22. |
|
NSB U14 FIÚ: FELFORGATOTT CSAPATTAL ENNYIRE FUTOTTA
Szeptember 18-án a Szolnoki KA/A serdülő fiú együttese az országos bajnokság selejtezőjében, Debrecenben szerepelt szeptember 18-án. Eredmények:
Soproni SI KA SKC/A - Szolnoki KA/A 75:50
Civis KK Debrecen/A - Szolnoki KA/A 95:38
Méri Csaba: "A mérkőzés hetében jelentős kihívás elé állított bennünket, hogy meg tudjunk felelni a Szövetség covidos protokolljának, de a kollégák segítőkészsége és a szülők áldozatvállalása lehetővé tette, hogy részt tudjunk venni ezeken a mérkőzéseken. Köszönet érte! Az utazó keretünk három csapat játékosaiból állt, így az összeszokatlanságot igyekeztünk alázattal és agresszív játékkal kompenzálni. A mérkőzések nagy részében inkább az egyéni képességek domináltak, de helyenként egy-két látványosabb megoldást is bemutattak a fiúk. Az első mérkőzésen egy technikailag jól képzett, roppant agresszív ellenféllel találkoztunk. Védő oldalon küzdöttünk, harcoltunk, de a támadó oldalon jelentős problémát okozott az összeszokatlanság. A második találkozón egy fizikálisan nagyon erős Debrecennel találkoztunk. Rengeteg technikai hibát vétettünk, de sikerült egy-két kimondottan látványos akciót is vezetnünk. Sajnálom, hogy nem tudtunk a legerősebb keretünkkel kiállni ezen a hétvégén, de igyekszünk majd javítani a következő fordulókban!" |