Vissza a nyitólapra

 
  
 
11.  

MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: ELŐNY A SZIKVIZESEKNÉL
  

       
Ceglédi EKK SZEK KE
         
46 - 75

(10-12, 4-24, 11-23, 21-16)

Albertirsa, 2022.04.04., 5 néző, Vezette: Drenyovszki Dániel (Mezőberény), Gyenge Gábor (Szolnok) Mérkőzés ellenőr: Hegedűs Mária Viktória (Szolnok)

 

A mérkőzés osztályzata: 2
           
zold_elválasztó_vonal
   

A rájátszás hétfő esti mérkőzésén az alapszakaszt hetedik helyen záró ceglédiek a második helyet elérő SZEK gárdáját fogadták. A hazaiak szinte teljes létszámmal, míg a vendégek mindössze hat fővel érkeztek az összecsapásra. Bíró kosarára Kovács válaszolt, így kezdődött a találkozó. Ezután egy négyperces hazai gólcsenddel folytatódott, hét ponttal el is húztak a Gedei vezette látogatók. Akadozott a játék támadásban mindkét oldalon, ezúttal néhány perces szolnoki rövidzárlat keletkezett, 10-9-re át is vették a vezetést Szerelemék. Ez azonban tiszavirág életűnek bizonyult, hiszen Kovács triplával zárta az első játékrészt, ezzel lett 10-12 az állás egy negyedet követően. A folytatás hazai kapkodást és vendég fölényt hozott, a Gedei-Kovács duó megállíthatatlan feladat elé állította a Kobolák-legényeket. Ismét egy ceglédi rövidzárlat - ezúttal hétperces -, amit a SZEK ki is használt egy 19-0-ás rohanással, ezzel a félidőben tekintélyesnek mondható előnyre tettek szert Farkasék (14-36).

A mérkőzés harmadik felvonása sem hozott lényeges változást, tovább növelték előnyüket a vendégek, az "elefántok" pedig továbbra is kényelmesen, mindenféle átütőerő nélkül kosaraztak. Ezekben a percekben Madlen próbálta a lépést tartani az ellenféllel. A különbség viszont harmincnégy pontosra hízott harminc percet követően. Kovács, a vendégektől változatlanul jó százalékkal dobott kintről és bentről egyaránt, vezérletével mindenféle erőlködés nélkül alakították ki a különbséget a narancssárgában játszó SZEK-esek. Az utolsó tíz percben még tudtak kozmetikázni a különbségen a ceglédiek, köszönhetően Bíró és Ócsai aktív játékának, de ezen az estén a SZEK jóformán kettes sebességi fokozatban, takaréklángon égve is magabiztos győzelmet aratott, elsősorban a nyugodtabb, értettebb játékuknak köszönhetően.

 

Kobolák Cintia (Ceglédi EKK): "Jó hangulatú, sportszerű meccsen maradtunk alul. Kár a második negyedben nyújtott teljesítményünkért."

Farkas Dávid (SZEK KE): "Szikvíz és család!"

Az egyik fél két győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a SZEK KE javára.



 



 

vissza az előző oldalra

ugrás a nyitóoldalra