| Tiboldi Tibor Díjasaink: Dr. Fizzi Lajos (Szolnok) |
|
|
![]() |
| 1939-ben
született
Szolnokon. A
szolnoki
Beloiannisz
Általános Iskola
csapatában
kezdett
kosárlabdázni
Csaba György
testnevelő tanár
irányításával.
Középiskolás
korában már
rendszeresen
kosárlabdázott a
Szolnoki MÁV
csapatában.
1958-ban a
szolnoki
Verseghy Ferenc
Gimnázium
csapatával
megnyerték a
megyei
középiskolás
bajnokságot.
edzőjük: Samu
Ferenc és Bíber
Pál voltak. A Szolnoki MÁV férfi kosárlabda csapatának megszűnése után az akkoriban megalakult Olajbányász csapatába igazolt, ahol 1963-ban a területi bajnokságban már pályára is lépett. Mivel más területeken is tevékenykedett, ezért viszonylag hamar abbahagyta az aktív kosárlabdázást, de a sportágtól nem szakadt el. Ettől az időtől kezdve fokozatosan kapcsolódott be a Megyei Kosárlabda Szövetség munkájába. Közel 30 éven át részt vett a különböző megyei bajnoki- és kupa mérkőzések szervezésében, lebonyolításában. Aktívan segítette az 1976-tól évenként megrendezett nemzetközi Tisza Kupa tornák lebonyolítását. A Megyei Szövetségen belül hosszú időn át vezette a Játékvezetői Bizottságot, sok játékvezető képzésében vett részt. 1963-tól 1994-ig rendszeresen foglalkoztatott játékvezetőként tevékenykedett. 1975-ben első osztályú minősítést szerzett és a megyéből elsőként tagja lett az országos keretnek. Tíz éven át 102 NB.I.-es mérkőzést vezetett. |