Vissza a nyitólapra

   


Tiboldi Tibor Tiboldi Tibor
 
Tiboldi Tibor 1912. szeptember 09-én született Szolnokon.
Édesapja, aki maga is testnevelő tanár volt, már kicsi korától megismertette különböző sportágakkal, melyekre igen fogékony volt.

Követve apja pályáját, jelentkezett a Magyar Királyi Testnevelési Főiskolára, ahol 1934-ben diplomát szerzett. Előbb a szombathelyi, majd a csongrádi állami gimnáziumokban óraadó helyettes tanárként teljesített szolgálatot. 1940-ben megkapta rendes tanári kinevezését Szolnokra a Verseghy Gimnáziumba.

Ő volt az, aki a megyében és Szolnokon elsőként szereltette fel a kosárlabda palánkot a Gimnáziumban, ezzel lehetővé tette a kosárlabda sport megismerését. „Tibsi tanár úr”, ahogy diákjai nevezték, méltán tisztelhető a megye „kosárlabda atyjaként”. „A csapatjátékban nagyon fontos, hogy jól ismerjék és szeressék egymást a csapattársak” - ez volt Tiboldi Tibor mottója. 1945-ben újjáalakította a Szolnoki MÁV SE kosárlabda szakosztályát, majd az 1946/1947. évi női NB.I.-es bajnokságot csapatával megnyerte. 1947-ben a Magyar Kosárlabda Szövetség tiszteletbeli elnökségi tagjává választotta. 1948-ban Budapestre került, s a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanára lett. 1967-ben hunyt el.

A kosárlabda sportban betöltött elévülhetetlen szerepe és életpályájának tisztelete jeléül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség 2007-ben, a Tiboldi családdal egyetértésben, megalapította a Tiboldi Tibor Díjat, melyet azon sportemberek vehetnek át évről évre, akik egész életükben kiemelkedő munkát végeztek a megye kosárlabda sportjáért játékosként, vezetőként, edzőként vagy játékvezetőként. A díjazottak és életrajzuk e menüpontban olvashatóak. Büszkék vagyunk rájuk!