Vissza a nyitólapra

 
  
 
23.  

MEGYEI FELNŐTT NŐI: SZÍVVEL, LÉLEKKEL JÁTSZOTTAK A LÁNYOK MINDKÉT OLDALON!
  

       
SZEK-W Békési Csajok
         
98 - 38
(21-4, 24-10, 29-6, 24-18)

Szolnok, 2022.02.18., 9 néző, Vezette: Zahorán Kitti (Szolnok), Szabó László (Szolnok)

 

Mérkőzés osztályzata: 3

           
zold_elválasztó_vonal
   

Péntek este, ahogy azt már a SZEK-es csajoktól megszokhattuk, nem csak a férfi bajnokság berkein belül rendeztek összecsapást, hanem a női vonulat is megörvendeztette a sportág szerelmeseit egy újabb mérkőzéssel. Ezúttal egészen Békésről érkezett az ellenfél, egy igen fiatal és lelkes csapat formájában. Azonban a mérkőzés első perceiben körvonalazódott, hogy az öt játékossal kiálló rutinos csapat ellen a lelkesedés a mai napon nem lesz elég. Magabiztos nyitányt mutattak be Ratkaiék, melynek a végén már rögtön tizenhét pontos előnyre tettek szert az önmagukat sokszor csak kereső békési lányok ellen. Bár a fiatalok reménykedtek benne, hogy a házigazda cserepadjának hiánya majd a második játékrészben az ő malmukra hajtja a vizet, a mérkőzés ugyanabban a mederben csordogált tovább, amit az első tíz percben kiásott magának. Túl sok aggodalomra nem adott okot a csajoknak a mérkőzés állása, hisz annak végkimenetelét már a félidei szünetben látni lehetett. Viszont mindezek ellenére megsüvegelendő mind a két csapat teljesítménye és játéka, hisz míg az egyik oldal magabiztosan nyerésre állt és a másik fél csak futott az eredmény után, mind a két fél teljes erőbedobással játszott és tisztelték egymást az egész mérkőzés során. Az eredménytől eltekintve nagyon sok ilyen mérkőzésre lenne szüksége a sportágnak, ahol szívvel-lélekkel, teljes sportszeretettel játszanak végig egy-egy mérkőzést az eredmény alakulásától függetlenül. Köszönjük a lányoknak, hogy megmutatták a megyei bajnokság ezen oldalát is!

Farkas-Kapocsi Eszter (SZEK-W): "Köszönjük a mérkőzést és a tisztes helytállást az ellenféltől. Igazi baráti hangulatú meccs volt, ezért éri meg a bajnokság!"

Hegedűs Ferenc (Békési Csajok): "Sportszerű mérkőzésen veszített csapatunk. Jó jel, hogy száz pontot nem kaptunk és a dobott pontjaink is szaporodtak. Ezen a mérkőzésen már eljutottunk harmincnyolc pontig. Most már többen is bátran vállalkoztak a pontszerzéssel. Gratulálok a SZEK csapatának!"






 

vissza az előző oldalra

ugrás a nyitóoldalra