Vissza a nyitólapra

 
  
 
  
25.
 

ORSZÁGOS KENGURU U11 BAJNOKSÁG: RÁÉREZTEK A GYŐZELEMRE

 

Ismételten Szolnokon vendégszerepelt a Lehel Kosársuli csapata. A sorozat második fordulójában a Szolnoki Kenguruk és a romániai Temesvár csapatával mérték össze erejüket a berényi gyerkőcök november 20-án, a 3. sz. régió "C" csoportjában. Eredmények:

Szolnoki Kenguruk - Lehel Kosársuli 31-45 (8-14, 15-15, 4-9, 4-7)
Legjobb dobók: Csuka Dominik 11, Solti Marcell és Kovács Lázár 7-7, Szebenyi-Kiss Dominik és Vári Zétény 6-6 pont

Lehel Kosársuli - CSC Mosnica 16-70 (0-18, 7-24, 4-12, 5-16)
Legjobb dobók: Solti Marcell és Kovács Lázár 5-5 pont, Száraz Csaba 3 pont

Gyenge Gábor: "A heti felkészülésünk az országos fordulóra egy cseppet sem volt zökkenőmentes, ugyanis többen karanténban voltak, vagy még vannak is, néhány gyerek pedig kisebb betegséggel bajlódott a héten. A szolnokiak ellen az első és az utolsó negyedben egészen jól játszottunk, ennek köszönhetjük a győzelmünket. Remélem, ezzel átszakadt a gyerkőcöknél a lelki gát, végre megérezték a győzelem ízét! A temesvári csapat jelenleg teljesen más szintet képvisel mint az én csapatom, de nyilván a gyerekekben benne volt az előző mérkőzés fáradtsága és még emellett két játékosom is rosszullétre panaszkodott a mérkőzés elején. Tanultunk ebből a mérkőzésből, megtapasztalhatták a srácok, hogy milyen az, ha egy kicsivel agresszívabb az ellenfél. Azonban a hangsúly az első mérkőzésen volt, ez sokkal fontosabb volt nekünk, ezen sikerült nyernünk, amiért gratulálok a csapatomnak! Ebben a naptári évben még hátravan egy országos forduló, amelyre még jobban fel fogom készíteni csapatomat. Bízom benne, hogy akkor már a vírushelyzet nem fogja akadályozni az edzésmunkánkat. Gratulálok ellenfeleinknek is, és további sok sikert kívánok nekik!"



 

vissza az előző oldalra

ugrás a nyitóoldalra