|
10. |
|
MEGYEI FELNŐTT NŐI: NEM VOLTAK EGY SÚLYCSOPORTBAN
 |
 |
| Békési Csajok |
Karcagi SE |
|
|
(3-16; 4-19; 10-27; 4-26) |
Békés, 2022. március 04., 8 néző, Vezette: Mezei Tibor (Rákóczifalva), Pál Szabó Sándor (Szolnok)
A mérkőzés osztályzata: 2 |
|
Pénteken a női bajnokság soron következő fordulóján a Békési Csajok a Karcag csapatát fogadták. Örlős Zoltán tanítványai az odavágó mérkőzésen nagy arányú győzelmet arattak, a győzelmi esélyeik igen kicsik voltak a hazaiaknak. A mérkőzés Szabó Réka kihagyott büntetőivel indult, majd beindult a karcagi henger és Rácz Lilla hatékony támadójátéka mellett el is húztak a kék mezes vendégek. A második negyedben sem változott sokat a játék képe. A vendégek többször a békésiek védőtérfelén vagy labdát loptak, vagy a félpályán becsapdázták ellenfelüket, így a szerzett labdákból könnyű ziccereket sorra értékesíthették. A második félidőben tovább folytatódott a karcagi fölény. Hegedűs Ferenc, megelégelve a látottakat, időt kért, mely alatt arra kérte lányait, hogy labdacipelés helyett passzal igyekezzenek eljutni a gyűrűig. A tanács hatékonynak bizonyult, mert amikor így tettek a hazai lányok, akkor az a támadás vagy kosárral, de minimum rádobással fejeződött be. A negyedik negyedre viszont teljesen kipukkadt a békési lufi, így a karcagi lányok fölényes győzelemnek örülhettek a lefújás után.
Hegedűs Ferenc (Békési Csajok): "Sportszerű mérkőzésen veszített csapatunk. Az agresszív letámadás ellen nem nagyon volt ellenszerünk, sokat cipeltük a labdát és későn adtuk tovább az üresen maradt játékosnak. Támadójátékunk továbbra is gyengén teljesített, enerváltan és lassan játszott a csapat, ritkán és lassan támadtuk a gyűrűt. Dolgozunk tovább és próbálunk felkészülni ezekből a játékelemekből is. Gratulálok a Karcag csapatának."
Örlős Zoltán (Karcagi SE): "Könnyed játékkal magabiztos győzelmet arattunk. Mindenki élvezte a játékot, felszabadultak kosaraztak a lányok. Mindenkinek tudtam elegendő játéklehetőséget biztosítani."
|