Szénási László a jelenkori kisúji kosárlabda emblematikus alakja. Játékosként majd testnevelő tanárként mindig is szívügyének tekintette a sportág iránti elkötelezettséget. Tevékenységével nagyban hozzájárult - másokkal egyetemben - hogy ettől az évtől kezdődően Kisújszállás is felkerült arra a térképre, ahol már szinte valamennyi korosztályban versenyeztetik az utánpótláskorú játékosokat. Ennek kapcsán készítettük vele az alább olvasható interjút:

Kisújszálláson nagy hagyományai vannak a kosárlabdának, a sportág népszerűsítésében mindig is élen járt a Móricz Zsigmond Gimnázium. Örömteli, hogy az iskolába kerülő testnevelő tanárok szinte mindegyike elkötelezett híve e játéknak, így Te is. Itt végeztél, ide kerültél vissza tanítani, ma pedig már mint igazgató helyettes tartod rajta a szemed a kosárlabdán. Ugyan sokan ismernek, de azért kérlek mutasd be magad honlapunk olvasóinak!

Szénási László vagyok, hét éves korom óta Kisújszálláson élek, ide tartozom. A feleségemmel együtt két gyermekünket sportos szellemben próbáljuk nevelni egy rendezettebb értékű világ számára. A 18 éves lányunk kéttannyelvű középiskolában tanul és úgy látszik a nyelv kiemelt szerepet fog játszani továbbtanulásában, 13 éves "kisfiunk" 185 cm magasságával még nem döntötte el a továbblépés irányát, az biztos hogy a kosárlabdázás nagyon érdekli. A munkahelyem és a pályám számára a változó társadalmi környezet felől sok és jelentős kihívás áramlik felém is (pl. a pedagógus módszertan megújulása, testnevelés és sport markáns piacosodása, forráshiányos helyzet, a gyerekek érdeklődésének, ingerküszöbének és a divatnak megfelelő sportágak megjelenése, értékegyeztetés, értékközvetítés stb.) , aminek megfelelni számomra sem egyszerű. Ezért is sok a feladat, így kevés a szabadidőm. Ha marad, a családdal szívesen utazom, túrázom, sportolok és szeretek barkácsolni, a lakást és a környezetemet szépíteni.

 

Ismertelek játékosként, mindig alázattal, megalkuvást nem tűrően játszottál, mindig győzni szerettél volna. Ezt a szemléletet hogyan tudod átültetni, honosítani tanítványaid körében?

Azt gondolom, ma ez a legnehezebb, hiszen a mai világban a sportszerűség, a győzelemért megtett út erőfeszítései, a kitartás, a csapatérdek elfogadása, és a megfelelő alázat a játék iránt, nem mindig nyernek megerősítést a mindennapokban, vagy a média által közvetített példákban. Ennek ellenére a saját feltételrendszerünkön belül a maximális teljesítményre sarkallom tanítványaimat. Csak azt várom el, amit megtanultak, megtanulhattak, de a pályán mindig a maximumra kell törekedniük. Jó a kapcsolatom velük, megértő és következetes vagyok.

 

Térjünk vissza egy kicsit a "történelmi" időkbe. Emlékszel-e még az első edzéseidre, első mérkőzéseidre, hisz az "elsők" sokkal de sokkal mélyebben megmaradnak az emberben, mint a később következők. Idézd fel őket!

Az első meghatározó élményeim azok az edzések voltak, amikor az alapok elsajátítása után a felnőttek edzéseire is bemehettünk. Az ötrészes szekrényre végzett felugrások bizony feladták eleinte a leckét, de küzdöttünk, hiszen már az érdem volt, hogy ott lehettünk. Az általános iskolai sikerek a megyei bajnokság megnyerésével, majd egy békéscsabai országos elődöntőn elért bronzéremmel kezdődött. Felejthetetlen pl. egy középiskolás megyei kupamérkőzés Kumszentmártonban, ahol hosszabbításban, a sok kipontozódás ellenére nyertünk. Meghatározó volt egy kéthetes mezőtúri edzőtábor, ahol más sportág művelőivel együtt több edző irányításával fejlődtünk tovább. Ma is a sportág számára lendületet adó és új erőket teremtőnek tartanám, a megyei szervezésű edzőtábort, ahol az adott csapat legjobbjai együtt tanulhatnának más edzőktől, és egymástól. Nekem jó volt kosárlabdásnak lenni Kisújszálláson, klassz volt a csapatszellem, érdemes volt odatartozni.

 

A kosárlabda húsz-huszonöt évvel ezelőtt klasszikus középiskolai sportág volt, általános iskolában nagyon kevés helyen oktatták. Hogyan kerültél kapcsolatba a sportággal, ki vagy kik voltak azok a testnevelők, akiktől megtanulhattad az alapokat, a megindulást, a dobástechnikát? Szerepet játszottak-e abban, hogy a gimnáziumi tanulmányaidat követően belőled is testnevelő tanár lett?

A kosárladbával 11 éves koromban ismerkedtem meg, az akkor működő Kisújszállási MÁV-Egyetértés SE férfi szakosztályában. Az elvégzett edzésmennyiség eredményeként már középiskolás koromban, társaimmal együtt, néha helyet kaptunk az akkor NB III-ban versenyző csapatban is. Sokat tanulhattunk az idősebbektől, a felnőttektől. Szegedtől Békésig, Kunszentmártontól Hódmezővásárhelyig sok mérkőzés tapasztalata segítette fejlődésünket. A kosárlabdával Jámbor István tanár úr ismertetett meg, aki gimnáziumi testnevelőként vezette a városi férfi csapat edzéseit és toborozott utánpótlást az általános iskolás fiúk körében. Az ő vezetése mellett nőttem fel és vált meghatározóvá számomra a sport és a kosárlabda. Másik tanárom Szabó Tibor tanár úr, aki sokszor besegített kollégájának és vitt bennünket mérkőzésekre. Ő alapvetően a lányokkal foglalkozott, hogy milyen eredményesen, azt a megyei szövetség Tiboldi Tibor Díja is jelzi. Ők mutattak irányt és adtak municiót a pályámhoz.


 

Hosszú évek óta edzője vagy a Móricz leány csapatának, csapatainak, szép eredményekkel. A lányok egyre csak jönnek és jönnek kosarazni, mivel tudod őket motiválni, hogy ez a tendencia már évek óta tart?

Ez nem egyéni érdem. Több kosárlabdát szerető kolléga dolgozik az általános iskolákban, akik elültetik a sportág alapjait és szeretetét, így könnyebb motiválni a lányokat a folytatásra. A másik szemlélet, hogy Kisújszálláson mindenki kosarazhat, nem vizsgálunk képességeket. Fontos, hogy érezzék jól magukat és akarjanak fejlődni. Alapvetően nem összehasonlítható a feltételünk a heti öt edzéssel végzett munka eredményével. A sikerekre támaszkodunk, a hasonló feltételrendszerben készülőkkel vívunk presztízs mérkőzéseket.

 

A középiskolás lányoknak előrelépést, alternatívát jelent a felnőtt csapatba kerülés. Ebben játszanak rutinos játékosok is, akiktől sokat is tanulhatnak. Nagy szereped volt abban, hogy a Kisújszállási SE felvette szakosztályai közé a női kosárlabdát, így ez év elejétől kezdve ezen a néven szerepeltek. Mennyiben változtatta meg az egyesületi lét a mindennapi életetek?

Sokban. Lehetővé tette, hogy elinduljunk egy úton, ahol a szűk keretek ellenére kiépíthető egy olyan rendszer, ami biztosíthatja a női kosárlabdázás újbóli kiépítését a városunkban. Sajnos hosszú és türelmes menetelésre kell számítanunk, de rajtunk múlik. A feltételrendszerünk javításával, az új korcsoportok versenyeztetésével és az alsótagozatosok foglalkoztatásával kiépülhet a felmenő rendszerű utánpótlásnevelés. Ebben az évben a pénz a felnőtt csapat versenyeztetésére és egy mezgarnitúra vásárlására volt elegendő. Jövőre már az utánpótlás versenyeztetését is kell biztosítanunk. Az edzők vagy iskolai sportcsoport működtetésével dolgoznak vagy a felvállalt tevékenységet sportági szeretetből csinálják. Személyi kifizetésekre nem ad lehetőséget ez a rendszerünk, később erre is kell megoldásokat találnunk.

 

Tudomásom szerint, közösen a kisúji testnevelő kollégáiddal, de vezetéseddel, nagy fába vágtátok a fejszéteket. Egy új szakosztályi modell felépítésén dolgoztok, amiben központi helyet kap az utánpótlás nevelés. Kérlek oszd meg honlapunk olvasóival tevékenységetek főbb irányait, jövőbeli terveiteket!

A modell nem új, csak a városi bevezetését kell megoldanunk. Az intézményekben működő sportcsoportok számát kell bővítenünk, a felnőtt csapat edzés lehetőségét és mennyiségét , valamint a feltételrendszerünket, pénzügyi lehetőségeinket kell javítanunk Alapvetően az intézményekben van bizonyos forrás és szakember erre a célra, amit bővíteni és segíteni kell, a jobb eredmény elérése miatt. A 7-8. osztályos korosztály számára pedig már városi szinten lehet megoldani a képzést és versenyeztetést az általános iskolás kollégák vezetésével. A középiskolai korosztály foglalkoztatása szintén intézményi szinten valósul meg, ide az erőforrás a versenyeztetéshez szükséges. A felnőtt csapat alapvetően nem versenyre felkészülést végez egyelőre, hanem baráti társaságként heti kétszer kosárlabdáznak férfiak-nők, ebből a helyzetből kell majd elmozdulni a rendszeres edzés és versenyzés felé.

 

Milyen mértékben segíti a város vezetése - és nem elsősorban csak anyagi értelemben - valamint a támogatói kör munkátokat? Kérlek nevezd meg azon kollégáid nevét, akik a sportág szeretetéért odaálltak a feladat mellé és erőt, energiát nem kímélve dolgoznak az ügyért!

A segítség mértéke, ha az előző év támogatását szemléljük akkor hatalmas. Ha a többi sportág lehetőségeit nézem, akkor sem kevés, ha a kiemelt sportágat a labdarúgást akkor már elenyésző, de nem panaszkodunk. Ami szükséges: több PR, jobb marketing, eredmények, sikerek és valószínű a támogató környezet is megtalálható. Akik ebbe a munkába belefogtak: Jónás Györgyné Kati, K. Szabó Jánosné Anikó, Rehócsin Mária és jómagam. Bízunk abban, hogy a megyei szövetség versenyeztetési rendszere később sem változik, így a támogatott formában meglévő költségek vállalásával tudjuk a munkánkat végezni.