 |
 |
|
Hírek: 2009. november |
|
2009.11.24. |
|
|
Elérkeztünk egy olyan héthez, amikor vasárnap kivételével - de hát valamikor pihenni is kell - minden napon van esemény a megyében a Diákolimpiától kezdve a felnőtt bajnokiig. Lássuk mi a heti "étlap":
Hétfőtől csütörtökig a középiskolás együttesek versengenek a Szolnok városi bajnoki címért, összesen négy találkozót láthatunk, köztük olyan csatákat, mint a Verseghy - Széchényi vagy Tiszaparti - Verseghy összecsapások.
A megyei serdülő fiú bajnokságban is rendeznek négy találkozót Szolnokon és Jászberényben.
Szombaton az OKB fiú küzdelemsorozat keretein belül Szolnok és Jászberényben is pályára lépnek csapataink, reméljük minél jobb eredményekkel.
Ugyancsak szombaton Karcag ad otthont a felnőtt férfi megyei bajnokság "A" csoportjának soros mérkőzéseinek. A bajnokságban újonc Szolnoki Honvéd SE most mutatkozik be először, izgalommal várjuk milyen játékosállománnyal. Információink szerint Törökszentmiklósról igazoltak néhány új játékost, de ez elmondható a Szolnok HEMA-ról is, akik szintén bevetnek új embert. Hazai pályán a Karcag az esélyes, várhatóan mindkét találkozójukat biztosan nyerik. A másik két összecsapás ígér nagyobb izgalmakat.
A heti programhoz mindenkinek jó szórakozást és szurkolást! A mérkőzések helye és ideje a "Műsor" menüpont alatt olvasható! Kísérjék továbbra is figyelemmel honlapunkat!
|
| |
|
|
|
2009.11.24. |
|
|
Hazai pályán őrizte meg a veretlenségét a Ceglédi KE, amely a Szerencs VSE együttesét fogadta. A mérkőzés magabiztos hazai győzelemmel zárult, amellyel az NB.II.-es bajnokság keleti régiójában egyedüli veretlen csapatként áll az élen a CKE.
Ceglédi KE - Szerencs VSE 69-60 (25-17, 19-9, 13-18, 12-16)
Ld: Szollár 10/6, Nagy 19/15, Molnár 4, Pásztor 3/3, Honti 14/12, Rácz 9, Szabó 8/6, Lázár 2.
A legeredményesebb játékos, a bedobó poszton játszó Nagy Roland lett, aki az általa dobott 19 ponttal nagymértékben hozzájárult a győzelemhez.
Lázár László edző mérkőzés utáni értékelése: "Fontos mérkőzésen vagyunk túl ismét, hiszen a vendégek a bajnokság felső házában foglalnak helyet. Ezen a találkozón sajnos még mindig nem tudott pályára lépni Kurucz Károly. A Szerencs együttese nem tudott mit kezdeni az agresszív zónavédekezésünkkel, melyet mi sem példáz jobban, hogy csak három eredményes távoli dobásuk volt."
|
| |
|
|
|
2009.11.24. |
|
|
A Nemzeti Bajnokságokban működő játékvezetőink és ellenőreink e heti mérkőzései:
Gál János:
11.29. Szeged - Győr NB.I. "A" női
Farkas János:
11.28. Kecskemét - Nagykálló NB.I. "B" férfi
Balogh László:
11.25. Cegléd - Baja Hepp Kupa női
Fodor Attila:
11.25. Jászberény - DEKE Hepp Kupa férfi
Rácz Zsolt:
11.25. Cegléd - Baja Hepp Kupa női
11.28. Kecskemét - Nagykálló NB.I. "B" férfi
Bernáth András:
11.29. Szeged - Győr NB.I. "A" női
|
| |
|
|
|
2009.11.24. |
|
|
Az alábbiakban közöljük a legutóbb játszott U20 eredményeket, külön érdekesség, hogy ezúttal egymás ellen játszott a két megyei együttes.
Szolnoki Főiskola Olaj KK - Vásárhelyi KS 63 - 116 (17-26, 18-30, 17-27, 11-33)
Főiskola: Földi 4, Bozsó 10/6, Szpíró 6, Sárik 2, Nemes 19/3. Csere: Tóth J. 4, Ács , Vajó B. 4, Szonda , Kovács A. , Oros , Csoór 14/3. Vezetőedző: Rezák László
Jászberényi KSE - Szolnoki Főiskola Olaj KK 86 - 72 (24-12, 13-23, 27-17, 22-20)
Főiskola: Földi 3, Ács , Szpíró 13/3, Sárik 2, Nemes 16/3. Csere: Angyal 3/3, Bozsó 28/6, Varga Á. 2, Kovács A. 5/3. Vezetőedző: Rezák László
Jászberény legjobb dobói: Jakab Péter 22/18, Visnyei Márton 20/12, Fehér Dániel 17.
Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE 90 - 92 (33-14, 18-27, 16-23, 23-28)
Főiskola: Szögi 11/3, Sonyák 10/3, Balogh K. 16/6, Nagy B. 24/18, Mondzinger 21/3.Csere: Pál Szabó 2, Mándoki 6/6, Vezetőedző: Tasnádi Zoltán
|
| |
|
|
|
2009.11.24. |
|
|
Megyénk utánpótlás csapatainak legutóbbi eredményeit az alábbiakban adjuk közre:
OKB leány 11.21. Szolnok:
Szolnok VSI - Ceglédi EKK 67-61 (13-18, 17-11 21-16, 16-16)
Szolnok: Földi A.10, Szabó D. II.9, Bíró D.12/6, Szabó D. I 10, Benedek B.9, cserék: Szabó K.2, Agócs A. 2, Rontó N. 5, Fazekas F. 6, Bakos P., Hegedűs H., Héricz R 2
Szolnok VSI - Miskolc 45-52 (5-8, 12-14, 10-17, 15-13)
Szolnok: Földi A.12/6, Szabó D. II.9, Bíró D.7/3 ,Szabó D. I 7, Benedek B.2, cserék: Szabó K. 1, Agócs A. 5/3, Rontó N. 2, Fazekas F., Bakos P., Hegedűs H., Héricz R
Tóth Viktor edzőt kértük a találkozókat követően értékelésre: "Első mérkőzésünkön mindenki játéklehetőséghez jutott, a sok csere miatt néha akadozott a játékunk, ráadásul ellenfelünk centere, Pap Regina ismét "megszórt" minket. Második mérkőzésünkön a régió első helye volt a tét, és ez rajtunk érződött jobban. Nem játszottunk rosszul, védekezésünk pontos és kemény volt, de elképesztő gyengén dobtunk, büntetők és ziccerek sokaságát hagytuk ki. Ehhez járult még néhány buta technikai hiba, így ellenfelünk megérdemelt győzelmet aratott. Ennek ellenére esélyünk megmaradt a 16-ba kerülésre, az utolsó fordulóban ehhez a Nyíregyháza ellen kell majd nyernünk."
OSB fiú 11.21. Szolnok:
Szolnok VSI/B. - Nagykálló 51-57 (12-12, 11-16, 22-16, 6-13) Ld: Simon 13, Laki 11, Kovács 5.
Szolnok VSI/A. - Nagykálló 93-25 (30-0, 19-2, 22-12, 22-11) Ld: Bede 26, Lukács 17, Mihályi 12.
OJB fiú 11.21. Miskolc:
GKS Nyíregyháza - Szolnoki Olaj/A. 74-56 (11-17, 17-8, 21-19, 25-12) Ld: Adamecz 14, Csák 10.
Szolnoki Olaj/A. - Debreceni SC-SI 36-103 (6-32, 9-25, 12-21, 9-25)
|
| |
|
|
| |
|
|
|
2009.11.18. |
|
|
Rövid hírek a az elmúlt időszakban a Megyei Szövetségben történtekről:
- Folytatódott a játékvezető tanfolyam Gál János vezetésével. Hat fő vesz részt az oktatáson, jelenleg befejezték a szabálykönyv tanulmányozását, tudásukról az ellenőrző szellemi tesztek szolgáltatták a kontrollt. Várhatóan december közepén zárul a tanfolyam.
- November 09.-én a Szolnok Városi Televízió vendége volt a Szolnok Sportban Balogh László elnök és Tasnádi Zoltán alelnök.
- Változás történt az amatőr megyei középiskolás fiú bajnokság mezőnyében, a Szolnok Kereskedelmi együttese úgy döntött, nem folytatják szereplésüket.
- November 11.-én tartotta alakuló ülését az MKOSZ új Játékvezetői Bizottsága, amely mellett működik a Gazdasági Tanácsadó Testület, vezetője Balogh László, Szövetségünk elnöke lett.
- Bogácson tartották meg a megyei sportvezetők továbbképzését november 11-13 között, melyen Balogh László elnök képviselte Szövetségünket.
- Örömmel jelentjük, hogy a REMONDIS Kétpó Kft. és a Megyei Kosárlabda Szövetség vezetői aláírták a 2009/2010. évre szóló támogatási szerződést.
|
| |
|
|
|
2009.11.18. |
|
|
A Nemzeti Bajnokságokban működő játékvezetőink e heti mérkőzései:
Gál János:
11.21. Salgótarján - Debrecen NB.I. "A" férfi
Farkas János:
11.20. Hódmezővásárhely - Szeged NB.I. "B" férfi
Balogh László:
11.20. Eger - Tiszaújváros NB.I. "B" férfi
Fodor Attila:
11.20. Hódmezővásárhely - Szeged NB.I. "B" férfi
Rácz Zsolt:
11.20. Eger - Tiszaújváros NB.I. "B" férfi
Pál Szabó Sándor:
11.20. Ceglédi KE - Szerencs NB.II. férfi
Szabó László:
11.20. Ceglédi KE - Szerencs NB.II. férfi
|
| |
|
|
|
2009.11.18. |
|
|
A listavezető Ceglédi KE idegenben mérkőzött a tavalyi bajnokság második helyezettjével, ahol parázs hangulatú mérkőzésen szereztek győzelmet. Az első két negyedben még a hazai csapat vezetett, de a harmadik negyed végétől már a Ceglédiek irányították a mérkőzést.
Kiskunfélegyháza - Ceglédi KE 69-75 (17-17, 26-13, 15-26, 11-29)
Ld: Nagy 18/6, Rácz 13/3, Szollár 23/12, Molnár 5, Honti 11/6, Lázár, Kurucz, Szabó 5/3.
A következő mérkőzés hazai pályán kerül megrendezésre, ahol a CKE a Szerencs együttesét fogadja 2009.11.20-án 20:15-órakor.
Lázár László edző: "Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, amely fontos állomása az idei bajnoki évadnak, hiszen a Kiskunfélegyházi KC jelentős játékerőt képvisel. Nehézkesen indult meg a pontgyártás, hiszen csak a negyedik negyedben vettük át a vezetést, melyet sikerült megtartani a mérkőzés végéig. Sajnos a mérkőzésen megsérült Kurucz Károly, akinek a pontjai ezen a mérkőzésen is hiányoztak. A győzelem ez alkalommal a jó védekezésnek volt köszönhető, amellyel a hajrában nem tudott mit kezdeni a hazai csapat."
|
| |
|
|
|
2009.11.18. |
|
|
Az elmúlt héten is pályára léptek megyénk utánpótlás csapatai az országos bajnokságok keretében. Lássuk, milyen eredménnyel:
OKB fiú 11.14. Szolnok:
Szolnoki Olaj KK "B" - Jászberényi KSE "A" '94 54 - 79 (15-15,10-18,15-15,14-31)
A szomszédvárak csatájából az egy évvel idősebb, jóval magasabb és fizikailag erősebb jászberényi csapat győzedelmeskedett teljesen megérdemelten.
Legjobb dobók: Gyurcsányi 18/3; Abonyi 10 ill. Jakab 31/3; Lótos 20/3.
Tóth Tamás edző (Szo. VSI "B"): "Négy perces rövidzárlatunk okozta a vereségünket. A mérkőzés folyamán tartottuk végig a lépést a fizikailag sokkal erősebb ellenfelünkkel szemben. Korrekt játékvezetés mellett győzött az idén még erősebb csapat."
Jászberényi KSE "A" - Szolnoki Olaj KK "B" 74 - 59 (17-11,23-16,21-13,13-19)
Feszült hangulatú mérkőzésen a szolnokiak gyenge dobószázalékkal támadtak, a védelmük nem tudott reagálni Jakab extra teljesítményére.
Fizikailag, és kemény védekezésével felőrölte a jászberényi csapat a fiatalabb szolnokiakat, így nem született meglepetés eredmény.
A Jászberény ezzel a győzelmével az 5-8. helyért a rájátszásban hibátlan mérleggel áll.
Legjobb dobók: Jakab 33/12; Lótos 10; Nagy Z. 9 ill. Gyurcsányi 14/3; Lasancz 11; Czakó 11/3; Szép M. 9.
Tóth Tamás edző (Szo. VSIO "B") : "Egyedüli esélyünk az lett volna, ha az első negyedben agresszívabban védekezünk így a későbbiekben a palánk alatt nem tudtuk ellensúlyozni sem a magassági, sem a fizikai fölényét a jászberényieknek. Gratulálok az ellenfelünknek, keményen dolgozunk tovább!"
OKB leány 11.14. Nyíregyháza:
Szolnoki VSI - Debreceni SI /B 77 - 42 (20-3, 21-5, 14-20, 22-14)
Szolnok VSI: Földi A. 11/3, Szabó D. II. 12, Bíró D., Szabó D.I. 12, Szabó K. 4 Cs: Héricz R. 4, Benedek B. 16, Bakos P., Fazekas F. 5/3, Rontó N. 4, Agócs A. 4, Bódi B. 5/3
Szolnoki VSI - Nyíregyháza 65 - 49 (12-14, 16-15, 23-14, 14-6)
Szolnok VSI: Földi A. 17/3, Szabó D. II. 20, Bíró D. 6/3, Szabó D. I. 5, Szabó K. 8 Cs: Héricz R. 2, Benedek B. 6, Bakos P., Fazekas F. 1, Rontó N., Agócs A., Bódi B.
Tóth Viktor edző (Szo. VSI): "A 11.21.-i hazai fordulóban játszunk a Miskolc ellen, a győztes nyeri majd az alapszakaszt, idegenben egy ponttal mi nyertünk."
|
| |
|
|
|
2009.11.18. |
|
|
A Megyei Szövetség Verseny- és Nyilvántartási Bizottsága a Szolnok Kereskedelmi középiskolás fiú csapatának visszalépése miatt megváltoztatta a bajnokság programját, amely az alábbiak szerint módosul:
II. forduló (november)
Mezőtúr Szegedi 2009.11.19.
15,00 Mezőtúr Szegedi - Karcag Nagykun
16,00 Mezőtúr Teleki - Karcag Nagykun
Újszász 2009.11.16.
15,00 Újszász - T.miklós Bercsényi
16,00 T.miklós Bercsényi - Mezőtúr Teleki
17,00 Újszász - Mezőtúr Teleki
Karcag Varró
Karcag Varró - Szolnok Környezet
Szolnok Környezet - Kunszenti Középiskola
Karcag Varró - Kunszenti Középiskola
III. forduló (december)
Szolnok Környezet
Szolnok Környezet - Mezőtúr Teleki
Újszász - Kunszenti Középiskola
Karcag Nagykun
Karcag Nagykun - Karcag Varró
Karcag Varró - Újszász
Karcag Nagykun - Újszász
Kunszenti Középiskola
Kunszenti Középiskola - T.miklós Bercsényi
T.miklós Bercsényi - Mezőtúr Szegedi
Kunszenti Középiskola - Mezőtúr Szegedi
IV. forduló (január)
Szolnok Környezet
Szolnok Környezet - Újszász
Újszász - Mezőtúr Szegedi
Szolnok Környezet - Mezőtúr Szegedi
T.miklós Bercsényi
T.miklós Bercsényi - Karcag Varró
Mezőtúr Teleki
Karcag Nagykun - Kunszenti Középiskola
Mezőtúr Teleki - Kunszenti Középiskola
|
| |
|
|
|
2009.11.18. |
|
|
Megyénk U20 férfi csapatainak legutóbbi eredményeit az alábbiak adjuk közre:
Szolnoki Olaj KK - Nyíregyházi KK 100 - 78 (33-21, 29-21, 23-21, 15-15)
Olaj: Szögi 9/3, Sonyák 30/15, Nagy B. 9/6, Balogh K. 8/6, Mondzinger 29. Csere: Szabó V. 2, Pál Szabó 6, Mándoki 7/3, Kóródi , Rácz , Csaba . Edző: Tasnádi Zoltán
Bajai Bácska FKE - Szolnoki Főiskola Olaj KK 102 - 55 (17-14, 30-12, 29-14, 26-1
Olaj: Földi 11, Bozsó 20/12, Szpíró 2, Sárik 2, Nemes 14. Csere: Czető , Megyes 2, Czakó 2, Varga Á. , Csoór 2 , Szekera Megbízott edző: Simon Ná
Kecskeméti KSE - Szolnoki Olaj KK 88 - 82 (22-24, 18-17, 18-19, 18-16, 12-6)
Olaj: Szögi 14, Sonyák 16/12, Nagy B. 12/3, Balogh K. 11/3, Mondzinger 23/6. Csere: Szabó V. , Pál Szabó 4, Mándoki 2. Edző: Tasnádi Zoltán
Jászberényi KSE - Kecskeméti Főiskola 75-82 (27-19, 14-22, 14-21, 20-20)
A felnőtt mérkőzést megelőzően az U20-as utánpótlás-csapat mérkőzése került megrendezésre. Ahogy arról a kezdést megelőzően Lo el-Hadji Malick beszámolt, győzelmi esélyekkel léptek pályára fiatalok kosarasaink. Sajnos szoros meccsen ugyan, de vereséget szenvedtek a fiúk. Lássuk a részleteket!
A találkozó a hazai szimpatizánsok szájíze szerint alakult, hiszen átgondoltan, szervezetten játszva, a védekezésre és a támadásra egyaránt figyelmet fordítva nyolcpontos előnyt szereztek a mérkőzés elején a fiatalok. A második negyedben feljavult a vendégek dobóhatékonysága, illetve ezzel párhuzamosan több hiba csúszott a mieink passzaiba. Mindezek tudatában nem lehetett meglepő, hogy a félidei szünetre döntetlen állásnál vonultak le a csapatok (41-41).
Míg az első félidő viszonylag kiegyenlített játékot hozott, a második félidőben egyre több okuk volt a jászberényi szurkolóknak a bosszankodásra. Az egész meccsre jellemző, rengeteg kihagyott büntető mellett a koncentrációra, sőt egyes esetekben az akarati tényezőre is lehetett panasz - hazai oldalon. Ez a harmadik negyed elején is kiviláglott, hiszen a negyed első négy percében 10-0-ás rohamos indítottak a megyeszékhelybeliek. Ekkor sokakban felmerülhetett a gondolat, illetve aggodalom, hogy eldőlhet az ütközet sorsa, azonban ezt követően átmenetileg lábra kaptak fiataljaink, s három perccel a végső dudaszót megelőzően is egyenlő állást mutatott az eredményjelző tábla (70-70).
Ekkor azonban ismét kiderült, a két gárda közül melyik képes újítani, s melyik az, amelyik talán jobban akarja a győzelmet. Mert bár feljöttek a srácok a jelentősebb hátrányból, amikor egyenlítési esélyük volt a mieinknek, mindannyiszor fegyelmezetlenek voltak és rossz megoldást választottak. Mivel az utolsó lehetőség is labdavesztéssel zárult, szinte kézenfekvő volt, hogy majdnem félpályáról még egy triplát dobtak a kecskemétiek.
Mindenképpen fájó volt ez a vereség, hiszen könnyen meg lehetett volna a győzelem, azonban be kell látni, a vendégek jobban megérdemelték a sikert. Természetesen ez nem jelenthet vigaszt, azonban remélhetőleg legközelebb a berényi fiatalok örülhetnek majd! (Forrás: www.jkse.hu)
|
| |
|
|
|
2009.11.16. |
|
|
Végre megkezdődtek a Diákolimpia küzdelmei is. Első lépésben a Szolnok városi bajnokság találkozóit játsszák, ahol már igen komoly, mondhatni megyei felnőtt színvonalú mérkőzésekre is sor került.
Ma délután a megyei középiskolás bajnokság keretében a visszatérő Újszászi Gimnázium is bekapcsolódik a játékba, ellenfeleik a Törökszentmiklós Bercsényi és Mezőtúr Teleki lesznek. A csapat játéka még nem ismert, ezért jósolni előre nem szabad, mindenesetre nagyon jót tesz a bajnokságnak, hogy részt vesznek, köszönet Jánosi István testnevelő tanár úrnak, aki nagy-nagy rajongója a sportágnak.
Kedden Kisújszálláson középiskolás leány fordulót játszanak, ahol a két szomszédvár csatája hozhat izgalmakat, de nem szabad elfelejtkeznünk a Szolnok VSI együtteséről sem, bár ők versenyen kívül vesznek részt.
Szerdán Szolnokon a serdülő leány bajnokság keretében a Csiki Magdolna által edzett Kisújszállási SE lép pályára a délutáni órákban Tóth János tanítványai ellen.
Másnap Mezőtúr ad otthont a középiskolás fiú küzdelemsorozat újabb fordulójának, itt a Karcag Nagykun vendégszerepel. A Mezőtúr Szegedi elleni találkozó a bajnokság rangadója is egyben, hisz két veretlen alakulat néz egymással farkasszemet, mondhatni úgy is, csúcsrangadó lesz a javából!
Szombaton Szolnokon két utánpótlás rendezvényre is sor kerül. A Szolnok VSI fiú "A" és "B" csapatai az OSB keretében harcolnak majd nyírségi ellenfeleikkel, a leányok pedig az OKB küzdelmeiben érdekeltek. Utóbbiak nagyon jó eséllyel pályáznak a továbblépésre. Szurkoljunk mindkét szakágnak!
A heti programhoz mindenkinek jó szórakozást és szurkolást! A mérkőzések helye és ideje a "Műsor" menüpont alatt olvasható! Kísérjék továbbra is figyelemmel honlapunkat!
|
| |
|
|
|
2009.11.09. |
|
|
Nagyüzem volt megyei utánpótlás csapataink számára az elmúlt egy-két hét, több megmérettetésen is részt vettek, lássuk hogyan:
Országos Kenguru bajnokság, I. forduló (11.08.):
KESI Kutyakaparó (Kecskemét, fiú) - Szolnoki Sasok 65 - 21 (13-4, 24-4, 12-6, 12-4) büntetők: 4-3
Szolnoki Sasok - Szolnoki Kobrák (fiú) 27 - 83 (10-19, 5-16, 6-16, 2-26) büntetők: 4-6
OJB leány 11.07. Miskolc:
Szolnok VSI - Miskolc 60-59 (17-14 9-17 12-8 22-20)
Szolnok: Kovács A. 8/3, Molnár A., Zele D. 28, Szabó D., Földi A. 1, cserék: Hegedűs M. 14/6, Godó D., Szabó K., Benedek B.2, Szabó D. II.3, Fózer P., Mlcoch N.
Szolnok VSI - Ceglédi EKK 66-52 (13-19 18-8 20-12 15-13)
Szolnok: Kovács A. 2, Molnár A. 5/3, Zele D. 29/9, Földi A. 13/3, Szabó D. 4, cserék: Hegedűs M. 4, Godó D., Szabó K., Fózer P. 3, Szabó D. II. 4, Mlcoch N., Benedek B. 2.
OJB fiú 10.30. Salgótarján:
Jászberényi KSE - Salgótarjáni KI 64-69 (23-21, 19-13, 15-17, 7-18) Ld: Kelemen 27/9, Szabó 8/6, Pozsonyi 8.
Szolnoki Olaj KK/B. - Jászberényi KSE 61-57 (22-13, 10-14, 20-9, 9-21) Ld: Kunos 12/3, Tóth 11, Csoór 11 ill. Kelemen 14/6, Tóth 8.
Salgótarjáni KI - Szolnoki Olaj KK/B. 50-63 (10-20, 13-17, 14-8, 13-18) Ld: Kunos 21/3, Csoór 12.
OSB fiú 11.07. Jászberény:
A Jászberény alakulata kellő önbizalommal várta a fordulót, hisz tudták, mindkét találkozót magabiztosan fogják nyerni. Ennek ellenére mindenki kellő alázattal, akarással játszott, aminek meg is lett az eredménye.
Egri KOK SI - Jászberényi KSE 44-83 (10-29, 12-23, 12-19, 10-12) JKSE: Kormos 6, Gazdag 2, Szívós 17, Nyíri 14, Kiss 4. csere: Barna-Terenyi 2, Gugi 2, Szűcs 10, Völgyi-Csík 4, Répási 20, Tavasz 2, Gulyás. Edző: Kovács Kornél
Tiszaújváros Phoenix - Jászberényi KSE 25-73 (5-21, 4-25, 14-9, 2-18) JKSE: Kormos 8/6, Szívós 13, Nyíri 7, Gulyás, Kiss csere: Barna-Terenyi 5/3, Gazdag 2, Gugi, Szűcs 4, Völgyi-Csík 12, Répási 18, Tavasz 4. Edző: Kovács Kornél
.jpg)
.jpg)
OJB fiú 11.08. Szolnok:
Bede Miklós tanítványai szálltak harcba a debreceni és miskolci csapatokkal. Elmondása szerint a hajdúságiak nagyon jók, míg a borsodiak ellen szeretnének egy szoros meccset játszani - vélekedett a torna előtt. Az előbbi jóslata bevált, a második azonban nem, sajnos nem sikerült megszorongatni ellenfelüket.
Debreceni SC-SI - Szolnoki Olaj KK/A. 91-44 (29-9, 25-13, 21-12, 16-10) Olaj: Mándoki 11/3, Csákvári 2, Okolicsányi, Szatmári 8, Adamecz 13/3. csere: Borsos, Szurgyi 2, Kácsor 4, Gulyás 2, Baláti 2, Duvancsics, Asztalos. Edző: Bede Miklós
Miskolci SI - Szolnoki Olaj KK/A. 82-45 (20-19, 13-12, 23-6, 26-8) Olaj: Mándoki 15/6, Csákvári 2, Szatmári 7, Adamecz 10/3, Asztalos 2. csere: Borsos, Szurgyi 2, Kácsor 4, Gulyás 2, Okolicsányi, Baláti 1, Duvancsics. Edző: Bede Miklós
.jpg)
.jpg)
OSB leány 11.08. Miskolc:
Szolnok VSI - MISI/B. 86-56 (15-17, 18-21, 22-12, 21-15) Ld: Fekete 26, Balogh 18, Bújdosó 16
Szolnok VSI - MISI/A. 50-95 (12-36, 14-19, 10-20, 14-20) Ld: Fekete 13, Balogh 12.
OSB fiú 11.08. Debrecen:
Szolnok VSI/A. - Debreceni SC-SI/A. 31-92 (2-23, 10-19, 9-26, 10-24)
Szolnok VSI/B. - Debreceni SC-SI/B. 39-95 (3-27, 7-23, 14-15, 15-30)
Szolnok VSI/A. - Debreceni SC-SI/B. 51-74 (12-23, 14-18, 10-18, 15-15)
Szolnok VSI/B. - Debreceni SC-SI/A. 18-141 (2-38, 6-29, 4-33, 6-35)
OJB fiú 11.08. Jászberény:
Salgótarjáni KI - Jászberényi KSE 39-58 (9-15, 2-17, 13-16, 15-10) Ld: Nagy 18, Kelemen 15, Kovács 10.
Szolnoki Olaj KK/B. - Salgótarjáni KI 58-26 (14-13, 11-4, 19-4, 14-5) Ld: Csoór 17, Ács 14, Demecs 11.
Jászberényi KSE - Szolnoki Olaj KK/B. 82-67 (19-18, 23-19, 23-11, 17-19) Ld: Kelemen 28, Jakab 20, Tóth 12 ill. Tóth 15, Csoór 13, Angyal 10.
|
| |
|
|
|
2009.11.09. |
|
|
A heti program két megyei serdülő fiú találkozóval indul szerdán. Ezen kimondottan csak szolnoki együttesek találkoznak a Verseghyben. Egyenlőre nem tudni még az erőviszonyokat, ezért e mérkőzések irányadóak lesznek.
Szombaton Jászberény lesz a kosárlabda utánpótlásának megyei "fővárosa". A REMONDIS mini és előkészítő bajnokság soros fordulóit rendezik hazai és szolnoki együttesek részvételével. Kíváncsian várjuk a fejleményeket!
Vasárnap szintén a REMONDIS előkészítő küzdelemsorozat állomásához érkezünk, de most Szolnok ad otthont három találkozónak. A vendégek itt a Tiszakürt és a Kisújszállás lesznek.
A heti programhoz mindenkinek jó szórakozást és szurkolást! A mérkőzések helye és ideje a "Műsor" menüpont alatt olvasható! Kísérjék továbbra is figyelemmel honlapunkat!
|
| |
|
|
|
2009.11.09. |
|
|
A Nemzeti Bajnokságokban működő játékvezetőink e heti mérkőzései:
Gál János:
11.13. Kaposvár - Falco NB.I. "A" férfi
Farkas János:
11.15. Kecskemét - FTC NB.I. "B" női
Balogh László:
11.14. Óbudai Kaszások - Eger NB.I. "B" férfi
Fodor Attila:
11.14. Óbudai Kaszások - Eger NB.I. "B" férfi
|
| |
|
|
|
2009.11.09. |
|
|
Ezúttal idegenben lépett pályára a Ceglédi KE együttese, s szoros, izgalmas csatában győzött.
2F Vízügy Szeged - Ceglédi KE 83-95 (14-26, 23-25, 25-22, 21-22)
Ld: Szollár 17/3, Nagy 4/3, Kurucz 19/12, Pásztor 15/9, Rácz 21/15, Lipóczki 3/3, Szabó 11/3, Lázár 5.
A mérkőzést végig irányító ceglédiek egy pillanatig sem engedték ki a vezetést a kezeik közül, melynek eredménye 12 pontos győzelem lett. A legeredményesebb játékos, a bedobó poszton játszó Rácz Zsolt lett, aki az általa dobott 21 ponttal nagymértékben hozzájárult a győzelemhez.
Lázár László edző, mérkőzést követő értékelése:" Az idei bajnokság első nehéz mérkőzésére utaztunk Szegedre, hiszen a hazaiak a bajnokság felső házában foglalnak helyet. A hazai csapat azonban nem okozott nagy ellenállást, hiszen az első kosártól az utolsóig mi irányítottuk a mérkőzést. A következő mérkőzésre a tavalyi bajnokság második helyezettjéhez utazunk, remélhetőleg ugyanilyen magabiztosan győzzük le őket is."
|
| |
|
|
|
2009.11.09. |
|
|
November 03.-án Budapesten Dr. Hepp Ferenc századik születésnapjának tiszteletére emléknapot rendeztek, melyen Szövetségünket Bernáth András főtitkár képviselte. Az alábbiakban olvasható beszámolója e jeles napról:
1909. november 3-án született Békésen a magyar sport kiemelkedő személyisége Dr. Hepp Ferenc, aki a Magyar Testnevelési Főiskola igazgatójaként, a Magyar Kosárlabda Szövetség elnökeként, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség / FIBA / Végrehajtó Bizottságának tagjaként korszakos jelentőségű munkát végzett és szerzett el nem évülő elismerést Magyarország számára.
Születésének 100. évfordulóját a magyar és a nemzetközi sportélet jeles képviselőivel együtt ünnepelte a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara, valamint a Magyar Kosárlabdázok Országos Szövetsége és a magyar kosaras társadalom.
E jeles napra megjelent a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség vezérkara, akik méltatták Dr. Hepp Ferenc életét és munkásságát. Az előadás sorozat a Testnevelési Egyetemen kezdődött, ahol az aulában " A kosárlabdázás jelenéről és jövőjéről " hangzott el előadás, amelyet Dr. Nádori László professzor emeritus, egyetemi tanár nyitott meg. Az előadók között az alábbiak szerepeltek :
- Dr. Radák Zsolt a TF tudományos dékánhelyettese
- Patrick Baumann, a FIBA főtitkára,
- Nar Zanolin, a FIBA Europe főtitkára,
- Dr. Sterbenz Tamás, Az MKOSZ főtitkára, valamint
- Rátgéber László, mesteredző.
Az előadás után a résztvevők megkoszorúzták a TF szoborkertjében felállított szobrot. Itt beszédet mondott :
- Dr. Istvánfi Csaba, professzor emeritus, a szövetség volt elnöke,
- George Vassilalokopoulos, a FIBA EUROPE elnöke,
- Dr. Schmitt Pál , a MOB elnöke.
Ezután került sor a névadó ünnepségre, ahol Dr. Tihanyi József egyetemi tanár, a TF dékánja bejelentette, hogy az intézmény dísztermét Dr. Hepp Ferencről nevezték el.
A délutáni program a Sportmax Hegyvidék csarnokában zajlott. A Kiss Lenke Kosárlabda Suli zenés kosaras show-t tartott a nézőknek. Majd Dobor Dezső méltatta Dr. Hepp Ferenc életpályáját.
Dr. Berényi János az MKOSZ elnöke köszöntötte a csarnokban megjelent nézőket, csapatokat és rendezvényen megjelent magas rangú vendégeket.
Borisz Stankovic a FIBA örökös tiszteletbeli főtitkára elmondta, hogy ő azonnal igent mondott a meghívásra és természetesen csak szép emlékei vannak, majd feltette a kérdést, ki is volt Hepp Ferenc? A válasz: "a magyar kosárlabdázás atyja ". Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Franci bácsi azért tanult meg szerbül, hogy jó barátjával tudjon társalogni. Valójában nyolc nyelven tudott hibátlanul kommunikálni. Ezután került sor a Magyarország- Crvena Zvezda (Szerbia) férfi barátságos mérkőzésre, amely sajnos számunkra vereséggel végződött. A szünetekben az MKOSZ vezetői köszöntötték az 1980. évi magyar női olimpiai válogatottat, akik közül sokakat ismerünk közelről is, hiszen a Nemzetközi Tisza Kupákon rendszeresen részt vettek (Németh Ágnes, Kiss Lenke, Beloberk Éva, Szuchy Katalin, Medgyesi Judit). Majd az 1999. évi magyar férfi Európa-bajnoki válogatott tagjai kapták meg a plaketteket, közöttük Mérész Tamás, valamint Rezák László, aki ekkor a csapat edzője volt.
Dr. Hepp Ferenc 1981-ben posztumusz helyet kapott a "Naismith Memorial Basket Ball Hall of Fame"-ben, a kosárlabda halhatatlanjainak a sportág megalapítójáról, John Naismithről elnevezett panteonjában.
A nemzetközi kosárlabda életben csaknem négy évtizeden át vállalt feladatokat fáradhatatlanul, 1946-tól 1957-ig FIBA játékvezető. Haláláig a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség Elnökségének és Végrehajtó Bizottságának tagja, a FIBA európai társelnöke.
Dr. Hepp Ferenc minden jelentős kosárlabda esemény elmaradhatatlan szereplője volt évtizedeken át, lett légyen az Olimpia, Világ- vagy Európa Bajnokság, FIBA Kongresszus.
Amint ez alkalomból kiadott programfüzetből is kitűnik, kora egyik legnagyobb formátumú egyénisége volt. Feltehetjük a kérdést, vajon hol tarthatna a magyar sport, ha valamennyi sportágban hasonló formátumú elnökök, sportdiplomaták tevékenykedtek volna, tevékenykednének. Mekkora segítség lenne, ha a legfőbb döntéshozók székeiben hozzá hasonló szaktekintélyek foglalnának helyet.
Azt hiszem, a magyar sport, ezen belül a kosárlabda társadalom méltóan ünnepelte meg Dr. Hepp Ferenc születésének 100. évfordulóját.
|
| |
|
|
|
2009.11.04. |
|
|
A hét műsora szerdán Karcagon kezdődik egy középiskolás fiú fordulóval. Ebben a körben pályára lép két olyan együttes is, amelyik csak most kezdi meg a szereplését, a Törökszentmiklós Bercsényi és a Szolnok Környezetgazdálkodási. A vendéglátó Nagykun Gimnázium tornaterme már hosszú évek óta nem adott helyet megyei bajnoki találkozónak, most viszont itt fognak a csapatok játszani. Igaz, kicsi a terem, de ennek is hangulata van.
Másnap Mezőtúron leány középiskolás forduló lesz, ezúttal a Szolnok Környezetgazdálkodási "A" csapata vendégeskedik.
Szombaton a REMONDIS mini bajnokság keretében a Véső úton fogadja a Kőrösi Gepárdok csapata az új belépő Ceglédi EKK együttesét, a harmadik részt vevő a Karcagi SE. Esélylatolgatásra nem vállalkozunk, mivel mindhárom gárda most lép először parkettre.
Vasárnap OJB fiú fordulókat játszanak Szolnokon és Jászberényben csapataink, a Szolnoki Olaj KK "A" és "B", valamint a JKSE. Szereplésükhöz sok sikert kívánunk!
A heti programhoz mindenkinek jó szórakozást és szurkolást! A mérkőzések helye és ideje a "Műsor" menüpont alatt olvasható! Kísérjék továbbra is figyelemmel honlapunkat!
|
| |
|
|
|
2009.11.04. |
|
|
A Nemzeti Bajnokságokban működő játékvezetőink és ellenőreink e heti mérkőzései:
Gál János:
11.07. Baja - Szekszárd NB.I. "A" női
Farkas János:
11.08. Nagykálló - Óbudai Kaszások NB.I. "B" férfi
Balogh László:
11.06. Hódmezővásárhely - Debrecen NB.I. "B" férfi
Fodor Attila:
11.07. Baja - Szekszárd NB.I. "A" női
Rácz Zsolt:
11.08. Nagykálló - Óbudai Kaszások NB.I. "B" férfi
Bernáth András (ellenőr):
11.07. Baja - Szekszárd NB.I. "A" női
|
| |
|
|
|
2009.11.04. |
|
|
Szoros és izgalmas meccsek a férfi bajnokságban..
Október 01.-én a Szolnok VSI rendezésében felnőtt férfi fordulót játszottak a bajnokság "B" csoportjában. Új színfoltja a bajnokságnak a kadett együttesek megjelenése (Szolnok és Jászberény), hisz erős találkozókon pallérozódhatnak a fiatalok az edzők véleménye alapján. Hiába a kor- és fizikai különbség, ezúttal is bebizonyosodott, hogy felveszik a versenyt a felnőttekkel. Ugyan mindkét találkozójukat elveszítették, de ki kell hangsúlyozni, szoros találkozókon. E megállapítást támasztotta alá a Szolnoki Olaj ügyvezetőjének, Tóth Zoltánnak a véleménye is, aki a helyszínen tekintette meg a mérkőzéseket. A találkozók esélyese a Szolnoki Taplók gárdája volt, akik a pályán hozták is a "kötelezőt", igaz, a várnál nehezebben. Kellemes meglepetés volt a kunszentiek jó játéka, annak ellenére, hogy elmondásuk szerint ebben a szezonban még nem játszottak meccset. Röviden az eredményekről: az első találkozón a Taplók pusztán csak hét ponttal bizonyult jobbnak a sportiskolások ellenében, itt a legjobb dobók Tóth Z. 14/3 ill. Horváth 23/3 voltak, a következő mérkőzésen a KUTE hatalmas hajrát nyitva, majdnem megfordította az állást a Taplók ellenében, akik kettő ponttal diadalmaskodtak, itt a legeredményesebbek Sári 14 ill. Bede 14/3 voltak, az utolsó csatában a KUTE végig vezetve győzött a VSI ellen, bár a végén "rezgett a léc" itt is, a legjobban Gyurcsányi és Tóth Z. dobtak, mindketten 11/3-at, míg a kunszentiektől Kruzslicz 16 ponttal zárt.
A mérkőzéseket követően rövid értékelésre kértük az edzőket:
Bede Miklós (Taplók): "Erőnléti problémákkal együtt erős közepes teljesítményt nyújtva két győzelmet arattunk. A KUTE ellen előjöttek a fizikai problémák, a Szolnok VSI-nek gratulálok a tisztes helytállásért. Remélem, Pálszabó István sérülése nem komoly és hamar visszatér közénk."
Tarcsányi Roland (KUTE): "Kevés időnk volt bemelegíteni, ezért nem találtuk a játék ritmusát az első találkozón. Félidőben sikerült összeszedni a fiúkat, látszott a játékunkon, hogy sikerült visszajönni a meccsbe, a zónánk jól működött. Az első mérkőzéssel a lábunkban a másodikra kicsit elfáradtunk, a befejezések nem úgy sikerültek, ahogyan azt szerettük volna. Az egész pályás letámadás csapatomnak nem ízlett. Örülök, hogy egy szoros találkozó után győznünk sikerült."
Tóth Tamás (Szolnok VSI kadett): "Két nagyon jó mérkőzést játszottunk, két erős ellenféllel. A felkészülésünket az országos bajnokikra nagyon jól szolgálta, főleg a Taplók elleni, mert ők embert fogtak. A következő fordulóban szeretnénk már nem csak jól játszani, hanem győzni is."


|
| |
|
|
|
2009.11.04. |
|
|
Az elmúlt hét végén lépett pályára Debrecenben a Szolnoki Olaj KK U20 együttese, s szoros csatában alulmaradt, kár volt a harmadik negyedért.
Debreceni Egyetemi KE - Szolnoki Olaj KK 78 - 70 (18-17,21-19,29-14,10-20)
Olaj: Szögi 23, Sonyák 15/9, Balogh K. 4, Nagy B. 10, Pál Szabó 6. Csere: Rácz 3/3, Mándoki 5/3, Kóródi 2, Szabó V. 2. Vezetőedző: Tasnádi Zoltán
|
| |
|
|
|
2009.11.04. |
|
|
Tisztelt Látogatóink!
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség hivatalos honlapja immáron ötödik évét kezdte meg augusztusban. Folyamatosan nyilvántartjuk, milyen látogatási adatok mérhetőek a hónapok során. A 2009/2010. évi bajnokság október havában eljutottunk egy, számunkra bűvös számhoz, amikor a látogatottságunk kettő ezer fölé emelkedett, egész pontosan 2705 regisztrált látogatónk volt. Nekünk ez egy fantasztikus nagy szám! Azt is örömmel tapasztaljuk, hogy évről évre folyamatosan nőtt ill. nő a honlapunk látogatottsága. E nagy érdeklődésnek eddig is és a jövőben is igyekszünk megfelelni. Mint talán észrevehető volt, az idén is lényeges formai és tartalmi változásokat eszközöltünk annak érdekében, hogy a bajnokságainkban részt vevőket, a szurkolókat és érdeklődőket teljes mértékben kiszolgáljuk, megadjunk minden fontos információt szövetségünk életéről, a bajnokságokban részt vevőkről, az eredményekről stb. A statisztikák szerint ez évben 13 országból "kattintottak ránk", az Egyesült Államoktól Kínáig, Kanadától Romániáig. Továbbra is kérjük hűséges barátainktól, kísérjék figyelemmel honlapunkat, s másokkal is ismertessék meg elérhetőségünket! Köszönjük!
A szerkesztők
|
| |
|
|
|
 |
|