|
29. |
|
MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: ÉRDEKES NYILATKOZAT! SOK DUMÁVAL MÉRKŐZÉST LEHET NYERNI?
 |
 |
| Szolnoki Olaj KK U23 |
Szolnoki Baglyok SE |
|
|
| (22-23, 24-23, 16-23, 17-25) |
Szolnok, 2022.03.24., 10 néző, Vezette: Drenyovszki Dániel (Mezőberény), Szőcs Béla (Kisújszállás)
A mérkőzés osztályzata: 3 |
|
Az alapszakasz végéhez közeledve, minden helyezés eldőlt, így már a csapatok tét nélkül léphettek pályára. Az alapszakasz első Baglyok, illetve az ötödik helyen álló Olaj U23-as csapata vágott neki a találkozónak. A tét nem volt nagy, de a presztízs annál inkább. A találkozót meglepetésre a fiatal gárda kezdte jobban és nagyobb elánnal dolgoztak. Bujáki kosarával indult a mérkőzés, majd Ficsór és Bujáki szép három pontosokat hoztak össze, amivel 8-2-re meglépett az Olaj, járt a labda, melyből üres ziccereket tudtak kidolgozni. A vendégek azonban kicsit döcögősen, a tőlük meg nem szokott játékkal rukkoltak elő, de aztán összeszedte magát az éllovas, és az 5. percre egalizáltak. Az eredmény szoros volt, és olykor úgy látszott, hogy a fiatalok megrángatják az oroszlán bajszát, de mindig volt valaki a vendégeknél, aki átlendítette őket. A második negyed is hasonló módon zajlott, teljesen kiegyenlített küzdelmet láthattunk, egyenlő állással fordultak pihenőre a felek. A félidő után is az Olaj kezdett jobban, Dékány és Ficsór tripláival hat pontos előnybe kerültek a vendéglátók. A Baglyok válasza nem késett sokat, megváltozott a játék képe, Gaál és Kovács kosaraival 16-0-ás rohammal tíz pontos fórt harcoltak ki. A vendégek kezükbe vették az irányítást, a hazaiak azonban fáradtak, kevésbé ment a játék. Bár ugyan még kicsit tudtak zárkózni a harmadik negyed végére, de úgy nézett ki, erő nem maradt a fordításra. A záró felvonásban is a Baglyok dominált, így a végére könnyed sikert arattak. A hazaiaktól Ficsór és Csapó kerültek húsz pont fölé, míg a látogatóktól Gaál és Kovács voltak a főszereplők. Mindkét csapat készülhet a rájátszásra, amely nagyobb izgalmakat hoz majd, érdemes lesz követni
Bujáki Dániel (Szolnoki Olaj KK U23): "Sikerült meglepni az ellenfelet, de sajnos a sok dumával tudták kompenzálni a mérkőzést!"
Forgács László (Szolnoki Baglyok SE): "Néhány hiányzóval, de megfelelő létszámban tudtunk kiállni az alapszakasz utolsó mérkőzésére. A támadások megfelelő ütemben zajlottak, annak ellenére is, hogy nehezen találtuk meg az ellenfél zónavédekezésének ellenszerét. A következő mérkőzéseken gyorsabban kell a labdafelhozatalokat megoldanunk. A védekezéssel, azonban voltak problémák, melyeket a rájátszásra ki kell küszöbölni. Ezek ellenére is hoztuk a kötelezőt! Hajrá Baglyok!"
|