Vissza a nyitólapra

 
  
 

  
15
.

 

U11 JAMBOREE ORSZÁGOS DÖNTŐ

 

A Karcagi SE Kosárlabda szakosztályának csapatai számára befejeződtek a különböző szintű bajnokságok minden korosztály számára. A vírushelyzet okozta nehézségek ellenére a szakosztály kosarasai szépen teljesítettek a bajnokságokban. Az U11-es leány csapatuk az eredményei alapján jogosult volt az országos jamborreen való részvételre. A szakosztály vezetőjét, egyben az együttes egyik edzőjét, Fodor Csabát kértük év végi értékelésre:

- "A legjobb eredményt az idei évadban az U11-es leány csapatunk érte el. Ők az Országos Kenguru bajnokságban szerepeltek, megnyerték az Észak-keleti, 1. számú régió csapatainak tornáját. Aregionális döntőben elért III. helyezésük után az Országos Jamboree-ra is eljutottak edzőik, Simon László és jómagam vezetésével. A Jamboree-t június 03-04-05-én, Budapesten, a Vasas Akadémia Sportcentrumában rendezték meg tizenhat csapat számára. Csodálatos körülmények között, nagyszerű hangulatban, életre szóló élmények gyűjtésével tölthették el a három napot az Oroszlánkák játékosai. A lebonyolításnak köszönhetően, minden csapat "Aranyérmes" azaz a Kosárlabda Sport Győztesei voltak! Csapatunk felosztásra került három részre, így Oroszlánkáink Piros Muttonok lettek a Csata Garfield Budapest, Zöld Lufik a Csípős Darazsak Sopron, és Fekete Hunbák a Kecskeméti Amazonok edzőinek irányításával és az új csapattagjaik is ezekből a együttesekből kerültek ki. Mi edzők a felsorolt csapatokból kaptunk játékosokat és játszottuk mérkőzéseinket a torna során. Dobos Lelle a dobóversenyen szerepelt, Szentesi Linda pedig bekerült a torna "All Star" csapatába és kiemelkedően eredményes játékának köszönhetően, a Keleti Régió válogatottjaként győztes csapatban játszhatott a Nyugati Régió válogatottja ellen. Megtisztelő felkérés volt az MKOSZ részéről, hogy edzői stábunkat kérte fel a Keleti Régió válogatott edzői posztjára, amelyet végül Simon László a debreceniek edzőjével látott el. Köszönjük a kosárlabda sport lelkes támogatóinak, a szülőknek, a hozzátartozóknak, a szurkolóknak, hogy segítették a legnehezebb időszakban is eredményességünket. Reméljük, sok hasonlóan szép eredményt érnek el kis kosarasaink a jövőben is! Hajrá Karcag!"

A Karcagi SE Oroszlánkák csapatának tagjai: Bíró Lara, Csokai Bella, Csokai Léna, Dávid Adél Angéla, Dobos Lelle, Győri Zita, Kovács Hanna Tímea, Major Julianna Szonja, Monori Anna, Sál Krisztina, Silye Enikő, Szabó Dóra, Szakáll Annamária, Szentesi Linda.

Edzők: Simon László, Fodor Csaba





vissza az előző oldalra

ugrás a nyitóoldalra