Vissza a nyitólapra

   


Gallai Antal (Jászberény)
 
   
Gallai Antal - Tiboldi Tibor-díjas
(Gallai Antal)
    
   

Gallai Antal, vagy ahogy mindenki ismeri „Tóni bácsi” régóta a sportért él. Jászberényben az asztalitenisz és kézilabda sport elindítója, majd társaival megalakította 2001-ben a Jászberényi Kosárlabda Sportegyesületet, amelynek elnökévé választották. Ettől az időtől páratlan sikertörténet kezdődött, szellemi és anyagi támogatással elkezdődött a férfi felnőtt csapat és az utánpótlás szakszerű felépítése. Az első két év megyei bajnokság, majd annak megnyerése következtében az NB.II-ben indult a csapat, amelyet a 2004-2005-ös idényben megnyerve, feljutott az NB.I/B-be. 2010-ben a JKSE elhódította az először kiírt Hepp Ferenc Kupát.
A 2010-2011-es NB.I/B-s bajnokságot az együttes megnyerte, így feljutott az NB.I/A csoportba, ahol jelenleg is játszik.
 
Az utánpótlás felépítése során, az általa vezetett egyesület közel 200 gyermek sportolását, versenyeztetését tette lehetővé, már az indulást követő két-három évben. Ennek a feladatnak a nagyságát úgy érezhetjük át még jobban, hogy akkoriban nem létezett a TAO rendszer, mégis a csapatok utazása, versenyeztetése, edzők szerződtetése mind létre jöhetett önzetlen, eltökélt munkájával, támogatásával. Edzőtáborok, edzőképzések, toborzások mind zökkenőmentesen folytak, nagyon jó színvonalon. Tevékenységével bebizonyította, hogy eltökélt, önzetlen munkával bármi elérhető!
 
2011-ben a Megyei Önkormányzattól megkapta a Megyei Testnevelési és Sport Díjat.