Vissza a nyitólapra

 
  
 

  
29
.

 

ORSZÁGOS GYERMEK U12 BAJNOKSÁG: AZ "A" CSOPORTBAN FOLYTATJÁK

 

A 3. sz. régió "B" csoportjában, hazai környezetben fogadta ellenfeleit december 04-én a Szolnoki Leopárdok fiú együttese a Zöld Házban. Érdekes forduló volt, hisz az ellenfeleiknél nem volt meg a szükséges létszám, így papíron mindkét összecsapást a szolnokiak nyerték. Eredmények:

Szolnoki Leopárdok- Lehel Kosársuli 87-38 (17-11, 32-8, 14-14, 24-5) valós eredmény: 2-0

Ld: Budai Szilárd 23.

Berkics Máté: "Az első mérkőzést a berényi csapat ellen játszottuk. Ellenfelünk kevés létszámmal tudott kiállni, hiányoztak a kulcsembereik és a fiatalabb korosztályból töltötték fel a keretet. Az első negyedtől kezdve jó ritmusban játszottunk, sokat ment a labda és volt sebességünk. A második félidőben úgy mentünk fel a pályára, hogy a zsebünkben van a mérkőzés. Ezt szépen ki is használta az ellenfelünk. Az utolsó negyedben viszont megmutattuk mi az, amire képesek vagyunk!"

 

Vásárhelyi Gepárdok - Szolnoki Leopárdok 68-45 (15-12, 25-13, 12-16, 16-4) valós eredmény: 0-2

Legjobb dobó: Budai Szilárd 10.

Berkics Máté: "A második mérkőzést a vásárhelyiek ellen játszottuk. Ők is kevés létszámmal tudtak elutazni, ennek ellenére ők voltak a jobbak az egész tornán. A mérkőzést nagyon figyelmetlenül, és lassan kezdtük el. Ellenfelünk végig dominált mind védekezésben és támadásban egyaránt. A második félidőre próbáltunk sokkal több energiát belefektetni, de sajnos az utolsó negyedre elfogytunk. Gratulálok a Vásárhely csapatának!"

vissza az előző oldalra

ugrás a nyitóoldalra