|
NSB U14 KÖZÉPHÁZ: LEGKÖZELEBB "ÉGNI" KELL!
A Szolnoki KA/A fiú együttese november 27-én, Zalaegerszegen játszott a Középház "A" csoportjában. Sajnos mindkét meccsükön vesztesen hagyták el a játékteret. Eredmények:
KASI Delfinek/A - Szolnoki KA/A 119-43 (11:18; 36:11; 37:8; 35:6)
Ld: Dávid 13, Rónyai 11
Méri Csaba: "A mérkőzés elején a megbeszéltek szerint igyekeztünk lassítani a játékot, hogy limitálni tudjuk ellenfelünk kísérleteit és a védekezésünket is remekül megszerveztük. A Kaposvárt remek teljesítménnyel sikerült négy mezőnykosáron tartani. Ekkor még a játék képe alapján nem sejtettük, hogy számunkra itt véget is ér a mérkőzés érdemi része. A második negyedben pályára lépő játékosaim fegyelmezetlen játékára pedig nincs magyarázat. Egy rövid, tömör és lényegre törő félidei megbeszélést követően a máskor kevesebbet játszó játékosaim megkapták a lehetőséget a bizonyításra, a taktikai fegyelmet felrúgók pedig a gondolkodásra. Ellenfelünk nagyon jó szerkezetű csapat és jelenleg előrébb is tart nálunk, de a kialakult eredmény nem a valós különbéget tükrözi. Igyekszünk majd ezt legközelebb a pályán is bizonyítani!"
Szolnoki KA/A - Zalakerámia ZTE KK/A 69:93 (14:28; 21:19; 19:19; 15:27)
Ld: Faragó 26, Dávid 18, Kovács 13
Méri Csaba: "Sokadjára visszatérő probléma, hogy a mérkőzés elején nem kellő hőfokkal, kicsit enerváltan és görcsösen kezdjük mérkőzéseinket. Sok okos és szép támadást vezettünk és nagyon jó döntéseket hoztunk támadásban, de ellenfelünk legjobbját egyénileg és csapatként sem tudtuk megállítani. Többször visszajöttünk a mérkőzésbe, de egy sajnálatos sérülést követően összeestünk és nem tudtunk tovább koncentrálni. Ebben a mérkőzésben is több volt, amit legközelebb igyekszünk majd meg is mutatni! Mielőbbi felépülést kívánok a CSAPAT nevében Ádám Gabónak!"
|