 |
|
Tiboldi Tibor díjasaink 2007: Mikola
Miklósné |
Mikola Miklósné (Karcag)

Túrkevén
született 1930-ban, itt végezte az általános és
középiskolai tanulmányait is. Az iskolai évek alatt
a sportra különös figyelmet fordított, nem volt
véletlen, hogy egyenes út vezetett a Testnevelési
Főiskolára, ahol 1955-ben végzett.
A
főiskolát követően Karcagra került a Gábor Áron
Gimnáziumba, amely első és egyben egyetlen
munkahelye volt. A Gimnáziumban nagy hagyományai
voltak a kosárlabdának, így kézen fekvő volt, hogy
azonnal bekapcsolódott a sportág oktatásába. 1966-ig
maga is aktív játékosa volt a Karcagi SZSE
csapatának. Tudni kell, ebben az időben középiskolás
szinten kezdték el oktatni a kosárlabdát. A sportág
oktatásának fortélyait nagyra becsült kollégájától,
Szepesvári Gábor testnevelő tanár úrtól tanulta és
leste el.
A
középiskolás leány csapatával rendszeres résztvevője
volt a Nagykun Diák Sportviadaloknak, valamint az
országos bajnokságoknak. Ezen tornákon és
versenyeken rendre az élmezőnyben végeztek.
1972-1985-ig edzette a Karcagi SZSE női csapatait,
melyek a megyei, az NB.III-as és NB.II.-es
bajnokságokban szerepeltek.
1988.-ban nyugdíjba vonult, de továbbra sem tudott a
tanítástól elszakadni, óraadóként még további hét
évet dolgozott.
Legismertebb tanítványa, aki talán még ma is
válogatott csúcstartó, Szabics Magdolna volt a
60’-as évek elején, továbbá edzette még az NB.I.-es
szintig eljutó P. Szűcs Máriát és Nagy Máriát.
Munkássága, szakértelme, szorgalma a karcagi
kosárlabda sport egyik meghatározó alakjává emelte.
2001-ben
Szolnokra költözött, jelenleg is itt él.
|