| Tiboldi Tibor Díjasaink: Nagy László (Tiszafüred) |
|
|
![]() |
| 1942. december
23.-án született
Tiszaroffon.
Tanári pályáját
1966-ban kezdte,
előbb egy
budapesti
általános
iskolában, majd
1967-től
Kunmadarason a
még közös
igazgatású
Általános Iskola
és Gimnáziumban.
1975-ben
áthelyezéssel
került a
tiszafüredi
Kossuth Lajos
Gimnáziumba,
ahol nyugdíjba
vonulásáig
dolgozott.
1986-tól
osztályfőnökként
is megmutatta
pedagógiai
érzékét,
gyermekszerető
hozzáállását.
Több évig a
testnevelés
munkaközösség
vezetője volt.
1995-től
gyermek- és
ifjúságvédelmi
felelősként
tevékenykedett,
összefogta az
osztályfőnöki
közösség
munkáját.
szakmai munkáját
a lelkesedés és
a lelkesíteni
tudás
jellemezte. A labdarúgás mellett a kosárlabda volt a másik nagy szerelme. Iskolájában közel harminc évig vezette a kosárlabda edzéseket és tanított meg több ezer tanulót a kosarazás szépségeire. Kiváló szakmai felkészültségét bizonyítják a sportági versenyeken elért eredményei. Az 1975-től 2000-ig minden évben indultak leány és fiú csapattal egyaránt a megyei és diákolimpiai versenyeken. A megyei döntőkön a dobogó valamelyik fokán állhatott csapatával, tizenkét alkalommal végeztek az első helyen, így az országos elődöntőkön is képviselhették a megyét és Tiszafüredet. Ezeken a tornákon legtöbbször a második helyen végeztek. Egy alkalommal a Kossuth Gimnázium is helyszíne lehetett egy országos elődöntő megrendezésének. Sikereinek záloga a mérhetetlen emberszeretete, irigylésre méltó életszemlélete, jó pedagógiai érzéke és kiemelkedő szakmai tudása. |