|
NKB U16 FŐTÁBLA: EGY NEGYED KEVÉS VOLT A FORDÍTÁSHOZ
Otthonában fogadta a Szolnoki KA/A alakulata a Vasas Akadémia/B együttesét a Főtábla "D" csoportjában november 06-án. Az első három negyedben összeszedett hátrányt már nem sikerült ledolgozni. A csapat egy győzelem mellett négy vereséggel a hetedik pozícióban áll.
Szolnoki KA/A - Vasas Akadémia/B 67-77 (13-23, 7-21, 17-18, 30-15)
Vezette: Mezei Tibor, Szabó László
Ld: Gusztafik 20, Bíró 11, Forgács 27
Veres Dávid: "Hullámzó mérkőzés volt. Az első három percben és az utolsó negyedben láttam azt a védekezést és agresszivitást, ami az utóbbi két hétben jellemezte az edzésmunkát. Sajnos utána egy nagy leolvadást mutattunk főleg agresszivitásban, ami kitartott a félidőig. Huszonnégy pontos hátrányban kezdtük a második félidőt, ahol főleg keménységben változtattunk és egy egál harmadik negyed után felpörögtünk a záró etapra, ahol véleményem szerint, ha van még három perc, meg is nyertük volna a mérkőzést. Örülök, mert a srácok egy mérkőzésen belül tapasztalhatták, mennyi különbség van csupán a hozzáállásukban. Egy szó, amit remélem végre sikerült megtanulnunk: AKARAT!"

 

|