Vissza a nyitólapra

 
  
 

  
28
.

 

ORSZÁGOS KENGURU U11 BAJNOKSÁG: FELEMÁS NAP VOLT

 

A 3. sz. régió "E" csoportjának küzdelmeit január 15-én rendezték/rendezték volna, ám a Mezőberényi KK betegségek miatt nem érkezett meg, így csupán egy találkozót bonyolítottak le. A Szolnoki Pindúrok leány együttese papíron 20-0-ás győzelmet aratott a Mezőberény ellen, a nagyváradiak pedig jobbnak bizonyultak. Eredmények:

Szolnoki Pindúrok - Mezőberényi KK 20-0

ACS Baschet Star Oradea - Szolnoki Pindúrok 65-32

Ld: Beszteri 14, Gacs 12.

Ratkai Kitti: "A mérkőzést a fiúk kezdték jobban. Erősebbek, gyorsabbak voltak, ami a lányok kedvét szegte, és igen nagy különbséggel zárult az első negyed. Azonban a második negyedre némi helyreigazítás és lelkesítés után a lányok összeszedték magukat és hatalmas küzdésben sikerült felzárkózni. Kiemelkedően játszott Gacs Liliána és Polgár Janka, akik hatalmas szívvel harcolták végig a negyedet. A továbbiakban, látva az erőviszonyokat, más felállásban kerültek pályára a lányok, így kiegyenlítettebb lett a küzdelem. A fiuk ugyan magabiztos győzelmet arattak, de a mérkőzés sok tanulságot hozott, mely a gyerekek fejlődését biztosította. A hangulat remek volt és a gyerekek sportszerűen, jókedvvel hagyták el a "küzdőteret."

vissza az előző oldalra

ugrás a nyitóoldalra