Vissza a nyitólapra

 
  
 
  
24.
 

SEMIX KUPA: NAGY KÜZDELEM UTÁN DÖNTŐS A BAGLYOK

 

Kedd este a Véső úton folytatódott a SEMIX Kupa - Bakos Róbert emléktorna, amikor az elődöntőben a Szolnoki Baglyok fogadta az újonnan alakult Fáradt Olaj csapatát. A hazaiak teljes létszámmal várták a kezdést, a vendégeknél viszont több hiányzó volt, hét emberes rotációval tudtak dolgozni. Villámrajttal kezdett az Olaj, 0-14-gyel jelezték, ők győzni jöttek. A Baglyok nem találta a dobóformáját, öt percen keresztül nem találtak a gyűrűbe. Az Olajos Szpíró Balázs és Garai Krisztián nagyon elemükben voltak, amit rádobtak, azok csont nélkül landoltak a gyűrűben. Hamar húsz pont körülire nőtt a különbség, amikor Forgácsék egy időkéréssel próbálták megtörni a vendégek dobóformáját. Ekkor Gaál Róbert lépett elő, betörésből dobott ziccerei, illetve kiosztásai több könnyű kosarat eredményeztek, elkezdtek zárkózni a Baglyok, és a félidőre tizenegy pontra csökkentették hátrányukat.

Kezdtek fáradni Pásztorék, a kevés rotációs lehetőség éreztette a hatását, a Baglyok viszont "vért ittak" a szünetben, Molnár és Gaál egyre-másra szerezte a pontokat. A záró negyed nagy izgalmakat tartogatott a kilátogató nézőknek. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, a vége felé közeledve inkább egymás hibáiból éltek, a harcias kosárlabda dominált. Három perccel a vége előtt Gaál gyors indításos ziccerével öt pontra nőtt a Baglyok előnye, eldőlni látszott a találkozó, de meg tudtak újulni a vendégek, és az utolsó két percre már egy pontos előnnyel ők várták a végjátékot. Kovács palánk alatti kosarára Garai válaszolt az utolsó másodpercekben, következhetett a hosszabbítás! Már mindkét csapaton látszódtak a fáradtság jelei, de Gaál védőlepattanó utáni megindulásaira már nem értek oda lábbal Tótinék, kezdett nyílni az olló. Támadásban is rövidre sikerültek a dobások, amit köszöntek a hazaiak, és a mérkőzés végére tíz pontos győzelmet arattak. A nagy izgalmakat hozó mérkőzésen a végén jobb döntéseket hozó Szolnoki Baglyok nyerték az elődöntőt, amelyen majd a Szolnoki Olajbányász U20-Ceglédi KE összecsapás győztesével csapnak össze. Minden dicséretet megérdemel a Fáradt Olaj is, szimpatikusan, szépen kosárlabdázva, majdnem döntőt tudtak játszani az első évükben, ők a bronzéremért szállnak harcba a következő fordulóban.

Szolnoki Baglyok SE - Fáradt Olaj 92-82 (18-28, 19-20, 18-10, 20-17, 17-7)
Szolnok. 2021.09.21., 15 néző, Vezette: Mezei Tibor, Fenyvesi Zénó

Forgács László: "Egy vadonatúj csapattal, de ismerős játékosokkal találkoztunk a SEMIX Kupa döntőbe jutásért vívott mérkőzésen. Az első negyed elején állva is hagytak bennünket. Nem találtuk a játékunkat és nem tudtunk mit kezdeni az ellenfél rendkívül hatékony dobóformájával. Az ellenfél húsz pontos vezetésénél, már a játékvezetők is úgy érezték, hogy ez a mérkőzés eldőlt, de mi nem adtuk fel. Védekezést váltottunk és elkezdtünk felzárkózni, köszönhetően Gaál Róbertnek, az új igazolásunknak, és Molnár Gábornak, a régi vezérünknek. A rendes játékidő végén már a győzelemért támadtunk, de egy vitatható ítélet döntetlenre hozta a mérkőzést. Jöhetett a hosszabbítás, amiben viszont már nem engedtük ki a győzelmet a kezünkből! Igazi küzdős, kemény, de sportszerű mérkőzés volt. Hajrá Baglyok!"

Kovács József: "Gratulálunk ellenfelünk győzelméhez, férfias küzdelem volt a mérkőzés. Ami minket illet, szenzációs első félidőt produkáltunk, amit a másodikban nem tudtunk megismételni, a hosszabbításban pedig előjött egy kis mentális fáradtság, amit ellenfelünk kihasznált. Összességében nagyon akart a csapat, nagy szívvel játszott. Reméljük, hiányzóink visszatérnek, bővülő rotációval pedig sok izgalmas mérkőzést tudunk játszani."

vissza az előző oldalra

ugrás a nyitóoldalra