2013. június hónap hírei
  
  
      
30.
MEGYEI ÉVADZÁRÓ: KÁPLÁR JÓZSEF KAPTA A TIBOLDI TIBOR DÍJAT

Június 25-én tartotta a Megyei Kosárlabda Szövetség a 2012/2013. évi bajnokságok ünnepélyes eredményhirdetését. Sajnos kicsit elhúzódott a korábbi évekhez képest az ünnepség időpontja, emiatt többen nem tudtak részt venni rajta, azonban így is szépszámú kosaras töltötte meg a termet. A szokásoknak megfelelően, Balogh László elnök éves beszámolóját hallgathatták meg az ünneplők, amely egyben volt kritikus, önkritukus és dícsérő is. Örvendetesen növekedett a résztvevő csapatok száma, 54-ről 59-re, amely 9 %-os emelkedést mutatott az elmúlt szezonhoz képest. Hat korcsoportban indított a Szövetség bajnokságot, mini, előkészítő, gyermek, serdülő, amatőr középiskolás és felnőtt kategóriában. A Szövetség a programjában megfogalmazottak szerint több eseményt, programot is támogatott a bajnokság során, amelyeket szeretnének a jövőben is felkarolni. Az elnök úr a gazdálkodás tekintetében kiemelte, hogy befejeződött a gazdasági integráció folyamata, így 2012 őszétől az MKOSZ égisze alatt folytatják gazdasági tevékenységüket, amely kiegyensúlyozott, a működésük biztosított. Kiemelte, hogy a TAO támogatásnak köszönhetően érzékelhetően megváltozott a bajnokságokban résztvevő klubok helyzete, felszereléseket tudtak vásárolni, több mérkőzést játszani, s az edzői bérekre is végre jutott. Megyén kívüli eseményeket is szervezett a Szövetség, a Kelet Ligát és a Dunak-kárpát U14 nemzetközi bajnokságot. Említést tett arról is, hogy a Molten céggel a kapcsolat továbbra is él, kedvezményes árakon juthatnak hozzá a megyei klubok a szerződésnek köszönhetően labdákhoz. A cég az évzárót is ajándékokkal támogatta. Szót ejtett a játékvezetőkről is. Sajnos kevesen vannak, akik hétről hétre rendszeresen tudják a sípot fújni, ezért a küldések elkészítése sok esetben a barvúr kategóriába tartozott. Voltak olyanok, akik a ranglétrán előrébb jutottak, kiemelt országos döntőkön is szerephez jutottak. A mögöttük hagyott bajnoki évben számtalan eseményen vettek részt, nem csak a megyében, hanem azon kívül is. Végezetül megköszönte a Szövetség valamennyi munkatársának az éves munkáját, nélkülük nem valósulhatott volna meg az, hogy a bajnokságok lebonyolódhassanak.


Az éves értékelő után Szalay Ferenc úr, Szolnok polgármestere és az MKOSZ elnöke kapott szót. Hallva a beszámolót, méltatta a Megyei Szövetség tevékenységét, értékelte azt a hatalmas munkát, amelyet a bajnokságok zökkenőmentes lebonyolítása érdekében végeztek. Beszélt a TAO támogatások kapcsán a szakmai feladatokról is, kiemelve, a képzésben sokkal színvonalasabb munkára lesz szükség a jövőben, hogy a nemzetközi szinthez ismét fel tudjon zárkózni a magyar kosárlabda.

Ezután következtek a jól megérdemelt díjak átadásai.

A nap záró fejezete hagyományosan a Tiboldi Tibor Díj átadása volt. Az idén a Szövetség döntése értelmében, a díjat Káplár József vehette át. (Életrajza a Tiboldi Tibor Díjasok menüpont alatt olvasható)  A család nevében, Tiboldi Mária mondott köszöntőt, majd Balogh László elnökkel együtt, átadták a díjat.

A napot egy vacsora zárta.

     
21.
 
 
     
21.
MEGYEI GYERMEK BAJNOKSÁG FINAL FOUR: AZ ÉV AZ OLAJBÁNYÁSZÓK SIKERÉVEL ZÁRULT

Június 16-án, Jászberényben került sor a megyei gyermek bajnokság négyes döntőjére. Az első két találkozó volt hivatott dönteni arról, ki kerül a düntőbe, s kik játszanak a bronzéremért. Eredmények:

JKSE Kosársuli - Tiszai Virágok                          70-25  (24-5, 21-0, 19-12, 6-8)

Szolnoki Olajbányászók - Kisújszállási SE           94-14 (32-6, 24-0, 18-4, 20-4)

Tiszai Virágok - Kisújszállási SE                          47-29 (16-8, 18-9, 4-4, 13-12)

JKSE Kosársuli - Szolnoki Olajbányászók          48-70 (14-21, 9-12, 17-17, 8-20)

 

K. Szabó Jánosné (Kisújszállási SE): "Nem tartom jó ötletnek a fiúk és a lányok egy bajnokságban történő versenyeztetését. A négyes döntő időpontja talán lehetett volna egy kicsit korábbi. A csapatom tompább volt a szokásosnál, nem tudtak felpörögni a mérkőzésekre, még a ziccereket is kihagyták, ami megmutatkozott az eredményben is."

Ratkai Kitti (Tiszai Virágok): "Igazi év végi hangulatú mérkőzéseken vagyunk túl. A fiúkkal szemben kitűnt a korosztályra jellemző nagymértékű fizikális különbség, ezért esély sem volt a győzelemre. A kisújszállási lányok ellen sok hibával, fáradtan játszottunk. Sajnos betegségek, illetve családi programok miatt nem volt teljes a csapat. Gratulálok a lányoknak az egész éves teljesítményükhöz, hiszen ők lettek a legjobb leány csapat a megyében!"

Kovács Kornél (JKSE Kosársuli): "Elégedett vagyok a csapatom teljesítményével, örülök, hogy a döntőben egy félideig meg tudtuk nehezíteni a szolnokiak dolgát. Büszke vagyok a játékosaimra!"

Szolnoki Zoltán (Szolnoki Olajbányászók): "Úgy érzem, egy kicsit hosszú volt az idény, rengeteg mérkőzést játszottunk. A fő versenyünk a korosztályos országos döntő volt, ahol úgy gondolom, elég jól helytálltunk. A mai napon emiatt talán fáradtabbak voltunk, de végül sikerült megnyernünk a megyei bajnokságot is."

     
20.
MEGYEI SERDÜLŐ BAJNOKSÁG: KIMAGASLOTT A MEZŐNYBŐL A SZOLNOKI SPORTCENTRUM "A"

Június 16-án rendezték meg a megyei serdülő bajnokság döntőjét, eredmények:

Szolnoki Sportcentrum "A" - Szolnoki Sportcentrum leány      87-27 (22-3, 30-9, 22-6, 13-9)
Szolnoki Sportcentrum "A" - JKSE Kosársuli "A"                    110-21 (38-6, 27-5, 20-8, 25-2)

 

Tasnádi Zoltán (Szolnoki Sportcentrum "A"): "Gratulálok csapatomnak a győzelemhez, és köszönöm nekik az egész éves munkát!"

Ménkű Tibor (JKSE Kosársuli "A"): "Köszönjük a bajnokság szervezőinek az egész éves munkát, és gratulálunk a Szolnoknak, megérdemelten nyertek!"

Bödő Noémi (Szolnoki Sportcentrum leány): "Meglátszott a csapatomon az elmúlt hetek edzéshiánya, de gratulálok nekik az eredményhez, nehéz szezonon vagyunk túl! És gratulálunk a Sportcentrum fiú csapatának is a győzelemhez!"


     
14.
U11 FIÚ JAMBOREE ORSZÁGOS DÖNTŐ, SZOLNOK: NAGYON ÜGYESEK VOLTAK A SZOLNOKI BIKÁK

Június 7-én, nagy napra ébredtek a 2002-es Szolnoki Bikák, hiszen életük első országos döntője kezdődött ezen a napon. A fiúk a "D" csoport első meccsét a nagyváradi csapattal kezdték. Mindkét gárda idegesen kezdett, nagyon sok technikai hiba tarkította a játékot. A szolnoki ifjak nyugodtak meg hamarabb, így a jobb félidei büntetőzéssel, 11 pontos előnnyel fordultak az utolsó negyedre. Az ellenfél azonban nem adta fel a harcot és felzárkózásuk közben a hazaiak teljesen szétestek, fejben nem bírták elviselni a győzelem lehetőségét és a végén két ponttal alulmaradtak szerencsésebb ellenfelükkel szemben.

CSM Oradea - Szolnoki Bikák 2002   60-58 ( 5-7,18-20; büntető 2-6; 12-14; 22-9)

CSM Oradea: Popa Razvan 3, Maduta Darius 6, Zoicas Tudor 9, Halmajan George 10, Vlad Andrei 14, Novero Luca 5, Samuel Raui 2, Tamasdan Alex 4

Szolnoki Bikák 2002: Pető Dániel 1, Tóth Levente 10, Nyíri Bence 1, Bíró Patrik, Csoma Gergő 17, Jelenfi Balázs 2, Pór Péter 3, Nyerges Zalán 2, Csornai Csaba 7, Csornai Bence 13, Katona Adrián 1, Ficsor Bence 1.

Pop Calin (CSM Oradea): "Egy jó meccsünk volt, jó ellenfellel, nem a mi napunk volt játék szempontból, de egy-két jó védekezéssel a végén, és kis szerencsével sikerült nyernünk. Próbálunk tanulni minden mérkőzésből. Köszönjük, hogy itt lehetünk."

Nyeső-Falusi Tünde (Szolnoki Bikák 2002): "Szoros meccset játszottunk, nagyon sokat hibáztunk a bedobásoknál, ezt a meccset mi vesztettük el. Gratulálok az ellenfélnek!"

 

A második napon két mérkőzés várt a szolnokiakra, akik az előző napi szoros vereség hibáit mindenképpen ki szerették volna javítani. Elsőként 10 órakor Pécs legjobb U-11-es együttese következett. Az ellenfél gyors játékához az első negyedben nehezen alkalmazkodtak a Bikák, így három pontos baranyai előnnyel kezdődött a második negyed. Ebben bátor és sikeres támadójátékkal sikerült átvenni a vezetést, majd tovább növelni azt a harmadik etapban, ahol mindössze két pontot engedélyeztek az ellenfélnek. Az előző napi utolsó negyedes kapkodást most sikerült elkerülni és higgadt, tudatos játékkal megszületett az első győzelem az országos döntőn.

Szolnoki Bikák 2002 - PSN Zrt. Kenguru 71-60 ( 12-15; 24-15; büntető 7-7; 10-2; 18-21)

Szolnoki Bikák 2002: Csomós Kristóf 1, Pető Dániel 1 , Tóth Levente 8, Alcser Dániel 5, Csoma Gergő 4, Jelenfi Balázs 4, Nyerges Zalán 4, Balogh Zsombor 1, Sebők András 21, Csornai Bence 14, Csornai Csaba 6, Ficsór Bence 2.

PSN Zrt: Bozsér Róbert 2, Zalay Botond 1, Gulyás Máté 1, Zalay Zsombor 16, Csonka Zetény 9, Orosz Donát 2, Rauch Bence 10, Csernus Bálint 3, Grósz Márk 6, Séra Gergely 10.

Nyeső-Falusi Tünde (Szolnoki Bikák): "Sikerült kijavítani a tegnapi hibáinkat. A fáradást még nem tudjuk hova tenni, és fejben javulni kell, de az előnyünk kitartott a meccs végéig."

Szentpáli Gergő (PSN Zrt. Kenguru Vegyes): "Védekezésben gyengék voltunk. Gratulálok a szolnoki csapatnak!"

Este hétkor következett az utolsó csoportmeccs a Soproni Bivalyok ellen, amely a "D" csoport második helyéért zajlott. Népes szurkolósereg előtt, a torna legjobb játékát nyújtva, végig vezetve győzedelmeskedtek a Bikák.

Soproni Bivalyok - Szolnoki Bikák 2002  40-56 ( 8-10;7-16; büntető: 6-5; 6-10; 13-15)

Soproni Bivalyok: Rádonyi Ákos 1, Kovács Máté 3, Bella Ádám 7, Simon Balázs 6, Gászner Flórián 11, Vámosi Dávid 1, Cenik Nevzát 1, Meszlényi Róbert 7, Bábel Márk 2, Takács Gábor 1

Szolnoki Bikák 2002: Tóth Levente 9, Nyíri Bence, Alcser Dániel, Csoma Gergő 5, Jelenfi Balázs 3, Pór Péter 1, Nyerges Zalán 3, Sebők András 14, Csornai Bence 7, Csornai Csaba 7, Katona Adrián 2, Pap Tamás 5

Barlai Tamás (Soproni Bivalyok): "Küzdöttünk, de a hit hiányzott."

Nyeső-Falusi Tünde (Szolnoki Bikák): "Gratulálok a csapatomnak, elhitték, hogy meglehet a győzelem. Végig vezetve sikerült nyerni, bár a jó, okos játéknak jobban örültem!"

 

A két győzelem / egy vereség mutatóval a "D" csoport második helyét szerezték meg a Bikák, akik így a "C" csoport hasonló helyén végzett szombathelyi Sportiskolás Sólyomfiókák csapat ellen léptek pályára vasárnap. Ez volt az országos döntő zárónapja, fiaink meglehetősen fáradtak voltak és ez a mérkőzésen is végig érezhető volt. Az első két negyedben még tartották magukat a szolnoki fiúk, azonban a második 20 percben már nem tudtak mit kezdeni a vasiak kemény védekezésével, így megérdemelten győztek a szombathelyiek.

Sportiskolás Sólyomfiókák - Szolnoki Bikák 2002  58-42 ( 10-10; 14-9; büntető 6-7; 15-6; 13-10)

Sportiskolás Sólyomfiókák: Krepli Richárd 9, Hegedűs Huba 5, Tiborcz Benedek 1, Molnár Gergő 1, Kenéz Csaba 16, Nárai Gergely 2, Horváth Máté 6, Kuti Dávid 1, Sövegjártó Ábel 13, Kiss Csongor 1

Szolnoki Bikák 2002: Csomós Kristóf, Tóth Levente 6, Alcser Dániel 1, Csoma Gergő 9, Jelenfi Balázs 1, Pór Péter, Nyerges Zalán 1, Balogh Zsombor, Sebők András 5, Csornai Csaba 9, Csornai Bence 9, Pap Tamás 1

Biró Zsófia (Sportiskolás Sólyomfiókák): "Fegyelmezett, helyenként nem szép játékkal nagyon jó, sportszerű mérkőzést játszottunk. Gratulálunk mindkét csapatnak!"

Nyeső-Falusi Tünde (Szolnoki Bikák): "Kicsit energiaszegényen vagy fáradtan játszottunk. Nagyon tetszett a Szombathely játéka, csak tanultunk ezen a meccsen. Gratulálok mind a két csapatnak!"

A Szolnoki Bikák 2002-es csapata két győzelemmel és két vereséggel fejezte be az országos döntő küzdelmeit, bizonyítva, hogy ott a helyük az ország legjobbjai között.

     
14.
U11 LEÁNY JAMBOREE ORSZÁGOS DÖNTŐ: KIVÁLÓAN HELYTÁLLAK A SZOLNOKI LÁNYOK

Budapest Pasaréten, a Vasas Csata egyesület rendezte meg a 2013 Országos Kenguru Jamborit, melyen három napig folytak a küzdelmek (06.07-06.09.). A Tiszai Kisvirágok U11-es korosztályú lányok kiharcolták a részvétel jogát, ami nagyon nagy eredmény, hisz a csapat fele igen fiatal (2003, 2004-ben születettek is szerepelnek a csapatban), a másik fele pedig idén kezdte el a kosárlabda játékot játszani. Nagy köszönet és elismerés Ratkai Kittinek, aki a saját nevelésű játékosait hozta el, és segítette a csapatot több győzelemre. Ezen kívül köszönet Tóth Jánosnak, aki szintén egy rendkívül ügyes "kengurut"- nevezetesen Fodor Fannit - adta a csapatnak.
Az első két napon a csoportmérkőzések zajlottak. A szolnoki lányok a "D" csoportba kerültek a PVSK Pandák, a nyiregyházi lányok, és a Szombathely kis játékosaival egyetemben. A küzdelmeket pénteken a PVSK cspatával kezdték. Ezen a mérkőzésen nagyon megilletődőtten, és rosszul védekezve játszottak. A sima győzelem helyett kikaptak 10 ponttal. A második napon 13 órakor játszottak -nagy pályán - a Szombathely csapatával. Hát ez igazi öröm játék lett. A lányok nagyon felszabadultan, és helyenként csodás játékkal-védekezéssel játszottak. Ezt a meccset 68-28-ra megnyerték. A délután folymán a következő meccsük a Zsákoló Zsiráfok ellen volt, akik Nyíregyházáról jöttek. Ez igazi rangadónak számított, hisz ha nyernek 8 ponttal, a körbeverés miatt csoportelsők lesznek. Szóval a meccs, extázisban telt. Fantasztikus küzdeni tudással, és hatalmas elszántsággal nyertek a lányok 19 ponttal, 46-65 lett a javukra. Sajnálatos momentum, hogy a nyíregyházi edző nagyon zokon vette a vereséget, és elég lehangolóan vélekedett a csapatról. Így azonban csoportelsők lettek, ami óriási eredmény és meglepetés volt. Vasárnap a "C" csoport első helyezettjével játszottak, nevezetesen az Óbudai Kaszás Girls-el. Sajnos a végeredmény minusz kettő pont lett, de ez nem tükrözi igazán, hogy a lányok mekkorát küzdöttek. Az alaphibák és a rutintalanság az ellenfelet segítette győzelemre. Összességében a három nap játéka felülmúlta a várakozásokat. Bebizonyították a lányok, hogy olyan elszántan és szívvel tudnak küzdeni, mely nem minden csapatban adatik meg. Gratuálunk nekik és nagy köszönet a szülőknek, akik végig melletük álltak, és biztatták gyermekeiket, még a nehezebb percekben is. Van még mit tanulni, és fejlődni, de minden fárdadozást megér, ha ilyen lelkesek maradnak a lányok! Kiemelendő csapatuk két különdíjasa, Milus Réka a legjobb játékos, Szerencsés Tamara pedig a legjobb védő játékos lett. Gratulálunk!

 

Tiszai Kisvirágok - PVSK Pandák 49-59 (11-7, 14-16, 12-11, 7-14)  Büntetők: 5-8

Lőcsei Eszter: "Gratulálok a gyors, ügyes játékosoknak! Szép, okos játék volt. Nagyon pontatlanul dobtunk és ez lett az eredménye. Köszönjük a játékot!"

 

Tiszai Kisvirágok - Sportiskolás Törpillák  68-28 (14-6, 20-4, 13-5, 16-9)  Büntetők: 5-4

Lőcsei Eszter: "Nagyon örülök, hogy sikerült egy győzelmet elérni a kupán. Gratulálok a lányoknak és nagyon sok sikert kívánok az ellenfélnek a további játékokhoz!"

 

Zsákoló Zsiráfok - Tiszai Kisvirágok 46-65 (11-17, 12-19, 12-12, 4-14)  Büntetők: 7-3

Lőcsei Eszter: "Hatalmas küzdésben nyertünk. Nagyon ügyesek voltak a lányok! Gratulálok! Sok sikert a továbbiakban a Nyíregyháza csapatának!"

 

Kaszás Girls - Tiszai Kisvirágok  42-40  (5-9, 7-12, 10-6, 14-6)  Büntetők: 6-7

Lőcsei Eszter: "Nagyon szoros eredményt hozott a nagy küzdésünk, de sajnos olyan alaphibáink vannak, amin még van mit dolgozni! Gratulálok! Köszönjük külön a szervezőknek, akik nagyon szép kupát hoztak össze!"

     
14.
U23 FÉRFI ORSZÁGOS DÖNTŐ: MEGYÉNK CSAPATAI AZ ORSZÁG ÉLMEZŐNYÉBEN

Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelyén került sor az Országos U23-as férfi bajnokság - Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság - nyolcas döntőjének megrendezésére, melybe két megyei csapatunk is kvalifikálta magát. A negyeddöntőben a házigazda Szolnoki Olaj KK ellenfele a sors iróniája miatt azzal a Szombathelyi Falcóval került össze, aki nemcsak, hogy a torna egyik legnagyobb favoritja, de az alapszakasz során kétszer is nagy különbségű vereséget mért a Tisza-parti együttesre. A több sérültet is felvonultató, - Mándoki Tamás, Hajdú Márton és Berkics Máté - Olaj KK tehát nem volt nagy esélyese az összecsapásnak. Ennek megfelelően az Olajtól szinte már szokásossá váló rossz első negyedben el is húzott a Falco, dupla annyi pontot szerezve, mint a házigazdák. A második játékrészben éledezni kezdtek a "piros-feketék", és elsült Tóth Zoltán keze, amivel öt pontra is meg tudták közelíteni ellenfelüket a félidő vége felé, de a Falcoban egyedül elfogadható teljesítményt nyújtó Perl Zoltán jóvoltából, nyolc pontos előnye volt a vasiaknak a nagyszünetben. A harmadik periódus továbbra is a küzdelemé volt, bár mindkét csapat sok hibával játszott, rengeteg volt az eladott labda, és a kihagyott dobás, a házigazda továbbra is belátható távolságon belül tartotta magát, reményt adva ezzel önmagának, és szép számú közönségének a záró negyed előtt. Az utolsó tíz percre viszont összeszedte maradék erejét Váradi Attila legénysége.  A szombathelyi csapat érvényesítette a papírformát, és bejutott a legjobb négy közé, a megtizedelődött Olajnak maradt az 5-8. helyért való játék. Ez a Falco egy szezonban maximum egyszer verhető az Olaj KK számára, lehet, hogy ez az alkalom most a legrosszabbkor úszott el.

Falco KC-Szombathely  - Szolnoki Olaj KK  60-44 (21-10, 12-15, 14-13, 13-6)
2013.06.09. Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 150 néző

SZOLNOK: Tóth Zoltán (21/15), Hegedűs Gergely (1), Csaba György (6), Markovic Luka (9/3), Csákvári Csaba (4). Csere: Zsíros Péter (0), Gyurcsányi Péter (3), Berkics Máté (0), Nagy Zsolt (0), Tóth Attila (0), Veres Dávid (0). Edző: Kmézic Zorán.

FALCO: Legjobb dobó: Perl Zoltán (20). Edző: Váradi Attila.

A Szolnoki Olaj legjobbja:  Tóth Zoltán.
Másik megyei csapatunk, név szerint a Jászberényi KSE, eközben a megújult Olaj Csarnokban, új nevén, Tiszavirág Arénában, a nagynevű Budapesti Honvéddal játszott élet-halál meccset a legjobb négy csapat közé jutásért. A még szezon elején megsérült Madár András ezúttal sem lehetett ott a parketten társaival, a többiek viszont, köztük jó néhány NB.I-et is megjárt harcossal (Szögi, Molnár, Török), Halmai Gábor edző rendelkezésére álltak, akinek ez alkalommal az idei bajnokság sikeredzője, Földi Sándor is a segítségére volt. Jól is kezdődött a meccs a kék-fehérek számára, a két kisemberes játék eredményesnek bizonyult, Solevic Aleksát és Szögi Ádámot csak ritkán tudták megállítani a fővárosi védők, míg Török Rolland a palánkok alatt vette fel a kesztyűt a Honvéd "erős" embereivel szemben. A második negyed közepén már tíz ponttal is vezettek a jászságiak, és a játék képe a fordulás után sem változott sokat. A záró játékrész hajrájára viszont elfogyott a jóformán csere nélkül játszó JKSE ereje, előnyük leapadt, és kapkodóvá vált a játék. Török Rolland és Molnár Bence a kipontozódás sorsára jutott, a pályán maradt kulcsemberek pedig többször egymást követően is rossz döntéseket hoztak támadásban. A Honvéd SE kiegyenlített, majd az utolsó másodpercekben kapott kétszer két büntetővel - amelyet higgadt fejjel értékesíteni is tudtak - megnyerte a végig kiélezett, és nagyon izgalmas rangadót.

Budapesti Honvéd SE  - Jászberény KSE  65-63 (17-20, 14-19, 17-17, 17-7)
2013.06.09. Szolnok, Tiszavirág Aréna, 60 néző

JKSE: Solevic Aleksa (7/3), Szögi Ádám (19), Molnár Bence (8/6), Török Rolland (19), Fehér Dániel (4). Csere: Szappanos Máté (6/6), Ménkű Tibor (0), Nyíri Dániel (0), Répási Richárd (0). Edző: Halmai Gábor, Földi Sándor.

HONVÉD: Legjobb dobók: Stefán Dávid (22), Lőrinc Béla (14/6), Tursics Krisztián (12/3). Edző: Mészáros István, Zsoldos András.

Kipontozódott: Kwame Robert (34. perc), Szollár Gergő (34. perc), Urcan Sarp (39. perc) illetve Török Rolland (40. perc) és Molnár Bence (40. perc).

Statisztika: Mezőny: 25/59 (42%) illetve 23/55 (42%). Büntető: 10/14 (71%) illetve 12/20 (60%). Fault: 25 illetve 20. Eladott labda: 22 illetve 19. Lepattanó: 41 illetve 31. Legtöbb lepattanó: Stefán Dávid (17) illetve Török Rolland (11). Legtöbb gólpassz: Tursics Krisztián és Lőrinc Béla (5-5) illetve Solevic Aleksa és Szögi Ádám (6-6).
A mérkőzés legjobbja: Stefán Dávid, Honvéd (32 Val).
A JKSE legjobbja:  Szögi Ádám (27 Val).

Halmai Gábor: "Fontos meccset veszítettünk el! Többször is a kezünkben volt a győzelem, de a végjátékban kapkodtunk, és sok hibával játszottunk. Négy-öt vitatható fújást kaptunk a végén!"

További eredmények: Kecskeméti TE - Pécsi VSK 62-69, Budapesti MAFC - TF Budapest 53-45.

 

A második napon megyei rangadót sodortak a Moirák fonalukból a Szolnoki Olaj KK és a Jászberény KSE számára. Mindkét csapat szoros, nyerhető meccset adott ki előző nap a kezéből, csalódottabb mégis a JKSE lehetett, hiszen a kék-fehéreket sokan sorolták Magyarország legjobb négy U23-as csapata közé, míg a piros-fekete gárda a favorit Falco KC ellenében búcsúzott. A kérdés tulajdonképpen az volt, hogy melyik csapatnak fontosabb egy esetleges ötödik hely megszerzése, hát ez a játék képe alapján gyorsan ki is kerekedett. A berényiek nagy elszántsággal vetették bele magukat a meccsbe, és egy fél periódus alatt 14-2-es előnyre tettek szert. Az első félidőben a dobóformájukat kereső Olaj csatárok, Luka Markovic és Gyurcsányi Péter nem találták a jászberényi gyűrű felé vezető utat, és az általában géppuskaként tüzelő Tóth Zoltánnak sem akaródzott betalálni, míg a palánk alatti játék urai egyértelműen Török Rolland és Molnár Bence voltak a másik oldalon. A félidőben huszonkét pontos előnnyel vezetett a Halmai-csapat, ami előre vetítette, hogy ha markánsan nem változik meg a játék képe, akkor lényegében el is dőlt a találkozó. A következő húsz percben az Olaj KK-t hátára vevő Csaba György és a bár pocsékul dobó, de végig küzdő és jól védekező Hegedűs Gergely kissé kiegyenlítettebbé tette a játékot, de komoly változást nem tudtak előidézni csapatukban, amihez a kegyelemdöfést a tavaly még Szolnokon pattogtató Szögi Ádám második félidei kiváló játéka jelentette. A hazaiak nagyon rossz kinti dobóformát fogtak ki ezen a napon (1/21 a 6,75-ön kívülről), így a jobban akaró Jászberény simán, és teljesen megérdemelten győzött.

Szolnoki Olaj KK  - Jászberény KSE  37-64 (6-18, 10-20, 8-12, 13-14)
2013.06.10. Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 60 néző

SZOLNOK: Tóth Zoltán (8), Gyurcsányi Péter (4), Markovic Luka (7), Zsíros Péter (0), Csákvári Csaba (2). Csere: Csaba György (10/3), Hegedűs Gergely (4), Tóth Attila (0), Nagy Zsolt (2), Veres Dávid (0), Megyes Ákos (0). Edző: Kmézic Zorán.

JKSE: Solevic Aleksa (9), Szögi Ádám (12/3), Molnár Bence (13/9), Nyíri Dániel (0), Török Rolland (30/3). Csere: Szappanos Máté (0), Fehér Dániel (0), Takács Martin (0), Ménkű Tibor (0), Répási Richárd (0), Újszászi Dániel (0), Szívós Ákos (0). Edző: Halmai Gábor.

Statisztika: Mezőny: 14/59 (24%) illetve 20/58 (34%). Büntető: 8/11 (73%) illetve 19/33 (58%). Fault: 29 illetve 18. Eladott labda: 24 illetve 18. Lepattanó: 43 illetve 48. Legtöbb lepattanó: Csaba György (11) illetve Török Rolland (17). Legtöbb gólpassz: Gyurcsányi Péter, Tóth Zoltán és Hegedűs Gergely (2-2-2) illetve Solevic Aleksa (5).
A mérkőzés legjobbja:  Török Rolland, Jászberény (43 Val).
A Szolnoki Olaj legjobbja:  Csaba György (25 Val).

 Kmézic Zorán: "Egyszerűen gyengék vagyunk! Nálunk mindig egy ember játszik a pályán, ez tegnap, mint általában a Tóth Zotya volt, ma a Csaba Gyuri, és ha ennek az egy embernek nem megy támadásban, az egész csapat képtelen pontot szerezni, pláne ha ilyen százalékkal értékesítjük a kinti dobásainkat. Mándoki Tomi hiányát nagyon megérzi a csapat, Hajdú Marci a torna előtt sérült meg, Berkics Máté még nincs bevethető állapotban, és Luka Markovic is csak három edzésen tudott teljes értékű munkát végezni az elmúlt hónapban. És mindehhez még hozzájöttek az érettségi vizsgák, és egyéb okok miatti sorozatos kihagyások. Ilyen csapatok ellen, akik fizikálisan és mentálisan ennyivel erősebbek, mint mi, ez túl nagy hátrányt jelent."

Halmai Gábor: "Végig fegyelmezetten, és nagy akarással játszottunk. A jó védekezésünknek köszönhetjük a győzelmet. Várjuk a holnapi meccset!"

További eredmények: Kecskeméti TE - TF Budapest 68-71. Elődöntők: Pécsi VSK - Budapesti MAFC 50-75, Szombathelyi Falco - Budapesti Honvéd 73-51.

 

A címvédő Kecskeméti TE, és a házigazda Szolnoki Olaj KK egymás ellen kezdte a zárónap első mérkőzését, amelynek tétje a hetedik hely megszerzése volt. 16-4-el nyitotta a mérkőzést a vendég együttes, amellyel nyomatékosítani akarta, hogy nem kíván nyert meccs nélkül hazabandukolni három nap után a Tisza partjáról. Kmézic Zorán időkérése után viszont a Szolnoki Olaj játékosai, és elsősorban a Tóth Zoltán - Hegedűs Gergely - Luka Markovic hármas jelezte, hogy ők sem hajlandók még egyszer feltett kézzel csatába vonulni, ahogy azt tették egy nappal korábban. A piros-feketék hat perc alatt kiegyenlítettek, majd a félidőre a vezetést is megszerezték. A harmadik tíz percben még tudta magát tartani a Kecskemét, de a záró negyedre megtalálta Kmézic Zorán az áttörésre képes ötösét, akik átgázoltak az NB.I. B-t két hete megnyerő játékosok sorát felvonultató - köztük a jászberényi Jakab Péter, akinek ezúttal nem sikerült kimagaslót nyújtania együttesében - Kecskeméten. A Szolnoki Olaj KK az U18-ban elért nyolcadik hely után, most hazai környezetben a hetedik lett, ami szép eredményt jelent a helyi utánpótlás történetében. A címvédő Kecskemétből szemmel láthatóan hiányzott valami ezen a tornán, ezúttal nyert meccs nélkül lettek nyolcadikak.

Kecskeméti TE KK  - Szolnoki Olaj KK  61-74 (20-19, 12-16, 20-22, 9-17)
2013.06.11. Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 20 néző

SZOLNOK: Tóth Zoltán (22/9), Csaba György (11/3), Markovic Luka (19), Zsíros Péter (0), Csákvári Csaba (10/3). Csere: Hegedűs Gergely (10), Gyurcsányi Péter (2), Tóth Attila (0). Edző: Kmézic Zorán.

KTE: Legjobb dobók: Kovács Barnabás (22/12), Mészáros Máté (16/3). Edző: Forrai Gábor.

Kipontozódott: Benner Krisztián, KTE (37. perc).

Statisztika: Mezőny: 24/66 (36%) illetve 25/54 (46%). Büntető: 5/7 (71%) illetve 19/31 (61%). Fault: 25 illetve 14. Eladott labda: 15 illetve 15. Lepattanó: 34 illetve 40. Legtöbb lepattanó: Kohári Norbert (8) illetve Csákvári Csaba (9). Legtöbb gólpassz: Pongó Martin (8) illetve Hegedűs Gergely (5).
A mérkőzés legjobbja:  Markovic Luka, Szolnok (21 Val).

 Kmézic Zorán: "Végig kontrolállt játékkal, a védekezés-váltásainknak köszönhetően sikerült megzavarnunk a jó erőkből álló Kecskemétet. Nagyon fontos volt ez a mérkőzés számunkra, hogy rendezőként ne hagyjuk el győzelem nélkül a pályát."

 

A középszakaszban már oda-vissza lejátszott csata harmadik felvonása a bajnokság ötödik-hatodik helyét volt hivatott eldönteni. A mérkőzés a fővárosiak számára indult jobban, akik a kissé enerváltan játszó jászságiakkal szemben már az első negyed derekán tíz pontos előnyre tudtak szert tenni, és ezt nemcsak hogy tartani tudták a félidő végégig, de egy jászberényi szempontból tragikusan pocsék harmadik negyednek köszönhetően meg is tudták duplázni a harmadik etap végére. Az eredetileg négy közé vágyó Halmai Gábor azonban nem hagyta annyiban tanítványai szereplését, az utolsó kétperces szünetben felrázta csapatát, amitől a JKSE olyan utolsó negyedet produkált a parketton, amit ritkán láthatnak a kosármeccsekre látogató kedvelők. Az egész pályás agresszív letámadásnak köszönhetően a TF képtelen volt eljutni az ellenfél kosaráig (kettő darab mezőnykosarat kapott a JKSE tíz perc alatt), a Solevic - Szögi páros pedig támadásban gázolt keresztül az ellenen, miután együtteses 24 pontot szereztek a jászberényi 26-ból (Solevic: 11, Szögi: 13). A kék-fehérek egy fergeteges utolsó negyednek köszönhetően nyertek, és a nagyon előkelő ötödik helyen végeztek a bajnokságban, amellyel a Jászberény KSE utánpótlásának eddigi legjobb eredményét sikerült elérniük.

TF Budapest  - Jászberény KSE  55-59 (22-15, 12-15, 12-3, 9-26)
2013.06.11. Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 30 néző

JKSE: Solevic Aleksa (15/3), Szögi Ádám (21/6), Molnár Bence (0), Nyíri Dániel (2), Török Rolland (15). Csere: Szappanos Máté (6), Fehér Dániel (0), Ménkű Tibor (0). Edző: Halmai Gábor.

TF: Legjobb dobók: Moravcsik Áron (16/3), Franczva Ádám (10). Edző: Mehmedovic Merim.

Kipontozódott: Goda László (35. perc) és Moravcsik Áron (40. perc), mindkettő TF.

Statisztika: Mezőny: 23/55 (42%) illetve 19/56 (34%). Büntető: 6/9 (67%) illetve 18/24 (75%). Fault: 21 illetve 19. Eladott labda: 20 illetve 18. Lepattanó: 32 illetve 40. Legtöbb lepattanó: Franczva Ádám és Goda László (8-8) illetve Török Rolland (16). Legtöbb gólpassz: Goda László (5) illetve Szögi Ádám (5).
A mérkőzés legjobbja:  Török Rolland és  Szögi Ádám, mindkettő JKSE (22-22 Val).

Halmai Gábor: "Egy nagyon rossz harmadik negyed után, az agresszív letámadásunknak köszönhetően sikerült megfordítanunk, és megnyernünk a mérkőzést. Nagyon akartuk ezt a győzelmet!"

 

Bár a döntőbe egyik JNSZ megyei csapat sem került be, az összecsapásnak több szolnoki kötődése is volt. A hosszabbításban alulmaradó, és végül ezüstérmet szerző MAFC-ban két Olaj-nevelésű játékos is csapatban volt, Nagy Balázs, mint a gárda oszlopos tagja, harmincnégy perc játékot kapott, de pontot nem sikerült dobnia, viszont tíz lepattanó-labdát szedett össze, míg Rácz Gergely ezúttal a padról nézte végig társai szereplését. A tavalyi szezonban még szolnoki színekben pattogtató Lakosa Zsolt negyvenegy perc alatt tizenhat pontot dobott és nyolc lepattanót szerzett. A döntő egyik játékvezetője a szintén szolnoki születésű Rácz Zsolt volt.

Döntő: Budapesti MAFC - Szombathelyi Falco KC 61-66 (10-9, 18-24, 10-4, 19-20) - hosszabbítás után

3. helyért: Pécsi VSK - Budapesi Honvéd SE 48-62 (5-20, 19-14, 11-14, 13-14)

Végeredmény: 1. Falco KC-Szombathely 2. Budapesti MAFC (Nagy Balázs és Rácz Gergely ex-Szolnok) 3. Budapesti Honvéd SE 4. Pécsi VSK 5. Jászberény KSE (a csapat tagjai: Balázs Máté, Fehér Dániel, Gömöri Zsolt, Madár András, Ménkű Tibor, Molnár Bence, Nagy Gábor, Nagy Zoltán, Nyíri Dániel, Répási Richárd, Solevic Aleksa, Szappanos Máté, Szívós Ákos, Szögi Ádám, Takács Martin, Török Rolland, Újszászi Dániel, Halmai Gábor edző) 6. TF Budapest 7. Szolnoki Olaj KK (Berkics Máté, Csaba György, Csákvári Csaba, Czakó Martin, Gyurcsányi Péter, Hajdú Márton, Hegedűs Gergely, Mándoki Tamás, Markovic Luka, Megyes Ákos, Nagy Zsolt, Tóth Attila, Tóth Zoltán, Veres Dávid, Zsíros Péter, Kmézic Zorán edző) 8. Kecskeméti TE (Jakab Péter ex-Jászberény).

Díjazottak:
A torna MVP-je: Török Rolland, Jászberény KSE
A torna All-Star ötöse: Lakosa Zsolt (MAFC), Perl Zoltán (Falco), Török Rolland (JKSE), Csapai Péter (MAFC), Bognár Kristóf (Falco).
A csapatok legjobbjai: Mészáros Máté (KTE), Tóth Zoltán (Szolnok), Béres Dávid (TF), Szögi Ádám (JKSE), Horváth Balázs (PVSK), Stefán Dávid (Honvéd), Lakosa Zsolt (MAFC), Váradi Benedek (Falco).

 

     
14.
MEGYEI ELŐKÉSZÍTŐ FINAL FOUR: BAJNOK A SZOLNOKI BIKÁK 2002!

Június 02-án, vasárnap került megrendezésre Szolnokon az JNSZ megyei előkészítő, U11-es bajnokság négyes döntője a Körcsarnokban. Az egész szezont végigküzdve négy csapat került be a legjobbak közé: Pityke KS Nagykőrös, Karcagi Champion's, Szolnoki Sportcentrum, Szolnoki Bikák 2002. Az első elődöntőben a két szolnoki csapat találkozott, melyen nem borult a papírforma

Szolnoki Bikák 2002 - Szolnoki Sportcentrum 75-27 (22-5; 16-8; b: 6-7; 15-7; 16-0)

A másik elődöntőben a nagykőrösiek magabiztosan győzték le a karcagiakat.

Pityke KS Nagykőrös - Karcagi Champion's 84-24 (12-7; 25-7; b: 6-3; 25-2; 16-5)

A bronzéremért végig szoros meccset játszott az elődöntő két vesztese, végül a jobban koncentráló szolnokiak behúzták a győzelmet.

Szolnoki Sportcentrum - Karcagi Champion's 39-36 (14-8; 4-13; b: 7-5; 4-10; 10-0)

A döntőben csaptak össze a délelőtti győztesek, mely két csapat immár ötödik alkalommal találkozott egymással a szezon során. A döntő is a korábbiakban ismert forgatókönyv szerint zajlott, minimális szolnoki előnyszerzés a mérkőzés elején, melyet nagy küzdelemben igyekeztek megtartani a Bikák. Az utolsó negyedig nyitott volt a mérkőzés, hiszen a nagykőrösiek előtt többször is megnyílt az esély az egyenlítésre. A jobban koncentráló és kevésbé elfáradó Bikák végül az utolsó negyedben indított rohammal megszerezték a bajnoki címet.

Szolnoki Bikák 2002 - Pityke KS Nagykőrös 84-63 (22-14; 15-13; b: 6-8; 21-19; 21-9)

Az előkészítő Final Four végeredménye: 1. Szolnoki Bikák 2002, 2. Pityke KS,  3. Szolnoki Sportcentrum,  4. Karcagi Champion's

 

Tóth János (Szolnoki Sportcentrum): "Nagyon jó hangulat és jól szervezett Final Four volt. Gratulálok az előttünk végzőknek és fiatal csapatomnak is a bronzéremhez! Örülök, hogy nagy küzdelem jellemezte a csapatomat, erre lehet építeni!"

 

Kerekes Ramóna (Karcagi SE):  "A Karcagi Champions csapata kisebb nagyobb fölénnyel került be a legjobb négy közé. Az első mérkőzést a Pityke Nagykőrös csapatával játszottuk. Kicsit bátortalanul kezdett a csapat, és rengeteg hibák jelentek meg a mérkőzés folyamán. Szabálytalan bedobásunkból is kaptunk három kosarat és lépéshibákat is követtünk el sorozatban. A ziccer helyzetek megvoltak, csak nem tudtuk sikeresen végrehajtani. Összegezve: tudtuk mire számíthatunk, hiszen erős ellenféllel kerültünk össze, de nem adták fel a fiúk a küzdelmet! A második mérkőzés a Szolnoki Sportcentrum csapatával zajlott. Hiszen ők is az első mérkőzésüket elvesztették, így a 3-4. helyért játszhattunk. Nagyon jól kezdtünk, bár már úgy látszott, hogy meglehet a 3. hely, de rengeteg hibánk csúszott be mind védekezés és mind támadásban. Az első félidő végén még vezettünk, de a harmadik negyedben kezdett összezuhanni a csapatunk, a helyzetek megvoltak, csak nem tudtuk végrehajtani sikeresen a támadásokat. A negyedik negyedben teljesen megbomlott a csapat, a védekezünk szétesett, ezt az ellenfél jól kihasználta. Sajnos egyetlen egy kosarat sem sikerült dobnunk. Mindenesetre egy jó, izgalmas, szoros és tanulságos mérkőzésen vagyunk túl. A negyedik hely is szép, hiszen a legjobb négy között szerepelt a csapat."

 

Velkey István (Pityke KS): "Jól sikerült és életképesnek bizonyult a lebonyolítási mód az előkészítő csoportban a 2013/2014 évadban - edzők egyeztetése után lett bejelentve a mérkőzés - és szinte hihetetlen, de mindig minden csapat ott volt, ahol kellett és a játékvezetők is jókor, jó helyre érkeztek. Ezt nem gondoltuk volna, mikor először vettettünk pillantást a kiírásra, de tetszett, jól sikerült! Készültünk, hogy megrendezzük a döntőt és a Pest megyei címünk mellé begyűjtjük a JNSZ megyei elsőséget is. Pályáztunk, hogy hazai pályán játszhassunk. Mégis megértéssel és örömmel fogadtuk, hogy a döntőt a megye központjában, Szolnokon rendezik meg, nem is akár hol, hanem a Sportcentrumban, ahonnan az Adria ligás nagy csapat mérkőzéseit követhettük a TV-ben. Öltözés - kicsit szűk volt kis csapatunknak az öltöző, - talán itt kezdődött már a harc. Aztán bemelegítés az áhított palánkok alatt és kezdődhetett a játék. A két jobbik csapat került a döntőbe - Szolnoki Bikák és nagykőrösi kis csapatunk, a Pityke Tigers. Még nem sikerült idén nyernünk a szolnoki legények ellen. Talán, ha nem pislogunk sokat az eredményjelző táblára saját nevünket olvasgatva, vagy ha a szülők biztatása kosárra váltható, akkor meg lett volna a váratlan siker. De így maradt az aranyérem a házigazdáknál, gratulálunk nekik és edzőjüknek is! Különdíjat is kaphattak a kis ügyesek - kettőt mi vittünk el belőle - büszkék vagyunk rájuk és az egész csapatra. Jövőre újra jövünk az aranyért, hajrá Pitykék!"

 

Nyeső-Falusi Tünde (Szolnoki Bikák 2002): "A Szolnoki Sportiskola nagyon örült, hogy ebben az évben megrendezheti a megyei korosztályos Előkészítő Bajnokság négyes döntőjét. Mivel ebben a korosztályban a gyerekek élnek halnak a kosárlabdáért és a Szolnoki Olaj kosárlabda csapata szinte minden meccsén kint voltak és buzdították a csapatot, így úgy gondoltuk hogy a felnőtt csapat othonául szolgáló körcsarnokban rendezzük meg a döntőt. A gyerekek nagyon élvezték a csarnok hangulatát a mérkőzéseik során. Ebben az évben is nagyon színvonalas mérkőzésekkel ért véget ez a korosztályú bajnokság is. Szoros meccseket és szép játékokat láthattunk, mely bizonyítja, hogy az előkészítő korosztályban a mini palánk ellenére is meg lehet a gyerekeket tanítani a kosárlabdázás alapjaira."

A Megyei Előkészítő Döntőt ünnepélyes eredményhirdetés zárta, melyen az alábbi eredmények és különdíjak születtek:

ALL STAR csapat:

Csornai Bence - Szolnoki Bikák 2002
Nyerges Zalán - Szolnoki Bikák 2002
Szilágyi Örs - Pityke KS Nagykőrös
Németh Csaba - Szolnoki Sportiskola
Kovács Péter - Karcagi Champion's

A Megyei Döntő Pontkirálya - legtöbb pontot dobó játékosa:

Koselák Zsolt, 34 ponttal a Pityke KS Nagykőrös csapatából.

     
14.
DST AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS FIÚ 5-8. HELYÉRT: A KARCAG VARRÓ VÉGZETT AZ ÉLEN

Június 11-én, Mezőtúr adott otthont a megyei DST amatőr fiú középiskolás bajnokság 5-8. helyeiért  a helyosztónak. Az alapszakasz "A" és "B" csoportjainak 3-4. helyezettjei csaptak össze. Eredmények:

Karcag Varró - Szolnok Pálfy-Vízügyi "B"                          74-48 (22-12;18-10;8-11;26-15)
Szolnok RISZI - Mezőtúri Református Kollégium              41-56 (8-11;5-14;13-19;15-12)
Szolnok Pálfy-Vízügyi "B" - Szolnok RISZI                       66-50 (22-20;14-6;20-10;10-14)
Karcag Varró - Mezőtúri Református Kollégium                  39-35 (10-8;13-11;8-9;8-7)

Fodor Gyula (Szolnok RISZI): "Nem érződött, hogy az 5-8.-as helyosztón vettünk részt. Úgy küzdött minden csapat, mintha döntőt játszana."

Szentmártoni Olga (Szolnok Pálfy-Vízügyi "B"): "Teljesen rendben volt minden. Jó hangulatú mérkőzések voltak. Jó volt a szervezés."

Gulyás László (Mezőtúr Református Kollégium): "Az első mérkőzés nehezen indult. Az első negyedben előnyhöz jutott a szolnoki csapat, majd sikerült összeszednünk magunkat és a végére 15 pontos győzelmet arattunk a sok hiba ellenére. A második mérkőzésen összeszedettebben játszottunk a hajtós Karcag Varró csapata ellen. Végig szoros volt a mérkőzés. Az utolsó negyed elején eltávolodott a Karcag, majd egy időkérés után sikerült csapatomat lelkes játékra biztatni, mely eredményeképpen csak négy ponttal maradtunk alul. Ennek ellenére elégedett voltam a játékosokkal, sikerült szorossá tenni a mérkőzést"

Kiss János (Karcag Varró): "Kiváló szervezés, kiváló játékvezetés és a Varró az 5. helyen. Gratulálok a bajnokságban résztvevő csapatoknak! Köszönjük a Szövetség szervező munkáját!"

A helyosztó végeredménye: 5. Karcag Varró,  6. Mezőtúri Református Kollégium,  7. Szolnok Pálfy-Vízügyi "B",  8. Szolnok RISZI

 

 

     
12.
MEGYEI FELNŐTT: A KISÚJ A NYOLCADIK HELYRŐL UGROTT ELŐRE - AZ ÖTFŐS CSAPATOK CSATÁJÁT A BAGLYOK NYERTE 

Kisújszálláson, június 02-án került sor a megyei felnőtt bajnokság 5-8. helyeinek eldöntésére hivatott tornára. Ezen a rendezvényen debütált az újonnan vásárolt elektromos eredményjelző, jelezvén, hogy ismét előre lépett a kisúji kosárlabda élet. Ötfős legénységgel érkezett a Szolnoki Baglyok csapata. A gólszegénynek induló találkozó első öt percében kisebb előnyre tudott szert tenni a Mile Gábor vezérelte hazai csapat, de a "nyúllábú" irányító, Kiss Pál repítette SZBSE nem ment neki feltett kézzel a mérkőzésnek és kis lépésekkel ugyan, de folyamatosan faragni tudott a hátrányából. A játékrész végére viszont elsült a KSE két "fenegyerekének", a már emlegetett Mile Gábornak és Szénási Lászlónak a keze, így a két perces szünetre a hazaiak mehettek több mint tíz pontos előnnyel. A második játékrészben ott folytatták a csapatok, ahol abbahagyták. A Kisújszállás szinte zavartalanul vezethette támadásait a nem túl acélos Baglyok-zóna ellen, és a kosárszerzés ellen "beoltott" szolnokiak futhattak az eredmény után. A periódus második felére aztán az SZBSE vezér, Forgács László ragadta magához támadásban a kezdeményezést, és újra feljövőben voltak a Tisza-partiak, de a sorozatos betörés-kiosztás akciók, és Deme István jó ütemű triplája után, már ismét tizennyolc pontos vezetéshez jutottak a hazaiak. A rengeteg fölösleges személyi hiba miatt, így is Szőcs Béla kényszerült időkérésre a negyed derekán, de végül ezt a tíz percet is egy őrületes Mile-henger zárta, így a Kisújszállás tizennégy pontos előnnyel mehetett a nagyszünetre. A második félidő elejét újabb nagy rohammal indította a KSE, amelyben ezúttal a "tar tűzoltó", Csillag Ferenc is (aki a támadóidő lejártának pillanatában be tudott találni) vastagon kivette a részét a pontgyártásból, a vendégeknél pedig csak Baláti Péter palánk alatti akciói, és Kiss Pál betörései jelezték olykor-olykor, hogy a Baglyok még versenyben van. Szénási László ötödik faultja, és Forgács László büntetői tizenöt perccel a játékrész vége előtt életben tartották még a szolnoki reményeket, de Deme István dudaszó előtt elengedett dobása a gyűrűben kötött ki, így a KSE megtartotta magabiztos előnyét a záró tíz perc előtt. Az utolsó etap már nem hozott különösebb izgalmakat, hazai részről ugyan Deme István is a kipontozódás sorsára jutott, de az eredmény nem változott meg pozitívan a vendégek szempontjából. A megszámlálhatatlan kihagyott kisújszállási ziccerre ugyanannyi elpuskázott lehetőséggel válaszoltak a "zöld-fehérek" is. Két perccel a meccs vége előtt, Kiss Pál triplájával ugyan még egyszer utoljára megközelítette ellenfelét a szolnoki alakulat, de egyenlíteni már nem volt lehetősége, a Kisújszállási SE 37 percen keresztül tartott 10-12 pontos előnye elég maradt a győzelemhez.

Szolnoki Baglyok SE - Kisújszállási SE 69-75 (10-21, 23-26, 20-20, 16-8)
16 néző, Vezette: Gál János, Rácz Zsolt, Szabó László

Forgács László: "Úgy gondolom, hogy öt emberrel, tisztes helytállással sikerült megnehezítenünk a Kisújszállás dolgát. Gratulálok a rendezésért!"

Szőcs Béla: "A meccs elejétől kezdve a védekezésünk jól működött, ennek köszönhetően már megnyugtató előnnyel érkeztünk a negyedik negyedre. Ekkor talán ennek az előnynek a tudatában kissé kiengedtünk, de így is hoztuk a mérkőzést. Gratulálok a csapatunknak!"

 

Öt fővel érkezett a helyosztóra a kunszenti csapat. Létszámhiányukat lelkesedéssel igyekeztek pótolni, nem is eredménytelenül. Annak ellenére, hogy mindkét gárdából hiányoztak a legjobb lövészek, az első negyedben szép számmal estek a triplák. A Kunszent védekezését távolról lőtte át a Honvéd, palánk alá viszont ritkán kerültek. Válaszul a KUTE betörésekkel próbálkozott, de távolról is be-be találtak, ha üres helyzet adódott. Hiába vezetettek a negyedben szinte végig a katonák, a negyed végén Szőllősi triplája volt a csattanó, mellyel nyerte a negyedet a KUTE. A második negyed elején tovább tartott Sáriék lendülete és egy 9-2-es etappal megpróbáltak ellépni ellenfelüktől, de következett egy hullámvölgy a játékukban, amit kihasználva egy pontra zárkózott a Honvéd. A legjobbkor jött Szőllősi 3 pontosa. A félidőt Zsigó kosara és Kruzslicz büntetője zárta, az eredményjelzőn 3 pontos KUTE előnyt mutatva. Fordulás után szinte felváltva estek a kosarak. A Honvédnál Szabó erőltette a betöréseket, míg a másik oldalon Kállai, Kruzslicz és Szőllősi gyártotta a kosarakat. Közel egyenlő erők küzdelmét hozta ez a negyed, mégis a KUTE kettő ponttal tovább tudta növelni előnyét. A negyedik negyed elején a katonák két pontra felzárkóztak, majd bekövetkezett náluk is egy kisebb rövidzárlat, melyet kihasználva gyorsan hét pontot szórt a Kunszent. Az így kialakult 9 pontos előny, azonban nem volt elég. A Honvéd összeszedte magát és egy huszáros rohammal egy pontra közelítette meg ellenfelét. Sőt a 9. percben át is vették a vezetést. A negyed vége rendkívüli izgalmakat hozott. A 8. percben négy főre fogyatkozott KUTE nem adta fel a küzdelmet. Sári 2+1 dobásával és betörésével ismét a KUTE vezetett, majd Szabó kosarával megint Kosikéknál volt az előny. Az utolsó másodpercben Kruzslicz eldönthette volna a mérkőzést, az első büntetőjénél megremegett a keze, másodikra viszont biztosította maguknak a ráadás öt percet. A hosszabbításban, az erejével szinte teljesen elkészült KUTE hiába küzdött szívósan, a cserékkel rendelkező, pihentebb Honvéd most már nem engedte ki kezéből a mérkőzést.
Szolnoki Honvéd SE - Kunszentmártoni TE   90-85 (22-23,11-13,20-22,21-16,16-11)
11 néző, vezette: Rácz Zsolt, Farkas János, Farkas Ádám

Vásár Béla: "Egy végig szoros mérkőzést játszottunk az ember felettit küzdő és végig szenzációsan dobó kunszentiek ellen. A 38. perctől már csak négyen voltak a pályán, de így is nehezen találtuk meg a helyzeteket és a rendes játékidőben nekik volt lehetőségük megnyerni a mérkőzést. A hosszabbítás öt perce már sok volt nekik. Nagy szenvedések árán végül is bedaráltuk őket. Gratulálok mindkét csapatnak a helyenként látványos és rendkívül izgalmas mérkőzéshez."

Sári Boldizsár: "Sajnos csere nélkül tudtunk elutazni a helyosztóra, de sikerült mégis meccsben lennünk a szintén hiányos Honvéd csapata ellen. Viszont a végjátékban, idén már sokadjára, nem volt szerencsénk. Gratulálok az ellenfélnek!"

 

A hosszabbításos elődöntő fáradtságától elnyűtt Kunszentmártoni TE ellen gyorsan dűlőre kívánta vinni a mérkőzést, az előző meccshez képest most sokkal motiváltabban játszó Baglyok SE. Kiss Pál ezúttal úgy tűnt, nem tud hibázni a 6,75-ös vonalon kívülről, csak az első félidőben hét(!) darab hárompontost suhintott, míg a kunszentieknek nem igazán sikerült a kosárba találniuk. A második negyed vége felé azért így is össze tudtak hozni egy szép kosarat a kék mezesek, Sári Boldizsár alley-oop passzát Kállai István a gyűrűnek háttal felugorva értékesítette, de a szünetben tetemesnek számító huszonnégy pontos előnnyel a szolnokiak vezettek. A harmadik negyedben fokozatosan tíz pontra zárkózott a KUTE Szőllősi Tamás és Szőcs-Józsa Ádám hárompontos kosaraival, amire a Baglyoknak ritkán, és főleg Baláti Péter jóvoltából akadt válaszuk. A záró játékrészre aztán még jobban összeszedték magukat a kunszentiek, a támadásaik pontosabbá váltak, míg a fáradni látszó SZBSE rengeteg ajtó-ablak lehetőséget szalasztott el a kosárszerzésre. A megnyugvást Csiga Zoltán negyed-közepi triplája jelentette a megyeszékhelyiek számára, amivel lényegében sikerült megállítani a Kunszentmárton felzárkózását. Az etap második felében már csaknem minden támadást elhibáztak a Kőrös-partiak, a szolnoki Baláti Péter pedig ebben a periódusban nyújtott kimagasló teljesítményével lényegében eldöntötte a mérkőzés további sorsát. A Baglyok játékosai hetedik hellyel a zsebükben utazhattak haza, a KUTE öt hősének ezen a napon a nyolcadik hely jutott.

Szolnoki Baglyok SE - Kunszentmártoni TE 93-70 (30-11, 26-21, 12-27, 25-12)
19 néző, Vezette: Gál János, Rácz Zsolt, Szabó László

Forgács László: "Két fáradt csapat cserék nélkül megmutatta, hogy a játék szeretete és a szív legyőzi a testet."

Sári Boldizsár: Gyenge iramú mérkőzésen az ellenfél végig kézben tudta tartani a játékot. A harmadik negyedben egyszer sikerült tíz ponton belülre kerülnünk, de a végére teljesen elfáradtunk. Gratulálunk az ellenfélnek!"

 

A helyosztó torna döntőjét, a bajnokság 5. helyéért, a hazai Kisújszállási SE és Szolnoki Honvéd SE játszhatta. Joggal merülhetett fel a kérdés, hogy elég volt-e a vendégeknek a pihenő egy hosszabbításos, küzdelmes Kunszent elleni mérkőzés után, míg a Kisújszállás az első mérkőzésen a Szolnoki Baglyokat győzte le, akik megnehezítették ugyan a hazaiak dolgát, de láttunk már nagyobb küzdelmet is ettől a szolnoki csapattól, igaz, ők is csak öt fővel jelentek meg a tornán. A Kisújszállásnak szinte teljes volt a csapata, míg Keresztes Réka hiányolni kényszerült Kovács tripláit, Hoppál centerjátékát és Pál-Szabó ponterős mezőnyjátékát. Ott volt viszont Kosik, aki lelkesedésben, hajtásban az egész bajnoki mezőnynek példát mutat, és Szabó, aki egyéni játékával igyekszik pontokat szerezni. Az első három percben nem bírtak egymással a csapatok. A kosárcsendet Kosik törte meg, erre Mile válaszolt büntetőkből. Majd Szabó percei következtek. A 9. percre már hét pont volt a vendég előny. Időkérés után Miléék összeszedték magukat és a negyed végére három pontra zárkóztak fel. A második negyed elég gólszegényre sikeredett. A Kisújszállás a kiharcolt büntetőit nem túl jó arányban értékesítette, míg ellenfelüknél Pintér büntetőből és triplából volt eredményes, megtámogatva Lendvai kosarával. Fordulás után szinte nulláról indult mindkét csapat, mivel a nagyszünetben az eredményjelző egyenlő állást mutatott. A harmadik negyedben fej-fej mellett haladt a két csapat, csak az utolsó két percben tudott a Kisúj tetemesnek mondható, hét pontos előnyt szerezni. Az utolsó játékrész elején a hazaiak tovább növelték előnyüket, elérve a mérkőzés legnagyobb különbségét, 11 pontot. Ekkor Kosik elégelte meg csapata pontszegénységét és egy triplával rohamra hívta társait. A hívó szóra Szabó reagált leginkább,  zsinórban szerzett 5 pontjával megközelítették Milééket. Viszont az egálhoz pont az a három pont hiányzott, amit a kiharcolt büntetőkből kihagyott. A folytatásban előbb Mile, majd Kosik és Zsigó egy-egy büntetőjével két pontra zsugorodott a különbség egy perccel a vége előtt. Az utolsó percben Szabó kiharcolt magának egy technikai hibát. Igaz, hogy ezekből a büntetőkből csak egyet értékesített Csillag, de az ezt követő labdabirtoklásból Deme szerzett kosarat, így már öt pont volt a különbség. A hátralévő néhány másodperc már kevés volt a Honvédnak eredményes dobóhelyzet kialakításához. A végére még a védekezéssel is leálltak, amit Csillag büntetet meg egy három pontot érő utolsó másodperces dobással, kialakítva a nyolc pontos különbséget, mely nem mutatja hitelesen a két csapat közti kiélezett küzdelmet.
Kisújszállási SE - Szolnoki Honvéd SE   60-52 (15-18,10-7,20-13,15-14)
22 néző, Vezette: Farkas János, Szabó László, Farkas Ádám

Szőcs Béla: "Küzdelmes mérkőzésen, végig szívvel-lélekkel hajtva sikerült kivívnunk a győzelmet. Fontosnak tartom köszönetet mondani a szurkolóinknak a kitartó buzdítást! Nem csak a mai meccsen, hanem az egész szezonban. Ígérjük, hogy jövőre újult erővel és legalább ekkora lelkesedéssel lépünk pályára! HUÁÁÁÁ!!!"

Vásár Béla: "Egy újból végig kiélezett mérkőzésen végig esélyünk volt akár a győzelemre is, de úgy látszik, ezt a mérkőzést a Kisújszállásnak kellett nyerni. Többet nem mondok, mert saját csapatomat büntetném."

A helyosztó végeredménye: 5. Kisújszállási SE,  6. Szolnoki honvéd SE,  7. Szolnoki Baglyok SE,  8. Kunszentmártoni TE




     
12.
REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁK ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA: EZÜST- ÉS BRONZÉREM A MEGYEI TERMÉS

Május 30-án, csütörtökön, Mezőtúron került megrendezésre a Református Általános Iskolák Országos Leány Kosárlabda Bajnoksága. Mezőtúr már nagy hagyományokkal rendelkezik a hasonló léptékű események megrendezésében, most is kiváló házigazdának bizonyultak. A két megyei Általános Iskola játszotta az első találkozót, vendég sikerrel.

9,00   Mezőtúr - Kisújszállás 27-42 /9-4, 14-2, 0-20, 4-16/
Legjobb dobók: Hajcsák Lilla 9, Kovács Gréta 8, Patkós Dóra 6 (Mezőtúr) ill. Deme Zsófia 17, Csatári Bernadett 10, S. Nagy Panna 6 (Kisújszállás)

10,00   Kunszentmiklós - Mezőtúr 34-60 /10-12, 2-20, 14-18, 8-10/
Legjobb dobók: Rédai Klaudia 20, Hajcsák Lilla 16, Nagy Andrea 10 (Mezőtúr)

11,00   Nagykőrös - Kunszentmiklós 88-14 /28-6, 17-4, 26-4, 17-0/

12,00   Nagykőrös - Mezőtúr 56-20 /12-2, 14-11, 18-2, 12-5/
Legjobb dobók: Nagy Andrea 6, Hajcsák Lilla 4, Kovács Gréta 4 (Mezőtúr)

13,00   Kunszentmiklós - Kisújszállás 24-65 /6-20, 10-9, 2-20, 6-16/
Legjobb dobók: Deme Zsófia 18, Cs. Nagy Eszter Sára 12, S. Nagy Panna 10    (Kisújszállás)

14,00   Kisújszállás - Nagykőrös 20-67 /2-12, 8-23, 2-16, 8-16/

Legjobb dobók: Deme Zsófia 7, Cs. Nagy Eszter Sára 4, Tóth Dominika 4 (Kisújszállás)

Végeredmény:

  1. Nagykőrös
  2. Kisújszállás
  3. Mezőtúr
  4. Kunszentmiklós

K. Szabó Jánosné (Kisújszállás): "Mivel mi most lettünk református iskola, nekünk ez volt az első ilyen versenyünk. Nagy izgalommal vártuk, hogy milyen csapatokkal kerülünk össze. Az első ellenfelünket már ismertük, a kezdeti zavar után magunkra találtunk és a lányok teljesítménye már tükrözte a befektetett munkát. A begyakorolt elemeket már alkalmazni is tudtuk és ez folytatódott a második mérkőzésen is. A két győztes találkozó után kicsit elfáradva néztünk szembe a sokkal erősebb ellenféllel. A Nagykőrös sokkal taktikusabb és pontbiztosabb volt. Nagyon jó volt a szervezés, a lebonyolítás, jövőre is szeretnénk részt venni."
Gulyás László (Mezőtúr): "Négy csapat jelentkezett a döntőre, így a lebonyolítás körmérkőzéses rendszerben zajlott. Mi a szomszédvár Kisújszállással kezdtünk, akiktől a megyei elődöntőn kikaptunk, azonban meglepetés játékkal az első félidőben 23-9-re vezettünk, majd a második félidőben sajnos rossz védekezéssel magunkra húztuk őket és a végén tíz ponttal kikaptunk. A második mérkőzésen Kunszentmiklós csapatával játszottunk, akiket sikerült legyőznünk. Az utolsó találkozón a Nagykőrös együttesével kerültünk össze, akik a tornát is megnyerték. Harmadikok lettünk, amellyel nagyon elégedett voltam és mérkőzésről mérkőzésre jobban játszottunk."

     
7.
U23 FÉRFI ORSZÁGOS DÖNTŐ SZOLNOKON
Vasárnaptól keddig (06.09.-06.10.)  Szolnokon kerül sor a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság nyolcas döntőjére. Az U23-as férfiak fináléjában vasárnap a negyeddöntővel veszi kezdetét a küzdelem, amelyben a rájátszás csoportjaiban elért helyezések alapján találkoznak a csapatok (az A- és a C-, illetve a B- és a D-csoport első helyezettjei játszanak a másodikakkal).
Hétfőn elődöntőt és a helyosztók első felvonását, kedden pedig döntőt, bronzmérkőzést és a helyosztók második felvonását rendezik meg.
A döntőben megyénket két gárda, a Szolnoki Olaj KK és a Jászberényi KSE képviselik. Szereplésükhöz sok sikert kívánunk!
Az első napi program:

Tiszavirág Aréna

I.  16:30 Kecskeméti Kosárlabda Akadémia - PVSK-Pannonpower  
II. 18:30 Budapesti Honvéd - TOP COP Security Jászberény

Tiszaligeti Sportcsarnok

III.  16:30 MAFC - TF-Budapest 
IV.  18:30 FALCO SZOVA KC Szombathely-Szolnoki Olaj KK 

2013.06.10. Tiszaligeti Sportcsarnok

5-8. helyért:

  1. - I. vesztese - II. vesztese
  2. - III. vesztese - IV. vesztese

Elődöntő:
VII. - I. győztese - II. győztese
VIII. - III. győztese - IV. győztese

2013.06.11. Tiszaligeti sportcsarnok
7-8. helyért:
V. - vesztese- VI. vesztese
5-6. helyért:
V. - győztese - VI. győztese
3. helyért:
VII. vesztese - VIII. vesztese
Döntő:
VII. győztese - VIII. győztese

     
5.
MEGYEI FELNŐTT FINAL FOUR: ISMÉT A TRÓNRA ÜLHETETT A FŐISKOLA OLAJ I. - ÉVES NÉZŐCSÚCS - KIVÁLÓ RENDEZÉS ÉS HANGULAT BERÉNYBEN

A Final Four rendezési jogát idén a Jászberényi KSE nyerte, a tornára június 01-én került sor. Pályázatuk mindenben megfelelt az előírásoknak, sőt több "extrát" is bevetettek, mint például: díjazták az All-Star ötöst és a legértékesebb játékost (MVP), a rendezvényről műsorfüzetet készítettek, a nap folyamán fotós dolgozott és végig üzemelt a büfé.

 

A Kisújszállást két győzelemmel kiejtő, alapszakasz első Szolnoki Főiskola Olaj I. csapata, a Szolnoki Baglyokat szintén két diadallal búcsúztató, és így az ötödik helyről négy közé jutó Szolnoki Sportcentrummal mérkőzött meg az első elődöntőben. Két külső találattal indult a mérkőzés, Börcsök Máté hárompontosára Bozsó Ádám válaszolt. Nehezen törte át a Sportcentrum kemény védekezését az alapszakasz győztese, és bár a gyors betöréseket többnyire csak fault árán tudták megállítani a juniorok, a büntetőkkel hadilábon álltak a főiskolások. Az első negyed második felében, a gyűrűre addig majdhogynem veszélytelen SPC labdaszerzés-indulásokból szerzett könnyű kosarakat, de nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez, a Szpíró - Bozsó páros által bemutatott "tűzijáték" miatt, amit előbbi egy tíz méterről eleresztett, utolsó másodperces kosárral is megfejelt. A játékrész végére így a magabiztosnak tűnő, ám a játék képe alapján még nem megnyugtató tizenkét pontos előnnyel szusszanhatott a Rezák-csapat. A második negyedet nagy elszántsággal kezdte a Sziráki Lőrinc vezette Sportiskola, majd Demecs Máté korai hárompontosával már tíz pont alá tudott kerülni, míg a túloldalon csak "lövöldözésig" jutottak a játékosok. A rengeteg kihagyott dobás viszont gyorsan megbosszulta magát a Sportcentrum részéről, ami az újból elsülő Olaj kinti dobások, és Nagy Dániel támadólepattanóból szerzett pontjaival együtt egy tizenöt pontos előnyt eredményezett a tavalyi bronzérmes számára. A félidő végére teljesen összezuhant a talán a nagy akarás végett kapkodva és pontatlanul játszó SPC, a Főiskola pedig húsz pontosra növelte az előnyét. A harmadik negyedben vélhetően a nagy különbség tudatában, "leült" a csapatok irama, a "Rezák-Team" nyugodtan tudta játszani saját játékát, amivel zavartalanul tartotta előnyét, a Sportcentrumot csak az első félidőben gyengébben muzsikáló Tóth Kristóf akciói tartották életben. A záró játékrészre már nem maradt nyitott kérdés, a Főiskolának volt lehetősége kulcsjátékosait pihentetni a döntőre, és Józsa edző is egyre több tartalékot küldött pályára. Az eredmény számottevően már nem változott, de a mérkőzés vége még tartogatott némi kosárcsemegét. Bozsó Ádám öt másodperccel a vége előtt, a kígyótérről dobott egy triplát, amire Demecs Máténak még volt ideje a dudaszó pillanatában válaszolni egy kintivel. Az Olaj I. megérdemelten jutott a döntőbe, az SPC a bronzcsatára készülhetett.

Szolnoki Főiskola-Olaj KK I. - Szolnoki Sportcentrum 74-59 (25-13, 17-9, 18-14, 14-23)
24 néző. Vezette: Gál János, Rácz Zsolt, Szabó László

Rezák László: "Ügyesen játszottak a sportiskolás fiatalok, de fizikai főlényünket jól használtuk ki, és magabiztosan győztünk!"

Józsa Miklós: "Sajnos kissé megilletődötten játszottunk, fizikálisan és fejben is lassúak voltunk, és a hárompontos dobásaikat sem tudtuk levédeni."

 

A másik ágon a Karcagi SE és a JKSE gárdáinak összecsapása volt hivatott dönteni arról, hogy ki lesz a döntőben az Olaj I. ellenfele. Már a mérkőzés elején kirajzolódott mindkét együttes taktikája. Míg a hazai pályán játszó berényiek próbáltak iramot diktálni, és sok futással fárasztani az ellenfelet, addig a túloldalon ennek ellenkezője, a játék lassítása volt a cél. Meglepetésre a rutinos, alapszakasz második helyezett Karcag sokat tapasztalt játékosain érződött inkább a tét, hiszen tőlük egyáltalán nem megszokott módon többször is eladták a labdát. A harmadik ilyen eladott labda után kapott kosárt követően (11-12) Fodor Csabának kellett időt kérnie, hogy rendezze a sorokat. Szavai úgy látszott, nyitott fülekre találtak, hiszen Erdei révén - aki ebben az időszakban tarthatatlannak bizonyult - egy hármassal újra átvették a vezetést, amit Nagy Gábor a számára megítélt büntetők értékesítésével ismételten egalizált. A második negyedben tovább folytatódott a Fodor-legénység bizonytalankodása. Kiss  sokadik labdavesztését Simon toldotta meg még eggyel, majd visszajátszás szabálysértést követtek el. Mivel a jászberényiek a támadó lepattanók megszerzése során is sok borsot törtek ellenfelük orra alá, így nyolc ponttal megléptek a riválistól. Tovább fokozódott a feszültség, amikor Pásztor György és Takács Martin "akadtak össze" egy vitatott szituáció során. Ebből tudott hasznot húzni a hazaiként szereplő vendég gárda, és az elnyűhetetlen Erdei vezérletével újra "látótávolságon belülre" küzdötte magát. Ekkor Malick mesternek kellett időt kérnie, ami kevésbé sikerült jól, mint az elején kollégájának. Pásztor hármasát ismét csak Erdei toldotta meg egy duplával, amivel már 38-35-re módosult az eredmény. Ezután azonban újfent homokszem került a karcagi gépezetbe. Kiss újabb eladott labdáján, és kihagyott ziccerén túl Kovács István harmadik személyi hibája is hozzájárult ahhoz, hogy a gyors támadásokat vezető ifjak a szünetre tekintélyesnek mondható, kilenc pontos előnyre tegyenek szert. A fordulást követően csupán annyiban változott a játék képe, hogy az addig fantasztikusan küzdő Erdei is elkezdett fáradni, és a második kihagyott triplakísérlete után pihenőt is engedélyezett neki Fodor mester. Mivel Nagy Gáborék a palánk alatt remekül semlegesítették az ellenfél magas embereit, így tovább nőtt a két együttes közötti különbség. Fodor Csaba folyamatos cserékkel próbálta megtalálni azt az ötöst, amelyik eredményesen veheti fel a küzdelmet a lendületesen, ötletesen játszó fiatalokkal szemben. Rideg gól jó, plusz egy büntetője, valamint Pásztor triplája adhatta volna vissza az esélyeket, de a túloldalon Szappanos ziccere, Nagy palánk alatti alakítása, és Gömöri hármasa után "helyreállt a rend". Fél perccel a negyed vége előtt Gömöri újabb trojkájára még Rideg válaszolni tudott, de az utolsó szó mégis a fiatal játokosé volt, a dudaszó pillanatában elengedett tempója után már 20 pontos volt a hazai pályán játszó JKSE előnye. A záró etapban egy utolsó nagy rohamra indultak a karcagiak, akiket a szívük vitt előre. Simon három pontot érő dobása adta meg a jelet, amit Kovács és Erdei találatai követtek. Egészen 12 pontra közelítették meg riválisukat, amikor mind az erő, mind pedig az idő elfogyott. A Malick-legénység nagy bravúrt végrehajtva, összeszedett, koncentrált és kreatív játékot bemutatva nyerte meg a mérkőzést, és foglalta el a döntőben még kiadó helyet.

 

Karcagi SE - Jászberényi KSE II. 88-76 (21-22, 19-27, 17-27, 19-12)
23 néző, Vezette: Gál János, Rácz Zsolt, Farkas Ádám

Fodor Csaba: "A jászberényiek megérdemelten nyertek. Amit terveztünk, abból sok mindent meg tudtunk valósítani, de volt olyan, amit nem. A hibáinkból fakadóan a hazai csapat könnyű gólokkal tudott nyerni. Reméljük az U23-as bajnokságban is hasonlóan fognak szerepelni."

Lo-El Hadji Malick: "Nagyon örülök a győzelemnek, de nagyon nem volt egyszerű! Amíg a gyerekek betartották a megbeszélteket, addig biztosan vezettünk. Gratulálok a fiúknak, ez egy nagyon nagy teljesítmény volt, de a következő remélem még nagyobb lesz! "

 

Az első két találkozó után került sor a már hagyományos legjobb hárompontos dobó és zsákoló bajnokságra. Az előbbit Demecs Máté, a Szolnoki Sportcentrum, az utóbbit Nagy Gábor a Jászberényi KSE II. játékosa nyerte. Gratulálunk!

 

A bronzmérkőzésen a dobogóra mindenképpen fellépni kívánó Sportcentrumosok, és a kicsit csalódott, fáradt karcagiak találkoztak. A két csapat lelki és fizikai állapotának megfelelően szolnoki pontokkal kezdődött a mérkőzés. Fodor Csaba együttese csak az ötödik percben érte el első pontjait, de mivel a túloldalon is csak két dobás "süllyedt" ez alatt az idő alatt, így elmondható, hogy szoros volt az eredmény. A foytatásban is felváltva estek a kosarak, de amíg a fitalok kinti dobásokkal "operáltak", addig az ellenfél - főleg Kovács Isu révén - a palánk alól voltak eredményesek. A mérkőzés képének megfelelt a nagyszünetre kialakuló egy pontos szolnoki előny (31-30). A fordulást követően magához ragadta a kezdeményezést Józsa mester alakulata, és az "öltözőben maradt" ellenfél gyengébb kezdését, és zsinórban elért három kosarával hét pontosra hizlalta előnyét. Ekkor fújt ébresztőt a túloldalon a két "nagy öreg" Erdei Józsi és Kovács Isu, akik a hátukra vették csapatukat. Vezérletükkel a negyed végére utolérték ellenlábasukat, sőt a negyedik felvonás közepére már kilenc pontos előnyüket mutatta az eredményjelző (55-64). Az, hogy ez a negyed mégsem lett a mérkőzésen az utolsó, annak köszönhető, hogy az erejükkel egyre jobban "elkészülő" karcagiak a folytatásban már nem bírták a mindent egy lapra feltéve rohamozó ifjak tempóját sem felvenni, sem pedig megtörni. A Józsa-tanítványok a hátralévő időben annyira megtáltosodtak, hogy ha Tóth Imre nem talál be gyakorlatilag a meccs végét jelző dudaszó pillanatában, akkor már bonthatták volna is a pezsgőt a rendes játékidő letelte után. Így azonban következhetett a ráadás! Az a ráadás, amelyben már egyértelműen a több erőtartalékkal rendelkező Sportcentrum játékosainak akarata érvényesült. Szinte minden támadásuk során a gyűrűben kötött ki a labda, míg a túloldalon már semmi sem sikerült. Hiába küzdöttek minden rutinjukat bevetve szívvel és lélekkel az "öregek", a kezek és a lábak már nem engedelmeskedtek. A Szolnoki Sportcentrum fiatlajai tavalyhoz képest hatalmas fejlődést mutatva, a bajnokság során végig egyenletes teljesítményt nyújtva, a négyes döntőben feltették produkciójukra a koronát, és megérdemelten vehették át az eredményhirdetés során a bronzérmet.

 

Szolnoki Sportcentrum - Karcagi SE  86-77 (14-16, 17-14, 22-23, 20-20, 13-4)
38 néző, Vezette: Fehérvári Gergely, Farkas Ádám, Kovács Csaba

Józsa Miklós: "A szezon utolsó meccsén nagyot küzdöttünk! Úgy érzem, hogy az egész éves teljesítményünk alapján megérdemeltük a bronzérmet."

Fodor Csaba: "Gratulálok Józsa Miki edzőkollégámnak, nagyon sokat fejlődtek a fiatalok! Úgy gondolom, hogy az amatőr csapatok bajnokságát megnyertük a megyében. Rideg Laci 30 éves pályafutását sajnos nem tudtuk sikerrel megkoronázni, de úgy gondolom, hogy ez a pályafutás feltétlenül megérdemel egy különdíjat!"

 

A kissé megkésve, ám még éppen megérkező Csákvári Csabával kiegészült Szolnoki Főiskola Olaj I. tavalyi bronzérmesként gyürkőzött neki a házigazda Jászberény KSE-nek a döntőben. A rendezők zsinórban másodszor kerültek a fináléba (idén például az alapszakasz hatodik helyéről jutottak idáig). A meccs elején a küzdelem dominált, a csapatok sok személyi hibát gyűjtöttek, és első sorban a palánk közeli játékot erőltették. A pontatlan támadás kivitelezések, és a kevés pont ellenére - Bozsó Ádám kinti dobásai jóvoltából - sikerült nagyobb előnyre szert tennie a Szolnoknak az első tíz percben, sőt növelhették is volna előnyüket, ha értékesíteni tudják a majd fél tucat ziccer lehetőséget a negyed hajrájában. A második etap kezdetén két gyors labdaszerzés-indulás kosárral vétette észre magát a JKSE, de a szemvillantás alatt a magasabb fokozatba kapcsoló főiskolások nyomatékosították ellenfelükben, hogy ők uralják a játékot. Az újfent rengeteg kimaradt ziccer, és számtalan fault ellenére is tíz pont feletti előnyt tudott tartani a Szpíró Balázs vezérelte Tisza-parti csapat, a JKSE reményeit pedig csak a palánk alatt jól dolgozó "zsákolóbajnok", Nagy Gábor tudta életben tartani ezekben a percekben. Az itt is - ott is pontatlanul kivitelezett támadások (aminek gyakran gyors eladott labda volt a vége) sokaságából előbb szépen lassan elkezdett zárkózni a Berény, majd Nagy Zoltán és Ménkű Tibor hihetetlen perceinek köszönhetően elkezdte uralni is a játékot a házigazda, de a vezetést a félidő végéig sem sikerült átvennie. A második félidő kezdete az előző játékrész képét mutatta, a jászberényiek megszakadtak a pályán, hogy közelebb tudjanak férkőzni az ellenfelükhöz, de ezt a szolnoki, mindig jó időben érkező extra kinti dobások (gyakran a támadóidő lejárta előtt), és a szerencsésen lecsorgó labdákból elért pontok meghiúsították. A hazaiak képtelenek voltak tíz pont alá kerülni, ráadásul nehezítette a dolgukat, hogy a harmadik negyed közepén megsérült Takács Martin már nem is tudott pályára lépni a meccs további részében. A Belvárosi Általános Iskola parkettjére "fagyott jeget" a záró negyed elején sikerült feltörni a kék-fehéreknek, Szappanos Máté és Ménkű Tibor indulásainak köszönhetően öt pontra megközelítették a vendégeket. Az öröm azonban nem tarthatott sokáig, Kóródi Csaba negyed közepén elengedett hárompontosával már megint tíz pont volt a különbség. A mérkőzés utolsó három perce igazi döntőbe illő izgalmakat hozott. Előbb Ménkű Tibor lopta el Szpíró Balázs kezéből a labdát, és hagyta ki a ziccert, a támadó lepattanó után még egyet, majd a szolnoki irányító dobott egy hatalmas kapufát a sarokból, de Szappanos Máté nem tudott eredményes indítást vezetni. A túloldalon Bozsó Ádám javára ítéltek a játékvezetők három büntetőt, de csak egyet értékesített, Gömöri Zsolt hárompontosa után, két perccel a mérkőzés vége előtt, viszont már csak három pont különbséget jelzett az eredményjelző. A szolnoki kapitány, Szpíró Balázs lépéshibája után óriási lehetőséghez jutott a Jászberény, de nem tudtak vele élni! A szolnokiak kétszer egymás után is könnyű kosarat szereztek, előbb Bozsó betörésből, majd Csákvári Csaba támadó lepattanóból volt eredményes. Malick edző időt kért, de javítani már nem tudott a helyzeten, a Szolnoki Főiskola Olaj I., ha nehezen is, de behúzta a döntőt a tavalyi fiaskó után, a JKSE óriásit küzdve újra ezüstérmes lett, Rezák László pedig 1991 után újra bajnoki győzelmet ünnepelhetett! 

Szolnoki Főiskola Olaj KK I. - Jászberény KSE II. 72-62 (19-12, 21-16, 12-13, 20-21)
61 néző. Vezette: Szabó László, Fehérvári Gergely, Kovács Csaba

Rezák László: "Küzdelmes mérkőzés volt. Gratulálok a Jászberénynek, mert a fiatal csapatukat nagyon nehezen tudtuk legyőzni! Ezzel az idegenbeli győzelemmel szeretnénk megadni az alaphangot az Olaj holnapi mérkőzéséhez!"

Lo-El Hadji Malick: "Gratulálok a srácoknak, hogy a nehézségek ellenére is idáig jutottak! A négyes döntő minden résztvevőjének és a szervezőknek is gratulálok!"

A Final Four végeredménye:
1. Szolnoki Főiskola Olaj I., 2. Jászberényi KSE II., 3. Szolnoki Sportcentrum, 4. Karcagi SE

Következett az ünnepélyes eredményhirdetés. A rendezők felajánlása alapján díjazták a torna All-Star együttesét, amelybe az alábbi játékosok kerültek:

Erdei József (Karcagi SE)
Soltész István (Szolnoki Sportcentrum)
Takács Martin (Jászberényi KSE II.)
Bozsó Ádám (Szolnoki Főiskola Olaj I.)
Szpíró Balázs (Szolnoki Főiskola Olaj I.)





     
5.
KÖNYV AJÁNLÓ
  

Megjelent az MKOSZ kiadásában, Zsolnay Gyöngyi által szerkesztett, "Dobd a kosárba!" című könyv, amely a 6-12 éves korosztály számára nyújt értékes segítséget a kosárlabda alapjainak oktatásához.

Június 7-9. között kerül megrendezésre Szolnokon az U11 Jamboree fiú országos döntő. Ezen az
eseményen jelen lesz a könyv szerzője, akitől meg lehet a könyvet vásárolni.

A könyv ára: 2.500.- Ft.

     

5.

MEGYEI ELŐKÉSZÍTŐ AZ 5-8. HELYÉRT: A KÖZÉPMEZŐNY ÉLÉN A TISZAI KISVIRÁGOK VÉGZETT

Május 31-én, Szolnokon rendezték meg a megyei előkészítő bajnokság 5-8. helyeiért játszott fordulót. Az "A" illetve a "B" csoportok harmadik és negyedik helyen végzett együtteseinek volt randevúja egymással. Illetve lett volna, hisz "valami mindig történik", s kár, hogy a nap nem csak a kosárlabdáról szólt, pedig arra készült mindenki. Történt ugyanis, hogy a Karcagi Oroszlánkölykök pusztán hét játékossal érkezett, s a versenykiírás szerint ebben az esetben a mérkőzést le kell játszani, - ám függetlenül a pályán elért erdeménytől - a találkozót a vétlen csapat javára kell írni 20-0 arányban. Sajnos a Szolnoki Bikák 2003 - Karcagi Oroszlánkölykök le sem lett játszva. A nap további összecsapásaira azonban sor került. Természetesen a résztvevők egymástól eltérően ítélték meg a helyzetet, véleményüknek teret adunk, ám jobban örültünk volna, ha az edzői nyilatkozatok csak a játékról szóltak volna.

A rendezők a csapatok legjobb játékosainak kis ajándékkal kedveskedtek, azt az alábbi játékosok kapták:

Tiszai Kisvirágok:                         Milus Réka                         
Kisújszállási SE:                           Lakatos Evelin
Szolnoki Bikák 2003:                   Valuska Csanád
Karcagi Oroszlánkölykök:          Szabó Gréta

Eredmények:

Kisújszállási SE - Tiszai Kisvirágok                           11-67  (6-8, 0-24, 5-4, 0-9, 0-22)
Szolnoki Bikák 2003 - Karcagi Oroszlánkölykök    20-0
Karcagi Oroszlánkölykök - Kisújszállási SE            30-22 (2-6, 8-4, 2-2, 2-8, 16-2)
végeredmény: 0-20
Tiszai Kisvirágok - Szolnoki Bikák 2003                   64-23 (19-4, 9-2, 8-7, 11-10, 17-0)

A helyosztó végeredménye:

5. Tiszai Kisvirágok,  6. Szolnoki Bikák 2003,  7. Kisújszállási SE,  8. Karcagi Oroszlánkölykök

 

Lőcsei Eszter (Tiszai Kisvirágok): "Az első mérkőzésünket a kisújszállási csapat ellen játszottuk, akik nagyon lelekesen és igen agresszíven kezdtek. A Tiszai Kisvirágok a második negyedre már összeszedettebben és pontos dobásokkal játszottak. A végeredmény azt hiszem nem is annyira fontos, hisz egy jó mérkőzést játszottunk. Gratulálok a szolnoki lányoknak! A második mérkőzést a Karcagi Oroszlánkölykök és a Szolnoki Bikák 2003 csapata játszotta volna, azonban sajnos a Karcag csapata nem jelent meg teljes és a szabályokban előírt létszámban. Ez a hivatalos álláspont szerint, 20-0-ás eredményt hozott a Szolnoki Bikáknak. Zárójelben megjegyezve, hogy a szabályok értelmében ez az eljárása hivatalos és szabályos, de talán a gyerekek érdekét szem előtt tartva a játék a fontos ebben a korban- és nem feltétlen a győzelem. A harmadik meccs így már a középszakasz helyosztója volt, amely a Karcag győzelmével zárult, de itt is a nem megfelelő létszám miatt a Kisújszállás lett a győztes. Az utolsó mérkőzés a Szolnoki Bikák 2003 és a Tiszai Kisvirágok között zajlott, ahol a lányok akarata, és agresszivitása döntőnek bizonyult. A végeredmény itt sem mérvadó, hiszen a gyakorlás, és játék volt a lényeg. Köszönjük."

Rehócsin Mária (Kisújszállási SE): "A torna rendezésével elégedett voltam, a kialakult helyzetért nem a szervezők a felelősek, ami előtt értetlenül állok. A csapatok közötti ilyen mértékű tudáskülönbség esetén a szabályokhoz való görcsös ragaszkodással csak a gyerekeket büntetjük, hiszen ők elsősorban játszani akartak, megküzdeni a jogos helyezésért, nem pedig a kiskapun besétálni. Egyértelmű volt a négy csapat közötti erősorrend, innentől kezdve arra tudok gondolni, a Szolnoki Bikák csapata csak azért ragaszkodott a szabályzathoz, hogy pihenten álljon fel, a már egy mérkőzést lejátszott szolnoki lányok ellen. Szerintem ez egy szabályszerűen sportszerűtlen magatartás volt. Csapatom képességének megfelelően teljesített. Egyértelmű volt, hogy a négy csapat közül mi voltunk a leggyengébbek, ráadásul előző délután volt az utolsó csoportmérkőzésünk, kicsit fáradtan érkeztünk. Nehéz felvennünk a versenyt olyan csapatokkal, ahol a játékosok életében a kosárlabdázás foglalja el az első helyet. Az én csapatomban jönnek-mennek a gyerekek. Kevesen vannak, akik szeptembertől júniusig kitartanak. A zeneiskola és szakkörökkel szemben mindig a kosárlabda marad alul, az év közben érkezőkkel mindig előlröl kell kezdeni mindent. Heti kettő edzésünk van, de olyan teremben, ahol a palánkot nem lehet leengedni. A játékosaim csak a mérkőzéseken játszanak alacsony palánkra. Sem a játéktapasztalatuk, rutinjuk, sem a technikai tudásuk nincs azon a szinten, hogy ezt a nehézséget könnyen áthidalják. A legfontosabb, hogy a gyerekek nagyon szeretnek játszani. Akár győzünk, akár kikapunk, a játék örömet okoz nekik."

Franczenné Kiss Katalin (Szolnoki Bikák 2003): "A Tiszai Kisvirágok ellen küzdöttünk egy nagyot. Így az idény végén nagyon elégedett vagyok a csapatom játékával. Van még bőven mit tanulnunk, de ahhoz képest, hogy az idén állt össze a csapat, nagyon tetszett, amit mutattak. Szeptemberben még csak négy játékosom volt, és novemberben jött az utolsó két fiú. Mérkőzésről mérkőzésre egyre több mindenre tudtak figyelni, és a technikájuk csiszolódott. A taktikai alapokat is nagyszerűen elsajátították, ugyan sok hibával, de azt akarják tenni, amit kérek tőlük. Még ilyen nagyon magas, és jól képzett lányok ellen is láttam a próbálkozásaikat. Az idény legponterősebb, legtöbbet fejlődő játékosom Valuska Csanád volt. Gratulálok Lőcsei Eszter kolléganőmnek a csapatához! Nagyon szépen megnőttek a lányok, és rengeteget fejlődtek az első, ellenük játszott meccsünk óta. Ha továbbra is így haladnak, sok örömöt okoznak még a szolnoki női szakágért szurkolóknak."

Örlős Zoltán (Karcagi Oroszlánkölykök): "Sajnos a csapat fele osztálykirándulás miatt nem tarthatott a csapattal, így csak hét játékossal tudtunk elutazni. Sajnos hiába, a szabályokat mereven betartó szervezők miatt mindkét mérkőzésünket 20-0-ra elveszítettük. Kár, hogy egy 5-8. helyért lejátszott mérkőzésen ennyire a szabályok a fontosak, s nem a pályán elért eredmény. Gratulálok a Szervezőknek!