09.
|
|
REGIONÁLIS U16 BAJNOKSÁG: MÁR VÉGE A SZEZONNAK?
Hazai pályán fejezte be március 04-én a regionális bajnokságot a Szolnoki Sportcentrum kadett "B" csapata a Keleti régió "C" csoportjában. Ellenfelük a régió győztese, a Szeged "C" volt. Az esélyeknek megfelelően vendégsiker született, a különbség elsősorban a második negyedben alakult ki, ekkor érvényesült leginkább a két csapat közti sebességbeli különbség.
Szolnoki Sportcentrum "B" - Szegedi KE "C" 53-77 (17-19, 5-23, 18-19, 13-16)
Vezette: Szabó László, Kovács Csaba
Ld: Ozsvárt Lili 16/3, Kerekes Ivett 14/6, Farkas Dóra 5.
Tóth Viktor: "A két csapat szegedi meccséhez képest jobban helyt tudtunk állni, de győzelmi esélyünk nem volt. Az ellenfél gyorsabb és atletikusabb játékosainak védése most is gondot okozott, és a letámadásuk elleni játékban is sok hibát vétettünk. A vereség ellenére jó szellemben és akarattal léptünk pályára. A szezon során átalakult kicsit a játékosállományunk, és a csapaton belüli hierarchia, de akik még most is kitartanak, és vannak céljaik a heti munkában, mindenképpen dicséretet érdemelnek. A szezon hátralevő részében még lesznek edzőmeccseink, tornát tervezünk, és az edzésmunkában is szeretnénk a hiányosságokat pótolni. Gratulálok a szegedieknek a csoportgyőzelemhez!"

|