A Lehel Kosársuli U14-es csapata két győzelemmel, nagyszerű játékkal örvendeztette meg a kilátogató szurkolókat szeptember 25-én. Treba-Kovács János tanítványai összesen 159 pontot szerezve, remek hangulatú mérkőzéseket követően emelhették magasba a VII. Jász Kupát. A tornát a Megyei Szövetség és a Lehel Kosársuli közösen rendezték. A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel a két szervezet elnökei is. A díjakat Dr. Csiki Zoltán, a rendező klub elnöke adta át. Eredmények:
Lehel Kosársuli - Monori SE 84-47
Monori SE - BT DSE Taksonyi Ördögök 50-59
BT DSE Taksonyi Ördögök - Lehel Kosársuli 40-75
Treba-Kovács János: "Izgatottan vártuk ezt a hétvégét, hogy összemérhessük tudásunkat a Monor és Taksony csapataival. Serdülőim nagyszerűen teljesítettek mindkét ellenféllel szemben. Remek támadó játékunknak köszönhetően sok pontot szereztünk a meccseken. Örülök, hogy az új serdülő fiúk is kezdenek beépülni a csapatba. Az "öregek" támogatják és segítik őket. Alkalmam nyílt a tornán egy leányzónak is lehetőséget adni. Lucára is nagyon büszke vagyok, hogy helyt állt a legények között. Ellenfeleinknek köszönöm, hogy elfogadták a meghívást. Sok munka vár még ránk! Bízom benne, hogy eredményes szezon elé nézünk majd."
A Lehel Kosársuli Kaposváron játszott a főtáblára kerülés érdekében selejtező tornán szeptember 18-án és 19-én, melyen zömében első éves juniorokkal szerepeltek. Eredmények:
Kaposvári Sportiskola - Lehel Kosársuli 90-40 (26-5, 16-5, 29-18, 19-12) Legjobb dobók: Pataki M.B. 15, Fodor B. 10, Fülöp G. 9.
Lehel Kosársuli - PVSK Kosárlabda Akadémia 38-112 (10-37, 7-23, 15-20, 6-32) Legjobb dobók: Fodor B. 13, Kocza B. 7, Pataki M.B. 7.
Újpest-MT/A - Lehel Kosársuli 79-72 (17-16, 28-22, 18-21, 16-13) Legjobb dobók: Fodor B. 23, Pataki M.B. 20, Kerek K. 1.
Józsa Miklós: "Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzésekre számíthatunk, de, hogy a szezonban hozzánk hasonló erősségű csapatokkal is játszhassunk, ez előfeltétel volt. Ugyan csak egy meccsen sikerült szoros eredményt elérni, a fő célt elértük, a főtábla "D" csoportjában vágunk neki a bajnokságnak."
Szeptember harmadik hétvégéjén következett az első selejtező torna a Szolnoki Sportcentrum/A leány kadett együttese számára az országos bajnokságban Budapesten. Eredmények:
BEAC - Szolnoki Sportcentrum/A 90:43
Törekvés - Szolnoki Sportcentrum/A 82:73
Szolnoki Sportcentrum/A - DEAC 75:40
Tóth János: "Sajnos a közvetlen felkészülésünket sérülések, betegségek és az oltottsággal kapcsolatos teendők és kérdőjelek nehezítették. Viszont a torna során nagyon sok tapasztalatot tudtunk szerezni. A négyes csoportunkból kiemelkedett a rendező BEAC minőségi és rutinos játékosaival. A velünk hasonló játékerőt képviselő Törekvés ellen hullámzó mérkőzésen kevéssel maradtunk alul, míg a Debrecent a papírforma szerint vertük meg. A számunkra sorsdöntő második selejtezőn vívhatjuk ki a felsőházba jutást."
A Jászberényi KSE magabiztos, ötvennégy pontos győzelmet aratott a nyitófordulóban, az NB.I./B Piros-csoportos U20-as kosárlabda-bajnokságban. Megújult kerettel, új arcokkal, új vezetőedzővel, Miljan Rakic-cal vágott neki az új szezonnak a társaság. Fiataljaik végig vezetve, meggyőző játékkal arattak nagyarányú sikert a bajaiak ellenében.
Jászberényi KSE - Bajai Bácska FKE 107-53 (34-16, 21-10, 23-19, 29-8) 2021.09.24., Jászberény, Vezette: Szabó László, Kovács Csaba
JKSE: Kovács Á. 16, Kaszás M. 12, Szalkai D. 4, Kovács V. 14, Ratiani N. 22, Kocza B. -, Fodor B. 5, Göblyös B. 6, Tóth T. 15, Bogdán B. 5, Csibra B. -, Túri B. 8.
Miljan Rakic: " A Baja nem tudott teljes kerettel kiállni, ennél ellenére végig becsülettel küzdött csapatuk, amit ezúton is köszönünk nekik. A mérkőzésen minden játékosunk lehetőséget kapott, és éltek is vele a srácok. Végig hajtva megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Külön öröm, hogy csapatunk szerkezetileg jól összeállt és a mentalitás is megfelelő volt.
Szeptember 3-án és 4-én, a Pécsi VSK meghívásának eleget téve két edzőmérkőzésen vett részt Pécsen a Sportcentrum új összeállítású U16-os leány csapata. A két találkozó megfelelő felkészülés volt a szeptemberi selejtező tornákra. Eredmények:
Pécsi VSK - Szolnoki Sportcentrum 90:87
Pécsi VSK - Szolnoki Sportcentrum 93:65
Tóth János: "A játékunkban főként a második mérkőzésen sok hiba volt, de ezek kijavítása esetén tudnánk továbblépni."
Kedd este a Véső úton folytatódott a SEMIX Kupa - Bakos Róbert emléktorna, amikor az elődöntőben a Szolnoki Baglyok fogadta az újonnan alakult Fáradt Olaj csapatát. A hazaiak teljes létszámmal várták a kezdést, a vendégeknél viszont több hiányzó volt, hét emberes rotációval tudtak dolgozni. Villámrajttal kezdett az Olaj, 0-14-gyel jelezték, ők győzni jöttek. A Baglyok nem találta a dobóformáját, öt percen keresztül nem találtak a gyűrűbe. Az Olajos Szpíró Balázs és Garai Krisztián nagyon elemükben voltak, amit rádobtak, azok csont nélkül landoltak a gyűrűben. Hamar húsz pont körülire nőtt a különbség, amikor Forgácsék egy időkéréssel próbálták megtörni a vendégek dobóformáját. Ekkor Gaál Róbert lépett elő, betörésből dobott ziccerei, illetve kiosztásai több könnyű kosarat eredményeztek, elkezdtek zárkózni a Baglyok, és a félidőre tizenegy pontra csökkentették hátrányukat.
Kezdtek fáradni Pásztorék, a kevés rotációs lehetőség éreztette a hatását, a Baglyok viszont "vért ittak" a szünetben, Molnár és Gaál egyre-másra szerezte a pontokat. A záró negyed nagy izgalmakat tartogatott a kilátogató nézőknek. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, a vége felé közeledve inkább egymás hibáiból éltek, a harcias kosárlabda dominált. Három perccel a vége előtt Gaál gyors indításos ziccerével öt pontra nőtt a Baglyok előnye, eldőlni látszott a találkozó, de meg tudtak újulni a vendégek, és az utolsó két percre már egy pontos előnnyel ők várták a végjátékot. Kovács palánk alatti kosarára Garai válaszolt az utolsó másodpercekben, következhetett a hosszabbítás! Már mindkét csapaton látszódtak a fáradtság jelei, de Gaál védőlepattanó utáni megindulásaira már nem értek oda lábbal Tótinék, kezdett nyílni az olló. Támadásban is rövidre sikerültek a dobások, amit köszöntek a hazaiak, és a mérkőzés végére tíz pontos győzelmet arattak. A nagy izgalmakat hozó mérkőzésen a végén jobb döntéseket hozó Szolnoki Baglyok nyerték az elődöntőt, amelyen majd a Szolnoki Olajbányász U20-Ceglédi KE összecsapás győztesével csapnak össze. Minden dicséretet megérdemel a Fáradt Olaj is, szimpatikusan, szépen kosárlabdázva, majdnem döntőt tudtak játszani az első évükben, ők a bronzéremért szállnak harcba a következő fordulóban.
Forgács László: "Egy vadonatúj csapattal, de ismerős játékosokkal találkoztunk a SEMIX Kupa döntőbe jutásért vívott mérkőzésen. Az első negyed elején állva is hagytak bennünket. Nem találtuk a játékunkat és nem tudtunk mit kezdeni az ellenfél rendkívül hatékony dobóformájával. Az ellenfél húsz pontos vezetésénél, már a játékvezetők is úgy érezték, hogy ez a mérkőzés eldőlt, de mi nem adtuk fel. Védekezést váltottunk és elkezdtünk felzárkózni, köszönhetően Gaál Róbertnek, az új igazolásunknak, és Molnár Gábornak, a régi vezérünknek. A rendes játékidő végén már a győzelemért támadtunk, de egy vitatható ítélet döntetlenre hozta a mérkőzést. Jöhetett a hosszabbítás, amiben viszont már nem engedtük ki a győzelmet a kezünkből! Igazi küzdős, kemény, de sportszerű mérkőzés volt. Hajrá Baglyok!"
Kovács József: "Gratulálunk ellenfelünk győzelméhez, férfias küzdelem volt a mérkőzés. Ami minket illet, szenzációs első félidőt produkáltunk, amit a másodikban nem tudtunk megismételni, a hosszabbításban pedig előjött egy kis mentális fáradtság, amit ellenfelünk kihasznált. Összességében nagyon akart a csapat, nagy szívvel játszott. Reméljük, hiányzóink visszatérnek, bővülő rotációval pedig sok izgalmas mérkőzést tudunk játszani."
A Megyei Szövetség, karöltve a Szolnoki Sportcentrummal, III. alkalommal rendezték meg az U12 leányok számára a Kristály Kupát, amely az idén nemzetközi volt, hiszen a BC Rookies Oradea együttese volt a vendég. Eredmények:
Szolnoki Sportcentrum - Karcagi SE 83-22
Karcagi SE - BC Rookies Oradea 37-80
BC Rookies Oradea - Szolnoki Sportcentrum 23-65
Fodor Csaba (Karcagi SE): "Örömmel vettük a Szolnoki Sportcentrum meghívását a tornára. Igaz, csapatunkat U11-es korú lányok alkotják, de a bajnoki évadra való felkészülésünket jól szolgálta a szolnoki és a nagyváradi U12-esek elleni játék. Sok sikert sportszerű ellenfeleinknek a bajnokságban!"
Veres Attila (BC Rookies Oradea): "Elsősorban köszönettel tartozunk a meghívásért a tornára. Csapatunkon sokat segített, mivel, hogy újonnan van alakítva, és ebben a formában úgymond most játszottak először előmérkőzést. A körülmények teljesen jók voltak, mint ahogy a bíráskodás, és az asztalnál ülök is nagyon segítőkészek voltak. A jövőre nézve, maximális bizalommal fogunk részt venni akármilyen tornán."
Márki Gábor (Szolnoki Sportcentrum): "A Kristály Kupának nagyon örültünk, hiszen már jó néhány hónap telt el azóta, hogy pályára léphettünk, egy-két játékosunk pedig már évek óta várta ezt a pillanatot! A Karcag elleni mérkőzés, nekem is talányokkal volt tele, mert ebben az összeállításban én is most láttam először a csapatot! Most végre mi voltunk a nagyobbak, magasabbak, gyorsabbak, így nem forgott veszélyben a győzelem! Mindenki igyekezett, mindenki a tudásához mérten teljesített! Ki a pontjainak számát, ki a lépéshibái számát gyarapíthatta! A karcagi csapat nagyon tetszett, van bennük fantázia! Az igazi megmérettetés, a második meccsen várt ránk. Örömömre, igyekeztünk, s néhány régebben kosarazó játékosunk vezérletével a vártnál simábban nyertünk! Gratulálok a Nagyvárad csapatának is! Köszönjük a lehetőséget! Az "Asztal" pedig egyszerűen felülmúlhatatlan volt!"
Szeptember 17-én tartotta meg a JNSZ Megyei Szövetség Játékvezetői Bizottsága az idény előtti játékvezetői továbbképzését Szolnokon. A szokásoknak megfelelően először fizikai felkészültségükről adtak számot a sípmesterek, valamennyien teljesítették az előírt szinteket. Ezt követően került sor az előző év értékelésére, majd az új évad feladataival kapcsolatban hallgattak meg előadást. Még egy vizsgára került sor, a versenyszabályokból. A továbbképzés vendége Kapitány Gellért nemzetközi minősítésű játékvezető volt, aki a sportszerűtlen hibák kritériumairól tartott előadást sok érdekes videójelenettel színesítve. Mivel az előző idényben a Szövetség sok felnőtt férfi találkozót rögzített, így bőven adódtak jelenetek az elemzésekre.
Szeptember 18-án a Szolnoki KA/A serdülő fiú együttese az országos bajnokság selejtezőjében, Debrecenben szerepelt szeptember 18-án. Eredmények:
Soproni SI KA SKC/A - Szolnoki KA/A 75:50 Civis KK Debrecen/A - Szolnoki KA/A 95:38
Méri Csaba: "A mérkőzés hetében jelentős kihívás elé állított bennünket, hogy meg tudjunk felelni a Szövetség covidos protokolljának, de a kollégák segítőkészsége és a szülők áldozatvállalása lehetővé tette, hogy részt tudjunk venni ezeken a mérkőzéseken. Köszönet érte! Az utazó keretünk három csapat játékosaiból állt, így az összeszokatlanságot igyekeztünk alázattal és agresszív játékkal kompenzálni. A mérkőzések nagy részében inkább az egyéni képességek domináltak, de helyenként egy-két látványosabb megoldást is bemutattak a fiúk. Az első mérkőzésen egy technikailag jól képzett, roppant agresszív ellenféllel találkoztunk. Védő oldalon küzdöttünk, harcoltunk, de a támadó oldalon jelentős problémát okozott az összeszokatlanság. A második találkozón egy fizikálisan nagyon erős Debrecennel találkoztunk. Rengeteg technikai hibát vétettünk, de sikerült egy-két kimondottan látványos akciót is vezetnünk. Sajnálom, hogy nem tudtunk a legerősebb keretünkkel kiállni ezen a hétvégén, de igyekszünk majd javítani a következő fordulókban!"
SEMIX KUPA: AZ ÚJONC FÁRADT OLAJ A LEGJOBB NÉGY KÖZÖTT
Minden év elején tűkön ülve várják a megyei felnőtt bajnokság csapatai, hogy összemérhessék tudásukat a SEMIX Kupa keretein belül, amit, mint azt a nevéből is megtudhatjuk, még nem képzi a bajnokság részét. Ebből adódóan minden egyes meccsnek sokkal nagyobb tétje van, hisz itt nincs esély a visszavágásra vagy a javításra. Pontosan tudták ezt a jászberényi parketten pályára lépő Lehel Kosársuli növendékei is, illetve a szerda este talán nem csak a nevükben Fáradt Olajosok is. A mérkőzés nagy iramban kezdődött el, melynek első pontjait a hazai csapat szerezhette meg, ezzel még nagyobb lendületet véve a folytatáshoz. A vendégek megpróbáltak a saját stílusukban játszani, mely az első etap 8. percéig nem termelt több pontot, mint a hazaiaké, így egy gyors időkérés során rendezték soraikat. Ez igencsak eredményesnek bizonyult, hisz a játékrész végére sikerült öt pontos előnyt kiharcolniuk a fiatal titánok ellen. De azért nem kellett itt még temetni a meccset, hisz a berényiek nem hagyták magukat és a félidei szünetre eltüntették a pontkülönbséget. Így a nagyszünet után a felek "kezdhették elölről" a meccset. A nézők legnagyobb örömére pont követett pontot és mindenki kivette a részét a kosárszerzésekből. Hol egyik, hol másik oldalon hullottak a gólok, de lényegi különbség nem alakult ki a két gárda között ezen az igen sportszerű összecsapáson. Így a negyedik, egyben ekkor még korántsem biztos, hogy az utolsó etap volt a színtere az igazi csatának. Itt kellett az utolsó pillanatokig harcolni a győzelemért, mely a kupáért való versenysorozatban való továbbjutást jelentette. Mindkét oldal "foggal-körömmel" küzdött, de ezen a mérkőzésen a rutin győzedelmeskedett a fiatal lendületen. Mindkét csapat derekasan küzdött az újabb mérkőzés lehetőségéért, mely közelebb viheti őket a kupához, de ez ezúttal a Fáradt Olajnak sikerült, akik a legjobb négy között a Szolnoki Baglyokkal mérkőznek meg a következő körben, a legjobb négy között.
2021.09.15., Jászberény, 14 néző, Vezette: Zahorán Kitti, Kovács Csaba
Józsa Miklós: " Gratulálok az ellenfél megérdemelt győzelméhez. Számomra egyértelmű, hogy a védekezésünk miatt buktunk. Kívül, belül gyengélkedtünk. Kaptunk bőven hármast, de védő lepattanó híján második, harmadik esélyből is kaptuk a pontokat.
Kovács József: "Először is szeretnék gratulálni a jászberényi fiataloknak, nagyon szervezetten és erős koncentrációval játszottak. A mi újjáalakuló csapatunk olyan mentális és fizikai erőről tett ma tanúbizonyságot, ami reményeink szerint az egész szezont jellemezni fogja."
SEMIX KUPA: A JOBB ÁLLÓKÉPESSÉG HOZTA A SIKERT AZ OLAJBÁNYÁSZNAK
Szerdán este két mérkőzéssel folytatódtak a SEMIX Kupa küzdelmei, az egyiken a Véső úti Sportcsarnokban a SZEK fogadta az Olajbányász fiataljait. A hazaiak játékosállományában történtek változások az elmúlt szezonhoz képest, a távozók mellett érkeztek is új emberek, köztük Wilhelm Dániel, aki a tavaly még a Szolnoki MÁV csapatát erősítette. Külön pikantériája azonban a mérkőzésnek az volt, hogy a vendégcsapat kispadján az a Mándoki Tamás foglalt helyet, aki az elmúlt bajnokságban a SZEK zászlóvivőjének bizonyult. Két sikertelen támadást követően Ulviczki triplája nyitotta meg a mérkőzést. Ezután beindult a gólgyártás a túloldalon is, a hazai zónát viszonylag könnyedén bontották meg a vendégek. Nagy iramban zajlott az első negyed, igazából egyik csapat sem fektetett nagy energiát a védekezésre. Hazai oldalon a már említett új szerzemény, Wilhelm, míg a fiataloknál Kiss Dominik villogott ezekben a percekben. Tíz perc elteltével egy duplányi volt a Mándoki-legénység előnye. Nem csökkent az iram a második negyedben sem, az Olajbányásznál Etienne vette kezébe a marsallbotot, az ő semlegesítése nem sikerült a hazaiaknak. Farkasék azonban ekkor még állták a sarat a fiatalok gyorsaságával szemben. Szembetűnő volt a vendégcsapat rengeteg faultja, de a sok bónusz büntetővel nem jól sáfárkodott a házigazda. Nem tudott egyik csapat sem jelentősebb előnyre szert tenni. Ratkai két sikeres triplájával 34-36-os vendég vezetést mutatott az eredményjelző a nagyszünetben.
A fordulást követően az addig is magas fordulatszámon pörgő vendégek még nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, ám Szabóék szívósan küzdöttek, ott loholtak ellenfelük nyakán. A negyed felénél előbb Kunos, majd néhány perccel később Wilhelm ellen fújtak sportszerűtlen hibát, ezt kihasználva az ellen egy 8-0-ás repesztéssel tizenöt pontosra növelte a különbséget (43-58). Kunos triplájára Cziklin ugyanilyennel válaszolt, harminc perc után 47-61 volt az állás a fehér mezes vendégek javára. A záró etapban aztán megint következett egy hazai rövidzárlat, ebből következően pedig ezúttal egy 9-0-ás vendég roham, amely végleg szertefoszlatta Ulviczkiék győzelmi reményeit. Már a harmadik negyedben is látszott a két csapat közötti fizikális különbség, Mándoki Tamás csapata már bő egy hónapja elkezdte az alapozást, amelynek köszönhetően remek fizikális állapotban vannak a fiatalok. Eközben a hazaiak néhány edzéssel a hátuk mögött érkeztek a mérkőzésre. Az utolsó pár percben már kiengedett a vendégcsapat, lazított a védekezésén, de győzelmüket nem fenyegette veszély. Nagy iramú, jó színvonalú mérkőzésen elsősorban a már említett jobb fizikális különbségnek köszönhetően végül magabiztosan győzött a Szolnoki Olajbányász U20-as csapata. A legjobb négy között a Ceglédi KE fog rájuk várni, várhatóan az egy igazi csemege lesz.
SZEK KE - Szolnoki Olajbányász U20 68-93 (16-18, 18-18, 13-25, 21-32) Szolnok,2021.09.15.,14 néző, Vezette: Szőcs Béla, Gyenge Gábor
Farkas Dávid: "Szikvíz és család."
Mándoki Tamás: " Azt gondolom, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Döcögősen indult, leginkább a SZEK fizikális előnyéből fakadóan, ellenben ezt tudtuk ellensúlyozni a mi állóképességünkkel, amit sikerült a mérkőzés végéig fent tartani. Véleményem szerint ennek köszönhetjük a győzelmünket. További sikerekben gazdag idényt kívánok a rendkívül szimpatikus és a bírókkal keveset foglalkozó SZEK gárdájának!"
A SEMIX kupa negyeddöntőjében a Szolnoki Olaj U23-as csapata fogadta a ceglédi együttest, akik a selejtezőn a fiatalokból álló Kisújszállást győzték le nagy különbséggel. Már az első perctől kezdve látszott, hogy nem véletlenül jutottak tovább, az újjászervezett ceglédi csapat itt is magához ragadta a kezdeményezést és rögtön 6-0-ás rohanással indítottak. A hazaiak Bujáki Dani vezetésével összeszedték magukat és innentől a negyed végéig már kiegyenlített játékot láthattunk. A második negyedben viszont a látogatók magasabb sebességre kapcsoltak, amire a hazaiaknak nem igazán volt válaszuk, sőt a félidő végére tőlük szokatlan módon, már a fáradtság jelei látszottak, aminek eredménye több mint húsz pontos hátrány lett.
A második félidőben tovább folytatódott a ceglédi dominancia és a záró negyedre már zsebükben érezhették a győzelmet harminc pontos vezetéssel. Az utolsó negyed szinte már csak formalitás volt, minkét együttes tudta, hogy mi lesz ennek a mérkőzésnek az eredménye. Sportszerű csatában a jobbik csapat jutott tovább az elődöntőbe, ellenfelük majd a Szolnoki Olajbányász lesz!
Szolnoki Olaj U23 - Cegléd KE 44-79 (12-17, 8-24, 8-18, 16-20) Szolnok, 2021.09.19., 12 néző, Vezette: Fehérvári Gergely, Mile Gábor
Bujáki Dániel (Szolnoki Olaj KK): " Sajnos nem úgy sikerült a bemelegítés, ahogy gondoltuk!"
Kalmár Bálint (Ceglédi KE): " A vasárnap kora délutáni kezdés rányomta a bélyegét a találkozóra. Szerencsére sikerült kilenc embert hadra fogni, valószínűleg ez volt a sikerünk kulcsa, mert szerintem legfőképp erőnlétben nőttünk a szolnoki fiatalok fölé. A játékvezetők szépen tartották kézben a mérkőzést, akkor és olyan szituációkban fújtak, amikor kellett. Örömteli, hogy mindenki tudott pontot szerezni, egyedül a zsákolásokkal álltunk hadilábon. Külön köszönöm a srácoknak, hogy kritikán aluli játékomat tudták ellensúlyozni. A következő forduló már mindenképp nehezebb lesz, de még mindig nem tudtunk teljes csapattal kiállni, az igazi erőnk majd akkor mutatkozik meg."
Bede Miklós: "Csapatunk nem megfelelő létszámban tudott részt venni a selejtezőn, ezért az érvényben lévő rendelkezések és szabályok értelmében a lejátszott mérkőzések 2:0-ás eredménnyel zárultak ellenfeleink javára."
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség évente szervez és bonyolít le asztalszemélyzeti alapképzést, melyre szeptember 13-án és 14-én került sor Szolnokon, hiszen az utánpótlás biztosítása ezen a téren is szükséges. Az idén tizenkét fő jelentkezett, akik valamennyien sikeres vizsgát is tettek. A tanfolyam előadói Hegedűs Mária és Mile-Kurucz Júlia voltak.
Szeptember második hétvégéjén Szombathelyre kellett utaznia a Szolnoki KA/A fiú együttesének az országos bajnokság első selejtező fordulójára. A kétnapos megmérettetésen az alábbi eredményeket érték el:
Szolnoki KA/A - Egri VSI KOK 85-55
Veres Dávid: "Két győztes edzőmérkőzésből érkeztünk az első éles bevetésünkre, ahol nehezen indult a gépezet, de végül magabiztos sikert arattunk. Sajnos ezen a mérkőzésen az edzésekből inkább a védekezést tudtuk gyakorolni, mivel ellenfelünk negyven percig zónázott."
Monori SE - Szolnoki KA/A 74-81
Veres Dávid: "Második mérkőzés volt, ahol szintén zóna ellen támadhattunk. Valamivel szorosabb lett a vége, de végig kézben tartottuk a mérkőzést."
Szolnoki KA/A - Szombathelyi SI KA/A 52-85
Veres Dávid: "Az utolsó mérkőzésünk a hazai együttessel volt, amelyen az első negyedben még vezettünk, de fizikálisan elfogytunk a végére. A jelenlegi Covid szabályozások értelmében a kilenc aktív játékosból még két játékosom sérülése után heten fejeztük be a találkozót. Aki viszont a pályán volt, szívvel lélekkel küzdött az utolsó percig. Büszke voltam a fiaimra a lefújás után! Gratulálok a Szombathelynek! Hat hete foglalkozunk a csapattal Csákvári Csabával, a segédedzőmmel, akivel a legelejétől kezdve gördülékenyen, egymást kiegészítve dolgozunk! Egyöntetűen azt mondjuk, már most rengeteget fejlődtek a srácok, ami ezen a tornán nagyon jól megmutatkozott! Első selejtezőn túl, de már készülünk is a következőre, ahol szeretnénk minél jobb eredményt elérni és tovább haladni a kitűzött céljaink felé!"
Augusztustól edz együtt a Szolnoki Sportcentrum leány U16/B csapata, Tóth Viktor vezetésével. Ebben az összetételben korábban még nem dolgoztak együtt ezek a lányok, az edző személye is új, így még sok idő kell, amíg összecsiszolódik a gépezet, erről a folyamatról és a csapat eddigi mérkőzéseiről faggattuk a csapat edzőjét.
Tóth Viktor: "Csapatunk egy része már júliusban edzésbe állt, egyéni képzéseken vettek részt. Augusztus elejétől pedig a csapatszintű felkészülést is elkezdtük, többé-kevésbé megfelelő edzéslátogatottság mellett. A társaságban vannak már kadett szinten korábban rutint szerző játékosok, és olyanok is, akik tavaly még serdülők voltak. Vannak olyanok is, akiknek komoly céljaik vannak még a játékkal, de azért egy U16/B-ben már vannak páran, akik az iskola és egyéb kötelezettségek mellett nem erre összpontosítanak elsősorban. Ennek megfelelően ezzel a csapattal nem a bajnoki küzdelmek során való győzelmek lesznek a legfontosabbak, hanem, hogy mindenki a maga szintjén és érdeklődésének megfelelően megkapja azt a képzést, amire szüksége van. A lányok becsülettel dolgoznak, sokan plusz munkát is vállaltak nyáron, az iskolakezdés után pedig igyekszünk minden héten elérni azt, hogy az edzések száma és színvonala elegendő legyen a fejlődésre. Meg kell becsülnünk minden sportolót, aki a pandémia után és közben még kitart, remélem, a szezon végén elégedettek leszünk ezzel a kis csapattal is. Az eddig edzőmérkőzéseink jelentős részén szépen helyt tudtunk állni, kivétel ez alól a Kecskemét elleni, ahol azért látható volt, hogy az élcsapatok szintje messze van tőlünk. A legjobb teljesítményünket a Pécs elleni mérkőzéseken nyújtottuk, de elégedett voltam a Debrecen elleni találkozó hozzáállásával is. Ebben a szezonban a megváltozott és furcsán kommunikált versenyszabályok miatt a bajnoki küzdelmek számunkra nem lesznek fontosak, ezért ennek a csapatnak rengeteg edzőmeccse lesz, amin szeretnénk komoly rutinhoz juttatni a lányokat. Minden megyei csapatnak és edzőkollégának sikeres munkát kívánok az egész évre!"
Eredmények:
Kiss Lenke KA "B" - Szolnoki Sportcentrum "B" 62-48
BEAC Újbuda KA "B" - Szolnoki Sportcentrum "B" 39-27
Szolnoki Sportcentrum U16 "B" - Atomerőmű SE Paks 53-38
Kecskeméti KC "A" - Szolnoki Sportcentrum "B" 108-25
PVSK KA "B" - Szolnoki Sportcentrum "B" 56-75
Szolnoki Sportcentrum "B" - PVSK KA "B" 85-54
Szolnoki Sportcentrum "B" - Nyíregyházi Kosársuli U14 "A" 86-45
SEMIX KUPA: KEVÉS KOSÁR, SOK HIBA, BERÉNYI TOVÁBBJUTÁS
Csütörtök este beindult a kosárlabda élet Karcag városában is, ahol a felnőtt csapat a Semix Kupa keretein belül fogadta a jászberényi alakulatot. A hazaiak egy év kihagyást követően, Rideg László edző vezetésével támasztották fel a felnőtt kosárlabda életet, sőt, várhatóan a megyei felnőtt bajnokságban is megmérettetik magukat. Ellenfelük a fiatal erőkből álló berényi gárda csupán hat fővel jelentkezett játékra és várták a feldobást. Az első negyedben felváltva potyogtak a kosarak, egyik csapat sem tudott meglógni a másiktól. A negyed közepén a palánk alatti csatákban remeklő Erdei Józsi beállításával sem tudtak számottevő előnyre szert tenni a hazaiak, sőt egy negyed végi triplával a vendégek három pontos előnyével zárult ez első tíz perc. A második negyedben Józsa Miklós fiai "nyúlhattak volna el" vendéglátójuktól a számukra megítélt büntetőkkel, de rendre csak egyet értékesítettek. A hazai oldalon is sok hibával játszottak, rengeteg eladott labda tarkította a találkozót. A félidőre megtartotta a vendég gárda az előnyét, így három pontos vezetésről folytatódott a meccs nagyszünet után.
Örömteli volt, hogy viszonylag sok néző is kilátogatott az összecsapásra, sőt a második félidőre a karcagi "B" közép is megérkezett. A fordulást követően a hazaiak újult erővel vetették magukat a csatába, Erdei, Szalai és Simon kosaraival állva hagyták ellenfelüket, a 4. percre már öt pontra fordították a javukra az állást. Viszont ezt követően a vendéglátóknak szinte bedeszkázták a gyűrűt, az ellen oldalon pedig kinyílt a gólzsák, Fodor és Szalkai voltak eredményesek, kosaraikkal újfent átvették a vezetést. A záró etap tovább erősödő vendég fölénnyel indult a 3. percre már tíz pont fölé nőtt a különbség. A Rideg-legénység tagjai közül Erdei Józsi vette szárnyai alá csapatát és harcolt ki büntetőket, melyeket azonban csak részben értékesített. Mind ettől függetlenül, megtartotta tíz pont körüli előnyét a kék mezes Lehel. A 8. percben Erdei technika hibája és Kovács Máté kipontozódása megpecsételte a hazaiak sorsát, így a vendégek örülhettek a győzelemnek és juthattak a következő körbe.
Karcagi SE - Lehel Kosársuli 52-64 (15-18; 16-16; 11-13; 10-17)
Karcag, 2021.09.09., 31 néző, Vezette: Mezei Tibor, Szabó László
Fodor Csaba (Karcagi SE): "Az idei Semix Kupa az újra szerveződő felnőtt csapat számára remek lehetőséget adott az új bajnoki évadra való felkészülés szempontjából. Csapaton belül az öreg-fiatal csapatrészek összehangolása még a kezdeti stádiumban jár, ami a mérkőzésen hullámzó teljesítményt okozott." A gyors lábú kosársulis fiatalok ellen támadásban voltak nehézségeink, védekezésünk jobban működött. Sportszerű mérkőzésen nyert és jutott tovább a jászberényi csapat, akiknek gratulálunk!"
Józsa Miklós (Lehel Kosársuli): "Küzdelmes, de sportszerű mérkőzés szolgálta a felkészülésünket a bajnoki szezonra. A támadásaink még eléggé "nyikorogtak", de legalább a védekezésünk hatékony volt. A harmadik negyed felét ugyan átaludtuk, de még időben sebességet tudtunk váltani, és ez döntőnek bizonyult a végeredményt illetően."
HA IGEN, SOK SIKERT! HA NEM, AKKOR MOST MEGMUTATHATOD!
PRÓBÁLD KI MAGAD JÁTÉKVEZETŐKÉNT! LEGYÉL TE IS A JÁTÉKVEZETŐI CSAPAT TAGJA! HOGYAN LEHETSÉGES?
FIGYELJ!
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség Játékvezetői Bizottsága tanfolyamot hirdet .
A tanfolyamon elméleti és gyakorlati előadásokon keresztül részletesen megismerkedünk a kosárlabda játékszabályaival, valamint a játékvezetés elméleti és gyakorlati technikájával is.
A tanfolyamot sikerrel teljesítő hallgatók hivatalos kosárlabda játékvezetőként először a megyei bajnokságokban vezethetnek mérkőzéseket.
A tanfolyam előtt sor kerül egy kedvcsináló előadásra, melyre 2021.09.13-án 19,00 órakor kerül sor, az alábbi formon lehet jelentkezni: ITT
Az előadást és a tanfolyamot Papp Péter , "A" kategóriás játékvezető tartja.
Amennyiben kedvet kaptál, jelentkezz! Az első elméleti előadásra várhatóan 2021. szeptember 20-án kerül sor. Ettől kezdődően hétköznap esténként további 5-6 előadást tartunk a vírushelyzetre való tekintettel online webinárium formájában, melyeket tornatermi gyakorlások, majd végül a vizsgák követnek.
Tanfolyam díja: 8.000 Ft + ÁFA, melyet a tanfolyam elején, számla ellenében kell befizetni.
Jelentkezéshez csupán a betöltött 16. életév , játékos múlt vagy jelenleg is aktív pályafutás, a sportágban való jártasság és a kosárlabda iránti érdeklődés szükséges.
A tanfolyam elvégzéséhez jó fizikai állapotra lesz szükséged a futásteszthez, illetve érvényes sportorvosi igazolás.
A jelentkezés tartalmazza a kosárlabda sportági szakmai önéletrajzot, valamint a pontos elérhetőségek (mobilszám, e-mail, lakcím stb.) megadását.
Jelentkezési határidő: 2021. szeptember 15.
Miért érdemes?
A versenyképes juttatás mellett lehetőséged lesz mélységében belelátni a kosárlabda játékába.
Önfejlesztés, személyiségfejlődés. A játékvezetéssel olyan készségeid fejlődnek majd, mint a konfliktuskezelés, kommunikáció, koncentráció, gyors döntéshozatal vagy stresszhelyzetben higgadtnak maradás, amik mind-mind a pályán kívül is segíteni fognak. Megtanulhatsz csapatban dolgozni, és elfogadni, ha hibázol.
Rugalmas "másodállás", ahol nem baj, ha kevés a szabadidőd, hiszen a ráérésednek megfelelően fogunk a meccsekre küldeni.
Lehetőséged nyílhat belföldi és nemzetközi továbbképző táborokban részt venni, ahol Európa legjobb utánpótlás csapatainak is vezethetsz, és akár Euroliga és Európa-bajnokságot is megjárt játékvezetőktől tanulhatsz, amellett, hogy világot látsz és sok új barátra lelhetsz .
Év végén a legjobban teljesítő játékvezetők mehetnek az országos utánpótlás döntőkre, ami a verseny izgalmain kívül egy többnapos közösségi tábornak is felfogható.
Augusztus végén került sor Nyíregyházán a Sallai József nemzetközi kadett fiú tornára, melyen részt vett a Szolnoki KA/B együttese is. Eredmények:
Nyíregyházi KK Eötvös - Szolnoki KA/B 34-81
Csernai Zoltán: "Az első mérkőzésünket a hazaiak csapatával játszottuk. Az augusztusi alapozás időszakában az első tétmérkőzést játszhattuk, szoknunk kellett az újbóli téthelyzetet. Az elmúlt edzéseken tanultak megjelentek a pályán, aminek nagyon örültünk. Ugyanakkor típusos hibák előfordultak, ami ilyenkor természetes. A mérkőzést végig kontrollálva magabiztosan megnyertük."
Szolnoki KA/B - DEAC KA 58-102
Csernai Zoltán: "Hasznos állatkerti látogatás volt a program délelőtt, ami nagyon jó alkalom volt a csapatösszetartásra. Majd késő délután a DEAC KA csapatával mérkőztünk meg. A mérkőzést nem kezdtük jól, de az első negyed második felére a védekezésünk valamelyest feljavult. Aminek következtében támadásban is sikerült jó ritmust találnunk és sikerült lebontanunk tudatosan az ellenfél védelmét, megtalálva a jó dobószázalékú dobásokat. Második negyed közepéig abszolút mérkőzésben voltunk, ami nagyon biztató a továbbiakra nézve. A meccs második felében az ellenfél feltörte a védelmünket. Visszarendeződésünkkel gondok voltak, amin változtatni fogunk. Gyenge oldali védőhelyezkedésünket kell pontosítani."
Szolnoki KA/B - Budapesti Honvéd KA 42-107
Csernai Zoltán: "A torna zárónapján a bronzmérkőzést a Budapesti Honvéd KA csapatával játszottunk. A mérkőzés előtt már látni lehetett, hogy fizikálisan más szintet képviselnek. A mérkőzés első felében a támadással nagy gond nem volt. Védekezésben kijöttek megint a hiányosságaink, az ellenfél a fizikumából, és gyorsaságából adódóan. Kihasználták a hibáinkat, és folyamatosan kosárra váltották őket a különböző helyzetben. Nagyon hasznos három mérkőzésen vagyunk túl. Természetesen több hiba is felszínre jött, de egy alapozó időszak kellős közepén ez érthető. Ilyenkor nem az a fontos, hogy csúcsformában legyen a csapat. Nagyon hangsúlyt fektettünk az erőnléti edzésekre a kosárlabda mellett, ami látszódott a lábakon. Összességében pozitívan értékelem az ottlétünket, Nyíregyházán évek óta hasznos szezonkezdő felkészülési tornákon vehetnek részt a csapataink, külföldi résztvevő csapatok ellen."
Kedd este, Kisújszálláson megkezdődött a Semix Kupa - Bakos Róbert emléktorna idei küzdelemsorozata. Az előszezoni felkészülési mini tornára tíz alakulat nevezett, ezért a főtáblára, a legjobb nyolcba kerülésért előselejtezőt kellett játszania a középiskolásokból álló Kisújszállásnak, és a tapasztaltabb játékosokkal érkező Ceglédnek. Gyors nyolc dobott ponttal nyitottak a vendégek, Varga Péter kiemelkedett a palánk alatt, támadó lepattanókból többször sikeresen rakta vissza a labdát a gyűrűbe. Megilletődötten léptek pályára a kisúji fiatalok, próbálták gyors passzokkal az üres embert keresni, de a befejezésekben többször hibáztak az első negyedben, amit a Cegléd könyörtelenül ki is használt. A második negyedben Rácz Alex beállásával felpörögtek a hazaiak, több ziccert értékesítettek, de a zárkózás nem sikerült, ugyanis Kalmár Bálint tripláival a Cegléd tovább növelte előnyét a félidő végéig. A szimpatikusan játszó Kisújszállás továbbra is próbált a palánk alatti támadásokra koncentrálni, de a mai napon nem tudták megfogni a gyorsan játszó, és jól dobó vendégeket. Barátságos hangulatú mérkőzésen, a nagy szívvel küzdő Kisújszállás minden dicséretet megérdemel, nagy hátrányban sem adták fel, a Cegléd pedig már fejben tudott készülni a Kupa következő fordulójára.
Kisújszállási SE-Móricz - Ceglédi KE 38-109 (8-29, 6-22, 10-25, 14-33) Kisújszállás, 2021.09.07., 6 néző, Vezette: Kovács Csaba, Fenyvesi Zénó
K. Szabó János (Kisújszállási SE-Móricz): "Kedden középiskolás csapatunk tisztességesen helytállt az NB.I-es Cegléd közvetlen utánpótlásában játszó játékosokat felvonultató ceglédiek ellen. Sportszerű hangulatban zajló mérkőzés jó megméretés volt fiatal csapatunknak. Több ilyen mérkőzés kellene a fejlődésünkhöz. Kívánunk nekik további sikereket mind a kupában, mind az elkövetkező bajnokságban!"
Kalmár Bálint (Ceglédi KE): "Először is, köszönjük a vendéglátó Kisújszállásnak a lehetőséget. Van bennük tehetség bőven, jó munkát kívánunk nekik a jövőre nézve. Saját magunkról annyit tudok elmondani, ahhoz képest, hogy páran közel két éve nem játszottak mérkőzést, szépen mutat a százkilenc dobott pont. Úgy néz ki, hogy idénre sikerül újra egy ütőképes gárdát összehozni Cegléden. Rengeteg fiatal tehetségünk van, őket vegyítve az idősebb, tapasztaltabb játékosokkal eredményes csapatot hoz létre. Reméljük, hogy mindenkit elkerül a jövőben a COVID és végre a kosárlabdáról szólhat ez az év. A játékvezetői párosnak pedig köszönjük a korrekt fújást! A következő körben a Szolnoki Olaj U23 ellen már azért teljesen más szintű mérkőzést kell játszani, de célunk továbbra is a győzelem, ezért megteszünk mindent!"
SEMIX KUPA: AZ AKADÉMISTÁK MEGCIBÁLTÁK ELLENFELÜK BAJSZÁT
A főtábla egyik találkozóját egyéb kötelezettségek miatt előbbre hozták, melyen a Szolnoki Baglyok fogadta a Szolnoki KA csapatát. Az első felvonás kezdeti szakasza a Baglyokról szólt, mivel kihasználták magasság és súlybéli különbségüket és gyors palánk alatti kosarakkal kissé megléptek. Ezután azonban eszméltek a szolnoki fiatalok és letámadásuknak köszönhetően sok eladott labdára kényszerítették vendéglátóikat, amivel ismét csak két egység volt a differencia. A negyed közepén egy súlyosnak tűnő sérülés miatt tizenöt-húsz percig állt a játék, történt ugyanis, hogy Kohári István rossz talajfogása következtében a földön maradt, megsérült, majd a mentők a kórházba szállították. Ez után folytatódhatott a mérkőzés, ami igencsak hektikussá vált, hol az egyik, hol a másik csapat lépett meg pár ponttal ellenfelétől. A találkozó végén Lánczi értékesített egy palánkos triplát, amivel eldőlni látszott a győztes kiléte, ám ismét volt egy-két ki nem kényszerített hiba a Baglyoknál, és máris három pontnyira csökkent a különbség. A végjátékban volt esélye az akadémistáknak a hosszabbítás kiharcolására, ám két üres tripla is célt tévesztett. Győzelmével a Szolnoki Baglyok csapata már e legjobb négy közé jutott, várja ellenfelét a következő körre.
Szolnoki Baglyok SE - Szolnoki KA 75-72 (26-27, 19-15, 11-18, 19-12) 2021.09.07., Szolnok,14 néző, Vezette: Rácz Zsolt, Pál Szabó Sándor
Forgács László (Szolnoki Baglyok SE): "A sorsolás szeszélyének következtében a leggyorsabb csapatot kaptuk a Szolnoki KA csapatának személyében, akiket az edzőjük kellőképpen fel is tüzelt ellenünk. Ezzel még nem is lett volna semmi probléma, de sajnos az első negyedben egy nagyon komoly sérülés szakította meg a játékot, amiben elveszítettük Kohári Pistit, valószínűleg a teljes idényre. Innen kellett felállnunk és Kohiért is játszanunk! A mérkőzés legjobb része a lefújás pillanata volt, mert sikerült győzelemmel elhagynunk a pályát! Hajrá Baglyok!"
Gaál Róbert (Szolnoki KA): " A mérkőzés a javunkat szolgálta. Olyan szokatlan helyzetekből kellett pontot szereznünk, ami az utánpótlás bajnokságban nem jellemző. Védekezés és támadás oldalról is egy erőszakos játékot játszó ellenféllel küzdöttünk meg, ahol tisztességgel helytálltunk."
Több mint egy évtizedet kellett várni arra, hogy ismét a megyei felnőtt női bajnokságra aspiráló együttesek lépjenek pályára Szolnokon. Tudni kell, hogy az országban jelenleg pusztán két megyében (Baranya és Pest), illetve Budapesten zajlanak bajnokságok, e sorba fog októbertől beilleszkedni a Jász-Nagykun-Szolnok megyei is. A Megyei Szövetség a nyár folyamán komoly erőket mozgatott meg annak érdekében, hogy az egyébként jól működő férfi küzdelemsorozat mellett a hölgyek is újra versenybe szálljanak. Úgy néz ki, a törekvéseket siker koronázta. Szeptember első vasárnapján, Szolnokon, a varázslatos Tiszaligetben, gyönyörű napsütéses időben, szabadtéri pályán három együttes mérkőzött meg a Liget Kupa díjaiért, s pályára lépésükkel egyetemben hitet tettek a jövőbeli szereplésért. Két szolnoki csapat mellett a karcagiak is ringbe szálltak. Eredmények:
Szolnoki Sportcentrum - SZEK-W 20-73
Az 5. percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a SZEK-W egy 14-0-ás sorozatot produkált, amivel jelentősebb előnyre tettek szert a félidő végéig. A második félidőben a nagyobb tudás még inkább kidomborodott az egyébként nagyon sportszerű találkozón.
Karcagi SE - Szolnoki Sportcentrum 58-39
A karcagiak magas szerkezetű kerettel érkeztek, a palánkok alatt Nagy Viktória jól szedte a lepattanókat, azokból sokszor eredményes is volt. A kunságiak valamennyi negyedben jobbak voltak a szolnoki fiataloknál.
SZEK-W - Karcagi SE 76-37
Következett a két veretlen együttes összecsapása. A SZEK pillanatok alatt állva hagyta ellenfelét, hihetetlen 18-0-ás rohanást produkáltak, a Karcag csak a 7. percben szerezte első kosarát. Később már valamivel kiegyenlítettebb lett a játék képe, azonban a szolnoki csapat végig jó teljesítménnyel gyorsaságban és dobásbiztonságban is felülmúlva ellenfelét lett a torna győztese.
A nap végén került sor a díjátadóra, a kupákat Szabó László a Versenybizottság elnöke adta át.
A tornát követően megszólaltattuk a csapatok edzőit, íme a nyilatkozataik:
Farkas-Kapocsi Eszter (SZEK-W): "Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük a Szolnoki Sportcentrumnak és a Szövetségnek a szervezést! Gratulálunk a Karcag és a Szolnoki Sportcentrum csapatainak és egyúttal köszönjük nekik is, hogy részvételükkel lehetővé tették a kupa megrendezését. Ez egy kiváló lehetőség volt csapatunk számára, hogy megmozgassuk öreg csontjainkat szezon előtt és betekintést nyerjünk, milyenek is lesznek a meccsek. Sok sikert kívánunk mindenkinek a szezonra, szükségetek lesz rá!"
Piukovics Patrik Mirkó (Szolnoki Sportcentrum): " Csapatom kettő kemény és fizikális mérkőzést játszott a mai napon. A végső győzelem sajnos nem jött össze, de büszke vagyok a csapatomra, hogy apait-anyait beleadtak a játék során. Köszönjük a meghívást, reméljük máskor is lesz lehetőségünk ilyen jó hangulatú, korrekt rendezésű tornán részt venni!"
Simon László (Karcagi SE): " Összességében a felkészülésünk szempontjából jó és hasznos tornát zártunk. Mivel a lányok régen játszhattak így együtt, nagyon jó volt újra közösen mérkőzést játszaniuk. Jól éreztük magunkat! Köszönjünk!"
A torna során végig jelen volt a Megyei Szövetség elnöke, Balogh László is, aki értékelte a látottakat:
- "Jó volt látni újra megyei szintű amatőr női kosárlabdát. A korábbi években sajnos nem voltak vevők a hölgyek a bajnokságra, így azt nem is tudtuk megrendezni, pedig a szándékunk megvolt. Minden csapatnál szükség van egy-egy >szent őrültre<, aki felvállalja a koordinálást, az ügyek intézését. Most végre találtunk ilyen embereket, s láss csodát, lettek is csapatok! Ma láttunk három együttest, akik jó szívvel, örömmel játszottak, elsődleges céljuk a játék élvezete, szeretete volt. Erről kell, hogy szóljon egy megyei bajnokság! A szervezett kereteket biztosítása pedig a Szövetség feladata. Mi klasszikus értelemben nem csak megyei, hanem régiós szintben is gondolkodunk, ezért rajtuk kívül várható még két-három csatlakozó a bajnoksághoz. Velük kiegészülve a kosárlabda szeretetén alapuló, izgalmas, jó bajnokságot bonyolíthatunk majd le. Az évad előtt még sor fog kerülni egy másik tornára is Karcagon, várhatóan szeptember végén."
Tény, a megyei felnőtt férfi bajnokság hosszú évek óta jól prosperál, a térséghez képest számos csapattal. A hölgyeknél sajnos ez nem így működik. A Megyei Szövetségben minden évben felmerült a női bajnokság elindításának gondolata, ám igazi, pozitív válasz nem érkezett. Érdekes módon, az idén volt/van fogadó készség, így lépett is a Szövetség, s egy szabadtéri rendezvénnyel máris promotálja a bajnokságot. Szeptember első vasárnapján három együttes fog találkozni Szolnokon, a Tiszaligetben, s remélhetően szép napsütésben, jó időben izgalmas meccseket vívnak a szabadtéri pályán. Akiket érdekel a női kosárlabda, jöjjön ki, kukkantson bele. A torna programja:
9,00 Szolnoki Sportcentrum - SZEK KE-W
10,30 Karcagi SE - Szolnoki Sportcentrum
12,00 SZEK KE-W - Karcagi SE
A találkozók 4x10 percesek futó órával, pusztán a büntetőknél és időkérésnél áll majd az óra.
A torna előkészítésével kapcsolatban érdeklődtünk a Megyei Szövetség elnökénél,Balogh Lászlónál, aki örömmel állt rendelkezésünkre:
- "Régóta dédelgetett vágyunk volt, hogy feltámasszuk alvó állapotából a megyei felnőtt női kosárlabdát. Tudni kell, hogy több mint egy évtizede zárult az utolsó bajnokságunk, mégpedig a 2009/2010-es szezonban, három csapattal. Tóth Viktor ügyvezető kollégámmal együtt határoztuk el, hogy lépni kell valamit, a gondolatot követően a tett mezejére léptünk, s több klubot, szerveződést megkeresve végül úgy láttuk, az idén sikert érhetünk el. Karcagon mindig is sok lány kosarazott, most többen is vannak olyanok, akik a városban telepedtek le, így nem lehet akadálya a játéknak. Ehhez azonban szükséges volt a háttér támogatás, Szepesi Tibor polgármester úrnak és Fodor Csaba szakosztályvezetőnek köszönjük! Szolnokon a Sportcentrum női szakág azonnal vevő volt a gondolatra. Eddig is tudtuk, hogy sokan járnak alkalmanként kosarazni Szolnokon, most őket is sikerült bevonni, köszönet Ratkai Kittinek és Földvári Melittának, valamint a SZEK klubnak is, hogy befogadták őket! Mivel Szövetségünk már régóta nem csak megyei, hanem régiós szintben is gondolkodik, ezért rajtuk kívül várható még két-három csatlakozó a bajnoksághoz. Velük kiegészülve, talán jó bajnokságot bonyolíthatunk majd le. Szeretném még megjegyezni, mennyire nagy szó egy felnőtt női bajnokság, hiszen az országban rajtunk kívül pusztán csak három körzetben van jelen. Egy biztos, mi mindent elkövetünk a jövőben is, hogy állandó résztvevői legyenek a bajnokságainknak a felnőtt hölgyek is."
Mint ismeretes, az országos U11, U12, U14, U16, U18, valamint a megyei Felnőtt, U10, U11, U12, U14, U16 bajnokságokban kötelező az e-jegyzőkönyv használata . A Megyei Szövetség az e-jegyzőkönyvvezetés általánossá válása, továbbá színvonalának emelése érdekében továbbképzést fog tartani azon érvényes asztalszemélyzeti vizsgával rendelkező személyek számára, akik szeretnék megtanulni a használatát vagy, hogy meglévő tudásukat biztosabbá tegyék. A szezon előtti ismétlés, gyakorlás mindenki számára fontos.
A továbbképzésre 2021. szeptember 16-án kerül sor Szolnokon, a József A. u. 83. "D" épület, I. emeleti oktatótermében 16,30 órai kezdettel.
A továbbképzésre jelentkezni írásban az ismert elérhetőségeken Mezei Tibor központi asztalszemélyzeti küldőnél lehet 2021. szeptember 10-ig.
A gyakorlás érdekében az üzemképes Ipad-et hozzák magukkal a résztvevők!
Felkészülési jelleggel kétnapos leány serdülő tornára került sor Szolnokon, a B. Nagy Pál Sportcsarnokban a JNSZ Megyei Kosárlabda Szövetség és a Szolnoki Sportcentrum közös szervezésében és lebonyolításában a Béres Gyógyszergyár támogatásával. A IV. Tabán Kupát a BEAC együttese óriási különbséggel nyerte, valamennyi ellenfelének száz pont fölött szórtak. A rendező szolnokiak a negyedik helyen zártak. Eredmények:
Augusztus 28-án, az MKOSZ Technikai Bizottsága Székesfehérváron tartotta meg a szezon előtti VB. elnöki továbbképzését. Megyénk valamennyi e területen működő szakembere, Hegedűs Mária, Bernáth András, Farkas János, Szabó László és Balogh László, sikeres vizsgát tettek.
Másnap, augusztus 29-én, ugyancsak Székesfehérváron rendezte meg az MKOSZ Játékvezetői Bizottsága az NB.II-es kerettag játékvezetők évad előtti képzését és vizsgáját. Megyénket öt játékvezető képviselte, köztük a frissen felkerült Kovács Máté Zádor Karcagról, Zahorán Kitti és Fehérvári Gergely Szolnokról, Mezei Tibor Rákóczifalváról, valamint Szőcs Béla Kisújszállásról. Valamennyi sípmesterünk a követelményeket sikeresen teljesítette.