Vissza a nyitólapra

 
  
 
  
08.
 

ORSZÁGOS GYERMEK U12 BAJNOKSÁG: DUPLA GYŐZELEM, EGY LÉPÉS ELŐRE

 

A harmadik fordulóban Békéscsabára utazott a Szolnoki Fekete Párducok, ahol a Hódmezővásárhely és a Szarvas csapatával játszottak a 3. sz. régió "D" csoportjában december 04-én. A vásárhelyiekkel már játszottak az idén, tudták, hogy egy kemény mérkőzés fog rájuk várni, míg a szarvasiakat nem ismerték. Eredmények:

Bodrog Bau Vásárhelyi Zebrák - Szolnoki Fekete Párducok 72-86

Fekete Dóra: "Örültem, hogy ismét összekerültünk a Vásárhely csapatával. Kíváncsi voltam, hogy az első fordulóhoz képest mennyit és miben tudtunk fejlődni, és erre ez a meccs tökéletes visszacsatolás volt. Több passzt, kommunikációt, jobb egy-egy védést és döntéseket fedeztem fel, aminek nagyon örültem, ezekkel foglalkoztunk a legtöbbet az utóbbi hetekben. Az ellenfelünkkel az utolsó játékrészig egy nagyon kiélezett mérkőzést játszottunk. Az utolsó negyedben a jó csapategységnek köszönhetően sikerült meglépnünk és így győzelmet aratnunk. Gratulálunk ellenfelünknek, ismét egy nagyon jó mérkőzést sikerült játszanunk. Gratulálok a csapatomnak is!"

Szolnoki Fekete Párducok - Cívis KK GFE Gyakorló Szarvas 58-29 valós eredmény: 2-0

Fekete Dóra: "A létszámhiánnyal szenvedő Szarvassal játszottuk a második mérkőzésünket. Egy nagyon szimpatikus, küzdő csapattal játszhattunk. A magassági és fizikális előnyünket tudtuk érvényesíteni a találkozón. A fiúk nagyon higgadtan, precízen játszottak a fáradtság ellenére. Örülök, hogy sikerült csoportot lépnünk, és így még erősebb ellenfelekkel játszhatunk a következő fordulóban. Gratulálok a Szarvas csapatának!"

vissza az előző oldalra

ugrás a nyitóoldalra