Vissza a nyitólapra

 
  
 

  
16
.

 

DIÁKOLIMPIA: EGY PONTON MÚLOTT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ

 

Május 06-án rendezték meg a IV. korcsoportos fiúországos elődöntőt Székesfehérváron, melyen részt vett a Szolnok Széchenyi. Eredmények: A fiúk nagy reményekkel utaztak Székesfehérvárra. Rengeteget dolgoztak az évek során azért, hogy eljuthassanak idáig. A sorsolás során a hazai csapatot kapták az elődöntő első mérkőzésén. A csapat összetétele nagyon hasonló volt, így egy szoros mérkőzésre számítottak. Eredmények:

Székesfehérvár - Szolnok 54-76

Patakiné Fekete Dóra: "Az első félidőben fej-fej mellett haladt a két csapat. Mindkát ötös nagyon hasonló képességű volt, így egyik csapat sem tudott nagyobb előnyre szert tenni. A második félidőre sikerült felvenni a játék ritmusát, higgadtan játszani, ami meghozta az előnyt. Nagyon örültem, hogy mindenki hozzátett a győzelemhez, igazi csapatmunka volt. Köszönjük a hazai csapatnak a fair játékot és a rendezést!"

Törökbálint - Szolnok 79-78

Patakiné Fekete Dóra: "Ellenfelünk szervezett, jó szerkezetű játékosokból állt, így nagyon nehéz mérkőzésre számítottam. Nem tudom leírni, mennyire büszke vagyok a srácokra a mérkőzésen nyújtott teljesítményük miatt, hihetetlen milyen akarattal, koncentrációval játszottak, és minden hátráltató tényező ellenére nem adták fel a mérkőzést a dudaszóig. Játékosaim megérdemelték volna a döntőbe jutást, minden esély meg is volt rá. Az egy pontos vereségnél nincs rosszabb, főleg úgy, hogy nem volt sajnos egyenlő a játékvezetés. Sajnálom, hogy a nyolcadikosaim nem tapasztalhatják meg a döntő hangulatát, a hetedikeseimmel pedig azon leszünk, hogy jövőre bejussunk és kipróbáljuk magunkat a legjobbak között."

vissza az előző oldalra

ugrás a nyitóoldalra