|
03. |
|
MEGYEI FELNŐTT NŐI: A KÉT FÉL NEM VOLT EGY SÚLYCSOPORTBAN
 |
 |
| Karcagi SE |
Békési Csajok |
|
|
| (30-4; 24-7; 29-6; 26-4) |
Karcag, 2022.01.30., 22 néző, Vezette: Gyenge Gábor (Szolnok), Terjéki András (Szolnok)
Mérkőzés osztályzata: 2 |
|
Karcagon került megrendezésre a megyei felnőtt női bajnokság soron következő mérkőzése, melyen a Karcagi SE csapott össze a Békési Csajokkal. Az első pontot a házigazdák szerezték meg, amire még jött a válasz a vendégek részéről, de ezt követően a Karcag uralta a mérkőzést. A békésiek edzőjének már a harmadik percben ki is kellett kérnie első idejét, hogy lányaival megpróbálja felvetetni a meccs ritmusát. Ekkor még sikerült egy kosarat elérniük, de a negyed hátralévő perceiben már csak a hazai csapat szerzett pontokat. A második negyed is a karcagi lányok pontjaival kezdődtek, amire csak az ötödik percben érkezett meg a válasz, igaz ez egy szép hárompontos kosárral. Félidőre már kirajzolódott, hogy ki nyerheti a mai csatát, a kijelzőn 54-11 szerepelt a hazaiak javára. A második félidő első pontjait is a vendéglátók szerezték, majd érkezett egy újabb tripla a látogatók csapatkapitánya részéről. A utolsó negyed kilencedik percében a századi pontot Kardos Panna süllyesztette el a vendégek kosarában. A karcagiaktól Tóth Virág (22/0), míg a békésiek oldalán Nagy Gáspár Kíra (20/6) érte el a legtöbb pontot és itt látszik, hogy bár nagyon fiatal játékosok alkotják a Békés csapatát, de van köztük bátor és eredményes játékos is, aki a 6,75-ös vonalon kívülről két sikeres kosarat is a neve mellett tudhatott.
Őrlős Zoltán (Karcagi SE): "Örülök, hogy mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni és éltek is vele."
Hegedűs Ferenc (Békési Csajok): "Csapatunk életkorát tekintve 15-16 éves lányokból áll. Szoros eredményekre nem is számítottunk a bajnokság mérkőzésein. Fő célunk a játéklehetőség biztosítása ebben a bajnokságban. A mérkőzésen egyedül Nagy Gáspár Kira szerzett pontokat. Hiányzik a többi játékosból a vállalkozó szellem és bátorság. A vereség ellenére továbbra is az a célunk, hogy bátrabb játékot nyújtsunk, és többen is feliratkozzanak a csapatomból a pontszerzők közé."
|