|
19. |
|
| HAJSZÁLON MÚLOTT A FELSŐHÁZBA KERÜLÉS |
|
Megkezdődtek az országos utánpótlás bajnokságok küzdelmei, először a kadet korosztály lépett pályára. A lányoknál a Szolnoki Sportcentrum csapata a kiemelt bajnokságba kerülésért Budapesten szerepelt. Az előző évhez képest 16-ról 12-re csökkentették a kiemelt bajnokság létszámát, így a bejutásért nagyon meg kellett küzdenie mindenkinek. Tóth Viktor csapata a Cegléd, a Szeged és a favorit Kőbánya ellen szerepelt. Csak a csoportelső jutott tovább, így minden mérkőzésnek nagy jelentősége volt. A szolnokiak minden találkozója a hajráig kiélezett küzdelmet hozott, végül a hazaiak ellen nem sikerült kiharcolni a bejutást. Elkeseredésre nincsen okunk, mert az alsóházi küzdelmekből még visszakerülhetnek a legjobbak közé.
Szolnok - Cegléd 61-53 (16-7, 14-18, 16-15, 15-13)
Szolnok: Kányási V. 9, Fekete D. 15/3, , Bujdosó M. 4, Imre N. 6, Nagy V. 12, cserék: Csajka K., Szabó M. 4, Kun G., Kaid A. 9, Lovrity D. 2
Tóth Viktor: "Ellenfelünk sokat fejlődött az utóbbi 1-2 évben, ezért tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés. Ez be is igazolódott, hiába vezettünk és játszottunk jól az elején, rendre utolértek bennünket. Többször is eldönthettük volna a meccset, de egyéni hibákkal visszahoztuk őket. Rengeteg közeli dobást hibáztunk, viszont védekezésünk és lepattanószerzésünk végig stabil volt."
Szolnok - Szeged 60-54 (16-9, 12-25, 20-10,12-10)
Szolnok: Kányási V. 15, Fekete D. 12, Bujdosó M. 4, Imre N. 8, Nagy V., cserék: Kaid A. 9, Lovrity D. 2, Csajka K., Kiss K., Szabó M. 4, Kun G. 6
Tóth Viktor: "Sokáig emlékezetes, jó színvonalú mérkőzést játszott a két csapat. Ismét remekül kezdtünk, okosan és eredményesen támadtunk, de ezúttal is visszahoztuk az ellenfelet. A szegediek azonban át is tudták venni a vezetést, és rengeteg kiszabadításból eladott labdánkkal meg is könnyítettük a dolgukat. 25 perc után az ellenfél vezetett 12 ponttal, de a hajrában zónavédekezésünk jól működött, és fordítani tudtunk."
Kőbányai Darazsak - Szolnok 66-59 (18-13, 17-14,17-14, 14-18)
Szolnok: Kányási V. 6, Fekete D. 21/3, Kun G. 2, Imre N. 2, Nagy V. 2, cserék: Kaid A. 18/6, Szabó M. 3/3, Bujdosó M. 3, Lovrity D. 3,
Tóth Viktor: "A jóval esélyesebb és magasabb hazaiak ellen utánpótlás szinten ritka magas színvonalú meccset játszottunk. Emberfogással nem lett volna esélyünk, ezért zónával és vegyes védekezéssel próbálkoztunk, és még a tegnapinál is jobban alkalmaztuk. Az előny a Kőbányánál volt, de mindig fel tudtunk zárkózni. Végül a lepattanóharcot elbuktuk és az ellenfél centere, Mányoky Fanni a legfontosabb pillanatokban hozta magát. Korrekt játékvezetés mellett egy jól játszó csapat ellen veszítettünk, de ha a későbbiekben hasonló teljesítményre leszünk képesek, okozhatunk még meglepetéseket ebben a szezonban." |
|
| |
|
|
|
|
5. |
|
| EZÜSTÉREMMEL TÉRTEK HAZA SZOLNOKI ZOLTÁN VEZETTE OLAJBÁNYÁSZÓK |
A Szolnoki Olajbányászók U12 fiú együttese 2012. augusztus 24-26. között részt vett a II. Ziccer Tigrisek Nemzetközi Kosárlabda Utánpótás Torna seregszemlén Debrecenben. Eredmények:
Ziccer Tigrisek - Szolnoki Olajbányászók: 47 - 44 (10-9,12-20,14-5,11-10)
Ld.: Pallai 18, Gál 11, Várbíró 6.
Rátgéber Akadémia II. - Szolnoki Olajbányászók: 27 - 62 (3-19,11-16,3-11,10-16)
Ld.: Pallai 12, Orbán 12, Csák 10, Horváth R. 8, Gilszki 7, Gál 7.
GKS Nyíregyháza - Szolnoki Olajbányászók: 13 - 43 (6-11,0-14,7-10,0-8)
Ld.: Pallai 10, Orbán 8, Gál 8, Süli 6.
Megyeri Tigrisek - Szolnoki Olajbányászók: 30 - 49 (5-12,7-14,6-9,12-14)
Ld.: Gilszki 10, Csák 10, Horváth R. 8, Süli 6, Orbán 6.
Rátgéber Akadémia I. - Szolnoki Olajbányászók: 22 - 55 (1-10,2-16,5-15,14-12)
Ld.: Pallai 18, Orbán 15, Gál 7.
A csapat a tornán a második helyet szerezte meg a hazaiak mögött. Nagyszerű rendezés mellett, a torna nagyon jól szolgálta a versenyidőszakra való felkészülést.
Különdíjasok: Legtöbb pontot dobó: Pallai Tamás
All - Star csapat tagja: Csák Bence
A csapat legjobbja: Gál Ticián
Büntetődobó verseny győztese: Süli Zoltán |
|
| |
|
|
|
4. |
|
| TÓTH VIKTOR CSAPATÁNAK SŰRŰ A PROGRAMJA A BAJNOKSÁG ELŐTT |
Tudósítónk ellátogatott a Szolnoki MÁV SE női kosárlabda csapatához, akik gőzerővel készülnek a bajnoki nyitányra. Már túl vannak egy edzőtáboron és az első előkészületi meccseken, az együttes edzőjét kérdeztük az eddigi munkáról és a tervekről:
Tóth Viktor: "Már július végén elkezdtük a munkát, hiszen a lányok május végétől pihenőt kaptak. Kezdetben technikai és alaptaktikai feladatokat hajtottunk végre, a fizikai felkészítés augusztus elején indult. Keretünkben minimális változás történt, két távozónk volt, Rontó Nóra és Molnár Alexandra, helyettük érkezett Soós-Bödő Noémi és a kadet keretből Fekete Dóra. Jelentősebb változás viszont az, hogy a kadet csapat munkáját ettől az évtől kezdve én vállaltam el, így a két csapat felkészülése közösen zajlott, amiből a fiatalok sokat tanulhattak. Egyelőre ebben az évben számukra még a korosztályos versenyek és a Kelet Liga lesznek fontosak, de jövőre már a felnőtt csapatban is számítok rájuk. A felkészülésünk fontos állomása volt a tatai edzőtábor, ahol a legjobb körülmények között készülhettünk. Napi két labdás edzésünk mellett úsztunk, konditermi munkát is végeztünk, a gyerekeknek csak az edzésekre és a pihenésre kellett figyelniük.
A ránk váró feladatok közül a legrangosabb ismét az Amatőr Női Bajnokság, amely az A-csoportból való visszalépések miatt sokkal erősebb lesz, mint korábban. Fő célunk a junior bajnokságban való döntőbe jutás, ami az erős mezőny ellenére teljesíthető feladat. A Kelet Ligában címvédők vagyunk, ezúttal egy fiatalabb kerettel játszunk majd, ennek ellenére szeretnénk az élmezőnyben végezni. A kadetok számára a Kelet Ligában való indulás tökéletes ismerkedés lehet a felnőtt mezőnnyel, mellette természetesen a korosztályos küzdelmekben is helyt szeretnénk állni. Túl vagyunk az első edzőmérkőzésen, ahol még nem az eredmény, hanem inkább játéklehetőség biztosítása volt a cél."
Kadet eredmények:
Kecskemét - Szolnok 100-80
Tóth Viktor: "Ahogy várható volt, a két csapat nagy iramú mérkőzést játszott, az ellenfél letámadása és rengeteg ütközése sok gondot okozott nekünk. Ha fel tudtuk hozni a labdát, sok ügyes dolgot hajtottunk végre az eddig gyakoroltakból. Védekezésünk azonban még kezdetleges, sok helyezkedési gond volt és az 1-1-ek védésében sokkal agresszívabbnak kell lennünk."
Szolnok - Debrecen 74-64 (10-4, 6-14, 18-18, 16-8, 24-20)
Tóth Viktor: "Négy negyedet az ellenfél kadetjai, az utolsót a kondizást befejező juniorok ellen játszottuk. Három negyeden át rengeteg hibával játszottunk, ziccerek tömegét hagytuk ki, és a sebességünk is kevesebb volt a megszokottnál. A negyedik negyedben és főleg a juniorok ellen már sokkal pontosabban és eredményesebben is játszottunk, különösen Bujdosó Mónika és nagy Violetta javult fel a hajrára, mutatott játékuk biztató a tétmeccsek előtt."
Felnőtt mérkőzések:
Szolnoki MÁV SE - Sanda (svéd) 53-57 (17-8, 10-17, 14-15, 12-17)
Szolnok: Szabó D. 21/3, Soós-Bödő N. 3/3, Bódi B. 4, Nádas N. 2, Benedek B. 8, cserék: Héricz R. 4, Szabó K., Gyuricza K. 5, Földvári M., Agócs A. 6/6
Kecskemét - Szolnoki MÁV SE 71-53 (25-13, 20-11, 14-11, 12-20)
Szolnok: Fazekas F. 6, Héricz R. 2, Bódi B. 7/3, Nádas N. 2, Szabó K. 4, cserék: Benedek B. 10, Gyuricza K., Soós-Bödő N. 7, Sokvári C. 6, Földvári M., Agócs A. 9
Tóth Viktor: "Két felnőtt edzőmecset játszottunk Kecskeméten, ahol biztató teljesítményt nyújtottunk. A fizikálisan, felépítésben sokkal erősebb svédek ellen sokszor helyzetbe kerültünk, játékunk folyamatos és taktikus volt, de pont a hajrában adtunk el néhány labdát, és így nem tudtunk nyerni. Ezen a mérkőzésen mutatkozott be csapatunkban Soós-Bödő Noémi, sikeres szezont kívánunk neki. Játékán még érződött a meccshiány, de ha formába lendül, kellemetlen ellenfél lesz bárkinek. A Kecskemét ellen főleg a cserék kerültek előtérbe, igazi edzőmeccs volt, ahol egyik csapat sem az eredménnyel foglalkozott. A kezdeti gyenge védőmunkánk után egy jó meccset játszottunk a fiatal hazaiak ellen, akik Dobos Ágnes és még néhány játékos távozása ellenére az idei szezonban is a mezőny legjobb csapatai közé tartoznak majd. Futómennyiségük és szervezett védekezésük minden ellenfélnek komoly problémát jelenthet."
Junior felkészülési torna, Pécs:
BSE - Szolnok 60-38 (12-10, 14-6, 21-7, 13-15)
Szolnok: Szabó D. 12, Héricz R. 4, Bódi B., Benedek B. 3, Nádas N. 3, cserék: Sokvári C. 8/3, Földvári M. 2, Gyuricza K. 4, Imre N., Szabó K.
Szolnok - Pécs 65-78 (16-26, 16-21, 18-13, 15-18)
Szolnok: Fazekas F. 12, Héricz R. 8, Bódi B. 8/6, Benedek B. 15, Nádas N. 8, cserék: Szabó K. 4, Sokvári C., Gyuricza K. 10, Imre N
Szolnok - Kanizsa DKK 38-62 (10-18, 9-23, 11-14, 8-10)
Szolnok: Szabó D. 10, Héricz R. 3, Bódi B. 5, Szabó K. 4, Nádas N. 4, cserék: Imre N. 4, Gyuricza K.,Fazekas F. 8, Sokvári C.
Tóth Viktor: "A pécsi junior tornán jobb teljesítményt vártam csapatunktól. A gyenge játék okai persze nem véletlenek. A kemény felkészülés közben mindig akadnak gyenge periódusok, és ezen a hétvégén fáradtságot, fásultságot észleltem a csapaton, sokkal lassabban játszottunk és gondolkoztunk, mint az edzéseken vagy a felnőtt meccseken. Aminek nem örültem, hogy olyan hibákat is elkövettünk, amiket elegendő figyelemmel és koncentrációval nem lehetett volna. Elszántabban és többet kockáztatva kell játszanunk, kb. úgy, ahogy a Pécs ellen már megtettük. Tanulnunk kell a hétvégéből, mert a junior mezőny átalakulása ellenére az ellenfelek nagyon erősek maradtak."

|
|
| |
|
|
|
4. |
|
| STREETBALL KARCAG 2012. |

A Karcagi SE Kosárlabda Szakosztálya, 2012.09.01-én /szombaton/, ragyogó jó időben, közel 100 résztvevővel, három pályán rendezte meg a Nyárbúcsúztató STREETBALL Bajnokságát a VARRÓ SZKI. sportudvarán.
A kora délután beinduló programra, a helyi csapatokon kívül, neveztek Kisújszállásról, Püspökladányból sőt Szegedről is érkeztek, s kora estig, négy kategóriában küzdöttek a kosarasok.
A mérkőzések a végső helyezések eldöntéséért, a kupáért, az érmekért s az oklevelekért kiélezettek de rendkívül sportszerűek voltak, a kísérő szülők, hozzátartozók s a szurkolók nagy-nagy örömére. A legkisebbeknél a lelkesedés, a nagyobbaknál már némi tudás és a rutin, míg a Nyílt kategóriában csatázóknál a játék minden eleme fellelhető volt. Volt ok az elismerő tapsra. Itt minden résztvevő győztesnek érezhette magát a legkisebbektől a legnagyobbakig.
Az eredményhirdetést követően a dobóversenyek már villanyvilágításban fejeződtek be.
Végeredmény:
-12 éves korig:
1.Basketirs /Kovács Tibor,Kovács Péter,Kósa Zoltán,Molnár János/
2.Pöcsös5-ös /Vajó Gergely,Kósa Csongor,Ferenczi József,Lukács Gábor/
3.Mester3-as /Erdei Kristóf,Magyari Zsolt,Bencsik Dominik/
-15 éves korig:
1.BULL'S /Kovács Benedek,Szendrei Ákos,Lazányi Zoltán,Bayarsaikhan Czinge/
2.Hófehérrágók /Laczi Beatrix,Csíkos Lilla,Rácz Lilla,Nagy Kitti,Pintér Ágnes/
3.Spárta /Séta Gabriella,Kabai Diána,Lippai Anna,Székely Alexandra/
-15-18 leányok:
1.CsikágóGirl's /Bodnár Vivien,Egedi Lilla,Kovács Zsanett,Vígh Diána,Magyari Diána/
2.Flúgos Csajok /Regényi Zsuzsa,Hérmán Szilvia,Szabó Alexandra/
3.StreetGirl's /Bérczi Dóra,Varga Vivien,Szarka Boglárka/
-Nyílt kategória:
1.GRUND /Mile Gábor,Nász Balázs,Deme István,Kozák Adrián/
2.TOKLE /Fábián Péter,Rideg László,Vincze Mihály,Simon László/
3.Bazsa Boy's /Cs.Szabó Zsolt,Cs.Szabó András,Cs.Szabó Bencze,Demeter Attila/
Büntetődobó bajnokság:
-12-ig:1.Kovács Tibor 2.Kovács Péter 3.Molnár János
-Leányok:1.Csíkos Lilla 2.Rácz Lilla 3.Pintér Ágnes
-Nyílt:1.Simon László 2.Lukács Tibor 3.Kis Tamás
Hárompontos dobó bajnokság:1.Demeter Attila 2.Simon László 3.Lukács Tibor
FIGYELEM! A KARCAGI SE KOSÁRLABDA SZAKOSZTÁLYA 2012.09.09.-én /vasárnap/,
sok szeretettel meghív minden kedves kosárlabda barátot:
14.30-tól a szakosztály utánpótláscsapatainak mérkőzéseire,
17.00-tól Nyíregyházi KK-Kecskeméti KK NB.I-es férfi csapatok bemutató mérkőzésére.
A találkozókat követően lehetőség lesz az NB.I-es klubok edzőivel, játékosaival találkozóra is!







 |
|
| |
|
|
|