Szolnok, 2021.12.22., 3 néző, Vezette: Fehérvári Gergely (Szolnok), Gyenge Gábor (Szolnok) Mérkőzés ellenőr: Balogh László (Szolnok)
A mérkőzés osztályzata: 2
A házigazda SZEK ez idáig nem játszott mérkőzést a bajnokságban különböző adminisztrációs jellegű problémák miatt és az előző szezonból áthozott eltiltások is érvényben voltak, így igencsak szűkös kerettel vágtak neki idénybeli első mérkőzésüknek Kunosék, tétmeccsük hét hónapja nem volt. Döcögősen indult a mérkőzés, sok hibával kezdtek a felek. A hazaiak játékán látszódott, hogy ez az első mérkőzésük, ezt viszont nem tudták kihasználni a sötét mezes miklósiak, ők is enervált kosárlabdát mutattak be az első tíz percben. A második negyedben már sokkal jobb teljesítménnyel rukkoltak elő a csapatok, Kovács háromszor is betalált a hazaiak részéről a hárompontos vonalon túlról, míg a túloldalon a Terék fivérek gyártották a pontokat. Hat pontos SZEK vezetéssel zárult az első félidő.
A térfélcserét követően próbáltak közelebb férkőzni riválisukhoz Habókék, de hiába voltak hatékonyabbak támadásban, a védő palánk alatt igen sok hibát vétettek. A már említett Kovács mellett Szabó is aktívan részt vett a kosárszerzésben a vendéglátóknál, míg a Szénási-gárda szekerét továbbra is a testvérpár húzta. Az utolsó negyedben is nehezen indultak be a csapatok, kiütközött már a fáradtság rajtuk. Deák sportszerűtlen hibája azonban felébresztette a hazai gárdát, két perc alatt zsinórban négyszer találtak be Kunosék a hárompontos vonalon túlról, ami tulajdonképpen el is döntötte a mérkőzés végkimenetelét. Öt perccel a vége előtt tizenöt pontosra hízott a különbség (59-44), amely a mérkőzés végéig meg is maradt. Nem játszottak jól a csapatok, a narancs mezes hazaiaknak elegendő volt az utolsó negyedben egy 15-5-ös rohanás ahhoz, hogy az addig szoros mérkőzést eldöntsék, ezzel megérdemelten nyertek egy kissé gyengébb színvonalú és iramú mérkőzésen.
Farkas Dávid (SZEK KE): "Szikvíz és Család!"
Szénási János (Törökszentmiklósi KSE): " Boldog Karácsonyt és eredményekben gazdag Boldog Új Évet kívánunk mindenkinek!"
A táblázaton negyedik Baglyokhoz látogatott a hatodik helyen álló Szolnoki Olaj alakulata. Az erőviszonyok ismeretében a találkozó esélyese a hazai gárda volt. Mindkét fél megfelelő létszámban melegített, ám azért voltak hiányzók is. Az első pontot az Olaj szerezte büntetőből, Ficsór révén. Ezzel pár percre el is lőtték a puskaporukat, hisz a Baglyok egy 11-0-ás rohammal át is vette a vezetést, s megadta az alaphangot a folytatásra. Nem is álltak le, főleg Gaál volt elemében. A második tíz percben még inkább kinyílt az olló, erőteljes Baglyok támadásokat lehetett látni, az Olaj védelme nem állt a sarkán, a vendéglátók sok könnyű kosarat szereztek. A játékrész végére már jelentős előny birtokában voltak, s lényegében minden nyitott kérdést le is rendeztek.
Fordulás után vagy a Baglyok vett vissza, vagy az Olaj emberelte meg magát, így szorosabbá vált a játék képe. Csapó és Lukács kosaraival tartották a lépést a vendéglátókkal, sőt, ezt a negyedet az Olaj nyerte. A záró negyedben felváltva estek a kosarak, nem változott a játék képe. Az összecsapás talán valamivel szorosabb is lehetett volna, ha a látogatók nem hagynak ki tizenegy büntetőt. A hazaiak győzelmét azonban ez sem veszélyeztette volna. Kiemelkedett Gaál, aki harmincöt pontjával a mezőny legeredményesebb játékosa lett.
Forgács László (Szolnoki Baglyok SE): "Sajnos ismét tartalékosan, de sokkal jobb tűzerővel sikerült abszolválni ezt a mérkőzést. Folyamatosan tudtuk növelni az előnyünket, ami miatt néha könnyelmű játékba, labdaeladásokba futottunk bele, de a győzelem egyik negyedben sem forgott veszélyben. Bízom benne, hogy a következő mérkőzésre ki tudunk állni normál létszámban és nem kell hiányolnunk a többieket. Köszönjük az ellenfélnek a sportszerű mérkőzést! Hajrá Baglyok!"
Bujáki Dániel (Szolnoki Olaj KK U23): "Sajnos nem volt megengedett mind a két oldalon a kemény védekezés, de ettől függetlenül a teljesítményünk pocséknál is rosszabbnak mondható volt!"
Három nap alatt két találkozót is abszolvált a Szolnoki KA/A fiú együttese a Főtábla "D" csoportjában. December 20-án Monoron, majd december 22-én hazai pályán mutathatták meg magukat. Idegenben győztek, míg otthon egy végletekig kiélezett végjátékban veszítettek. Jelenleg a hatodik helyen állnak. Eredmények:
Monori SE - Szolnoki KA/A 79-92 Legjobb dobók: Gusztafik 23 (18 lepattanó), Forgács 24, Kohári 16/3, Peinhardt 13, Bíró 10.
Veres Dávid: "Végig kontrollált mérkőzésen hoztuk a kötelezőt a Monor ellen. Örülök, hogy mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni, még jobban, hogy éltek is vele a srácok! Öt játékosom érte el a tíz pontot, ami egy szép mutató! A védekezéssel nem voltam megelégedve, ennél több kell holnapután a Pécs ellen. Viszont várjuk őket és éhesek vagyunk az újabb győzelemre!"
Szolnoki KA/A - NKA Pécs/B 64-65 Vezette: Drenyovszki Dániel, Mezei Tibor Legjobb dobók: Gusztafik 17/3 (17 lepattanó), Forgács 16, Peinhardt 12, Bíró 11/3.
Veres Dávid: "Egyik szemem sír, a másik meg nevet! Végig kezünkben tartottuk a mérkőzést, végül egyszer vezetett a Pécs és ez elégnek bizonyult. De ettől szép ez a sport! A támadás helyenként döcögött, főleg mikor leolvadt az előnyünk. Sajnos nem sok szoros mérkőzést játszottunk eddig idén, ami látszott a fiúkon. Védekezéssel maximálisan elégedett voltam az elejétől kezdve, kivéve a kizárással és a lepattanózással. Véleményem szerint ez okozta a vesztünket. Természetesen jobban örülök most, ha ide billen a mérleg nyelve, de bízom benne, így több tanulságot tudunk levonni! A Pécsi harminc pontos vereség után, itthon végig jobban játszva, de sajnos egy ponttal alulmaradtunk. Büszke vagyok a fiaimra és Boldog Karácsonyt!"
ORSZÁGOS KENGURU U11 BAJNOKSÁG: A KENGURUK UTÁN A MIKULÁSSAL IS TALÁLKOZTAK
A Karcagi SE Oroszlánkák leány csapata Fodor Csaba és Simon László edzők irányításával december 19-én, Debrecenben, az 1. sz. régió III. fordulójában, a "B" csoportban lépett pályára. Sajnos a betegség ismét közbeszólt, így sok hiányzóval, ráadásul a legponterősebb játékos, Szentesi Linda nélkül, végül egy jó mérkőzést játszottak a házigazda fiúk ellen, mivel a romániai csapat nem érkezett meg.
Fodor Csaba: " A mérkőzést a mi kislányaink kezdték jobban, de a kidolgozott helyzeteinket nem váltották kosárra. Sok labdát megszereztünk, de sokat eladtunk. Így a Cívis Kenguruk megléptek jelentős pontelőnnyel, amelyből csak az utolsó negyedben tudtunk faragni. Tartalékosan is helytálltak a lányok és maradtunk a "B" csoportban. Reméljük, az új évben kevesebb hiányzóval tudunk kiállni a mérkőzéseinkre! Az év utolsó edzésén meglátogatta utánpótlás csapatainkat, az U10-11-12-es leányokat, az U10-11-es fiúkat, az U14-es leányokat és fiúkat a Mikulás is! Volt zsákjában minden jó, "mivel jók voltunk" 2021-ben, és reméljük, 2022-ben is így lesz. Boldog Új Évet Kívánunk minden kosarasnak, edzőnek, játékvezetőnek!"
December 27-én Szegedn játszott a Szolnoki Olajbányász alakulata bajnoki találkozót, melyen végig vezetve, magabiztosan győztek, így tartják harmadik helyezésüket a tabellán. A szegediek különösen Abraham Arabo játékával nem tudtak mit kezdeni, a center huszonegy pontja mellé tizennégy lepattanót is összeszedett.
Naturtex SZTE Szedeák - Szolnoki Olajbányász 68-84 (17-20, 12-19, 17-29, 22-16) SZOLNOK: Sebők 12/6, Csornai 12, Fodor 7/3, Alcser 2, Kiss 7. Csere: Barcsik 3/3, Tóth J. 10/3, Arabo 21, Gilszki 8/6, Cziklin 2, Sándor. Edző: Mándoki Tamás
MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: MAGABIZTOSAN NYERT A KARCAG, DE AZ ALBERTIRSA IS KEZD ALAKULNI
Albertirsai SE
Karcagi SE
50 - 81
(10-20, 17-28, 8-14, 15-19)
Albertirsa, 2021.12.16., 4 néző, Vezette: Szabó László (Szolnok), Pál Szabó Sándor (Szolnok), Mérkőzés ellenőr: Balogh László (Szolnok)
A mérkőzés osztályzata: 2
Az első hazai rendezésű találkozójára készült a bajnoki újonc Albertirsa, a Karcagi SE csapatát látva vendégül. Sajnos különféle okok miatt egyik csapat sem tudott kiállni megfelelő cseresorral, így a hazaiaknál egy játékos várakozott a pályára lépés lehetőségére, míg a vendégeknél az ürességtől kongott a cserepad. Kihagyott ziccerekkel kezdődött a mérkőzés mind a két fél részéről. Azonban a karcagiak mégiscsak több lehetőséget alakítottak ki maguknak, amiből végül is több pontot tudtak abszolválni. Úgy tűnt, hogy ellépnek a hazaiaktól, de Magdáék nem hagyták magukat és gyorsan felzárkóztak. Ez azonban csak egy röpke fellángolásnak bizonyult. A karcagi csapat ismét sebességet váltott, éppen csak annyira, hogy közé tegyenek tíz pontot. Ez a tempóbeli különbség megmaradt a folytatásban is. Hiába süllyesztett el Magda három triplát is, Simonék labdaszerzésekből, lerohanásokból sorra szerezték pontjaikat. Félidőre már húsz pont volt a különbség. Fordulás után érezhetően visszafogottabb lett a tempó, de még így is tovább nőtt a felek közötti távolság. A záró játékrészben ismét felélénkültek a hazaiak, igaz ugyan, hogy a vendégek sem akarták szétfutni magukat a végére. Egyik csapat sem akart, vagy tudott komolyabb védekezést produkálni, bár a kipontozódás csak a karcagi Kovács Mátét fenyegette komolyabban, így sorra és felváltva estek a kosarak. A végére az erejével elkészült, két kifáradt csapat számára megváltást hozott a végső dudaszó.
Magda János (Albertirsai SE): "A mérkőzést nagy lendülettel kezdtük, tartottuk is magunkat, viszont az eladott labdák megpecsételték sorsunkat. Élveztük a mérkőzést és egyre összeszokottabbak vagyunk."
Fodor Csaba (Karcagi SE): "Az indulás előtt derült ki, hogy lebetegedett több csapattag, így csak a minimális létszámmal utaztunk a mérkőzésre. Már az első játékrészben sikerült előnyt szereznünk, amelyet köszönhetően a jó védekezés során szerzett labdákból való indítások után a pontos befejezésekkel a második negyedben fokozatosan növeltünk. A folytatásban az előny megtartása, a sérülés mentes, sportszerű játék volt a cél."
Albertirsa, 2021.12.20., 10 néző, Vezette: Pál-Szabó Sándor (Szolnok), Mile Gábor (Szolnok)
A mérkőzés osztályzata: 3
A még nyeretlen CEKK a középmezőnyben tanyázó vendégek ellen hazai pályán szerették volna megszerezni első győzelmüket. Koncentráltan kezdte a mérkőzést a szolnoki csapat és állva hagyta az indiszponáltan kezdő vendéglátókat, 17-3-ra elhúztak. Ezután pedig "állva maradtak", s a Cegléd 14-0-s rohammal felzárkózott. A második negyed nem a hatékony védekezésről szólt. A csapatok szép kosarakat szereztek, köszönve a szellős védekezésnek, és a sok eladott labdának, amiből minimális előnyt szereztek a vendégek. A fordulás után összeállt az U23-as csapat védekezése, s a sok hibát elkövető hazaiakon átrohanva, letisztázták a mérkőzést a pontos támadásbefejezésekkel. A záró negyedben a vendéglátók szívósan küzdöttek, de a különbséget nem tudták csökkenteni a megszerzett előnyt biztosan őrző szolnokiakkal szemben. A hazai csapatból Szerelem és Nagy (összesen: 49 pont) jó teljesítménye kevés volt a Ficsór és Hajdú (összesen 66 pont) vezérletével az Olaj ellen, a sok hibával tarkított, de igen sportszerű mérkőzésen. Látszott, ha a Ceglédben a meghatározó játékosok is szerepelnek, akkor érdekesebb meccseket tudnak játszani, mint most is.
Kobolák Cintia (Ceglédi EKK): "Eddigi talán legjobb mérkőzésünk volt a megyei bajnokságban, de sajnos öt perc hideg zuhany megpecsételte a sorsunkat a harmadik negyed elején."
Bujáki Dániel (Szolnoi Olaj KK U23): "Egy jó hangulatú mérkőzésen sikerült diadalmaskodni!"
ORSZÁGOS GYERMEK U12 BAJNOKSÁG: AZ "A" CSOPORTBAN FOLYTATJÁK
A 3. sz. régió "B" csoportjában, hazai környezetben fogadta ellenfeleit december 04-én a Szolnoki Leopárdok fiú együttese a Zöld Házban. Érdekes forduló volt, hisz az ellenfeleiknél nem volt meg a szükséges létszám, így papíron mindkét összecsapást a szolnokiak nyerték. Eredmények:
Berkics Máté: "Az első mérkőzést a berényi csapat ellen játszottuk. Ellenfelünk kevés létszámmal tudott kiállni, hiányoztak a kulcsembereik és a fiatalabb korosztályból töltötték fel a keretet. Az első negyedtől kezdve jó ritmusban játszottunk, sokat ment a labda és volt sebességünk. A második félidőben úgy mentünk fel a pályára, hogy a zsebünkben van a mérkőzés. Ezt szépen ki is használta az ellenfelünk. Az utolsó negyedben viszont megmutattuk mi az, amire képesek vagyunk!"
Berkics Máté: "A második mérkőzést a vásárhelyiek ellen játszottuk. Ők is kevés létszámmal tudtak elutazni, ennek ellenére ők voltak a jobbak az egész tornán. A mérkőzést nagyon figyelmetlenül, és lassan kezdtük el. Ellenfelünk végig dominált mind védekezésben és támadásban egyaránt. A második félidőre próbáltunk sokkal több energiát belefektetni, de sajnos az utolsó negyedre elfogytunk. Gratulálok a Vásárhely csapatának!"
Szenteste előtti napon fogadta a Szolnoki Olajbányász az OSE együttesét a bajnokság soros fordulójában. A Szolnok továbbra is jó formában szerepel, végig vezetve, magabiztosan győztek, ezzel őrzik harmadik helyüket a tabellán.
Szolnoki Olajbányász - MVM OSE LIONS 91-65 (26-14, 29-12, 16-22, 20-17) SZOLNOK: Sebők András 6, Csornai Bence 21, Gilszki Erik 17/6, Fodor Máté, Kiss Dominik. CSERE: Tóth József 2, Abraham Arabo 21, Ratkai Szabolcs, Fazekas Dávid 1, Barcsik Balázs 5/3, Sándor Máté, Alcser Dániel 6.
Mándoki Tamás: "Az első pillanattól kezdve mi uraltuk a mérkőzést mindkét palánk alatt, megérdemelt győzelmet arattunk. Ezúton kívánunk Kellemes Karácsonyi Ünnepeket minden Olajbányász-szurkolónak!"
MEGYEI ELŐKÉSZÍTŐ U11 BAJNOKSÁG: ELÉGEDETLEN VOLT AZ EDZŐ
A Lehel Kosársuli csapata a megyei előkészítő bajnokság következő fordulójában a Szolnoki Kengurukat fogadták hazai pályán december 10-én. Az együttes jelenleg a negyedik pozícióban várja a folytatást.
Gyenge Gábor: "Jól kezdtük a meccset, sok passz és megfelelő sebesség jellemezte a játékunkat az első negyedben. Ezt követően azonban újra előjöttek azok a hibák, amelyek eddig is voltak, rengeteg volt az eladott labda és a figyelmetlenség, ellenfelünk pedig kihasználta ezeket. Amit kértem a gyerekektől, amit megbeszéltünk, abból nem sok minden valósult meg. Mindezek mellett a mentalitás is hagy kívánnivalót maga után, ilyen hozzáállással nem sok sikerben lesz részünk a jövőben. A második félidőben dobott tizenkettő pont önmagáért beszél. Vereség és vereség között van különbség, sokkal nagyobb harci szellemre lesz szükség a további mérkőzéseken. Gratulálok a szolnoki csapatnak, megérdemelt győzelmet arattak, elsősorban akaratban, gyorsaságban múltak felül minket, valamint fegyelmezettebben és pontosabban játszottak, mint az én csapatom. Természetesen én is benne vagyok a vereségben, hiszen nem megfelelően állítottam össze a csapatot az adott negyedekben."
MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: EGYRE MARKÁNSABB ARCOT MUTAT A FÁRADT OLAJ
Fáradt Olaj
Ceglédi EKK
140 - 35
(32-7, 34-10, 38-4, 36-14)
Szolnok, 2021.12.18., 7 néző, Vezette: Mile Gábor (Szolnok), Gyenge Gábor (Szolnok)
A mérkőzés osztályzata: 1
Szombaton, kora délután, a Fáradt Olaj a Ceglédi EKK csapatát látta vendégül. Akadtak hiányzók mindkét oldalon, a mérkőzés toronymagas esélyesének azonban a hazaiak számítottak. Ennek megfelelően indult a találkozó, már az elején tudatták Pásztorék ellenfelükkel, hogy itt ma csak ők győzhetnek. Sorra szerezték a kosarakat a vendéglátók, a másik oldalon viszont igen kevés kosár esett. Az első negyedbeli 32-7-es részeredményt követően a különbség tovább növekedett a folytatásban, könnyedén szerezték gyors indítások után a kosarakat a hazaiak. Két negyed után hatvanhat dobott pontnál jártak Szpiróék, ez a pontszám más mérkőzéseken negyven perc alatt jön össze.
A térfélcserét követően minden folytatódott, a 29. percben már a századik pontnál jártak a hazaiak Horváth ziccerdobását követően. A hat fővel érkező vendégek sportszerűen játszottak, megpróbáltak ugyan mindent, de a Fáradt Olaj a játék minden elemében felülmúlta őket. Az utolsó tíz percben már csak az volt a kérdés, meglesz-e a száz pont különbség a felek között. Nos, erre is választ kaptunk egy perccel a mérkőzés vége előtt. Dicséret illeti a hazai csapatot, hiszen megtisztelte az ellenfelét azzal, hogy az utolsó másodpercig úgy küzdöttek, mintha a bajnoki döntőben játszanának. Alacsony színvonalú mérkőzésen a két csapat finoman fogalmazva sem volt egy súlycsoportban, ezt a végeredmény hűen tükrözi. A megyei felnőtt férfi bajnokság elmúlt húsz évében talán nem is született száz pontos különbségű győzelem, így valószínűleg a Fáradt Olaj történelmet is írt.
Kovács József (Fáradt Olaj): "Remek, egész meccsen kitartó koncentrációval és lendülettel játszottunk ma, ennek köszönhetően született sok pont a mérkőzésen.
Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk Mindenkinek a csapat nevében."
Kobolák Cintia (Ceglédi EKK): "Rutinos ellenfelünk felőrölt minket és egész meccsen kergettük saját magunkat a buta hibákba."
ORSZÁGOS KENGURU U11 BAJNOKSÁG: AZ IDEI ÉV UTOLSÓ DERBIJE FELEMÁSRA SIKEREDETT
A Szolnoki "pindúr" kislányok a bajnokság III. fordulóját otthon, a B. Nagy Pál Sportcsarnokban játszották december 18-án. A 3. régió "E" csoportjában a két mérkőzésből egyet sikerült magabiztosan megnyerniük, így a januári fordulóban is itt várják a következő ellenfeleket. Eredmények:
Szegedi KE Vadmacskák - Szolnoki Pindúrok 19-33 (0-6, 5-17, 10-4, 4-6) Legjobb dobók: Gacs Liliána 9, Beszteri Kinga 8, Cserháti Viktória 6, Kovács Nóra 5.
Ratkai Kitti: "Teljes mértékben meg vagyok elégedve a lányok egész napi teljesítményével. Ebben a korosztályban sokat számít, ha az ellenfélben egy-két technikásabb játékossal találjuk magunkat szemben, és ha ráadásul kisfiúk, akkor az a meccs eldőlt. A Szandai Farkasokkal így jártunk, de küzdeni tudásból ötösre vizsgáztunk. Örülök, hogy a kedvünket nem szegte a vereség és a Szegedi Vadmacskákat két vállra tudtuk fektetni. Gratulálok ellenfeleinknek a sportszerű játékhoz! A Szolnoki Pindúrok és Lőcsei Eszter kolléganőm nevében BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK MINDENKINEK!"
REGIONÁLIS SERDÜLŐ U14 BAJNOKSÁG: BIZTATÓ EREDMÉNYEK
A harmadik fordulót rendezték meg december 17-én a leány serdülők regionális bajnokságában a Keleti régió "A" csoportjában. A B. Nagy Pál Sportcsarnokban házi rangadót rendeztek, ahol a Szolnoki Sportcentrum két együttese találkozott, és az esélyeknek megfelelően az "A"-csapat könnyű győzelmével ért véget. A mérkőzés nagy részében a B-csapat játékosai nem tudtak helyzeteket teremteni, sokszor a támadóidő is lejárt az akcióiknál vagy csak nehéz dobásokig jutottak el. A hajrában már a következő mérkőzésre próbálták pihentetni a játékosaikat, ahol a Kiskunfélegyháza volt az ellenfél. Remekül kezdték a mérkőzést a karcagiakkal megerősített hazaiak, de a második negyedben az ellenfél magas emberét nem tudták tartani, így szorosabbá vált a találkozó. A második félidőben szinte végig a vendégek vezettek, de a hajrában remek akciókat mutatott be Orosz Réka és kiemelkedően játszó Szabó Orsolya, végül Bukta Réka büntetőivel a győzelmet is megszerezték Rideg László és Tóth Viktor tanítványai. Ezzel a sikerrel az alapszakasz utolsó körében is az "A"-csoportban maradtak.
Szolnoki Sportcentrum "B" - Szolnoki Sportcentrum "A" 31-60 (3-18, 8-16, 9-16, 11-10) Vezette: Fehérvári Gergely, Terjéki András Ld: Szabó Erika 8, Orosz Réka 6, Márki Flóra 4.
Félegyházi TSI - Szolnoki Sportcentrum "B" 50-51 (8-13, 17-5, 15-18, 10-15) Vezette: Mezei Tibor, Pál Szabó Sándor Ld: Orosz Réka 22/3, Bukta Réka 8, Szabó Orsolya 7.
MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: KARCAGI FIATALOK! ITT A LEHETŐSÉG, MEG KELL RAGADNI!
Szolnoki Baglyok SE
Karcagi SE
106 - 48
(23-10, 25-12, 32-9, 26-17)
Szolnok, 2021.12.21., 3 néző, Vezette: Fenyvesi Zénó (Szolnok), Gyenge Gábor (Szolnok)
A mérkőzés osztályzata: 3
Az ünnepek előtt néhány nappal került sor a megyei bajnokságban egy "régi klasszikusnak" mondható összecsapásra, melyen a Szolnoki Baglyok a Karcagot látta vendégül. Meglepetésre, a vendégcsapat tíz fővel jelent meg (végre!!!), ami az eddigi idegenbeli mérkőzéseiken nem igazán volt jellemző. Két gyors hazai kosárral kezdődött a mérkőzés, melyre a karcagi Tóth két sikeres büntetővel válaszolt. Nagyobb ritmusban, sokkal gyorsabban játszottak a tabella harmadik helyén álló hazaiak, míg a kék mezben játszó vendégek enerváltan, sok hibával játszottak. Sok eladott labda jellemezte a játékukat, melyből Forgácsék gyors lerohanásokból könnyedén értékesítették a ziccereket. Már ezekben a percekben sejteni lehetett, hogy ezt az iramot nem fogják bírni Rideg László fiai. Kovács duplájára Molnár ugyanilyennel válaszolt a negyed végén, 23-10 volt az állás tíz minutum elteltével. A második felvonást ugyanúgy folytatták a csapatok, ahogyan az elsőt abbahagyták. Hazai oldalon viszont kicsit elszabadultak az indulatok pár percre, ennek következményeként előbb Gaál reklamálásért, majd néhány perccel később Dögei színészkedésért kapott technikait. Ezután a mérkőzés szerencsére újra a játékról szólt. A hazaiakat nem vetette vissza ez a két büntetés, ugyanolyan elánnal játszottak, mint azelőtt. A különbség pedig tovább nőtt, a Gaál-Forgács-Dögei hármast nem tudták féken tartani Erdeiék.
A fordulást követően változatlanul sorra jöttek a kosarak a Baglyok részéről, amelyekre a vendégek csak elvétve válaszoltak, így a huszonnegyedik percre már 62-27-et mutatott az eredményjelző. Amíg a vendéglátók sok futással kosárlabdáztak, addig a vendégek igencsak körülményesen járatták a labdát, a védekezésük pedig eléggé puha volt. Mindezek mellett vendég oldalon Simon és a veterán Erdei is kevéssé jó formát mutattak. Az utolsó negyed már csak formalitás volt, a lényegi kérdések jóformán a harmadik negyed elején eldőltek. A hazaiak már lazítottak a védekezésükön, ennek köszönhetően a záró negyedben a Karcag is tudott valamivel több pontot szerezni. Láncziék győzelmét azonban egyáltalán nem fenyegette veszély, hiszen ezen az estén finoman fogalmazva is osztálykülönbség volt a felek között.
Forgács László (Szolnoki Baglyok SE): "A tabellán előttünk álló Karcag csapatát vártuk az idei év utolsó mérkőzésére. Ha nem is teljes kerettel, de hosszabb paddal és fiatalokkal kiegészítve érkezett meg az ellenfél. Sajnos nálunk ismét voltak hiányzók, de győztesen akartuk elhagyni a pályát, ezzel is köszönteni az ünnepi időszakot. Sikerült a tempós, gyors játékot rákényszeríteni az ellenfélre, amelyet ők nem tudtak követni és ennek meg is lett az eredménye. Nagyarányú győzelemmel búcsúzhattunk az idei évtől! Ezúton is kívánunk a bajnokság minden résztvevőjének Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és sportsikerekben gazdag, Boldog Új Évet a Szolnoki Baglyok SE nevében! Hajrá Baglyok!"
Rideg László (Karcagi SE): "A lényeg, irányító nélkül még mindig nem érdemes játszani ezt a játékot! A legfontosabb, végre hárman is vállalták a játékot idegenben a fiatalok közül! Sok lehetőséget kaptak és megfelelő hozzáállással, jó játékkal bizonyították, hogy itt a helyük!"
NKB U16 FŐTÁBLA: A NŐI SZAKÁG VEZÉRHAJÓJA JÓ SZÉLLEL MANŐVEREZIK, VÁRJÁK A NEHEZEBB ELLENFELEKET
Az alapszakasz utolsó, X. fordulójában a Baja csapatát fogadta a Szolnoki Sportcentrum/A leány csapata december 19-én a Főtábla "C" csoportjában. Az idegenbeli találkozón a Szolnok minimális különbséggel nyert, most hazai pályán pedig magabiztosan.
Szolnoki Sportcentrum/A - Bajai NKK 76-60 Vezette: Pál Szabó Sándor, Fenyvesi Zénó
Szolnok: Gulyás B. (16/12), László N. (16), Járomi K. (15), Csényi Zs.(14), Szoboszlai M. (9/3), Szoboszlai L. (2), Nagy D. (2), Fehér L. (2), Gyuricza B., Munkácsi K., Kerekes I., Gulácsi V.
Tóth János: "A szolnoki letámadás és a bajai zóna versengett egymással. Győzelmével a hazaiak a második helyen végeztek a hatosból és eggyel fentebb folytathatják januárban."
REGIONÁLIS KADETT U16 BAJNOKSÁG: "LÁNYOK! KEMÉNYEN KELL DOLGOZNI!" EZ AZ ÜZENETE A KOSARAS MIKULÁSNAK, ILLIK MEGFOGADNI!
Szegeden zárta az alapszakaszt december 18-án a kadett leányok regionális bajnokságában a Szolnoki Sportcentrum "B" csapata a Keleti régió "D" csoportjában. A hazai sima győzelem ellenére Tóth Viktor edző nehéz mérkőzést várt és ez be is igazolódott. A jó első percek után egyre inkább a szegediek akarata érvényesült, akik zónavédekezéssel lelassították a szolnokiakat. A máskor eredményes szolnoki letámadás ezúttal nem működött, így néhány perccel a vége előtt a hazaiaknál volt még az előny. Ekkor azonban több kinti dobása is jól sikerült Dékány Emesééknek és sikerült a védekezésüket is pontosabbá tenni, ami sikert eredményezett. Ezzel a szolnoki csapat megnyerte a csoportját és várhatja az erősebb ellenfeleket a következő körben.
Szegedi KE "B" - Szolnoki Sportcentrum "B" 61-67 (9-16, 21-17, 18-14, 13-20) Ld: Kerekes Ivett 27, Tóth Julianna 16, Ozsvárt Lili 10/3, Dékány Emese 10.
Tóth Viktor: "Regionális szinten jó mérkőzést játszott a két csapat, de ez inkább a szegediek dicsérete. Nekünk több lehetőségünk is lett volna nagyobb előnyt felépíteni, de mindig visszaesett a koncentrációnk, és főleg védekezésben vétettünk nagy hibákat. Sajnos az utóbbi hetekben visszaesett az edzésmunkánk, ami miatt sem fizikálisan, sem szervezettségben nem fejlődtünk, ezt meg is büntették a szegediek. Kerekes Ivett kiváló egyéni teljesítménye és a fontos pillanatokban szerzett labdák után nyerni tudtunk, de remélem, intő jel volt csapatomnak az, ahogy megszenvedtünk a mai napon. A szegedieknek gratulálok, remekül játszottak."
ORSZÁGOS KENGURU U11 BAJNOKSÁG: A FARKASOK "FELFALTÁK" ELLENFELEIKET
A Szandai Farkasok együttese december 18-án, Szolnokon, a 3. sz. régió "E" csoportjában lépett parkettre a III. fordulóban. Mindkét ellenfelüket megverték. Betegségek miatt csak nyolc emberrel tudtak kiállni (éppen elég), de a gyerekek nagyon lelkesek voltak és küzdöttek. Eredmények:
Mikoláné Hegedüs Rita : "A mérkőzésen már sokkal jobban játszott a csapat, mint az első két fordulóban. Nyolcan játszottunk, de nagyon küzdöttek a gyerekek. Látszott rajtuk, hogy már nem ijedtek meg attól, hogy mérkőzésen kell szerepelniük. Gratulálok a csapatnak!"
Szandai Farkasok - Szegedi KE Vadmacskák 78-33 (12-11, 24-5, 20-9, 22-8) Legjobb dobók: Zsigó Csaba Csongor 38, Schmidt Áron 18, Szilágyi Nimród 12, Csapó Laura 5, Hovodzák Balázs 4, Csécsei Maja 1.
Mikoláné Hegedüs Rita : " A második mérkőzésünkön is látszott a játékunkon, hogy kevesen vagyunk. Ennek ellenére nagyot küzdöttek a gyerekek és sima győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatnak!"
A Lehel Kosársuli fiú gárdája két meccset is játszott a közelmúltban, előbb hazai pályán a Félegyházi TSI, majd idegenben az Eger ellen a "D" csoportban. Előbbi találkozón vereséget szenvedtek, míg Egerben szép győzelmet arattak. A berényiek a hetedik helyen állnak. Eredmények:
Lehel Kosársuli - Félegyházi TSI 68-85 (23-19, 24-24, 12-25, 9-17) Vezette: Pál Szabó Sándor, Fenyvesi Zénó Lehel: Fodor 27, Göblyös 13, Kocza 10.
Egri VSI-KOK/A - Lehel Kosársuli 57-68 (19-12, 10-17, 15-27, 13-12) Lehel: Fodor 14, Kocza 14, Pataki 20/9, Fülöp, Halász 2, Német 6, Göblyös 12.
Józsa Miklós: "Bár a harmadik negyedben sikerült jelentősebb előnyt kiharcolni, a második negyed talán még fontosabb volt."
December 16-án, nem kellett messzire utaznia a Szolnoki Olajbányász fiataljainak, csupán harmincöt kilométert, Tiszakécskére. Mindkét együttes újonc a Keleti csoportban, így érdekes párharc elé nézhettek a kilátogató szurkolók. Mándoki edző tanítványai negyedikek a tabellán.
Mándoki Tamás: "Egy rendkívül kemény, fizikális mérkőzésen sikerült behúznunk a győzelmet, ami a megszokott, első perctől kezdve agresszív védekezésünknek volt köszönhető. Ezekből jöttek a gyors indítások, illetve nagyon szép, felállt védelem elleni játékokra váltottunk, amikkel megtaláltuk a könnyű kosárszerzési lehetőségeket. Gratulálok a srácoknak!"
NB.I. "A" U20: MEGOSTROMOLTÁK ÉS BE IS VETTÉK EGERSZEGET
Zalaegerszegre látogatott a Szolnoki Olajbányász alakulata, megpróbálták bevenni "Egerszeg-várát". Hosszú utazást követően kicsit nehézkesen indult a találkozó, majd egyre inkább lábra kaptak a szolnoki srácok, s megérdemelt győzelmet arattak. A Falcoval együtt, azonos mutatókkal a rangsor harmadik helyén állnak.
Zalakerámia ZTE KK - Szolnoki Olajbányász 61-70 (22-14, 15-19, 8-23, 16-14) OLAJBÁNYÁSZ: Sebők 17/9, Csornai 13/3, Alcser 6, Fodor 6, Arabo 6. Csere: Tóth, Kiss 8, Gilszki 12, Sándor 2.
Mándoki Tamás: "Talán a hosszú, fárasztó utazás lehetett az oka annak, hogy ennyire tompán kezdtük a mérkőzést. Nagyon fontos, hogy utána összeszedte magát a csapat, s megérdemelten győztünk. Gratulálok a fiúknak!"
A Lehel Kosársuli U9-es csapata karácsonyi szülő-gyermek edzéssel zárta a 2021-es évet. Nagyon jó hangulatú délutánt töltöttek együtt, ahol a mozgás mellett a móka is nagy szerepet kapott. Fogó játékokkal melegítettek, majd sor-és váltóversenyekkel folytatták. Ezután kis nassolás várt a folyosón mindenkit. Következett a második felvonás, ahol a gyermekek és a szülők egymás ellen mérkőztek meg több dobóversenyben. A gyermekek minden tudásukat bevetve fölényesen nyertek. Végül közös kidobó játékkal zárták az edzést és a féléves kemény munkát a Jézuska is megjutalmazta egy névre szóló pólóval. Januárban folytatják.
ORSZÁGOS KENGURU U11 BAJNOKSÁG: AZ ÁG IS HÚZTA ŐKET
A Lehel Kosársuli vegyes csapata folytatta szereplését a Kenguru bajnokságban, az újabb megmérettetésre ezúttal is Szolnokon került sor a 3. sz. régió "C" csoportjában december 18-án. Mindkét meccsüket elveszítették, így a következő etapban a "D" csoportban folytatják. Eredmények:
Tiszaparti Tigrisek - Lehel Kosársuli 57-48 (13-11, 10-16, 14-11, 20-10) Legjobb dobók: Vári Zétény 18, Solti Marcell 14, Száraz Csaba és Bőndi Zsombor 5-5.
Gyenge Gábor: "A tószegiekkel már sokadjára találkoztunk a szezon során, a bajnokság első fordulójában harmincöt pontos vereséget szenvedtünk ellenük. Most azonban három negyeden keresztül nekünk állt a zászló, a mi akaratunk érvényesült. Történt egy sajnálatos sérülés a második negyed elején, de ez sem törte meg csapatomat. Az utolsó negyedben azonban sajnos elfogyott az energia, az ellenfél egyik játékosa pedig megtáltosodott az utolsó tíz percre, így sajnos vereséget szenvedtünk. Ennek ellenére nagyon büszke vagyok a gyerekekre, az egy héttel ezelőtti megyei bajnoki mérkőzéshez képest hatalmas javuláson mentek keresztül! Végre voltak passzok támadásban, végre volt futómennyiség és láttam rajtuk a küzdést, a mindenáron győzni akarást. Van még hova fejlődnünk, elsősorban állóképességben és védekezésben, de úgy érzem, hogy jó úton haladunk. Gratulálok a tószegieknek a győzelemhez, de saját csapatomnak is gratulálok az első három negyedben nyújtott remek teljesítményükhöz!"
Lehel Kosársuli - Mezőberényi KK Leány 36-55 (7-13, 19-14, 2-17, 8-11) Legjobb dobók: Vári Zétény 10, Solti Marcell és Szilárdi Dániel 7-7, Bőndi Zsombor 4.
Gyenge Gábor: "Ismét dupláztunk, kis pihenőt követően jöhetett a következő mérkőzés. Itt is jól alakult az első félidő, mindössze egy pont volt a hátrányunk a szünetben, azonban történt egy újabb sérülés, ami tovább nehezítette a dolgunkat. A második félidő, különösen a harmadik negyed már nem rólunk szólt, elfáradt csapatom, de így is minden dicséretet megérdemelnek a gyerekek. Egy gyerkőcöt karantén miatt nem tudtam elhozni a fordulóra, ketten pedig sérülést szenvedtek a mérkőzések alatt, de úgy érzem, becsülettel helyt álltunk, főleg az első mérkőzésen. Gratulálok Iványi László kollégámnak, remek kis csapat jött össze a kezei alatt!"
NB.I. "B" U20: REMÉLHETŐEN VISSZATÉRTEK A HELYES ÚTRA
Ezúttal a felnőtt mérkőzést követően lépett pályára december 18-án a JKSE a Príma-BDSEBasket ellen, hazai pályán. A csapat borzasztóan kezdte a mérkőzést, a vendégek tizennégy pontos vezetést könyvelhettek el az első etap végén. Szerencsére a kék-fehérek változtattak mentalitásukon és a második negyedet húsz ponttal megnyerve vehették át a vezetést a nagyszünetre. A fordulást követően sem változott a játék képe, így megérdemelt győzelmet arattak. Jelenleg ötven százalékos teljesítménnyel a gárda a nyolcadik a tabellán hat győzelem mellett hat vereséggel.
Ld: Kovács Á. 13, Kaszás 16, Ratiani 17, Kovács V. 10, Tóth 18
Miljan Rakic: "Nagyon rossz mentalitással kezdtük a mérkőzést, azonban a második negyedtől változtattunk a játékunkon és ez a pontszerzésben is megmutatkozott. Örülünk, hogy győzelemmel tudtuk zárni az évet. A játékosaimnak gratulálok, folytatjuk tovább a megkezdett munkát."
REGIONÁLIS SERDÜLŐ U14 BAJNOKSÁG: KÉT MAGABIZTOS GYŐZELEM
December 17-én, szolnoki fordulóval zárta az évet a Szolnoki Sportcentrum/A leány együttese a bajnokság Dél-keleti régiójának "A" csoportjában. A harmadik fordulót bonyolították le, eredmények:
ORSZÁGOS KENGURU U11 BAJNOKSÁG: SZOLNOKI BETEGSÉG LETT AZ AKARÁS HIÁNYA
A Szolnoki Bikák együttese december 19-én, Hódmezővásárhelyen, a 3. sz. régió "B" csoportjában lépett a pályára a III. fordulóban. Az első meccset szoros végjátékkal megnyerték, a második meccsen nem sok esélyük volt a győzelemre, a másik csapat jobb formájának köszönhetően. Eredmények:
Bodrogi Bau Vásárhelyi Farkasok - Szolnoki Bikák 31-32 (9-4, 6-17, 10-3, 6-8) Legjobb dobók: Lénárt Imre 11, Farkas Hunor 6.
Terjéki Zoltán: " A z első negyedben gyengébbek voltunk, nem mentek a ziccerek, védekezésben sem értünk oda, a második negyed csapata erősebb volt, így a félidőre megfordítottuk az állást. A félidőben a büntetők hasonlóan mentek mindkét csapatnak. A harmadik negyed szintén az ellenfélé volt, a negyedik negyed viszont szoros küzdelmet hozott, végül egy ponttal nyertünk. Simább mérkőzés is lehetett volna, ha jobban akarunk nyerni."
Szolnoki Bikák - Bodrogi Bau Vásárhelyi Vikingek 21-74 (0-18, 9-18, 4-28, 8-10) Legjobb dobó: Mészáros Levente 7.
Terjéki Zoltán: "Mindkét csapat teljes létszámmal állt ki, már az első negyedben éreztük, hogy egy erősebb, rutinosabb ellenféllel álltunk szemben. Nem adtunk bele mindent, de ha úgy lett volna, akkor sem tudtuk volna őket megverni!Gratulálunk a győzelmükhöz! Folytatás következik..."
REGIONÁLIS JUNIOR U18 BAJNOKSÁG: FELÁLLTAK A VERESÉGET KÖVETŐEN
Szentesre utazott idegenbeli bajnoki mérkőzésre a Szolnoki Olaj KK junior csapata december 03-án. Szeptemberben, a felkészülés jegyében már találkozott egymással a két csapat Szolnokon a Tiszavirág Arénában, akkor a Bujáki legények sima, negyven pontos győzelmet arattak (72-32). Esélyesként érkeztek tehát a piros-feketék az egykori Csongrád vármegye székhelyére, a mérkőzés mégsem úgy kezdődött, mintha számottevő különbség lenne a két csapat között. A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, és néhány perc elteltével már az "olajosok" futhattak az eredmény után. Az első negyed végére sikerült is utolérniük magukat, sőt a második negyedre összeszedelőzködtek, és már ők irányították a találkozót. A harmadik etapot megnyugtató előnnyel kezdte a Szolnok, bár sokáig maradt a differencia, a negyed végére apadni kezdett az előny. A záró játékrészt már teljes mértékben a hazaiak irányították, az összezavarodott vendégek pedig képtelenek voltak utat találni a gyűrűhöz. A hajrában jóformán csak az maradt a kérdés, hogy milyen mértékű lesz a hazai öröm. Az Olaj KK nem tudta rendezni a sorait, így nem várt vereség lett a vége.
Szentesi KK - Szolnoki Olaj KK 71-60 (13-12, 13-20, 17-18, 28-10) Olaj KK legjobb dobók: Dékány Gergely (16), Lukács Levente (15/3), Dombai Ádám (11/3), Antal László (10).
Bujáki Dániel, vezetőedző: "Nem értem, hogy mi történt. Nem játszottunk rosszul, vezettünk, a végére meg teljesen szétestünk. Ezt a meccset meg kellett volna nyernünk."
Dékány Gergely, az Olaj KK csapatkapitánya: "A mérkőzés kezdete számunkra nem kedvezett, a csapat az első negyedben bealudt, és ezért minimális hátrányban zártuk a negyedet. A második negyedben magunkhoz tértünk, és elkezdtük játszani a pörgős-futós játékot, amiben igazán jók vagyunk. Sikerült is elszakadni tőlük majd húsz ponttal. A harmadik negyed elején tartottuk még ezt az előnyt, majd a végére ez elolvadt. A negyedik negyed egy kész káosz volt részünkről, amit az ellenfél könnyű ziccerekkel ki is használt. Támadásban nem találtuk magunkat. A végén sajnos teljesen elfogytunk, így lett ez a tizenegy pont közte."
Hazai pályán fogadta a Nagykőrös második számú csapatát a Szolnoki Olaj KK U18-as alakulata december 09-én. Nagyon jól kezdte a meccset a hazai gárda, a második negyedre viszont, a vendégek letámadásának is köszönhetően visszaesett a szolnoki lendület. A Pityke faragott ugyan az előnyéből, de a nagyszünetben így is magabiztos volt az Olaj vezetés. A fordulás után viszont gyorsan elolvadt a különbség a két csapat között, és onnantól döcögőssé vált az Olaj gépezet. Több meglendülésük volt ugyan a hazaiaknak, amiből mindig tudtak hét-nyolc pontos előnyt kovácsolni, de tartósan megtartani sosem tudták azt. A végére aztán a Szolnok bírta jobban erővel, és megszerezték a győzelmet.
Szolnoki Olaj KK - Pityke KSE 73-64 (17-8, 17-19, 20-23, 19-14) Olaj KK legjobb dobók: Dékány Gergely (18/6), Sonkoly Milán (16), Lukács Levente (11/3), Zsiga Zsombor (11), Antal László (10).
Bujáki Dániel, vezetőedző: "Nagyon hullámzóan játszottunk a mérkőzésen. Voltak nagyon jó megmozdulások, de voltak még kevésbé jók is. A fiúk előtt le a kalappal, mert úgy érzem, hogy most tudták kontrollálni a mérkőzést, és lehet, hogy az eredmény nem ezt mutatja, de nem volt kétségem a győzelem felől."
Dékány Gergely, az Olaj KK csapatkapitánya: "Kivételesen ezt a mérkőzést sikerült az elején elindítani a megfelelő ritmusban, ami sok lendületet adott az egész csapatnak, és az eredmény is ezt tükrözte. A második negyedben elkezdtek letámadni, amitől pillanatnyi megingás látszott bennünk, így a félidőben csak kevéssel vezetett a csapatom. A második félidőben folytatták az elkezdett letámadásukat, de már felkészülve ért minket, ezért rendre áttörtük ezt a fajta védekezést, amikorra kifáradtak, zónát kezdtek el védeni, ami nagyon frusztráló volt. A csapategység szerintem megmaradt, ezért tudtunk kicsit az eredményen lendíteni, és a harmadik negyedet szépen zártuk. A negyedik negyedben volt, amikor visszazárkóztak négy pontra, de egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy ki lesz a győztes. Úgy érzem, ezen a meccsen igazán egyben volt a csapat ."
REGIONÁLIS KADETT U16 BAJNOKSÁG: HAJSZÁLRA A SZÁZ PONTTÓL
A kadett bajnokság Észak-keleti régiója "B" csoportjának következő fordulójában a Lehel Kosársuli fiú csapata a BKG-PRIMA Szigetszentmiklós otthonába látogatott december 18-án. A berényi együttes veretlenül vezeti csoportját.
Kerek évfordulót ünnepelhetett novemberben Balogh László, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség elnöke. 2001 novembere óta, azaz húsz éve vezeti a megyei Szövetséget, ami nagyon jelentős időszak a szervezet életében. Elnöki tevékenysége idején rengeteg feladattal találkozott, ami sok változtatást, fejlesztést eredményezett a megyei kosárlabda életben. Mindezek mellett folyamatosan a pályák mellől is figyelemmel követi szeretett sportága mindennapjait, ezért élményeiről, meglátásairól kérdeztük.
Elnök Úr, kérem, néhány mondatban foglalja össze, hogy a kosárlabda sportágban milyen "frontokon" állt helyt, mielőtt a Megyei Kosárlabda Szövetség Elnöke lett!
- Törökszentmiklóson, a középiskolában kezdtem el kosarazni Szabó Imre tanár úr kezei alatt. A bátyám is a Bercsényibe járt, ugyancsak kosárlabdázott, jártam is a meccseire, megkedveltem a sportágat, így eleve elrendeltetett a sorsom. Nagyon szép és eredményes négy évet tudhattam magam mögött. Később játszottam még a Törökszentmiklósi SE, a Szolnoki Kereskedelmi Főiskola, a Kisújszállási SE megyei és játékos pályafutásom befejezéseként a Karcagi SE NB.II-es csapatában. Az aktív játék mellett elvégeztem a játékvezetői tanfolyamot is, így egyszerre álltam a barikád két oldalán. Majd egyre inkább a játékvezetést helyeztem előtérbe, fokozatosan haladtam előre a ranglétrán, 1986-ban pedig bemutatkozhattam az első osztályban, ahol huszonhét éven át működtem. 2012 óta mérkőzés ellenőrként dolgozom.Korábban a Megyei Szövetség Játékvezetői Bizottsági elnöki tisztét is betöltöttem. Mivel edzői végzettséggel is rendelkezem, rövid ideig serdülő lányokat edzettem Törökszentmiklóson, ám, de ezt talán sokan megerősíthetik is, velük nehéz dolgozni, de legalább más szempontból is láttam a sportágunkat.
Hogyan emlékszik vissza azokra a napokra, amikor elnöki tevékenységét elkezdte? Mik voltak a fő céljai, miben jelentett változást a feladat a kosárlabdához fűződő élményeiben?
- Akkoriban, 2001-ben, még más rendszerben működtek a megyei Szövetségek, nem volt olyan szoros kapocs az országos Szövetséggel, mint ma. A 2001/2002-es szezon nagyon nehezen, sőt inkább egyáltalán nem indult el, valamit lépni kellett. Közelgett a megyei küldöttgyűlés ideje, így úgy gondoltam, ha értelmes programmal meg tudom szólítani a klubokat, akkor talán mellém állnak, s elkezdődhet valami. A civil életben betöltött pozícióim során széles kapcsolatrendszert tudtam kiépíteni, s velük közösen meg tudtuk teremteni a Szövetség anyagi hátterét, e nélkül lépni sem lehetett volna. Ez számunkra komoly mozgásteret jelentett, ekkor sikerült bevezetni azt a rendszert, egyedül az országban nálunk, hogy átvállaljuk a játékvezetői díjakat a kluboktól. Akkoriban ez nagy segítség volt, a TAO nem létezett. A klubok megválasztottak elnökké, elkezdődhetett a munka. Az első szezonban úgynevezett fél éves bajnokságot írtunk ki, de legalább már léteztünk! Az új elnökség fő célja kezdetben a stabilitás megteremtésén túlmenően, a klubokkal való folyamatos kapcsolattartás, a csapatszámok növelése volt. A sportághoz fűződő kapcsolatom tovább erősödött, immáron a negyedik oldalról láttam a kulisszák mögé.
Milyen volt a Szövetség élete akkoriban, mik voltak a legfontosabb feladatok?
- Saját irodával nem rendelkeztünk, így valamennyien vagy a munkahelyünkről vagy otthonról végeztük a feladatokat. Szűk operatív csapattal vágtunk bele, az egyes bizottságok vezetői voltak az elnökség tagjai. A saját területén mindenki igyekezett a legjobb tudását hozzátenni, hálás vagyok érte. Régen is, ma is azt mondom, egy szövetséget vezetni olyan, mint egy normál vállalatot. Itt is szükség van költségvetésre, bevételekre, amiből finanszírozni lehet a programokat, vannak kiadások, személyi kérdések, képzések, értekezletek és még sorolhatnám. Itt is létezik hierarchia, ha nem lenne, káoszba fordulna minden. A legfontosabb kezdetben a választási programom betartása volt, attól eltérni nem lehetett, ez becsületbeli ügy volt. A már említett játékvezetői díjak finanszírozását azóta is, húsz éve megtartottuk. Folyamatosan csatlakoztak cégek, akik támogattak bennünket. Sok-sok cél megfogalmazódott, de egyszerre valamennyit nem lehetett megvalósítani, fokozatosan lépdeltünk előre, a legfontosabbak: a bajnokságok felmenő rendszerű elindítása alapkérdés volt; a nagy hagyományokkal rendelkező középiskolás bajnokságok továbbvitele; minél több város bekapcsolása a kosárlabda vérkeringésébe; jó kapcsolat kiépítése az Országos és Megyei szövetségekkel; infrastruktúra megteremtése; szakmai képzések játékvezetőknek, edzőknek; információs kiadvány megjelentetése, később saját honlap; írott sajtóban való megjelenés; rendszeres elnökségi ülések; év végi ünnepélyes díjátadók megtartása.
Az elnöki pozícióban eltöltött húsz év során rengeteg munkatárssal dolgozott együtt. A teljesség igénye nélkül, kik voltak azok, akik legtöbb segítséget, támogatást adták Önnek a munkája során?
- Nehéz kérdést kaptam. Való igaz, több munkatársam is volt ebben a két évtizedben, akik valamennyien hozzátették részüket a megyei amatőr kosárlabda sport előmozdításáért, mindenki láb- és kéznyoma megmaradt. Senkit sem szeretnék kihagyni, de talán a legtovább dolgoztak és dolgoznak velem, ők Bernáth András, Tasnádi Zoltán, Vajó János és Szabó László. Terveink megvalósításához sok támogatást kaptunk és máig konstruktív az együttműködés az MKOSZ vezetésével, Szalay Ferenc elnök és Bodnár Péter főtitkár urakkal, miként a Versenyiroda munkatársaival, Halmos Péterrel és Dernei Gáborral. Természetesen nem szabad megfeledkezni a bennünket támogató vállalkozásokról sem.
Milyen szerepe van a megyei szövetségeknek a kosárlabda életben, miben tudnak a legtöbbet segíteni a területükön versenyző kluboknak?
- A megyei Szövetségnek komoly szerepe van a sportág életében. Mi vagyunk azok, akik megteremtik a szervezett versenyzés kereteit valamennyi korosztály számára. Az évek során fokozatosan építettük fel az egyes bajnokságokat, napjainkban már nyolc korcsoport versenyez rendszeresen. Az informatikának hála, egyre kevesebb papírt használnak a klubok, egyre több mindent saját maguk tudnak intézni különböző webes felületeken. Naprakész információkkal látjuk el őket egyrészt a honlapunkról, másrészt a Szövetségi Közlönyön keresztül. Évente több felkészülési tornát is támogatunk, akár szervezéssel, akár pusztán csak anyagilag. Az edzői továbbképzések is rendszeresek voltak, bár most a Covid miatt ez kissé háttérbe szorult. Ha szükséges, kapcsolatainkat kihasználva lobbizunk is az érdekükben. Ezen kívül, ha bármivel is fordulnak hozzánk, igyekszünk segíteni.
Melyek azok a legfontosabb változtatások, fejlesztések, amire a legbüszkébb az eltelt évek alatt?
- Több is volt és van is, amire talán méltán lehetünk, lehetek büszke. Arra mindenképpen, hogy a nulláról kezdve eljutottunk több mint hetven csapatig is. Nagy szó, hogy húsz éve a megyei amatőr kosárlabda sportot finanszírozni tudjuk. Szervezett bajnokságainkkal hozzá tudtunk járulni több klub számos csapatának országos eredményeihez is. A megyei bajnokságainkban pályafutásukat indító edzőket és játékvezetőket is hozzásegítettünk képzéseinkkel fejlődésükhöz. Kineveltünk több első osztályig is eljutó játékvezetőt, miként innen indult több játékos első osztályú és válogatott karrierje, aki közül többen jelenleg is játszanak a felnőtt bajnokságainkban, visszajöttek. Tizenhét éve indítottuk el honlapunkat, amely azóta is üzemel, néha jó belenézni az archívumba. Talán lehet, hogy nem vagyok szerénytelen, de még nem találkoztam hasonlóan naprakész oldallal megyei szinten. Folyamatos a megjelenésünk a televízióban. Elindítottuk a Kosár TV-t. Működik a játékvezetői küldő program, harmadik éve a központi asztalszemélyzeti küldő rendszer is. Több éve stabil, bérelt irodával rendelkezünk, a megfelelő infrastruktúra rendelkezésre áll. Másfél éve saját gépkocsink is lett. Az idén lesz tíz éve, hogy megrendeztük első alkalommal a Megyei U11-es Válogatottak tornáját, majd rá pár évre az U12 korosztálynak is. Anno, mivel nem volt női NB.II., elindítottuk a Kelet liga néven futó felnőtt női küzdelemsorozatot, amely népszerű volt, innen indult Határ Betti is, ám sajnos néhány év alatt kifulladt, valahogy a hölgyeket nehezebb megtartani a sportág mellett, mint a fiúkat. De a legbüszkébb arra vagyok, hogy évről évre egyre több gyerek választja e csodálatos sportágat, látni szemükön a csillogást, amikor labdát fognak és játszanak. A tekintetük mindent elmond. Fontosnak tartottam, hogy elismerjük azokat a sportbarátainkat, akik igazán sokat tettek a saját területükön a megye kosárlabda sportjáért, számukra alapítottuk a Tiboldi Tibor Díjat.
Mik voltak a legnehezebb időszakok, a legnagyobb "fejfájást" okozó problémák, amikkel szembesült?
- A húsz év alatt a legnagyobb problémát a Covid jelentette, jelenti, szörnyű időszak nem csak a kosárlabda, hanem legfőképp a társadalom számára. Örülök, hogy az elmúlt évet már végig tudtuk játszani, s eddig az idei is működik, ezért mindenkit csak a legnagyobb elismerés illeti!
Játékvezetőként és komisszárként is rengeteg mérkőzésen közreműködött az utóbbi években és jelenleg is, hogy látja, miben változott leginkább a sportág, merre tart most a kosárlabda?
- Ahhoz képest, mint amikor elkezdtem a kosárlabdát, a sportág teljesen megváltozott, új irányt vett. Anno elsősorban a technikára épült a játék, mára már az atletikusság, az erő, a dinamika vált meghatározóvá, ami egyrészt előnyére, másrészt hátrányára vált a sportágnak. A regulák is folyamatosan változnak, szép lassan közelítünk az amerikai szabályok felé, a végcél pedig nem lesz más, minthogy a földkerekségen egységes szabályok alapján játsszák e sportágat.
Van-e hiányérzete a kosárlabdával kapcsolatban, van-e olyan cél, amit még mindenképp el szeretne érni?
- A kosárlabdától nagyon sokat kaptam, igazából nincs hiányérzetem. Nagyon várom, hogy vége legyen ennek a rémálomnak, amit Covidnak hívnak, s térjen vissza minden a normális kerékvágásba. Célok mindig vannak, több is. Ismét fel kell tornázni a csapataink számát, úgy érzem, mintha megint tíz évvel ezelőtt lennénk. A közeljövő céljai között szerepel, hogy a tizenegy év után ismét elindított megyei felnőtt női bajnokságot stabilizáljuk, s új csapatokat is megnyerjünk a részvételre. Az alapokat tovább kell szélesítenünk, főleg az U9 Csemete és U10 Mini bajnokságokban. A Covid miatt majdnem leépült amatőr középiskolás bajnokságot vissza kell építenünk. Nagy álom, hogy a Kosár TV rendszeres hír és elemző műsorral jelentkezzen. Természetesen más terveim is vannak, ám azok jelenleg még nagyon kezdeti stádiumban léteznek. Most viszont az a legfontosabb, hogy valamennyien egészségben legyünk túl a pandémián!
A Szolnoki KA fiú együttese az év végéhez közeledve két találkozót is játszott a Főtábla "B" csoportjában, előbb december 12-én a Vasas, majd idegenben, december 18-án a Debrecen ellen. Mindkét összecsapás szinte pontra azonos eredménnyel végződött. A csapat továbbra is a hetedik helyen áll. Eredmények:
Szolnoki KA - Vasas Akadémia/A 51-91 Vezette: Drenyovszki Dániel, Fenyvesi Zénó Ld: Nagy Á.B. 15, Molnár M.N. 10
Debreceni KA/A -Szolnoki KA 91-53 Ld: Molnár M.N. 30.
Gaál Róbert: "A két mérkőzés egy kalap alá helyezhető, szerkezetben és agresszivitásban is két hasonló csapattal küzdöttünk meg. Mind a két mérkőzésen voltak olyan technikai elemek, amik a felkészülés során vissza köszöntek. Edzőként ez számomra fontos és a csapatnak is ebbe kell kapaszkodnia ilyen mérkőzéseken. A téli felkészülésben remélem, hogy normalizálódik a csapat körülötti betegség és sérülés hullám."
A felnőtt mérkőzést követően lépett pályára a JKSE U20-as csapata a MAFC otthonában december 11-én. A találkozó során a jobb erőkből álló hazaiak magabiztosan érvényesítették a papírformát és nagyarányú győzelmet könyvelhettek el.
JKSE: Kovács Á. 4, Kovács V. 4, Szalkai 6, Ratiani 9, Kocza 6, Kaszás 8, Fodor 8, Bogdán -, Várbíró 3, Túri 1, Csibra -.
Miljan Rakic: "A bajnokság egyik legjobb csapata ellen játszottunk, akik bebizonyították, hogy miért ők a legjobbak. Boldog voltam a mérkőzés után, hiszen voltak jó pillanataink. Remélhetőleg a kemény munkával hétről hétre jobb teljesítményre leszünk majd képesek."
Karcagon kezdődött meg az idei szezonban a megyei Mini bajnokság december 12-én. A Karcagi SE Pusztai Viperabébik fiú csapat tagjainak életük első kosárlabda meccsén a Szolnoki Pindúrok leány együttesével találkoztak. Mindkét fél nagyon akart, de sokáig nem sikerült a kosárszerzés a csapatoknak. Az első negyed döntetlenül végződött. A második negyedben beindult a kosáreső a karcagi fiúk részéről és a megszerzett előnyt meg is tartották a rendkívül sportszerű mérkőzés végéig.
Kiss János: "Életük első kosárlabda mérkőzésén játszottak a gyerekek, akik nagyon fegyelmezetten és ügyesen próbáltak kosárlabdázni! Minden pályára lépővel nagyon elégedett voltam. Remélem, még sok ilyen sportszerű, jó hangulatú meccset fogunk játszani a bajnokságban."
A második találkozón a Pindúrok a Karcagi SE Oroszlánkák csapatával játszottak és az első negyedben még vezettek is. A karcagi lányok közül többen már bemutatkoztak a Kenguru bajnokságban és a fáradtnak tűnő szolnokiak ellen a második negyedtől fokozatosan átvették a vezetést, végül magabiztos győzelmet arattak.
Fodor Csaba: "Az első negyedben sok ziccerünk kimaradt, majd a második negyedben már jobban koncentráltunk és fokozatosan átvettük a vezetést a folytatásban a fáradó Pindúrok ellen."
A harmadik mérkőzés a két karcagi csapat között igazi rangadó volt. Edzéseken már játszottak egymás ellen a kis kosarasok, de most az igazi kosár meccsen még most először. Jobban kezdtek a fiúk, majd a lányok is belejöttek a kosárszerzésbe. A mezőnyben a fiúk ügyesen szövögették a támadásokat, a lányok azonban fokozatosan átvették a mérkőzés irányítását, sőt, a félidőben kilenc büntetőt sikerült bedobniuk. A második félidőben a lányok magabiztosabban szerezték kosaraikat a fiúk ellen.
Karcagi SE Oroszlánkák - Karcagi SE Pusztai Viperabébik47-25 (13-8, 16-11, 10-2, 8-4)
Fodor Csaba: "Remek mérkőzésen sikerült győzni az egyre ügyesebb fiúk ellen a rutinosabbnak mondható lányainknak. Gratulálok a sportszerű játékhoz mindkét ellenfelünknek."
Kiss János: "Az első mérkőzés fáradalmaival a lábunkban szoros első félidőt tudtunk produkálni a rutinosabbnak mondható karcagi lányok ellen. A második félidőben már nem tudtunk megújulni. Mindkét mérkőzés nagyon tanulságos volt. Hajrá Viperabébik!"
REGIONÁLIS JUNIOR U18 BAJNOKSÁG: MINDKÉTSZER SZÁZHUSZONHÉT PONTOT KAPTAK
Két alkalommal is pályára lépett a Karcagi SE együttese egy héten belül. Előbb Szerencsre utazott, majd hazai pályán az Eger csapatával mérkőzött meg. Eredmények:
Szerencsi VSE -Karcagi SE 127-36 (26-14, 37-8, 36-7, 28-7)
Legjobb dobók: Hopka G. 18, Mészáros L. 8/6, Kálmán B. 6.
Őrlős Zoltán: "Csak az első negyedben sikerült erőfeszítésre késztetni ellenfelünket."
Karcagi SE - Egri VSI KOK/B 38-127 (8-23, 14-33, 10-27, 6-44)
Legjobb dobók: Hopka G. 13/3, Kálmán B. 10, Mészáros L. 7/3, Hopka T. 6.
Őrlős Zoltán: "A hatodik percig még partiban voltunk, ezután fokozatosan elhúzott az ellenfelünk. A második és a harmadik negyedben még elfogadható volt a játékunk. Az utolsó negyedben a kipontozódás és a fáradság miatt hitét vesztette csapatom, átgázoltak rajtunk.
A Szolnoki Sportcentrum/A leány együttese az elmúlt egy hétben két találkozót is játszott a Főtábla "C" csoportjában, ezúttal nyeretlenül zártak. Bár továbbra is a másodikok a tabellán, a továbbjutás szempontjából nagyon igyekezniük kell, mert a mögöttük lévő csapatok nagyon zárkóznak. Eredmények:
Török Flóris-Törekvés SE - Szolnoki Sportcentrum/A 73:72 Szolnok: László N. 19, Csényi Zs. 16, Járomi K. 14.
Tóth János: "Ezúttal a mi csapatunk is a hiányzók - betegség, sérülés - miatt nehézségekkel küzdött. Hullámzó mérkőzésen végül nem sikerült átbillenteni a mi javunkra a mérkőzést."
Szolnoki Sportcentrum/A - Szegedi KE/A 53:68 Vezette: Pál Szabó Sándor, Gyenge Gábor
Szolnok: László N. 17, Szoboszlai L. 8, Nagy D. 7.
Tóth János: "A meccs jelentős részében megnehezítettük a veretlen éllovas dolgát. A két vereség ellenére a szolnoki lányok már biztosan másodikok a hatos csoportjukban, de nagyon készülnek a Baja elleni utolsó hazai mérkőzésre."
REGIONÁLIS KADETT U16 BAJNOKSÁG: NYERTEK IS, VESZÍTETTEK IS
A Szolnoki Olaj KK fiú együttese újra Nagykőrösre utazott december 02-án, hogy a város másik utánpótlás csapatával, a Sólymokkal is megmérkőzzön a Dél-keleti régió "B" csoportjában. A piros-feketék ezúttal teljes kerettel tudtak nekivágni a mérkőzésnek, ráadásul az előzetes eredmények alapján kiszámítható volt, hogy ezúttal hasonló kaliberű ellenféllel kerülnek szembe Tóth Zoltán tanítványai. Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, de egy gondolatnyival mindig a Gajdos Boldizsár és Simon Zétény vezérelte Olaj KK járt előrébb. A harmadik negyedben sikerült átvennie az irányítást Szurnyák Zsombor (36) kimagasló teljesítményével a házigazdáknak, de a záró játékrészben jobban koncentráltak a piros-feketék. Szabó Gergő kosarainak köszönhetően visszavették a vezetést, és izgalmas hajrában megnyerték a mérkőzést.
Nagykőrösi Sólymok KE/A - Szolnoki Olaj KK 61-67 (11-13, 14-16, 20-14, 16-24) Olaj KK dobók: Gajdos Boldizsár (20), Simon Zétény (16), Szabó Gergő (12), Murányi László (5), Kovács Hunor (5/3), Grúber Bence (4), Fügei Szilárd (3), Paróczai Máté (2).
Tóth Zoltán: "Elsősorban gratulálok a Nagykőrösnek! Nagyon jó mérkőzést játszottunk, amiket gyakoroltunk, és amit megbeszéltünk azokat meg tudtuk valósítani, és megérdemelten nyertünk."
A patinás Kecskeméti Kosárlabda Akadémia második számú kadett csapata látogatott a Tiszaligetbe december 07-én, hogy regionális bajnoki mérkőzést vívjon a Szolnoki Olaj KK alakulatával. Tudvalevő volt, hogy a két csapat nem képvisel egyenlő játékerőt, a vendégek osztálykülönbséggel jobbak vendéglátóiknál. A cél csakis a tisztes helytállás lehetett a szolnokiaknak. A nagy különbség már az első negyedben látható volt, a Kecskemét agresszív letámadását rendre indulás kosarak követték. A küzdeni akarás azonban a helyén volt a vendéglátóknál, és a második, illetve a harmadik negyedben Gajdos Boldizsár és Szabó Gergő betöréseinek köszönhetően tudtak pontokat szerezni, és a védekezésük intenzitásával is gyakran zavart tudtak okozni a Kecskemét felállított támadásaiban. Az utolsó negyedre elkészültek erejükkel az olajosok, így a megjósolt nagyarányú vereség nem maradt el. A dobott pontokkal elégedettek lehetnek a hazaiak, a védekezés agresszivitásán viszont változtatniuk kell. Az Olaj csoportjában az ötödik helyet foglalja el.
Szolnoki Olaj KK - Kecskeméti KA/B 55-112 (12-31, 18-31, 13-20, 12-30) Vezette: Kovács Csaba, Schönborn Tamás
Olaj KK dobók: Gajdos Boldizsár (14), Szabó Gergő (13), Grúber Bence (10), Simon Zétény (4), Kovács Hunor (4), Murányi László (4), Paróczai Máté (4), Fügei Szilárd (2).
Tóth Zoltán: "A kecskeméti csapat nagyon erősen védekezett, sajnos ezzel nem tudtunk mit kezdeni. Egyre jobban játszunk, és egyre több jó megoldásunk van, de agresszívabbnak kell lennünk védekezésben, és támadásban is."
Péntek este megyei összecsapást rendeztek a felnőtt férfi bajnokság berkein belül, amelyen a Törökszentmiklós fogadta a Szolnoki Baglyok alakulatát. A vendégek magabiztos nyitányt mutattak be a sportág kedvelői számára, mely önbizalommal teli játékra a hazaiak csak csekély mértékben tudtak reagálni, így rögtön az első játékrész végére tizenhét pontos előnyt harcoltak ki maguknak Forgácsék. A mérkőzés második felvonása már kevésbé volt pontokban gazdag, de az előnyből nem olvadt a hazai kinti találatok ellenére sem, így a nagyszünetre huszonegy pontos ledolgozandó hátránnyal mentek a házigazdák.
A harmadik negyedben megrázták magukat a Szénási János vezérletével játszó hazaiak, és a játékrészt megnyerve faragtak a két csapat között uralkodó differenciából. Ám ez a faragás nem bizonyult elégnek, hisz nem tudták tartani a lendületet és a végső játékrészben ismét átvették a Baglyok az uralmat, így nem csak a negyedet, de a mérkőzést is magabiztosan megnyerve. A két csapat igen sportszerű, a kosárlabda szelleméhez méltó összecsapáson mérte össze tudását és adott tanúbizonyságot jelenlegi helyzetéről a bajnokságban.
Szénási János (Törökszentmiklósi KSE): "A múlt héten a ziccerek, azelőtt a büntetők, most pedig semmi sem ment be. Fejlődünk."
Forgács László (Szolnoki Baglyok SE): "Sérülések és betegség miatt tartalékosan, de jó hozzáállással sikerült legyőznünk a TKSE csapatát. A két csapattól megszokott sportszerű és barátságos mérkőzést játszottunk. Hajrá Baglyok!"
Az előzetesen meghirdetett időpontban, december 12-én, Kisújszálláson rendezte meg a Megyei Kosárlabda szövetség a B33 Diákolimpia megyei selejtezőjét, amelyen az alábbi eredmények születtek az egyes korcsoportokban. Zárójelben az egyes korcsoportok továbbjutói. Nyolc tanintézmény tizenöt együttese vett részt a rendezvényen. Sajnos több csapat különböző okok miatt visszamondta részvételét.
December 12-én, hazai bajnokival folytatta szereplését a Szolnoki Olajbányász II. a második vonal Keleti csoportjában. Közvetlen riválisával, a Cívis KK-val csaptak össze, rossz kezdést követően viszont már a második negyedtől egyenesbe kerültek, s nyerték a rangadót. Győzelmükkel a negyedik helyen állnak.
Szolnoki Olajbányász II. - Cívis KK U23 78-71 (15-28, 25-8, 16-21, 22-14)
Olajbányász: Bouity Voubou 2, Cziklin 10, Fodor 9, Kiss 12, Arabo 14, Barcsik 15, Sándor 1, Alcser 15.
Mándoki Tamás: "Hangsúlyozom, nagyon nem tetszik, de az elmúlt időszakban tényleg kezd szokásunkká válni a védekezésbeli gyenge meccskezdet. Ezt az ellenfelünk rendkívül erőszakos és agresszív játékstílusával ki is használta, de sikerült bekeményítenünk, onnantól pedig már mi "diktáltunk", így a győzelem megérdemelt, gratulálok a srácoknak!
December 11-én, pár napon belül már a második bajnoki találkozóját játszotta a Szolnoki Olajbányász U20 együttese, ismét hazai környezetben. A fiúk ezúttal is kitettek magukért, Abraham Arabo és Pallai Tamás jó játékával megérdemelt győzelmet arattak a Kaposvár ellen. A csapat továbbra is a harmadik a tabellán.
Szolnoki Olajbányász - Kaposvári KK 89-68 (23-15, 20-15, 16-16, 30-22) Vezette: Fenyvesi Zénó, Gyenge Gábor
Olajbányász: Fodor 14, Abraham 20, Sebők 2, Gilszki 9, Alcser 5. Csere: Csornai B. 4, Pallai 21, Tóth 8, Kiss 6, Sándor, Cziklin, Barcsik.
Mándoki Tamás: "Kemény védekezésünkkel megalapoztuk a győzelmünket, gratulálok a srácoknak!"
Gyenge Gábor: "Jól kezdtük a meccset, sok passz és megfelelő sebesség jellemezte a játékunkat az első negyedben. Ezt követően azonban újra előjöttek azok a hibák, amelyek eddig is voltak, rengeteg volt az eladott labda és a figyelmetlenség, ellenfelünk pedig kihasználta ezeket. Amit kértem a gyerekektől, amit megbeszéltünk, abból nem sok minden valósult meg. Mindezek mellett a mentalitás is hagy kívánnivalót maga után, ilyen hozzáállással nem sok sikerben lesz részünk a jövőben. A második félidőben dobott tizenkettő pont önmagáért beszél. Vereség és vereség között van különbség, sokkal nagyobb harci szellemre lesz szükség a további mérkőzéseken. Gratulálok a szolnoki csapatnak, megérdemelt győzelmet arattak, elsősorban akaratban, gyorsaságban múltak felül minket, valamint fegyelmezettebben és pontosabban játszottak mint az én csapatom. Természetesen én is benne vagyok a vereségben, hiszen nem megfelelően állítottam össze a csapatot az adott negyedekben."
ORSZÁGOS GYERMEK U12 BAJNOKSÁG: A KARCAGI TIZENEGY ÉVESEK REMEKÜL HELYTÁLLTAK AZ EGY ÉVVEL IDŐSEBBEK ELLEN
A Karcagi SE Oroszlánok leány csapata Fodor Csaba és Simon László edzők irányítása mellett december 05-én, Derecskén, az 1. sz. régió III. fordulójában a "D" csoportban lépett pályára. Sajnos a vírusügyi helyzet miatt hiányzó U12-es korú játékos nélkül, két nagyon jó mérkőzést játszhattak a beázott és leszűkített pályán. Egy szoros vereség és egy győzelem lett az eredmény, de mindkét mérkőzés rendkívül tanulságos volt, amelynek tapasztalatait az U11-es mérkőzéseken fogják tudni kamatoztatni a jövőben. Eredmények:
Záhonyi Zsiráfok - Karcagi SE Oroszlánok 46-42 (10-4, 13-20, 12-8, 11-10) Legjobb dobók : Szentesi Linda 22, Dobos Lelle 7.
Fodor Csaba: " Az első meccsen hasonló szerkezetű, de idősebb leányokkal játszottunk egy szoros végletekig kiélezett meccset. Örömteli volt, hogy végre az első sorunkban játszók is pontokat szereztek és kevesebb labdát adtak el."
Derecske IFE KK - Karcagi SE Oroszlánok 39-46 (5-12, 16-8, 4-14, 14-12) Legjobb dobók: Dobos Lelle 19, Szentesi Linda 18.
Fodor Csaba: "A második mérkőzésen hasonló korú fiúk ellen sikerült az első félidő gyengébb periódusait a második félidőben feledtetni az első sor ponterősebb játékának köszönhetően. Hajrá Karcag!"
NKB U16 FŐTÁBLA: HA LASSAN IS, DE TÉLEN IS ÉRIK A GYÜMÖLCS
Ezúttal Budapestre látogatott a Szolnoki KA/A fiú alakulata, a Főtábla "D" csoportjának újabb fordulójára. Veres Dávid tanítványai idegenből hozták el a bajnoki pontokat, amely az első győzelem volt vendégként, együttese az ötödik pozícióban várja a folytatást.
Veres Dávid: "Folytatni szerettük volna jó szériánkat és a célkitűzésünk felé egy újabb lépést tenni. Egy végig kiélezett mérkőzésen, de végig kontrollálva sikerült megnyernünk a találkozót! Örülök, mert teljes mértékben visszaköszönt az elmúlt hét edzésmunkája, mind védekezésben, mind támadásban. Először érzem azt, hogy Büszke vagyok a fiaimra és Gratulálok Nekik főleg a fegyelmezett edzésekért. Az elmúlt két meccsen teljes mértékben látszott a fejlődés, ami az eredményekben is megmutatkozott. Az első két fordulóban a Sopron és a MAFC is egy viszonylag sima harminc pontos vereséget mért ránk, most pedig mind a kettőt két vállra fektettük! Ez a munka gyümölcse, amit úgy érzem, csak most fogunk igazán elkezdeni!"
REGIONÁLIS KAETT U16 BAJNOKSÁG: MINDENKINEK SZÁZ PONT FÖLÖTT DOBNAK, MIÉRT NEM AZ "A" CSOPORTBAN INDULTAK?
December 05-én, Kunszentmiklósra utazott a Szolnoki KA/B fiú együttese, hogy a Dél-keleti régió "B" csoportjában lejátssza soros bajnoki mérkőzését. Ismét nagy arányban győztek, vezetik is veretlenül a tabellát. Ez így senkinek sem jó, sem annak, aki dobja, pláne nem annak, aki kapja.
Miklósi Kék Rókák KE - Szolnoki KA/B 62-109 (15-24, 8-34, 19-16, 20-35)
Legjobb dobók: Boros Márk 30/18, Nagy Ákos 29, Agócs Vince 19/3
Csernai József: "Idegenbe utaztunk el a Miklósi Kék Rókák otthonába, Kunszentmiklósra. A mérkőzést végig kontrollálni tudtuk, mindenki játéklehetőséghez jutott. A labdás elzárás védésében a segítő oldal helyezkedése nem volt megfelelő. Gyors indításból több kosarat is sikerült dobnunk, felállt védelem ellen pedig jól kipasszoltuk az ellenfél védekezését. Tíz bedobott triplát most is sikerült értékesítenünk."
NJB U18 FŐTÁBLA: A MESTER VALÓSZÍNŰLEG REÁLISAN ÉRTÉKEL
Somogy megye székhelyére, Kaposvárra látogatott a Lehel Kosársuli fiú csapata december 03-án, a Főtábla "D" csoportjának következő fordulójában. A hazaiak magabiztos győzelmet arattak, pontosan kétszer annyit dobtak, mint a berényiek.
Józsa Miklós: "A bajaink régiek. Úgy tűnik, csapatszinten nem sok babér terem nekünk az idén, de vannak tehetséges játékosaink, akiknek remélhetőleg hasznos ez a bajnokság egyéni fejlődésük szempontjából! Kiemelném Fodor Botondot, aki mérkőzésről mérkőzésre szépen teljesít az idősebbek között is."
December 07-én, az Olajbányász a Sopront látta vendégül a felnőtt találkozó előtt. A két együttes táblázaton elfoglalt helyezése alapján szoros összecsapásra lehetett számítani, nos ez be is jött. A vendéglátók a harmadik negyedben nyújtott remek játékának köszönhetően itthon tartotta a két pontot. Sikerükkel a táblázaton a harmadik helyre ugrottak.
Szolnoki Olajbányász - Sopron KC 85-76 (27-24, 16-21, 24-12, 14-13) Vezette: Drenyovszki Dániel, Gyenge Gábor
Olajbányász: Sebők 18/6, Fodor 7/3, Szanyi 16/6, Alcser 15/3, Arabo -. Csere: Gilszki 4, Tóth 2, Csornai 16/3, Kiss 1, Sándor 2.
Mándoki Tamás: "Sajnos a meccs kezdetén ismét enerváltan és gyenge védekezést bemutatva futottunk ki a pályára, emiatt lett ilyen szoros a félidei eredmény. A soproniak végig zónáztak, így kellemetlen volt ellenük játszani, nehezen találtuk meg a jó megoldásokat, de a második húsz percben szorosabbra húztuk a védekezést, amiből jöttek a gyors indításos kosarak, elkaptuk a ritmust és így meg tudtuk nyerni a találkozót, gratulálok a srácaimnak!"
ORSZÁGOS GYERMEK U12 BAJNOKSÁG: HETEN ENNYIRE FUTOTTA
December 04-én, Szolnokon rendezték a 3. sz. régió "B" csoportjának fordulóját a Zöld Házban, melyen részt vett a Lehel Kosársuli fiú gárdája, igaz, kicsit foghíjasan. Eredmények:
Treba-Kovács János: "Mivel sokan karanténban voltak, valamint betegségek is hátráltattak minket, ezért csak heten tudtunk elutazni. Szakmailag így nagyon nehéz bármit is mondanom. Viszont le a kalappal azok előtt, akik el tudtak jönni. Fárasztó két meccsen vagyunk túl. Bízok benne, hogy legközelebb teljes kerettel tudunk kiállni. Ellenfeleinknek gratulálok."
REGIONÁLIS KADETT U16 BAJNOKSÁG: KÖNNYŰ ELLENFÉLLEL JÁTSZOTTAK
A Lehel Kosársuli fiú csapata a regionális bajnokság következő fordulójában a DEAC/C együttesét fogadta hazai pályán december 01-én az Észak-keleti régió "B" csoportjában. Eddig hibátlan a csapat, vezetik a tabellát.
Lehel: Durucz 25, Német 21, Csabai 11/3, Horti 6, Janusek 6, Sárközy 5/3, Vizi 4, Balázs 3/3, Báró, László
Józsa Miklós: "Gyors indításaink által sikerült nagyobb előnyt kialakítani, de felállt védelem ellen is voltak szép támadásaink. Nem ez a legerősebb debreceni csapat, de nagyon sportszerűen játszottak."
Október végén, a Szolnoki Sportcentrum leány junior csapata kedves meghívásnak tett eleget, részt vehettek a hagyományos Varga Ferenc Emléktornán Pécs városában. Eredmények:
MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: ÖT ÉVET VÁRTAK ERRE A GYŐZELEMRE
Ceglédi KE
Szolnoki Baglyok SE
83 - 62
(20-12, 16-19, 31-17, 16-14)
Cegléd, 2021.12.04., 23 néző, Vezette: Fehérvári Gergely (Szolnok), Szőcs Béla (Kisújszállás)
A mérkőzés osztályzata:4
A SEMIX Kupa idei kiírásának döntője után rangadónak avanzsáló Ceglédi KE- Szolnoki Baglyok SE mérkőzéssel folytatódott a megyei felnőtt férfi bajnokság küzdelmei. A házigazdák a korábbi kupadöntőben elszenvedett vereség után a revans szándékával vetették bele magukat a küzdelembe, és már a mérkőzés elején extra kinti dobóformát mutattak be, aminek köszönhetően a mérkőzés első negyedére nyolc pontos előnyre tettek szert. A forrongó pillanatokban, kemény ütközetekben már ekkor sem volt hiány. A második negyedben aztán némiképpen éledezni látszott a vendég Baglyok támadójátéka, és főként Gaál Róbert vezérletével három pontot képesek voltak faragni hátrányukból. Azonban legfőképpen a már eddig is mutatott rossz kinti dobó forma, illetve a palánk alatt beütött faultoknak köszönhetően a fordítás nem jött össze a nagy szünetig, így minimális, ötpontos hazai vezetéssel tértek pihenőre a csapatok. A fordulás után aztán Czigelmayer Balázs vezérletével extra offenzívát robbantott a vendéglátó csapat. Ezt tetézve, hogy a Szolnoki Baglyok nem jól sáfárkodott saját büntetőikkel, - harmincegy lehetőségből csak tizenkettőt dobtak be - és húzóemberük, Molnár Gábor is két technikai hibával a kiállítás sorsára jutott, amelyet már nem bírt el szolnoki gépezet. A parázs pillanatokat hozó harmadik negyed után tizenkilenc pontos differencia alakult ki a CKE javára. Az utolsó negyed már csak a formalitásokról, illetve arról szólt, hogy Kalmár Bálint edző minden hazai játékosnak lehetőséget tudjon biztosítani az ekkor már hitevesztetten kosárlabdázó Szolnoki Baglyok SE ellen, és megérdemelt huszonegy pontos hazai revans született.
Kalmár Bálint (Ceglédi KE): "Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere. Szerintem a nézők is jól szórakoztak. Bejött a taktikánk, hogy Gaál Robit amennyire csak tudjuk, vegyük ki a játékból, ez nagyjából sikerült is. Örömteli, hogy egy ilyen meccsen mindenkinek lehetőséget tudtam adni. Sok embert kiemelhetnék, de mindenki közül kiemelkedett Czigelmajer Balázs, aki a második félidő elején részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, de így is végigjátszotta a meccset, ráadásul extra teljesítményt nyújtott. Amióta megalakítottuk ezt a csapatot, tehát több, mint öt éve, nem sikerült legyőznünk a Baglyokat, végre vége ennek a szériának. Gratulálok ellenfelünknek is, gyors felépülést kívánok a sérültjeiknek! Köszönjük a játékvezetői párosnak, hogy a lehetőségekhez mérve sikerült kézben tartaniuk a meccset. Úgy gondolom, hogy rászolgált a találkozó arra a kijelentésre, hogy jelenleg ez a legnagyobb rangadó a bajnokságban! Megyünk tovább! Hajrá Cegléd!"
Forgács László (Szolnoki Baglyok SE): "Gratulálunk az ellenfélnek! Nem rajtuk múlott a győzelem! Hajrá Baglyok!"
ORSZÁGOS GYERMEK U12 BAJNOKSÁG: DUPLA GYŐZELEM, EGY LÉPÉS ELŐRE
A harmadik fordulóban Békéscsabára utazott a Szolnoki Fekete Párducok, ahol a Hódmezővásárhely és a Szarvas csapatával játszottak a 3. sz. régió "D" csoportjában december 04-én. A vásárhelyiekkel már játszottak az idén, tudták, hogy egy kemény mérkőzés fog rájuk várni, míg a szarvasiakat nem ismerték. Eredmények:
Bodrog Bau Vásárhelyi Zebrák - Szolnoki Fekete Párducok 72-86
Fekete Dóra: "Örültem, hogy ismét összekerültünk a Vásárhely csapatával. Kíváncsi voltam, hogy az első fordulóhoz képest mennyit és miben tudtunk fejlődni, és erre ez a meccs tökéletes visszacsatolás volt. Több passzt, kommunikációt, jobb egy-egy védést és döntéseket fedeztem fel, aminek nagyon örültem, ezekkel foglalkoztunk a legtöbbet az utóbbi hetekben. Az ellenfelünkkel az utolsó játékrészig egy nagyon kiélezett mérkőzést játszottunk. Az utolsó negyedben a jó csapategységnek köszönhetően sikerült meglépnünk és így győzelmet aratnunk. Gratulálunk ellenfelünknek, ismét egy nagyon jó mérkőzést sikerült játszanunk. Gratulálok a csapatomnak is!"
Szolnoki Fekete Párducok - Cívis KK GFE Gyakorló Szarvas 58-29 valós eredmény: 2-0
Fekete Dóra: "A létszámhiánnyal szenvedő Szarvassal játszottuk a második mérkőzésünket. Egy nagyon szimpatikus, küzdő csapattal játszhattunk. A magassági és fizikális előnyünket tudtuk érvényesíteni a találkozón. A fiúk nagyon higgadtan, precízen játszottak a fáradtság ellenére. Örülök, hogy sikerült csoportot lépnünk, és így még erősebb ellenfelekkel játszhatunk a következő fordulóban. Gratulálok a Szarvas csapatának!"
Ezúttal idegenbe szólította a Szolnoki KA fiú együttesét a sorsolás, az országot átutazva, Szombathelyen volt jelenése a fiúknak a Főtábla "B" csoportjában, december 03-án. Az Akadémia csoportjában a hetedik helyen áll.
Falco KC - Szolnoki KA 72-65 (14-13, 18-25, 21-18, 19-9) Ld: Vincze 12, Tóth 20, Nagy Á. 10, Horváth 9.
Gaál Róbert: "Kettős érzéssel (öröm, tehetetlenség) hagytam el a játékteret. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, a mérkőzés előtt átbeszélt taktikai dolgokat betartva kosárlabdáztunk. Tudtuk, hogy ha nyerni szeretnénk, legalább tíz ponttal jobbnak kell lenünk a hazai csapatnál, ami meg is valósult. Az első negyedben kicsit belealudtunk a kezdésbe, de visszajöttünk és utána végig kontrolláltuk a mérkőzést. Sajnos a rendes játékidő végére felőröltek a hat-hét emberrel is pályán lévő hazaiak."
A Szolnoki MÁV SE leány junior együttese a közelmúltban kezdte el a bajnokságot a Keleti régió "A" csoportjában. Eddig jól szerepelnek, hisz még nem találtak legyőzőre. Eredmények:
DVTK ÉLKSK T - Szolnoki MÁV SE 60-77 (18-24, 16-20, 12-12, 14-21) Ld: Csordás 19, Varga 16, Cseh 12, Nemeskéri-Kutlán 10
Debreceni EAC - Szolnoki MÁV SE 35-55 (5-16, 13-17, 9-9, 8-13) Ld: Csordás 14, Varga 9
Szolnoki MÁV SE - DVTK Akadémia/B 86-58 (14-12, 27-15, 17-21, 28-10) Ld: Nemeskéri-Kutlán 16, Nieberl 16, Csordás 15, Varga 18, Kovács 10
Szolnoki MÁV SE - DVTK ÉLKSK T 97-55 (31-16, 12-11, 22-16, 32-12) Ld: Csordás 19, Czékus 18, Nemeskéri-Kutlán 14, Cseh 11, Varga 11
REGIONÁLIS SERDÜLŐ U14 BAJNOKSÁG: SOKAT IS DOBTAK, DE SOKAT IS KAPTAK
Két héten belül újabb fordulót játszott a Lehel Kosársuli/B fiú gárdája, most Kiskunfélegyházára kellett utazniuk, ahol a Dél-keleti régió "A" csoportjában várt rájuk két találkozó. Eredmények:
Félegyházi TSI - Lehel Kosársuli 112-94 Ld: Hamar 24, Szálkai 19, Varga 14
Treba-Kovács János: "Szerencsére éppen hogy tíz emberrel el tudtunk utazni Kiskunfélegyházára. Az első meccset a tartalékos Szolnok >B< csapata ellen játszottuk. A nagy különbségnek köszönhetően a játékperceket egyenlően el tudtam osztani. A második meccset a Kiskunfélegyháza ellen játszottuk. Idei legjobbját nyújtotta támadásban a csapat. Védekezésben képtelenek voltunk megfogni az ellenfél legjobbját. Faultproblémáink is voltak a második félidőben, valamint sérülések is hátráltattak minket. Az sem segített rajtunk, hogy ellenfelünk behúzódott védekezésben, ami szabálytalan ebben a korosztályban. Mindezek ellenére nagyszerűen játszottunk, büszke vagyok a fiaimra. Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket."
Szolnok, 2021.12.05., 8 n é ző, Vezette: P á l Szab ó S á ndor (Szolnok), Mile G á bor (Szolnok)
Mérkőzés osztályzata: 3
A tabell á n elfoglalt helyez é sek alapj á n, k é t k ö zel azonos felk é sz ü lts é gű csapatok tal á lkoz ó j á n a v á rhat ó nagy k ü zdelem m á r az első negyedben beigazol ó dott. Fej-fej mellett haladtak a felek. A hazaiak t á volr ó l é s k ö z é pt á volr ó l, a vend é gek inkább pal á nk al ó l voltak eredm é nyesek. A második negyedben folytat ó dott az előző j á t é kr é sz tendenci á ja. Az olajos fiatalok mezőnyből é s bet ö r é sekből, a TKSE bej á tszott, é s a lepattan ó k megszerz é se ut á n k ö zelről voltak eredm é nyesek, á m ebből a hazaiak j ö ttek ki jobban, é s kicsi előnyre tettek szert.
A második f é lidő első fel é ben a szolnokiak pontos triplákkal n ö velt é k előny ü ket a sz í v ó san k ü zdő vend é gekkel szemben. A z á r ó negyedben a nagyot k ü zdő látogatók szoross á tudt á k tenni a m é rkőz é st, á m Buj á ki v é gj á t é kban szerzett hét pontja bebiztos í totta a hazaiak győzelm é t. V é geredm é nyben a szolnoki fiatalok, Buj á ki, Csap ó , Polg á r j ó teljes í tmé ny ével szemben a Ter é k testv é rek, Hab ó k é s az " ö r ö k ifj ú " Sz é n á si ponterős j á t é ka kev é s volt a vend é g sikerhez, a sportszerű, j ó iram ú m é rkőz é sen.
Bujáki Dániel (Szolnoki Olaj KK U23): "Csapatként tudtunk győzni és egy jó hangulatú mérkőzés volt!"
Szénási János (Törökszentmiklósi KSE): "Ismét egy nyerhető meccset buktunk el, csak most a kihagyott ziccerek és a harmadik negyed elején a három perces rövidzárlat miatt."
Az elmúlt időszakban több találkozót is játszott a Szolnoki MÁV SE női együttese, a nagyon fiatalokból álló csapat a bajnokságban egy győzelem mellett a tizennegyedik helyen áll. Eredmények:
Dávid Kornél KA - Szolnoki MÁV SE 51-67 (6-18, 21-18, 18-7, 6-24) Ld: Munkácsi 18, Csordás 17, Emel 16
Szolnoki MÁV SE - SZPA-HSE 52-82 (15-23, 16-21, 12-19, 9-19) Ld: Emel 16, Munkácsi 13, Nemeskéri-Kutlán 15
Tatai SE - Szolnoki MÁV SE 87-61 (23-12, 20-14, 22-20, 22-15) Ld: Nemeskéri-Kutlán 16, Csordás 11, Varga 10
BKG Príma Akadémia - Szolnoki MÁV SE 84-55 (21-14, 20-16, 24-13, 19-12) Ld: Emel 14, Nemeskéri-Kutlán 11
Szolnoki MÁV SE - Radobasket 65-90 (19-26, 22-23, 10-19, 14-22) d: Nemeskéri-Kutlán 15, Munkácsi 14, Varga 14, Csordás 11
ORSZÁGOS GYERMEK U12 BAJNOKSÁG: KALIBRÁLVA VANNAK AZ "E" CSOPORTRA
A SZECSKA Szöcskék leány csapata december 04-én, Szegeden teljesítette soron következő mérkőzéseit, a 3. sz. régió "E" csoportjában. Most is egy-egy győzelemmel és vereséggel zárták a fordulót, így maradtak ebben a hármasban. Eredmények:
SZEDEÁK Kiscsikók - SZECSKA Szöcskék 48:70
Márki Gábor: "Végre, egy teljesen leány csapat ellen játszhattunk! Ennek ellenére nehezen lendültünk játékba, de a húzó embereink javuló teljesítményét kihasználva, megérdemelten hoztuk a mérkőzést! Gratulálok a csapatoknak!"
SZECSKA Szöcskék - SZEDEÁK Ezüstrókák 41:77
Márki Gábor: "Annak ellenére, hogy nagyarányú vereséget szenvedtünk, nem kell szégyenkeznünk, mert fokozatosan javuló teljesítmény nyújtottunk!"
December 03-án, a DEAC II. vendége volt a Szolnoki Olajbányász II. a Keleti csoport rangadóján. A "második csapatok" meccsén sajnos a szolnokiak az első félidőben "elengedték" ellenfelüket, így szinte nem maradt esély a fordításra, kár érte. A Szolnok az ötödik helyen áll a tabellán.
DEAC II. - Szolnoki Olajbányász II. 85-72 (30-19, 22-13, 18-17, 15-23)
Olajbányász: Szanyi 23/3, Cziklin 10/6, Fodor 8, Barcsik 8/6, Arabo 10, Sebők 5/3, Kiss 4, Alcser 4, Sándor -.
Mándoki Tamás: "Sajnos mostanában jellemző a csapatra, hogy rendkívül puhán kezdjük a mérkőzéseinket védekezésben. Ez pedig rányomja a bélyegét az egész találkozóra, hiszen már az is hatalmas energiákat emészt fel, hogy visszajöjjünk a meccsbe. Ennek köszönhetően általában a végére - ahogy most is történt - elfáradunk. Hozzáteszem, hogy a debreceni egy rutinos, jó játékosokból álló gárda, gratulálok nekik, ám ha a ránk jellemző kemény védekezéssel futunk ki a pályára, akkor ez másképp is alakulhatott volna."
REGIONÁLIS SERDÜLŐ U14 BAJNOKSÁG: NAGYARÁNYÚ VERESÉGEK
Egymást követő hétvégén is játszott a Szolnoki KA/B fiú alakulata december 05-én, a bajnokság Dél-keleti régiójának "A" csoportjában Kiskunfélegyházán. Eredmények:
Bödő Noémi: "Amint az eredmények is mutatják, nem voltunk acélosak ezen a hétvégén. Sajnos beláthatatlanul nagy volt a fizikális különbség és a tanult elemek megvalósítása sem sikerült. Hozzáállásban is a karácsonyi vásárban maradtunk. A játék egyetlen elemében sem tudtuk megmutatni azt, amit tudunk, edzésen gyakorolunk."
Szolnokon, a Tiszavirág Arénában fogadta a Fáradt Olaj a megyei bajnokságban először szereplő Albertirsa együttesét. Az Olaj több mezőnyemberére nem számíthatott, míg a vendégek ismételten öt emberrel várták a feldobást, mivel a sérültek és a betegek még nem álltak rendelkezésre Magda János szolgálatára. Bekezdett a Fáradt Olaj, Turzai Zsolt ziccereivel 12-0 állt az eredményjelzőn négy perc után. Magda János triplával és ziccerekkel jelezte, hogy nem fogják könnyen adni magukat a vendégek, és próbálták tartani tíz pontos hátrányukat. Ekkor megrázta magát Szpiró Balázs és Pál-Szabó Dávid, üres triplákkal és palánk alatti brusztolós duplákkal egy 20-0-ás rohamot indítottak el, amire nem tudott reagálni az Albertirsa, akik több mint öt percig kosarat sem tudtak szerezni. A félidőben harmincegy ponttal vezetett Tóth Zoltán legénysége.
A harmadik negyedre teljesen elkészült erejével a vendégcsapat, védőlepattanók után Pásztor György amerikai futball irányítókat megszégyenítő, egész pályás gólpasszokat adott Tótinnak és Horváthnak, akik éltek a lehetőséggel, és üres ziccereket dobtak. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Pásztor egyik "Tom Brady-szerű" passza után Molnár Gábor megszerezte élete első kosarát a megyei bajnokságban. Nagyon tágra nyílt az olló a két csapat között. Bár a hazaiak nem védekeztek fizikálisan, az Albertirsa dobószázaléka nagyon alacsony volt, sok üres helyzetet kihagytak, amiből gyors indításokat vitt véghez Szpiró, akit nem tudtak tartani, így minden kérdés eldőlt, az utolsó negyed már csak formalitás volt. Megérdemelten nyert a tapasztaltabb és képzettebb Fáradt Olaj, akik végig kézben tartották a mérkőzést, de nagy dicséret illeti az Albertirsát is, akik nagyon szimpatikus csapatként játszottak, és egy percig sem adták fel, nagyon sportszerűen viselkedtek.
Kovács József (Fáradt Olaj): " A csapat lendületes játéka most már az egész meccsen kitartott, ez kellő magabiztosságot adott a játékunkhoz. Örömre ad okot, hogy minden játékosunk, kiemelve Gabeszt, kivette a pontszerzésből a részét."
Magda János (Albertirsai SE): "A mérkőzés első félidejében még tudtuk tartani a lépést a hazai csapattal, de utána már elfáradtunk és ezért alakult ki a nagy különbség."
November 30-án, Karcagon mérkőzött meg egymással a Cívis KK és a Karcagi SE a megyei serdülő fiú bajnokság "B" csoportjában. Hallatlanul izgalmasan alakult a meccs, felváltva vezettek a csapatok, végül minimális különbséggel a Karcag nyert hosszabbításban.
Cívis KK GFE Gyakorló - Karcagi SE 59-61 (18-2, 9-20, 8-9, 16-20) valós eredmény: 0-0
Vezette: Szőcs Béla, Terjéki András
Rideg László: "Korábban már játszottunk egymás ellen, akkor magabiztos karcagi siker született! A korosztályos szabályokból adódóan most is a vendégek kezdtek jobban, sokkal jobban! A második félidőben sem nagyon akart összeállni a kép, ha jó volt a védekezés, akkor a támadásban hibáztunk, és fordítva! A negyedik negyed végére azért lassan kiegyenlítettünk, sőt vezettünk is, de a fegyelmezetlenségeinkből adódóan a vége egál lett! A hosszabbításban felváltva estek a kosarak, de a szoros védekezésünkkel és az erőszakosabb támadójátékunkkal sikerült egyetlen kosárral nyernünk! A sírból jöttünk vissza! Gratulálok az ellenfelünknek, tanulságos mérkőzés volt!"
A szolnoki Szecska Szöcskék csapata november 13-án, Békésen játszotta soron következő mérkőzéseit a 3. sz. régió "E" csoportjában. Egy vereséggel és egy győzelemmel zárták a versenynapot, így maradtak ebben a csoportban. Eredmények:
Békéscsabai KK - SZECSKA Szöcskék 63:29
Márki Gábor: "A jelentős tudásbeli különbséget, meghatározó játékosaink akaratgyenge teljesítménye csak egyértelműbbé tette!"
SZECSKA Szöcskék - Békési Gladiátorok 44:20
Márki Gábor: "Itt az erőviszonyok már kiegyenlítettebbek voltak. Elhittük, hogy fiúk ellen is lehet nyerni, így fokozatosan növelve önbizalmunkat és pontjaink számát, biztosan nyertünk! Gratulálok a Csapatoknak!"
REGIONÁLIS JUNIOR U18 BAJNOKSÁG: A TŰZ CSAK PISLÁKOLT
Hétvégén (november 27.) utazott idegenbeli bajnoki mérkőzésre a Szolnoki Olaj KK regionális bajnokságban vitézkedő junior csapata. Sejteni lehetett, hogy nehéz meccs vár Bujáki Dániel fiaira, a házigazda Vásárhely KSI eddig ugyanis csak nagyarányú győzelmeket aratott a csoportban. A piros-feketékre várt a feladat, hogy megtörjék a hódok lendületét. Az első félidő azonban messze nem a szolnokiak szája íze szerint játszódott le. Az Utasi Zsombor (25) és Molnár Ádám (22/18) vezérelte hódmezővásárhelyiek keresztülrobogtak a megilletődve és kedvetlenül kosárlabdázó, pihe-puhán védekező szolnoki csapaton. A félidőben már 61-19-re vezettek a hazaiak, ami inkább dicséri a hazaiak támadó játékát, mintsem a vendégek defenzivitását. A második félidőben csak árnyalatnyit változott a játék képe. A Vásárhely nem vett visszább támadásban, de az Olaj is többször találta meg a gyűrűhöz vezető utat. A vége újabb nagyarányú vásárhelyi győzelem lett, a Szolnok pedig begyűjtötte második vereségét a szezonban.
Vásárhelyi KSI - Szolnoki Olaj KK 113-49 (31-9, 30-10, 21-14, 31-16) Olaj KK legjobb dobók: Lukács Levente (18), Sonkoly Milán (11/3), Dékány Gergely (9).
Bujáki Dániel: "Nem érzem, hogy ekkora különbség lenne a két csapat között, mint amit az eredmény mutat. Sajnos hiányzott belőlünk a tűz, és azt láttam, hogy már feltartott kézzel mentünk fel a pályára, sajnos. Ezen változtatni kell, és akkor meg tudjuk mutatni, mire is vagyunk képesek."
Lukács Levente, az Olaj KK játékosa: "Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, az első félidőben alig találtuk meg a saját ritmusunkat, kimaradtak a kinti dobásaink, nem igazán kerestük a kontaktokat a betörések során, illetve a büntetőket sem tudtuk értékesíteni. A védekezésünk sem úgy működött, ahogyan azt szerettük volna. Lekéstünk a besegítésekről, ezáltal rengeteg büntetőhöz jutott az ellenfél csapata. A második félidőben támadásban tudtunk fejlődni, bátrabban törtünk be ezért sokkal több pontot tudtunk szerezni. Nem gondolom, hogy ekkora különbség lenne a két csapat között, mint amennyit az eredmény mutat, viszont kétség kívül egy remek együttest alkotnak és megérdemelten győztek."
Hódmezővásárhely, 2021.12.01., 14 néző, Vezette: Gyenge Gábor (Szolnok), Schönborn Tamás (Szolnok)
A mérkőzés osztályzata: 2
Szerda este a Hódmezővásárhely csapata fogadta a listavezető Nagykőrösi Sólymokat. A nagykőrösiek már egy mérkőzéssel a lábukban érkeztek, mivel délután Szegeden játszottak. A hazaiak ezt az elején kihasználták és jobban kezdtek ellenfelüknél, majd a negyed végére magukra találtak a vendégek. A második negyedet 9-0-ás rohammal indították a Sólymok, a túloldalról Szatmári Gréta próbálta meccsben tartani a vásárhelyieket, aki csapata huszonnégy pontjából tuzennyolcat szerzett az első játékrészben. A félidő végére már egy nagyobb előnyt tudhattak maguknak a nagykőrösiek. A második félidőben a játék képe nem változott, szép kosarakat és egyéni megoldásokat láthattak mindkét csapattól a mérkőzésre kilátogatók. Jó hangulatú meccsen nyertek a nagykőrösiek és továbbra is veretlenül vezetik a bajnokságot.
Czibere Zoltán (HSA U18): "Ez volt a legjobb mérkőzésünk ebben a szezonban. Ugyan nagyobb erőfeszítésre nem tudtuk kényszeríteni a vendégcsapatot, de végig küzdöttünk és hajtottunk, aminek nagyon örülök, mert az eddigi mérkőzéseken ez sokszor hiányzott. Gratulálok mindkét csapatnak."
Bányai Viktor: "Szerintem mindkét fél elégedetten távozott a mérkőzés után, mi a győzelemnek örülhettünk, ellenfelünk a mutatott játékuknak örülhetett jobban. Voltak szép megmozdulások mindkét oldalon, de becsúsztak csúnya hibák is, van még min dolgozgatni! Sok sikert kívánunk az ellenfelünknek a továbbiakban!"
NKB U16 FŐTÁBLA: GYŐZÖTT A "KÉTSZEMÉLYES HADSEREG"
November 27-én, Szolnokon játszott a Szolnoki KA/A fiú gárdája a bajnokság Főtáblájának "D" csoportjában a közvetlen rivális, Sopron ellen. Győzelmével a Szolnok a hatodik helyre lépett elő.
Szolnoki KA/A - Soproni SI KA SMAFC/B 57-55 (14-12, 14-12, 17-18, 12-13) Vezette: Gál János, Drenyovszki Dániel
Ld: Gusztafik 25, Forgács 23.
Veres Dávid: "A mérkőzés hetén volt egy célkitűzésünk a srácokhoz, és ennek tudatában vágtunk neki az alapszakasz visszavágók első mérkőzésének. Ettől éhesek is voltunk a győzelemre, viszont nyomás alatt is játszottak a fiúk, ami alatt ilyen korban nem könnyű. Nem volt az a közönségcsalogató találkozó, hiszen nehezen találtuk az ellenszert a soproni behúzódó védekezés ellen, de a végén mi jöttünk ki győztesen belőle. Kiemelném Gabit és Ferit akik az utóbbi mérkőzéseken rendre a hátukon cipelik a csapatot. Azt gondolom, akkor lehetnénk még sikeresebbek támadásban, ha még valaki fellépne hozzájuk harmadiknak."
REGIONÁLIS KADETT U16 BAJNOKSÁG: EZÚTTAL NEM VOLT MESE
Hazai győzelemmel folytatta szereplését a Szolnoki Sportcentrum "B" csapata a leány kadettok országos bajnokságában november 26-án. Nem olyan régen Szécsényben nagyon nehezen nyertek a szolnoki lányok, ezúttal egy szorosabb első negyed után folyamatosan növelték előnyüket és könnyű győzelmet értek el. A decemberi szegedi mérkőzés során így a csoport első helyét is kiharcolhatják, ez a következő fontos feladat, ami a csapatra vár.
Szolnoki Sportcentrum "B" - Salgótarjáni KI Szécsény 72-43 (10-9, 26-17, 17-11, 19-6) Ld: Tóth Julianna 15, Kovács Kamilla 13, Kerekes Ivett 12, Zakor Petra10/6.
Tóth Viktor: "A szécsényi csapat ezen a napon is bizonyította, hogy nem kellemes ellenfél, minden labdáért elmennek, jól lepattanóznak és vesztes helyzetben sem adják fel. A mérkőzés több szakaszában ezzel a küzdőszellemmel meg is gyűlt a bajunk, a párharcokba továbbra sem kellő határozottsággal megyünk bele. A játék szervezettségében és pontosságában sikerült előrelépnünk, a közeli dobások értékesítésével is elégedett lehetek. Készülnünk kell a következő feladatokra, mind sebességben, mind keménységben előre kell lépnünk."
REGIONÁLIS SERDÜLŐ U14 BAJNOKSÁG: KIS LÉPÉSEKKEL HALADNAK ELŐRE
A Szolnoki KA/B fiú együttese november 27-én, Jászberényben, a Dél-keleti régió serdülő bajnokság második fordulójában játszott mérkőzést a Lehel Kosársuli és a Vásárhelyi Rakéták ellen. A csapat a fordulót egy vereség, egy győzelemmel zárta. Eredmények:
Legjobb dobók: Szabó B. 16, Balogh L. 9/3, Horgász R. 8.
Kovalcsik Emese: "Jól kezdtük el a mérkőzést, az első negyed teljesítményével elégedett vagyok, harcosak voltunk, lendülettel vezettük a támadásokat és a védekezésre sem volt különösebb panasz, azonban, mint az előző fordulóban, most is a második negyed nagyon rosszul sikerült. Rengeteg eladott labdánk volt, nem jutottunk el a kosárig, amely nem csak az ellenfél aggresszivitásának volt köszönhető, olykor saját magunknak nehezítettük meg a dolgunkat, ami aztán rányomta a bélyegét a mérkőzés folytatására. Gratulálok az ellenfél csapatának."
Legjobb dobók: Szabó B. 27, Balogh L. 14, Horgász R. 11, Plavecz M. 8.
Kovalcsik Emese: "Ellenfelünk játékoshiány miatt nem tudott kiállni, ezért a mérkőzést hivatalosan 0-2-re nyertük. Nagyon jó meccsett játszottunk, az első negyed megint jól sikerült, sok indítás kosarat szereztünk, aminek nagyon örülök. A második negyedben ismét leült a játékunk, így hét pontos hátrányból fordultunk félidőben. Nagy dícséret a csapatnak, hogy a negyedik negyed utolsó percéig küzdött, így végül fordítani tudtunk és a rendes játékban is nyertünk. Külön kiemelném Szabó Bencét, aki remek tejesítményyel végig a csapat vezéreként játszott."
Albertirsa, 2021.11.29., 2 néző, Vezette: Drenyovszki Dániel (Mezőberény), Mezei Tibor (Rákóczifalva) Mérkőzés ellenőr: Balogh László (Szolnok)
A mérkőzés osztályzata: 2
Hétfő este megkezdte bajnoki szereplését a ceglédi "kis" csapat a CEKK is a megyei bajnokságban, a vendég a tavalyi évet kihagyó, de idén újult erővel induló Karcag gárdája volt. A hazaiak a tavalyi bajnokságban sereghajtók voltak, viszont a kosárlabda szeretete ösztönözte őket arra, hogy az idei évben is megmérettessék magukat. A karcagiak az előző fordulóban a Törökszentmiklós csapatát fogadták hazai környezetben és egy rendkívül izgalmas meccsen győzedelmeskedtek a Szénási-legénység ellen. A vendégekre fárasztó küzdelem várt, csere nélkül, öt emberrel várták a feldobást. Mindettől függetlenül bekezdtek a Rideg László vezette látogatók, a karcagiak "nagy öregje", Erdei Józsi kosaraival kezdődött a találkozó, melyet egy szem triplával spékeltek meg a hazaiak. Hamar kiütközött a tudásbéli különbség a felek között, gyakorlatilag tehetetlenek voltak a hazaiak a karcagi henger ellen. A második félidőre sem változott a játék képe, hol lopott labdából történő lerohanásból, hol centerjátékból, hol betörés utáni kiosztásból szerezték pontjaikat a kék mezesek. A félidőre már tetemes, harminc pontos különbség alakult ki. Fordulást követően a vendégek védekezése kicsit fellazult, ezt kihasználva Turóczi Zoltán vállára vette csapatát, és egy negyed alatt szerzett tizenhárom pontjával próbáltak kapaszkodni a sárga mezes hazaiak. A negyedik negyed elején viszont Kovács Máté és Simon Laci vezérletével megmutatták a karcagiak, ki az úr a palánkok alatt és a triplavonalon túl egyaránt, mígnem kialakult a cseppet sem túlzó, majd negyven pontos különbségű végeredmény. Bár a vendégek diadalához semmi kétség sem férhetett, a hazaiak is kissé megfáradtan, de a kosárlabda minden örömét az arcukon hordozva jöttek le a pályáról a rendkívül sportszerű mérkőzésen.
Kobolák Cintia (Ceglédi EKK):"Gratulálok a vendég csapatnak a győzelemhez. Nekünk a mai meccsen nem sikerült átlépni a korlátainkat."
Rideg László (Karcagi SE): "Mindössze öten tudtunk elmenni a mérkőzésre, ennek ellenére viszonylag nagy tempót diktálva kezdtünk. A szervezett védekezésünknek, a labdaszerzéseinknek és a gyors indításainknak köszönhetően a második félidőt nyugodtan kezdhettük el. A legfontosabb, hogy sikerült sérülésmentesen lehozni a meccset!"
A Szolnoki KA/A fiú együttese november 27-én, Zalaegerszegen játszott a Középház "A" csoportjában. Sajnos mindkét meccsükön vesztesen hagyták el a játékteret. Eredmények:
Méri Csaba: "A mérkőzés elején a megbeszéltek szerint igyekeztünk lassítani a játékot, hogy limitálni tudjuk ellenfelünk kísérleteit és a védekezésünket is remekül megszerveztük. A Kaposvárt remek teljesítménnyel sikerült négy mezőnykosáron tartani. Ekkor még a játék képe alapján nem sejtettük, hogy számunkra itt véget is ér a mérkőzés érdemi része. A második negyedben pályára lépő játékosaim fegyelmezetlen játékára pedig nincs magyarázat. Egy rövid, tömör és lényegre törő félidei megbeszélést követően a máskor kevesebbet játszó játékosaim megkapták a lehetőséget a bizonyításra, a taktikai fegyelmet felrúgók pedig a gondolkodásra. Ellenfelünk nagyon jó szerkezetű csapat és jelenleg előrébb is tart nálunk, de a kialakult eredmény nem a valós különbéget tükrözi. Igyekszünk majd ezt legközelebb a pályán is bizonyítani!"
Méri Csaba: "Sokadjára visszatérő probléma, hogy a mérkőzés elején nem kellő hőfokkal, kicsit enerváltan és görcsösen kezdjük mérkőzéseinket. Sok okos és szép támadást vezettünk és nagyon jó döntéseket hoztunk támadásban, de ellenfelünk legjobbját egyénileg és csapatként sem tudtuk megállítani. Többször visszajöttünk a mérkőzésbe, de egy sajnálatos sérülést követően összeestünk és nem tudtunk tovább koncentrálni. Ebben a mérkőzésben is több volt, amit legközelebb igyekszünk majd meg is mutatni! Mielőbbi felépülést kívánok a CSAPAT nevében Ádám Gabónak!"
Treba- Kovács János: "Az első mérkőzést a Szolnok B csapata ellen játszottuk ismét. Pontos támadásainkkal sok pontot tudtunk szerezni, valamint a védekezés is rendben volt. A második meccset a Kecskemét B csapata ellen játszottuk. Az első félidőben kaotikusan játszottunk. Védekezésben lemaradtunk, nagyon sok pontot kaptunk. Támadásban is ötlettelenek voltunk. Ráadásul a Szolnok ellen megsérült játékosaimat is pihentetni kellett. Viszont a második félidőben erőre kaptunk. Agresszívabbá vált a védekezésünk, rendezetlen védekezés ellen sok pontot szereztünk. Huszonöt pontról sikerült négy pontra feljönnünk, de sajnos a felzárkózás sokat kivett a srácokból. Így nem sikerült a bravúr győzelem. A második félidei mentalitást és játékot kell követnünk a jövőben. Kiemelni mindenkit ki tudnék, de most Jakus Bálint munkája előtt emelem kalapom! Gratulálok az ellenfeleknek. Köszönjük a mérkőzéseket."
NJB U18 FŐTÁBLA: A CSAPAT PONTJAINAK FELÉT MOLNÁR VÁLLALTA MAGÁRA
Újfent hazai környezetben lépett pályára a Szolnoki KA fiú gárdája, ezúttal a pécsiek voltak az ellenfelek a Főtábla "B" csoportjában. A csapat továbbra is a hetedik helyen áll.
Gaál Róbert: "Második győzelmünk sem hozott kevesebb izgalmat, mint az előző. Gyermeteg hibákat vétettünk mérkőzés közben, a sok eladott labda majdnem a vesztünket okozta. A feljátszó fiatalok jól és hasznosan szálltak be a mérkőzésbe, ami jó előjel. Molnár Milos teljesítménye kiemelendő ismét."
MEGYEI FELNŐTT NŐI: IDEGENBEN SZÜLETETT AZ ELSŐ GYŐZELEM
HSA U18
Karcagi SE
25 - 66
(6-27, 2-24, 4-16, 13-10)
Hódmezővásárhely, 2021.11.27., 8 néző, Vezette: Fehérvári Gergely (Szolnok), Mezei Tibor (Rákóczifalva)
Mérkőzés osztályzata: 2
A megyei női bajnokságban a Hódmezővásárhely fogadta a Karcagi SE-t. Az Őrlős tanár úr által vezetett vendégek pontosabban és jobban kezdtek a hazaiaknál. Már az első percben látszódott, hogy a két csapat között jelentős a különbség. A vendégek szinte minden támadást kosárral fejeztek be, míg a hazaiaknál az első kosárra négy percet kellett várni. Nem volt ez másképpen a mérkőzés nagy részében sem, a sok karcagi kosárra csak ritkán tudtak kosárral válaszolni a hazai fiatal lányok. Az utolsó negyedben már biztató jelek mutatkoztak a hazai oldalon Oláh Brigitta vezérletével, megnyerve ezzel az utolsó negyedet. A két csapat között jelenleg még nagy különbség van, de sok munkával, lelkes hozzáállással e különbség gyorsan csökkenthető lesz. A nagyarányú különbség ellenére mindkét csapat hozzáállása megfelelő volt, szemmel láthatóan élvezték a lányok a kosárlabdázást.
Czibere Zoltán (HSA U18): "Sajnos nagyon korán eldőlt a mérkőzés. Ellenfelünk az első negyedtől kezdve ránk erőltette akaratát és magabiztos győzelmet szerzett."
Örlős Zoltán (Karcagi SE): "Az első negyedben az emberfogásos védekezés meghozta gyümölcsét. A negyed elején, félpályán vettük fel az ellenfelet. A sikeres védekezésnek és az eredményes támadójátéknak köszönhetően már a harmadik percben sikerült megnyugtató előnyre szert tenni. A pontgyártásban szinte mindenki részt vett. Ezt követően egész pályára mentünk ki. A labdaszerzések és a gyors indítások révén tovább növeltük előnyünket, a pontgyártásban Rácz Lilla igencsak kivette részét. A csapat tagjai a második félidőben sem fáradtak, továbbra is szorosan védekeztek és a támadásokat is könnyű, gyors játékkal fejezték be. Az utolsó negyed végén visszavett csapatunk a tempóból, így az ellenfél is ki tudott bontakozni. A játékosaim szinte semmit nem felejtettek, különösen védekezésben nyújtottak nagyot. Ennek eredménye a nagyobb arányú győzelem."
ORSZÁGOS KENGURU U11 BAJNOKSÁG: AZ ELLENFELEK JOBBAK VOLTAK
A Szolnoki Kenguruk csapata november 20-án, a 3. sz. régió "C" csoportjában lépett pályára. Sajnos mind a két mérkőzésen kikaptak így kiestek a "D" csoportba.
Eredmények:
Szolnoki Kenguruk - Lehel Kosársuli 31-55 (8-14, 15-15, 4-9, 4-7) Legjobb dobók: Konka 9, Gocic 7, Kun 6, Juhász 6.
Falusi Tünde: "Sajnos az első negyedben szerzett hátrányt nem sikerült a csapatnak ledolgoznia, kicsit harciasabban is kezdhettük volna a mérkőzést, ennek sajnos vereség lett a vége. Gratulálok a jászberényi csapatnak.
Szolnoki Kenguruk - CSC Mosnita Timisoara 30-55 (3-10, 16-17, 2-20, 8-9) Legjobb dobók: Juhász 12, Kun 5, Konka 5
Falusi Tünde: "Az ellenfél fizikálisan nagyon előttünk jár. Magassági fölényük gyorsasággal és kellő agresszivitással társulva egy nagyon jó erőt képviselő csapatnak bizonyult. Kellő magabiztossággal vezették végig a mérkőzést. A csapatomnak gratulálok, mert az első perctől fogva küzdöttek, hajtottak, harcoltak, és a vereség ellenére úgy jöttek le a pályáról, hogy jól érezték magukat a játék során. Gratulálok az ellenfélnek."
NB.II. FÉRFI: AZ ÉLLOVAS SZOLNOKON IS NYERNI TUDOTT
Rangadóra készült a Szolnoki Olajbányász II., hisz az egyik éllovas, a Nyíregyháza látogatott a Tisza partjára november 27-én. A Keleti csoport egyik kiemelt találkozóján végig küzdős, harcos meccset láthattunk, ám most a vendégek örülhettek a végén. Az Olajbányász a tabellán a negyedik helyen áll.
Szolnoki Olajbányász II. - Sunshine-NYIKSE 64-72 (17-23, 15-16, 15-17, 17-16) Olajbányász: Cziklin 2, Szanyi 19, Sebők 19, Arabo 6, Fodor 7, Kiss 3, Barcsik 8, Sándor -.
Mándoki Tamás: "Kemény találkozón vagyunk túl a kiváló erőkből álló Nyíregyháza ellen. A vereség fő oka a névjegyünkké vált agresszív védekezés hiánya volt, amit a rutinos ellenfél ki tudott használni, gratulálok nekik!"
ORSZÁGOS KENGURU U11 BAJNOKSÁG: EZ NEM AZ Ő NAPJUK VOLT
A Tiszaparti Tigrisek együttese november 20-án, Hódmezővásárhelyre utazott a bajnokság 3. számú régiójának második fordulójára, ahol - mivel októberben egyik mérkőzését megnyerte, a másikat elvesztette - ismét a "B" csoportban léphetett pályára. A cserejátékos nélkül, nyolc fővel kiálló Tisza-parti csapat "vendégként" egymás után játszotta le mérkőzéseit, melyeken jelentős vereségeket szenvedett. Eredmények:
Civis KK GFE Gyakorló Szarvas - Tiszaparti Tigrisek 86-18 (12:4, 30+4:6+3, 20:0, 20:5) Pontszerzők: Szonda Botond, Mester Nóra és Erdei Viktória 4-4, Héja Zsófia 3, Balogh Tímea 2, Kállai Kevin 1.
Tiszaparti Tigrisek - Vásárhelyi Farkasok 13-48 (0:4, 2+5:16+4, 4:8, 2:16) Pontszerzők : Mester Nóra és Erdei Viktória 5-5, Héja Zsófia, Gugi Luca és Balogh Tímea 1-1.
Csendesné Rimaszombati Judit: "A forduló legnagyobb eredménye, hogy a betegségek és karantén ellenére sikerült nyolc játékost kiállítani, így nem maradt el mérkőzés miattunk. A gyerekek nagyon sportszerűen játszottak, és minden elismerést megérdemelnek, hogy a biztos vereség tudatában is bevállalták a részvételt, illetve cserék nélkül is végig bírták a két egymást követő mérkőzést. Köszönhető ez annak is, hogy az előző forduló után - a terveknek megfelelően - nagy hangsúlyt kapott az edzéseken az állóképesség fejlesztése. Bízom benne, hogy a következő fordulóra a ponterős húzójátékosok is csatlakozhatnak a csapathoz, és a harmadik fordulót több sikerélménnyel zárhatjuk majd."
Tovább folytatódott az idegenbeli mérkőzések sora az U16-os lányok bajnokságában a Szolnoki Sportcentrum/A együttese számára. Ezúttal zalaegerszegi út következett november 25-én, melyen gyengébb első félidő után a másodikban jó játékkal és az ellenfél felőrlésével sikerült újból győzni. A szolnokiak továbbra is a második helyen állnak a veretlen Szeged mögött.
Zalaegerszegi KTE - Szolnoki Sportcentrum/A 73:78
Szolnok: Szoboszlai L. (19/12), Csényi Zs. (16), László N. (14), Járomi K. (7), Gulyás B. (6/3), Nagy D. (5), Tóth J. (4), Munkácsi K. (4), Fehér L. (2), Gyuricza B.(1).
Tóth János: "Ez a győzelem a szakosztály legújabb tagjának is az érdeme. Gratulálunk! A csapat neki ajánlja a győzelmet. (Tóth Balázsnak)"
A felnőtt mérkőzést megelőzően lépett pályára a JKSE csapata november 28-án a Nagykőrösi Sólymok otthonában. A találkozó sokáig kiegyenlített mérkőzést hozott, fej-fej mellett haladtak, azonban a nagyszünetben három pontos kőrösi előnnyel vonulhattak pihenőre a felek. Ezt követően a hazaiak magasabb fokozatra kapcsoltak és megérdemelten arattak tizenegy pontos sikert.
JKSE: Ratinai 28, Kovács V. 7, Kovács Á. 9, Fekete 2, Nagy 6, Szalkai 13, Kocza 2, Bogdán -
Miljan Rakic: "Ismét gyengén játszottunk védekezésben, sajnos a harmincöt(!) eladott labda megbosszulta önmagát. Ilyen hibákat elkövetni ezen a szinten nem lehet, hiszen ezek a tényezők eldönthetik a mérkőzést."
MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: KÉTSZER ANNYIT DOBTAK A HAZAIAK ELLENFELÜKNÉL
Szolnoki Baglyok SE
Albertirsai SE
101 - 50
(26-14, 27-13, 25-11, 23-12)
Szolnok, 2021. 11.25., 4 néző, Vezette: Rácz Zsolt (Szolnok), Gyenge Gábor (Szolnok) Mérkőzés ellenőr: Bernáth András (Szolnok)
A mérkőzés osztályzata: 2
Debütálásra került sor a megyei felnőtt férfi bajnokságban, Albertirsa az elmúlt szezonban még csak a ceglédieknek biztosított albérletet, idén azonban leadta nevezését a bajnokságba. Gyaníthatóan a késő esti kezdésnek, mindössze öt fővel jelentek meg a mérkőzésen, de a Baglyok csapatából is hiányzott egy-két ember. Molnár két duplájával indult a mérkőzés, a vendégeknél a csapatkapitány, Magda szerezte csapata idénybeli első kosarát. Nem sokat törődtek a védekezéssel a vendégek, az első percekben még igencsak lámpalázasnak tűntek. A hazai csapat a negyed közepétől magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, ezzel sikerült is elhúzniuk tizenegy ponttal a negyed végére. A második negyedre már bemelegedtek a pirosban játszó látogatók, nagyobb százalékkal értékesítették dobásaikat, ám a Baglyok továbbra is nagyobb ritmusban játszott náluk, lepattanó szerzés után gyors indításból szerezték pontjaik java részét a hazaiak. Dögei ziccerével már huszonegy pontosra nőtt a különbség, amely még tovább nőtt a nagyszünetre.
A térfélcserét követően semmit sem változott a játék képe, fokozatosan nőtt a különbség a csapatok között. Albertirsai részről Magda próbálta meccsben tartani övéit, de társai is küzdöttek becsülettel, azonban már ekkor látszott, hogy kevés az öt ember, nincsen számukra cserelehetőség. A Baglyok viszont sűrűn cserélt, mindenki kapott játéklehetőséget. A záró tíz percben már könnyed játszadozás folyt a csapatok között, a hangulat is családias jelleget öltött. A legnagyobb kérdés az volt, hogy a Baglyoknál ki vállalja fel a századik pontot dobó játékos szerepét. Ez az utolsó percben Nagy Istvánnak sikerült, így minden bizonnyal neki kell "vendégül látni" csapattársait. Teljesen megérdemelt hazai győzelem született. Az albertirsaiak minden dicséretet megérdemelnek, szimpatikus csapat az övék, nyilván a későbbiek során többen fognak részt venni a mérkőzéseken, ahol minden bizonnyal több csapat dolgát meg fogják nehezíteni.
Forgács László (Szolnoki Baglyok SE): "Egy rendkívül sportszerű mérkőzésen tudtuk folytatni a bajnokságot. Köszönjük az ellenfélnek, hogy ilyen kis létszámmal is vállalták a mérkőzést. Mindenki kivette a részét a győzelemből, aminek meg is lett az eredménye. Egy jó bemelegítés volt a következő fordulóra! Hajrá Baglyok!"
Magda János (Albertirsai SE): "Először indultunk el a Szolnok megyei bajnokságban és az első mérkőzésünkön csak öt játékossal tudtunk kiállni. Sajnos a csapatunkat a vírus megtizedelte, de kitartóak vagyunk, mert nagyon szeretjük a kosárlabda sportot. Az ellenfél játékosai nagyon jól dobtak tempó dobásokat, leindítottak minket és sokat forgatták a játékosaikat, így mindig tudtak frissíteni. Habár a mérkőzést elvesztettük, jó érzéssel hagytuk el a csarnokot."