hogy ezért az infláció miatt érmet nem
kaptak.
Tiboldi tanár úr távozását követően Göbel
János vette át az edzői posztot. Ekkoriban
még megrendezték a "Nyolc város tornáját",
ahol szép eredményeket értek el. Miután
Göbel János is elkerült a csapattól, Horváth
Jánost bízták meg mind a női, mind pedig a
férfi csapat irányításával, az utóbbinak
játékosa is volt. Az idősebbek eltávoztak a
csapattól, ők megalakították a Légierő
egyesületet, azonban a fiatalok maradtak,
továbbra is szorgalmasan dolgoztak, és
ügyes, rutinos játékosokká fejlődtek.
Csapatával több éven keresztül részt vett a
Hódmezővásárhelyen megrendezett "Alföld
Kupán", amit rendre mag is nyertek.
A
MÁV 1955-ben az anyagiak hiánya miatt a
férfi csapatot megszüntette, a nők pedig
átkerültek a Vörös Meteorba, amely
összeszokott, jól felkészített csapattá
formálódott, így nem volt véletlen, hogy az
első osztály hatodik helyén tanyáztak.
Legyőzték többek között a bajnok Budapesti
Petőfit, de a többiek sem jöhettek a biztos
győzelem reményével Szolnokra. Ezt követően
sajnos a csapat "szétesett", sok játékos
egyetemre került, férjhez ment, elköltözött.
Hiába folyt kiváló utánpótlás képzés, a
fiatalok meg nem voltak hasonló szinten, a
tudás megszerzéséhez időre volt szükség.
Ugyanakkor a munkát adó vállalatok is
elvárták a teljes munkaidő ledolgozását, sőt
a túlórázást, kedvezmény nem volt. Tovább
nehezítette a helyzetet, hogy egy Diósgyőr
elleni találkozón szárkapocs csonttörést
szenvedett, de fanatizmusára jellemző, hogy
kilenc hét múlva már bajnoki mérkőzést
játszott.
Ez idő alatt a
Testnevelési Fősikolán oktatói minősítést
szerzett, és férjével együtt a
középiskolákból kiválogatták az ügyesebb
lányokat, folytatták az utánpótlás nevelést.
Volt, amikor a csapat átlagéletkora
tizenkilenc év volt, mégis tisztességes
eredményt értek el. A Városi Sportiskolánál
is végzett edzői tevékenységet. A felnőtt
csapat hosszú első osztályú szereplést
követően kiesett az NB.II.-be, de minden
kezdődött elölről. A lányok igyekezetében
nem volt hiány, sajnos azonban az anyagiak
ismét közbe szóltak. Ebben az időben
többször is résztvevői voltak a nemzetközi
Balaton Kupának. Irányító szerepben
játszott, azonban jól dobott távolról is.
Huszonöt éves aktív játékos pályafutása,
több éves edzői tevékenysége jutalmául
1972-ben megkapta a Sport Kiváló Dolgozója
kitüntetést. Rá egy évre, férjével úgy
döntöttek, végleg abbahagyják az aktív
sportot.
Ezt megtudván, Hangya Mihály, aki akkoriban
a MÁV ügyvezető elnöke volt, megkereste a
házaspárt, hogy a bajban lévő kosárlabda
csapaton segítsen, mivel a csapat kiesett az
NB.II.-ből. Szerződést ajánlott, s kérte,
mindenképpen vigyék vissza a csapatot a
második osztályba. Elvállalták, gyorsan újra
szervezték a csapatot, újra játszott is,
segítségével sikerült is teljesíteni az
elvárást. Azonban továbbra is fő szempont
volt az utánpótlás nevelése, felkészítése.
Sokat dolgoztak, kemény munka volt, de szép
évek.
1978-ban, harmincegy év után hagyta abba az
aktív játékot, de a fiatalokkal továbbra is
dolgozott. Később játékvezetősködött is.
A kosárlabda sporthoz fűződő hitvallásában
így vall: "Megmaradtak a nagyon szép
emlékek, a sok-sok játékostársam és
tanítványaim barátsága, a szurkolók
tisztelete. Csodálatos évek voltak, újra
csak ezt tenném. Mindezekre nagyon sok
újságcikk a bizonyíték. A sport kitartásra,
határozottságra, az életre nevel. A
fiataloknak azt ajánlom, sportoljanak
szívvel, lélekkel!"
|
|
