Vissza a nyitólapra

 
  
 
14.  

MEGYEI FELNŐTT NŐI: ÖTEN IS JÓK VOLTAK


  
       
HSA U18 SZEK-W
         
39 - 88

(6-28, 9-19, 7-18, 17-23)

Hódmezővásárhely, 2022.04.11., 7 néző, Vezette: Pál Szabó Sándor (Szolnok), Gyenge Gábor (Szolnok)

A mérkőzés osztályzata: 3
           
zold_elválasztó_vonal
   

A táblázaton egymástól távol álló csapatok mérkőzésére öt fővel érkező szolnokiak zónavédekezését a hazaiak nem tudták átjátszani. Ezért az első negyedben jelentős előnyt alakítottak ki a támadásban alig hibázó vendégek. A második negyedben is folytatódott a SZEK-W fölénye. Az elzárás-leválás játékot pontosan végrehajtó és továbbra is pontosan dobó vendégek tovább növelték előnyüket a lelkesen játszó vásárhelyiekkel szemben. A nagyszünet után sem változott a játék képe, nyílt az olló a két csapat között. A záró negyedben gyorsított a játékán a HSA, ami pontszerzésben is megmutatkozott, de nem tudták kérdésessé tenni a mérkőzés végkimenetelét. A végig sportszerű mérkőzésen biztos győzelmet aratott a jól támadó szolnoki csapat, a nagy odaadással a végén már jó teljesítményt nyújtó hazaiak ellen.

Czibere Zoltán (HSA U18): " Sajnos nem sikerült megnehezíteni a vendég csapat dolgát. Ennek köszönhetően nagy arányú vereséget szenvedtünk. Gratulálok a csapatomnak a tisztes helytálláshoz."

Farkas Kapocsi Eszter (SZEK-W): "Gratulálok a csapatnak, hogy ilyen foghíjasan is tisztesen helytálltak! Nagyon büszke vagyok rájuk! Köszönjük az ellenfélnek a mérkőzést, jövőre ugyanitt!"




 

vissza az előző oldalra

ugrás a nyitóoldalra