Vissza a nyitólapra

 
  
 

  
24
.

 

ORSZÁGOS GYERMEK BAJNOKSÁG: A DOBOS, SZENTESI PÁROS DOBTÁK A KOSARAK NAGY RÉSZÉT

 

A Karcagi SE Oroszlánok leány csapata Fodor Csaba és Simon László edzők irányítása mellett március 19-én, Nyíregyházán, az 1. sz. régió Alsóház II. fordulójában a "B" csoportban lépett pályára. Két fiú csapat ellen két nagyon jó mérkőzést játszhattak, de továbbra is igaz, hogy a fiúk ellen mindig nehezebb játszani a lányoknak. Így volt ez most is, ráadásul ellenfeleink sokszor zóna védekezéssel próbáltak játszani, amit sajnos a játékvezetők nem úgy észleltek, és az észrevételeiket ezzel és a működésükkel kapcsolatban technikai hibákkal értékelték kispadjuk számára. A mezőnyfaultok és több szabálytalanság megítélésében is véleményesen, sőt egymástól is eltérő véleménnyel fújták a sípot, amit a VB-elnök is nehezményezett. Sajnálatos, hogy ilyen dolgokkal kell foglalkozni egy mérkőzésen csapatuk irányítása mellett. Szerencsére ez nem általános jelenség, de itt főleg a második mérkőzésen ezzel kellett szembesülniük. Jellemző volt, hogy a vezetőedzőnek beírt Fodor Csaba a jegyzőkönyv szerint kapott két saját jogú technikai hibát, s nem neki kellett kimennie, hanem a másodedző Simon Lászlónak. Mit csinált a VB elnök? A videó felvételek rendelkezésre állnak, érdemes lenne kivizsgálni! Így két tanulságos vereség lett az eredmény, de örülnek, hogy a kis kosaras leányaikkal jó úton járnak. Eredmények:

Karcagi SE Oroszlánok - Cívis Efrém Kenguruk 39:63 (9-18, 16-20, 6-15, 8-10)
Legjobb dobók : Szentesi Linda 11, Dobos Lelle 8.

Fodor Csaba: " Az első mérkőzésen egy gyors játékot játszó fiú csapat ellen játszottunk. Örömteli volt, hogy az első sorunkban játszók is egyre bátrabban játszottak, szerezték a kosaraikat. A félidei büntetőpárbajt megnyertük."

 

NYKK Eötvös - KARCAGI SE Oroszlánok 56:45 (16-10, 13-9, 15-9, 12-17)
Legjobb dobók: Dobos Lelle 11, Szentesi Linda 13.

Fodor Csaba: "A második mérkőzésen hasonló volt a játék képe, mint az elsőn, csak még ponterősebb lett a játékunk és kevesebb labdát adtak el kislányaink a sokszor zónázó, sportszerűtlen játékot játszó ellenfelünk ellen, akik sajnos a hazai játékvezetők által is támogatva voltak. Hajrá Karcag!"

 

vissza az előző oldalra

ugrás a nyitóoldalra