Vissza a nyitólapra

   


Horváth Jánosné (Szolnok)
 
  

    
  
Szolnokon született 1932. szeptember 04-én. Elemi iskolai éveit követően a Bánffy Katalin /a mai Varga Katalin/ leány Gimnáziumban 1950-ben végzett. Tiboldi tanár úr 1947-ben az iskolához fordult segítségért, hisz a Szolnoki MÁV női csapatának létszáma annyira megfogyatkozott, hogy sürgősen utánpótlásra volt szüksége.

Így került tizenöt évesen a MÁV csapatába, ahol minden segítséget magkapott és ő is mindent megtett a fejlődése érdekében. Mivel kevesen voltak, ezért elég hamar játéklehetőséghez jutott. A csapat megnyerte a Vasutas Bajnokságot, az NB.I.-ben pedig harmadik helyezést értek el. Érdekesség, hogy ezért az infláció miatt érmet nem kaptak.

Tiboldi tanár úr távozását követően Göbel János vette át az edzői posztot. Ekkoriban még megrendezték a "Nyolc város tornáját", ahol szép eredményeket értek el. Miután Göbel János is elkerült a csapattól, Horváth Jánost bízták meg mind a női, mind pedig a férfi csapat irányításával, az utóbbinak játékosa is volt. Az idősebbek eltávoztak a csapattól, ők megalakították a Légierő egyesületet, azonban a fiatalok maradtak, továbbra is szorgalmasan dolgoztak, és ügyes, rutinos játékosokká fejlődtek. Csapatával több éven keresztül részt vett a Hódmezővásárhelyen megrendezett "Alföld Kupán", amit rendre mag is nyertek.
A MÁV 1955-ben az anyagiak hiánya miatt a férfi csapatot megszüntette, a nők pedig átkerültek a Vörös Meteorba, amely összeszokott, jól felkészített csapattá formálódott, így nem volt véletlen, hogy az első osztály hatodik helyén tanyáztak. Legyőzték többek között a bajnok Budapesti Petőfit, de a többiek sem jöhettek a biztos győzelem reményével Szolnokra. Ezt követően sajnos a csapat "szétesett", sok játékos egyetemre került, férjhez ment, elköltözött. Hiába folyt kiváló utánpótlás képzés, a fiatalok meg nem voltak hasonló szinten, a tudás megszerzéséhez időre volt szükség. Ugyanakkor a munkát adó vállalatok is elvárták a teljes munkaidő ledolgozását, sőt a túlórázást, kedvezmény nem volt. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy egy Diósgyőr elleni találkozón szárkapocs csonttörést szenvedett, de fanatizmusára jellemző, hogy kilenc hét múlva már bajnoki mérkőzést játszott.

Ez idő alatt a Testnevelési Fősikolán oktatói minősítést szerzett, és férjével együtt a középiskolákból kiválogatták az ügyesebb lányokat, folytatták az utánpótlás nevelést. Volt, amikor a csapat átlagéletkora tizenkilenc év volt, mégis tisztességes eredményt értek el. A Városi Sportiskolánál is végzett edzői tevékenységet. A felnőtt csapat hosszú első osztályú szereplést követően kiesett az NB.II.-be, de minden kezdődött elölről. A lányok igyekezetében nem volt hiány, sajnos azonban az anyagiak ismét közbe szóltak. Ebben az időben többször is résztvevői voltak a nemzetközi Balaton Kupának. Irányító szerepben játszott, azonban jól dobott távolról is.

Huszonöt éves aktív játékos pályafutása, több éves edzői tevékenysége jutalmául 1972-ben megkapta a Sport Kiváló Dolgozója kitüntetést. Rá egy évre, férjével úgy döntöttek, végleg abbahagyják az aktív sportot.
Ezt megtudván, Hangya Mihály, aki akkoriban a MÁV ügyvezető elnöke volt, megkereste a házaspárt, hogy a bajban lévő kosárlabda csapaton segítsen, mivel a csapat kiesett az NB.II.-ből. Szerződést ajánlott, s kérte, mindenképpen vigyék vissza a csapatot a második osztályba. Elvállalták, gyorsan újra szervezték a csapatot, újra játszott is, segítségével sikerült is teljesíteni az elvárást. Azonban továbbra is fő szempont volt az utánpótlás nevelése, felkészítése. Sokat dolgoztak, kemény munka volt, de szép évek.
1978-ban, harmincegy év után hagyta abba az aktív játékot, de a fiatalokkal továbbra is dolgozott. Később játékvezetősködött is.

A kosárlabda sporthoz fűződő hitvallásában így vall: "Megmaradtak a nagyon szép emlékek, a sok-sok játékostársam és tanítványaim barátsága, a szurkolók tisztelete. Csodálatos évek voltak, újra csak ezt tenném. Mindezekre nagyon sok újságcikk a bizonyíték. A sport kitartásra, határozottságra, az életre nevel. A fiataloknak azt ajánlom, sportoljanak szívvel, lélekkel!"