|
02. |
|
MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: VÉGIG VEZETETT, ÁM A VÉGÉRE ELFÁRADT A KARCAG
 |
 |
| Szolnoki Olaj KK U23 |
Karcagi SE |
|
|
(15-21, 17-18, 24-14, 16-14) |
Szolnok, 2022.02.27., 6 néző, Vezette: Zahorán Kitti (Szolnok), Gyenge Gábor (Szolnok) Mérkőzés ellenőr: Balogh László (Szolnok)
A mérkőzés osztályzata: 4 |
|
Vasárnap késő délelőtt fogadták az olajos fiatalok a sok rutinos rókával felvonuló Karcag csapatát. Az odavágón magabiztosan nyertek a szolnokiak, azon a mérkőzésen azonban még Orbán Bendegúz a csapatukat erősítette, sőt mi több, vezéregyéniség volt azon a találkozón, mára azonban már eligazolt magasabb osztályba. A vendégeknél is hiányzott néhány fiatal, a mag azonban parkettre lépett, így érdekes mérkőzésre volt kilátás.
A vendégek 13-as számú játékosa, Tóth szerezte az összecsapás első kosarát, amelyre Bujáki egy duplával és egy triplával válaszolt. Élvezetes volt a mérkőzés első öt perce, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett néhány ponttal. Ekkor azonban egy kicsit kapkodóvá vált a hazaiak játéka, a vendégeknél pedig Vincze remekül irányított, jól fogta össze csapatát, és ha kellett, a pontszerzésből is kivette a részét. Mellette még Kovács felelt a vendég kosarak nagy részéért, míg Erdei és Tóth remekül dolgoztak a palánkok alatt. Hatpontos vendég előnnyel fordultak a csapatok a második negyedre, amelyben a vendégek továbbra is meggyőzően kosárlabdáztak, viszont az Olaj játékos edzőjének, Bujákinak a semlegesítése igencsak nagy fejtörést okozott számukra. A már említett Vincze a vendégek részéről egészen elképesztő formában játszott, de ez szinte az egész látogatói csapatra el volt mondható, viszont a magas embereik a faultokat is szorgosan gyűjtögették. Dombai két sikeres büntetőjével zárult az első félidő, amely után az eredményjelző 32-39-es karcagi vezetést mutatott.
A második félidőt Csapó triplája nyitotta, az olajosok teljesen más sebességi fokozatban kezdtek a térfélcserét követően. Csapatukból Hajdu is alaposan belekezdett a pontgyártásba, a kék-fehérek szekerét pedig a nagy harcos, Erdei húzta. Lehetett azonban érezni, hogy a Rideg-legényeknél kezd fogytán lenni a szufla, ezt ki is használták a vendéglátók. Sikerült megfordítaniuk a mérkőzés állását, harminc perc elteltével már a hazai csapat tartott előrébb három egységgel (56-53). Az utolsó felvonás igen izgalmasra sikeredett! Valahonnan még erőt merítettek Erdeiék és a harmincötödik percben már ők vezettek négy ponttal (59-63). Bujáki újabb négy pontjával, illetve Kovács és Deák duplájával három perccel a vége előtt maradt a négy pontnyi vendég előny, viszont soraikból már négy embernek volt négy személyi hibája. Ekkor azonban az egész mérkőzésen remekül játszó Bujáki ismét a kezébe vette a marsallbotot és vezérletével a mérkőzés hátralévő idejében egy 9-0-ás rohanást alkottak a fehér mezes hazaiak, a karcagi csapat teljesen elkészült az erejével, ráadásul két emberük ki is pontozódott a meccs végére. Remek iramú és elég jó színvonalú mérkőzésen a Bujáki játékos-edző vezette hazaiaknak sikerült a mérkőzést megnyerniük a szezon talán legjobb teljesítményét nyújtó karcagi alakulat ellen (72-67).
Bujáki Dániel (Szolnoki Olaj KK U23): "Sajnos sérülés miatt hiányoztak a meghatározó embereink, de a fiatalok szemmel látható fejlődése nagyban hozzá segítette csapatunkat ehhez a győzelemhez! Gratulálok nekik!"
|