Vissza a nyitólapra

 
  
 

  
20
.

 

DIÁKOLIMPIA: A DÖNTŐ KAPUJÁBAN MEGÁLLJT PARANCSOLTAK

 

Május 12-én, Szegeden, a III. korcsoportosfiú Diákolimpia elődöntőjében játszott a Szolnok Széchenyi együttese. Az elődöntőben nyertek, ám a döntőben egy sokkal jobb csapattal találkoztak, így nem sikerült az országos fináléba kerülni. Eredmények:

Baksay Sándor Kunszentmiklós - Széchenyi Körúti Ált. Isk. 38-63

Patakiné Fekete Dóra: "Első negyedben álmosan kezdtek a fiúk, de a második negyedre sikerült felrázni magunkat, és egy nagyobb előnyre szert tennünk. A második félidőben próbáltam mindenkinek sok játéklehetőséget adni. A játékunk kicsit akadozott emiatt, de így is megtartottuk előnyünket, és sikerült bejutni a döntőbe. Gratulálok az ellenfélnek is és a játékosaimnak is."

Szegedi Dózsa - Széchenyi Körúti Ált. Isk. 76-44

Patakiné Fekete Dóra: "Ellenfelünk tele volt képzett, jó szerkezetű játékosokkal, így tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz. Egy félidőn keresztül tudtuk tartani a lépést. A második félidőben sajnos elfáradtunk, dekoncentráltak lettünk. Cél, hogy jövőre ilyen ellenfelek ellen negyven percig tudjuk tartani a lépést. Sok sikert a döntőben a szegedi csapatnak!"

 

vissza az előző oldalra

ugrás a nyitóoldalra