Vissza a nyitólapra

   


Pap Géza (Szolnok)
 
  

    
  

1941. december 16-án született Szolnokon. Középiskolás korában (1956-1960) a MÁV sporttelep salakos pályáján ismerkedett meg a kosárlabdával. A Kőolajkutató Vállalatnál kezdett el dolgozni 1963-ban, ahol akkor már működött egy kosárlabda csapat, melynek edzője Suba Sándor, intézője Kernács Kálmán, szakosztályvezetője Katona József voltak. Odakerülésekor már cél volt az NB.II.-be jutás, ami egy pár év után sikerült, de jöttek a kudarcok, így az előbbi vezetők kiszálltak, és valahogy, csak az Isten tudja miért, rá szálltak az intézni valók. Szerzett mindent, például vállalati- és egyéb kapcsolatok révén lebitumenezték a Gépipari pályáját, amelyet ingyen használhattak. Zádory László tanár úrral állandó szerződést kötött, majd Horvát Jánossal utánpótlás nevelésre is. A vállalatnál elismerték munkáját, megválasztották szakosztályvezetőnek Suba Sándor állandó támogatása mellett.
Ha intéző kellett, az volt, ha szertáros, akkor az volt. Volt egy szekrényük a Közgazdaságiban, azt rendszeresen feltörték, a rendőrséggel is ő tartotta a kapcsolatot, miként a Megyei Szövetséggel.
Ha nem volt edző, akkor szerződtetett, ha nem sikerült, akkor ő ugrott be szakvezetőként.
Amikor összejött egy jó gárda, akkor ismét felkérte Suba Sándort, hogy legyen az edző. Közben sajnálatos módon közbejött egy térdsérülés, amely eléggé visszafogta a játékban. Ezt követően, Acsay Attilával közösen, az elsők között elvégezték az edzői tanfolyamot. A csapat feljutott az NB.II.-be, kialakult egy jó gárda, fél évig edzőjük volt, mindössze egy vereséggel. De már előzőleg is az ifjúsági csapat irányításával foglalkozott, jó eredményekkel, hisz rendszeresen győztesen hagyták el a pályát. Megadatott neki, hogy egy szuper ifjúsági csapata volt, soraikban többek között Csató Ferenc, Pál Szabó Sándor, Molnár Attila, Bolyhos László, Majzik Mihály, Zádory László. A megyei bajnokságban mindenkit száz ponttal vertek, olyan testnevelők mellett, mint a törökszentmiklósi Szabó Tanár urak, a karcagi Szepesvári Gabi bácsi, Simon János, Kárpáti Zoltán és mások. Jó megyei bajnokságok voltak.
Fejlődött a sportág, a csapat első osztályú lett, függetlenített vezetőkkel, edzőkkel, játékosokkal, ő a vállalati munkát választotta.
Megalakult a Sportiskola, Acsay Attila főállású edző lett, mellette az utánpótlás területén a legfiatalabbakkal foglalkozott 2000-ig.
Szívproblémái miatt a velük való munkát már nem vállalta.
Harminchét évet dolgozott a sportágban, elrepült, mint egy álom, de álmaiban még mindig játszik és bosszantó a felébredés.
Jelenleg Szegeden él.