Vissza a nyitólapra

 
  
 
10.   MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: EZ EGY ELŐDÖNTŐHÖZ NEM ILLŐ VOLT
  
       
Szolnoki Baglyok SE Szolnoki Olaj KK U23
         
113 - 53

(30-11, 25-13, 29-22, 29-17)

Szolnok, 2022.05.05., 12 néző, Vezette: Pál Szabó Sándor (Szolnok), Fenyvesi Zénó (Szolnok) Mérkőzés ellenőr: Hegedűs Mária (Szolnok)

Mérkőzés osztályzata: 3
           
zold_elválasztó_vonal
   

A pályaválasztói jog felcserélése miatt a kedvezményezett csapat csak a második összecsapást játszhatta hazai pályán, melyre 1-0-ás győzelemmel érkeztek. A vendégek is teljes létszámmal próbálták kiegyenlíteni a párharcot. Feldobás után a Baglyok ragadta magához a kezdeményezést. A zóna védekezést választó fiatalokra az első negyedben triplaesőt zúdítottak Varga vezérletével a Baglyok, és jelentős előnyt szereztek az emberfogás ellen Bujáki eredményessége ellenére is nehezen boldoguló vendégekkel szemben. A második negyedben is folytatódott a hazaiak fölénye, mind védekezésben, mind támadásban a fiatalok fölé nőttek, akik tudásuk legjavát adva küzdöttek, kapaszkodtak. A nagyszünet után pontokban gazdag negyedet láthatott a kilátogató nézősereg. A két csapat a támadásra helyezte a hangsúlyt a védekezés rovására, így sok szép megoldást eredményezett mindkét oldalon. A záró etapban a jelentős különbség alapján a két együttes kötelességből játszott, de az eredményt már nem befolyásolta, csak a reklamálások tarkították a mérkőzést. A nagy magassági és súlyfölényben lévő Baglyok taktikában és játéktudásban is ellenfelük fölé nőve biztosan győzték le a becsületesen és sportszerűen játszó Olaj KK csapatát, és jutottak a bajnoki döntőbe.

Forgács László (Szolnoki Baglyok SE): "2-0! Hajrá Baglyok!"

Bujáki Dániel (Szolnoki Olaj KK U23): "1+1=2"

Az egyik fél két győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Szolnoki Baglyok SE javára.

 

vissza az előző oldalra

ugrás a nyitóoldalra