Vissza a nyitólapra

 
  
 
17.   MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: CSAK A NEVÉBEN VOLT RANGADÓ
  
       
Szolnoki Baglyok SE SZEK KE
         
97 - 71

(18-21, 26-11, 25-19, 28-20)

Szolnok, 2022.03.10., 1 néző, Vezette: Pál-Szabó Sándor (Szolnok), Fenyvesi Zénó (Szolnok)

Mérkőzés osztályzata: 3
           
zold_elválasztó_vonal
   

Csütörtök este a megyei felnőtt bajnokság egyik legnagyobb presztízsű rangadóját rendezték a Véső úti B. Nagy Pál Sportcsarnokban. A Szolnoki Baglyok a SZEK KE csapatát fogadta. A hazaiak szinte teljes létszámmal melegítettek, míg a vendégeknél olyan meghatározó nevek hiányoztak, mint Kunos, Gedei, Szabó. Törhette is a fejét Ulviczki Ádám edző, hiszen rotációs lehetőségei eléggé szűkösek voltak a feldobás pillanatában. Lassú iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat kóstolgatta a másikat, próbált fogást találni ellenfelén. Emberfogással kezdtek a játékosok, pozíciós játékkal törtek kosárra, amik az elején kifelé pördültek a gyűrűből. Meglépett a Baglyok, Molnár tempóival hét pontra növelték előnyüket, utána viszont egy hullámra kerültek, amit Farkas Dávid az első negyed utolsó két percében egy 10-0-s rohanással tört meg, és át is vette a vezetést a SZEK együttese. Gaál Róbert vette a kezébe az irányítást, és védőlepattanó utáni gyors indításokból szerzett kosarakat, illetve adott több gólpasszt Dögei Csabának, aki sprintereket megszégyenítve futotta le a vendég védőket. Tíz ponttal léptek el a hazaiak, amikor Hoppál Előd a kiállítás sorsára jutott, ami nagyon megnehezítette a SZEK dolgát, hiszen csak egy magas embere maradt a fizikális játékot játszó Baglyokkal szemben. Hasonlóan folytatódott a játék a félidő után, mint a második negyedben. Próbált zárkózni a SZEK, de Farkas Dávid triplája után Kovács Zoltán, Dögei és Gaál is betalált, rosszul védekeztek a látogatók, nem tudták megállítani a vendéglátók sok passzból álló támadásait. Időkérés után Wilhelm és Mató is betalált palánk alól, de ez is csak a szépítésre futotta, nem tudott tízen belülre férkőzni a SZEK. Varga és Lánczi sarok tripláival már húsz pont fölé nyílt az olló. Kovács Attila triplái csont nélkül landoltak a gyűrűben, ám a Baglyok kiegészítő emberei ihletett dobóformát nyújtottak, amit nem tudott követni a szűkös SZEK rotáció. A hazaiaknál öten jutottak tíz pont föle, ami vendég oldalon csak két emberről mondható el, így megérdemelten nyerte a megyei rangadót a Szolnoki Baglyok együttese. Nem szabad leírni a SZEK csapatát, teljes csapattal sokkal kiegyenlítettebb mérkőzést játszhattak volna a felek, majd talán a rájátszásban sikerül kiegyenlíteni a számlát.

Forgács László (Szolnoki Baglyok SE): "Két tartalékos csapat mérkőzött meg az alapszakaszban, de valószínűleg nem ez volt az utolsó összecsapásunk az idei szezonban. Hullámzó játék és a külső körülményekkel való foglalkozás jellemezte a mérkőzést, de az első negyedet követően nem forgott veszélyben a győzelmünk. Hajrá Baglyok!"

Farkas Dávid (SZEK KE): "Szikvíz és család!"





vissza az előző oldalra

ugrás a nyitóoldalra